Lélek

Nem érzek semmit

5545

El tudjátok képzelni, hogy ne érezzetek boldogságot? Örömöt? Bánatot? Nincs se harag, se szeretet. Biztosan sokatok meghökken ezeken a kérdéseken, de bizony sötét világunkban, ahol az érzelmeink manipulatívak, kaotikus viszonyaink vannak embertársainkkal, sok-sok ember "szenved" alexitímiában. Pontosabban nem ők szenvednek, hanem embertársaik, azok az emberek, akik kapcsolatban vannak velük. Az alexitímások a legtöbb esetben a fizikai tünetektől szenvednek. Fáj a fejük, bronchitis-ük lesz, gyomorfekélyük. Mi köze az érzelemmentességnek a tüdőnkhöz? Na, erről olvashattok most.

Mi ez?

Peter Sifneos 1972-ben vezette be az alexitímia fogalmát a pszichiátriába. A szó maga görög eredetű, amely szó szerint a "szavak hiányát" fejezi ki: lexis - szó, a - fosztóképző, thymos - érzelem. Tehát nincsenek szavak az érzelmekre. Bár az alexitíma nem funkcionál diagnózisként, mégis létező "kór" a pszichiátriai gyakorlatban, mérhető, terápiával kezelhető. Kezelni kell, mivel pszichoszomatikus hatásaival fizikai megbetegedéseket okoz, valamint ellehetetleníti a társas kapcsolatokat. Az állapot vizsgálata az 1940-es évekre nyúlik vissza, amikor Jurgen Ruesch pszichiáter klasszikus pszichoszomatikus megbetegedéseket vizsgált. Kutatásai megállapították, hogy azok az emberek, akik tipikusan olyan betegségekkel küzdenek, amelyek lelki okokra vezethetőek vissza, személyiségüket illetően infantilisek, lelki működéseik éretlenek. A pszichológiai szleng Pinokkió-effektusnak is nevezi az érzelemmentességet: valaki, aki felvett bizonyos társadalmi szerepet, van egója, és telepakolta azt a fiókot, amelyben ő a környezete szerint - és saját maga szerint is - van; egy bábu, amelyet, mint egy marionett figurát a külvilág irányít, indítékait kizárólag a külvilág befolyásolja. Pedig az ember csak önmagát tudja megváltani, szerencsés esetben nem a ráció, hanem az érzelem által irányítva. Az alexitímiások képtelenek verbálisan kifejezni az érzelmeiket, elvont, szimbolikus tartalmakkal nem tudnak dolgozni.

Fekélyes

Mivel az érzelmek tipikusan személyek között alakulnak ki, egy interperszonális térben mozognak, így kölcsönösek. Amennyiben ebben az interperszonális térbe valaki nem dobja bele az érzelmeit, ott konfliktusok keletkeznek, és mivel lányunknak nincsenek érzelmei, mások érzéseire sem képes ráhangolódni, nincs benne együttérzés, empátia, s az esetleges konfliktusokat sem tudja kezelni, inkább menekül előlük. Ezeket a konfliktusokat lelkileg képtelen feldolgozni, így szorongást, ezzel feszültséget, negatív energiát generál saját testében, és már kész is a gyomorfekély. Hát így készül el egy alexitímiás ember betegsége. Számukra ez a szituáció potenciális veszélyforrást rejt: tudatosítani kellene az érzéseket, ahol a helyzettel való megküzdés zálogát a fantázia és a nyelvhasználat jelenthetné. Az alexitímiások minderre képtelenek: teljesen tehetetlenek abban, hogy belső érzéseiket leírják, az érzelmek megkülönböztetésére sem képesek, csupán a félelem és a düh képez számukra jelentéssel bíró nyelvi kategóriákat. Mindez rendkívüli frusztrációt indukál, s a szituációval − inadekvát módon − úgy próbálnak megküzdeni, hogy elmerülnek a külsődleges történések végtelen részleteiben, amely tehetetlenségüket szinte a végletekig fokozza. A teljes kétségbeesésben a túlélést két dolog jelentheti számukra: a helyzetből való menekülés, illetve egy impulzív akció, amely − érzelmi átélés nélküli − rendkívül heves és rövid affektus- kitörésben manifesztálódik.

Oka van

Ha belegondolunk, már egy csecsemő is képes kifejezni az érzelmeit, így jogos az ebből következő kérdés: Hogy lehet valaki érzelmek nélküli? A szülők - többsége - megpróbálja megtanítani gyermekének, hogy mikor milyen érzelmeket fejezzen ki, és mikor nyomjon el valamiféle érzést, szabályozza a gyerek bömbölését, érvényesíteni igyekszik az elvárásait. Sok gyerek megtanulja, hogy nem szabad kimutatni az érzelmeket, hiszen az érzelmek kimutatása sérülékennyé tesz, támadási felületet biztosít. Biztosan nem mondok újdonságot azzal, hogy a kisfiúkra rákényszerített elvárás - "Ne bőgj, milyen katona lesz így belőled?!" - agressziót vált ki, hiszen nem fejezheti ki valódi érzelmeit, nem sírhat, de fél, retteg ezért támad. De mi a helyzet a kislányokkal? Ők nem lehetnek dühösek, de sírhatnak, mosolyoghatnak. Tehát, ha dühös a csaj mit csinál? Elszalad és sír.

Ilyen

Ha egy olyan emberrel kerülünk kapcsolatba, aki nem képes kifejezni az érzelmeit, ő a mi érzelmeinkkel, fájdalmainkkal sem képes együtt érezni. Hiába mondjuk el neki, hogy mit érzünk, milyen bajban vagyunk éppen, nem tud reagálni. Alapvetően két dolgot tehet ilyenkor: ingerülten elfordul tőlünk vagy elbagatellizálja a problémánkat. Attól, hogy ilyen zárlat van egy ember lelkében, minimális érzelmeket még kifejez, hiszen megtanult virágot venni, bókolni, kedveskedni, nagyon kis mértékben képes a helyén való érzelmek produkálására, persze csak a felszínen. Egy párkapcsolatban viszont, ha nincs meg az érzelmi együtt-rezgés, akkor előbb, de inkább utóbb szakítás következik be, hiszen egy érzelmes ember nem tud mit kezdeni a másik frusztráltságot okozó lelki nihilizmusával. Az ilyen érzelmi analfabéták kerülik a mély kapcsolatokat, sem igaz barátjuk, sem őszinte, tiszta párkapcsolataik sincsenek.

Terápia

Gyógyítani, ha lassan is, de lehet. A csoportterápia, a pszichodráma és az egyéni pszichoterápiás ülések is hatékonyak lehetnek, természetesen módosított terápiás módszerekkel, hiszen az érzelem kifejezésre mintát kell mutatni. A kommunikáció a pszichológus és a páciens között sokkal nyíltabb, mint ahogy azt a klasszikus pszichoterápia szabályi előírják. Az alexitímiás zavar megfigyelését követően, ki kell fejleszteni a toleranciát, majd az érzelmek kifejezését kell megtanulni a szavakon keresztül. Nem könnyű, de ha valaki változni akar, és miért ne akarna, akkor nem lehetetlen a "gyógyulás".

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások