Lélek

Kapcsolatban

5510

Hajlamos vagyok olyan kijelentéseket tenni, amelyek néhány pillant elteltével és egy-két logikus gondolatsor végigpörgetése után már meg is cáfolódnak. A minap érdekes beszélgetést folytattam nálam egy évtizeddel idősebb férfival, akivel arról értekeztünk, hogy az emberi kapcsolatok, legyenek azok baráti, kollegiális kapcsok, párkapcsolatok, miként befolyásolják életünket, döntéseinket, gondolatainkat. Onnan indultunk ki, hogy egy-egy döntés előtt, tehát a mérlegelés során, amikor a kapcsolataink résztvevőivel megbeszéljük, hogy milyen indukcióink, érveink vannak egy-egy döntés mellett, és milyen ellenérveink, akkor ezek az emberek hajlamosak a saját félelmeiket beletenni a véleményalkotásukba. Erre rögtön rávágtam, hogy az én életem, én döntök, az emberi kapcsolataimnak, ehhez semmi köze... Pedig, de.

Ha az lesz, hogy...

Tegyük fel, hogy épp egy nagyon nehéz döntés előtt állsz. Legyen mondjuk a következő a szituáció: nem érzed jól magad a munkahelyeden, ezért úgy döntesz, hogy felmondasz, a biztosat lecseréled a bizonytalanra, tervezel, de semmi nem 100%, de megteszed, mert mert nem tudsz tovább minden nap hajlott gerinccel ülni nyolc órát. Vagy épp egy hosszú, szépnek tűnő párkapcsolatodat építed le, mert fellibbent a függöny és úgy döntesz, hogy inkább egyedül, mint külön. Mivel döntés előtt állsz, mérlegelsz, megbeszéled a barátaiddal a lehetőségeket, a gondolataidat, a terveidet, de természetesen semmi nem biztos, csak annyi, hogy változtatni akarsz, azért, hogy megadd a lehetőségét egy jobb dolognak, ami csak valószínű, de egyáltalán nem biztos, tehát simán dönthetsz rosszul is.

Gondold át! Ne csináld!

Amikor ilyen helyzeteket teremtünk magunknak, sokszor halljuk azt, hogy próbáljuk meg még azt, meg ezt is, meg gondoljuk végig még egyszer - bár pont azt tesszük -, és tartsuk szem előtt a többiek érdekeit is, és különben is, mi van, ha nem sikerül, ha tartósan nélkülöznöd kell, nem találsz jobbat, szebbet, hatásosabbat?! Mi lenne? Semmi. Ami az én döntésem, az az én felelősségem, biztosan tudni fogom, hogy mit, mikor, hogyan rontottam el, és ha már így döntöttem, akkor a pillanatnyiból kell a legjobbat kihozni, de semmiképpen nem akarom a szorító cipőt tovább hordani. Tehát bátran lépek, hogy lehessen valami jobb. De mi van azokkal, akik húzzák a szájukat, elbizonytalanítanak, és a rosszat szajkózzák. A barátom szerint - akivel ezekről a dolgokról beszélgettünk -, sajnos annyira rosszindulatúak az emberek, hogy nagyon kevesen tudnak azonosulni azzal a gondolattal, hogy valaki változtatni akar, kilépni a rosszból, inkább benne maradnak a langyos posványban. Gondoljátok csak végig, hány, de hány olyan embert ismertek, akik utálják a munkájukat, de nem tesznek semmit annak érdekében, hogy változtassanak? Vagy éppen azokra is gondolhattok, akik hosszú-hosszú évek óta benne vannak rossz párkapcsolatokban, terrorban, és soha nem boldogok. Nincs másról szó, mint az ismeretlentől való félelemről. No, meg némi önbizalom hiányról.

Polcra vele!

Most viszont nem holmi önbizalom fejlesztő gyakorlatról szeretnék értekezni, megteszik azt más glossy magazinok. Hanem arról a két egyszerű kérdésről, amit ilyenkor érdemes feltenni az akadékoskodónak. Az első kérdés lehet az ilyenkor, hogy: "Miért mondod ezt?" - nem árt megtudni, hogy benne milyen gondolatok futkosnak, ami ilyen pesszimistává teszi. A másik kérdés: "Ha így - vagy úgy - döntök, azért még szeretni fogsz?" Mert ez a lényeg. Hiszen, ha a barátokról van szó, akkor nem lehet az, hogy a döntéseink miatt - ráadásul a saját életünk feletti döntések miatt - ne szeressenek, elforduljanak tőlünk, megítéljenek. Nem arról van szó, hogy az emberi kapcsolatok nem fontosak, bármennyire is hangoztatja az autonómia áldását a nyugati kultúra.

Rajtad múlik

Persze, szabadon döntünk, de nem kapcsolatokon kívül. Hiszen minden egy kapcsolattal kezdődött. Anyánk és apánk kapcsolatával, majd jött a tényleges, fizikai kapcsolat és mióta megszülettünk kapcsolatok hálójában leszünk jók, rosszak, döntünk, befolyásolunk és mindeki ezt teszi. Egy dologra kell feltétlenül figyelni: boldogságunk nem azon áll vagy bukik, hogy megfelelünk-e Lutz Gizinek. Azok az emberek, akik valaha körülöttünk voltak, legyen már akár halottak, mindig is hatással lesznek a gondolatainkra, érzelmeinkre, dobozokba téve vannak egy képzeletbeli polcon, amit néha ki lehet nyitni, bele lehet nézni, és élvezni a hatásait.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások