Közösség

Hallo, mi?

5498

Elég későn lett vezetékes telefonunk, valamikor 1990 körül, bár ahhoz képest, hogy előtte hosszú-hosszú évekig hiába vártunk rá lehet, viszonylag gyorsan következett be. Mivel a legjobb barátnőmékhez is akkor vezették be a telót, evidens volt, hogy órákon át ültem a telefonon, csacsogtunk, még akkor is, amikor épp tőlünk ment haza vagy én tőlük, máris hívtuk egymást, hogy elmeséljünk még néhány dolgot. Emlékszem számtalanszor bezárkóztam a gardróbba, hogy kettesben legyek a telefonnal, persze egy idő után apámnál kihúztam a gyufát, ő meg a kábelt. Nyilván, amikor egyedül voltam otthon továbbra is semmibe vettem a családi kasszát, és csak telefonáltam, és beszélgettem, és halóztam.

A betyár hétszázát!

A telefonálást olyannyira megszerettem, hogy még rosszalkodni is elkezdtem. Mindenféle telefonszámokat felhívtam, bemutatkoztam, hogy "Váradi Erika vagyok, a Kacsa magazin szerkesztője és közvélemény-kutatást végzek a homoszexualitásról. Önnek mi a véleménye erről?" Ok, hogy ez már 2009-ben nem vicces, de majdnem húsz éve nagyon vicces volt, főleg kis tiniként.

Az első...

Az első mobilomat viszont nagyon hamar megszereztem, valamikor 1996-ban történt, nagy volt és drága. A legelső mobilszámlám negyvenötezer forint lett, minek után eladtam a tévémet, amit karácsonyra kaptam és kifizettem, amit elbeszéltem. Persze innentől kezdve soha többet nem estem ebbe a hibába, jó tanulópénz volt. Azt, hogy mit kaptam apámtól, inkább nem részletezem.

Mi lehet ez?

Nőként nem kell magyaráznom, hogy miért imádok csacsogni. De, hogy miért van az, hogy akár addig képes vagyok telefonálni, amíg már-már fizikai - égési érzet - fájdalmat okoz a mobilozás, nos arra már nem tudok válaszolni. A helyzet az, hogy telefon nem eszköz számomra, hanem sokkal több.

Semmi értelme

A barátnőm, aki jelenleg Barcelonában él, tegnap több órás csetelés után felhívott, mert nem értettem, hogy mire írja azt, hogy "jaaa....!" - és nem megmagyarázta, hanem élőszóban produkálta azt a tipikus hangsúlyt, amiből érthettem, hogy mire gondolt. Persze, ha már vonalban voltunk, beszéltünk negyed órát, teljesen mindegy volt, hogy előtte cseteltünk már néhány órája...

Elvonulni

Szeretek elvonulni a telefonommal, közben fel s alá sétálgatni. Otthon mindig kimegyek a közös légtérből, bár nincs titkolni valóm, mégis szabadabban tudok csacsogni, ha nem a pasim fülem hallattára teszem. Egyébként ő állandóan arra int, hogy tegyem már le, majd személyesen megbeszéljük. De, ha én most akarom megbeszélni? Nyilván nem azért hívott vagy épp hívtam, mert ráér, nem ér rá addig, míg találkozunk. Ha mondjuk nem megyek arrébb, hanem maradok a közös helyiségben, akkor tuti, hogy néhány perc múlva valamit kérdez tőlem a társam, amire nem válaszolok, majd erősködik tovább, én kis türelmét kérem a telefonon beszélgető partneremtől, és rárivallok: "Nem, látod, hogy telefonálok?!" - azzal a hangsúllyal, tudjátok, ami azt fejezi ki, hogy mekkora egy suttyó vagy, öregem!

Mikor, hol

Persze nem mondom, hogy az az általános, hogy minden telefonhívásom tovább tart, mint három perc. Leginkább azt beszélem meg, hogy mikor találkozzunk, hol, hova küldje, mikor jelenjen meg stb. De az is sokszor előfordul, hogy huszon-egynéhány percig a fülemen van a teló, közben bármit meg tudok csinálni, mert a vállam és a fejem közé szorítom a telefont - néha kinyomom, persze - és a kezeim szabadok. Előfordul, hogy még jegyzeteket is készítek, persze teljesen más témában, de ez a csodálatos a női agyban, képes megosztani a figyelmet.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások