Éhes víziló szellemházzal álmodik

Öltözzetek indulunk! - többnyire ez a mondat vetett véget a legtöbb gyerekkori társasjáték bulinak. Alkudozni persze lehetett, de az anyai/atyai felszólításra rövid időn belül fel kellett állni a széthajtogatott Twister szőnyeg, vagy a felépített Szellemkastély mellől. Már a kilencvenes évek közepén is akkora játékarzenálból válogathattak a folyton ácsingozó gyerekek, hogy nem akad olyan jó fej szülő és vastag pénztárca, aki és ami képes lett volna finanszírozni a társasjáték-utánpótlást. Így hát megtanultunk osztozni a javakon, és mindig tudtuk, hogy az adott játékért kihez kell átkéredzkednünk néhány órára, mert hát a társasokat mindenki akkora becsben tartotta, hogy csereberéről szó sem lehetett. Utólag belegondolva jó volt ez így, hiszen ha szerencsések vagyunk - no meg persze vigyáztunk a játékokra - akkor még ma is szórakozhatunk mindazzal, ami gyerekkorban a legjobb mókát és kikapcsolódást jelentette. Biztosak lehetünk, hogy a mai huszon-egynéhány éves korosztály ugyanazokkal a játékokkal múlatta az időt, így hát elég annyit mondanunk, hogy Hungry hippos, Guess who, Jenga... és biztosan mindenki tudja, hogy miről beszélünk. Kedvenc darabjaink után kutatva rájöttünk, hogy a dobozok többségét a színes, mosolygó gyerekeket ábrázoló képeken túl, kettő betű díszítette: egy piros M, és egy kék B. Iron Man, GI. Joe és az Én Pici Pónim figurák mind egy helyen születnek és egyetlen márkanévhez köthetőek. Hányszor de hányszor hallottuk az ominózus mondatot: Játékok a Hasbrotól. Hát, akkor vegyük sorra azokat a társasjátékokat, amiken egy egész generáció nőtt fel.

Játékgyáros Hassenfeldék

A Hasbro játékgyár története 1923-ban indul, nem kis csavarral, ugyanis az alapító fivérek, Henry és Helal Hassenfeld nem vágtak bele rögtön a játékbizniszbe, először textilmaradványokat hasznosítottak újra. Az alapítást követő két évtizedben a cég profilja bővült, hiszen a 1940-es években már iskolaszereket is gyártottak, innen pedig már csak egy ugrás volt a játékgyártás, mert húsz év bőven elég volt arra, hogy felmérjék a gyerekek igényeit. Első játékaik orvosi táskák voltak, de a legnagyobb sikert a Mr. Potato Head, vagyis Krumplifej névre keresztelt játékkal érték el. Illúziórombolás ide vagy oda, tudnunk kell, hogy az első sikeres Hasbro játék nem saját szabadalom, hanem George Lerner munkája, akitől 1952-ben a játék összes jogát megvásárolta a testvérpár, akik nevük első három betűjéből, illetve a bro (fiútestvér) párosításából kreálták a világhírű Hasbro nevet.

Talán nem is gondolnánk, hogy a katonás férfiasság manifesztációja, G.I. Joe már erősen középkorú, hiszen az első figura 1964-ben gördült le a futószalagról, és azóta is milliónyi társa teszi ugyanezt. Az akciófigura óriási sikere abban rejlik, hogy Hassenfeldék egy olyan játékot alkottak, ami speciálisan a fiúknak készült, így kendőzetlenül lehetett harcias és karakteres. Hála a reklámoknak és a becsülettel vásároló szülőknek a cég kénytelen volt gyárakat nyitni Kínában, ami mint tudjuk az olcsó munkaerő fellegvára, így a Hasbro is jó multihoz való viselkedést tanúsítva, a legkisebb ráfordítással próbálja bezsebeli a legnagyobb profitot. 2007-ben emiatt csúnyán megütötték a bokájukat, amikor is az egyik szakszervezet nyilvánosságra hozta, hogy a játékgyárban középiskolás gyerekeket is dolgoztatnak, sőt a veszélyes munkakörülmények, a túlórák és a verbális- illetve a szexuális zaklatás is mind ott lapulnak a cég mesés bevételek árnyékában. A vádakat nem erősítették meg, nem is tagadták, csupán hivatalos közlönyben tettek ígéretet, miszerint a szükséges változtatásokat megteszik a munkakörülmények javítására. Hogy manapság mi a helyzet a Hasbro gyárak háza táján sajnos nem tudjuk, de eget rengető problémákkal bizonyára nem kell megbirkózniuk, hiszen 2007-es nettó bevételük 333 millió dollár volt, világszerte közel hatezer embert foglalkoztatnak és ha nem lenne a Barbie babát is forgalmazó Mattel játékgyár, biztosan a Hasbro ülne a játékkészítők képzeletbeli trónján.

Szellemek, vízilovak, kicsavart végtagok...

Mikor már végleg azt hittük, hogy ennél jobb játék nem születhet, naná, hogy a játékgyárak előrukkoltak egy sokkal színesebb, sokkal szórakoztatóbb kütyüvel, amiért hónapokig - vagy akár örökké - ácsingóztunk. Nálam minden a Hungry Hipposnál kezdődött, azzal a zajos és látszólag értelmetlen játékkal, ami hosszú órákra lekötött minket. Kétlem, hogy akad olyan, aki ne tudná, hogy miről van szó, de azért elevenítsük fel, hogy mi volt a játék lényege: egy műanyag "küzdőtér", négy víziló és sok műanyag golyó. Aki a legtöbb golyót nyele be a vízilovával az győzött. Győztesből pedig akadt bőven, hiszen egy-egy kör elég gyorsan lement, így újra és újra a küzdőtérrel pakoltuk a golyókat és kezdődhetett a kattogtatás.

A csattogó, kattogó, pattogó műanyag áldás hangját a Guess Who nevű társasnál is élvezhettük, amikor egymásra csapkodtuk az arcképeket rejtő plasztik kereteket. Ebben a játékban már a logikára is szükség volt, hiszen efféle arcképes barkochbáról beszélhetünk, amiben ki kellett találnunk az ellenfél kártyáján szereplő személyt. Bajuszos, szemüveges, kék szemű - záporoztak a kérések, míg végül rákérdeztünk: Alex? Furcsa, hogy tizenkét év után is emlékszem, hogy Alex fekete hajú, barna szemű fószer volt, és ezzel biztosan nem vagyok egyedül.

Bal láb a kékre- hangzik a gombaölő krém reklámjában, mi pedig a kép nélkül is tudjuk, hogy ez csak a Twister lehet. Olyannyira sikeres játékról beszélünk, hogy még a Szex és New Yorkba is sikerült bekúsznia néhány perc erejéig, sőt még az egyik Toni Braxton videóklipben is ezzel a játékkal üti el az időt a két főszereplő. Játszhatjuk ketten, hárman négyen, bíróval vagy anélkül, a szórakozás és az másnapi izomláz mindenképp garantált. Csak kívülről tűnik könnyűnek ide-oda pakolni a végtagjainkat, hiszen csak a Twister szőnyegen derül ki, hogy kőkemény állóképességet követel a játék. Leért a térded vagy a vállad? Hát, sajnos kiestél.

Felnőttkori szívinfarktus-gyanús esetekre trenírozott minket a Ne ébreszd fel a papát! nevű nagy sikerű játék, amiben a kelleténél egy kicsivel több kattogtatás is elég volt ahhoz, hogy a fröccsöntött apu kiugorjon az ágyából. Biztosan emlékeztek még, hogy különböző fokozatú zajforrások voltak, és ezeknek megfelelően kellett nyomogatnunk az apa ágya melletti ébresztőóra műanyag pöckét. Levertél a virágcserepet? Kettőt nyomsz. Felrúgtad a kutya tálját? Tessék hármat nyomni! Spiritusz ebben a játékban is bőven volt, hiszen sosem tudhattuk, hogy mikor ugrik fel a fater, bennünk pedig mikor áll meg az ütő a hirtelen mozdulattól.

Ha már a gyerekek ijesztgetésénél és a Hasbro társasjátékoknál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a Ghost Castle mellett. Ez volt ám az igazi akadálypálya, rémült gyerekekkel, pókhálókkal és foszforeszkáló koponyával megspékelve. Egyetlen rossz mozdulat - vagyis baljós pörgetés- elég volt ahogy, hogy magunkra szabadítsuk a veszedelmet, ami legtöbbször a lépcsőről leguruló világító koponya formájában öltött testet. A bábukon szereplő gyerekek halálra rémült arccal merészkedtek a szellemkastélyba, és csupán mi jóindulaton és szerencsének múlott, hogy épp bőrrel megúszták-e a rémisztő túrát. A játék kivitelezése egyébként még ma is profinak hat, kezdve a várfalak grafikájától, a koporsófedelén át, egészen a műanyag lépcsőig.

A szerencse és a kézügyesség együttes ereje kellett a sikeres Jenga játékosnak, hiszen ha egy picit is remegő kézzel ért a labilis toronyhoz, máris borult az egész építmény. A fa elemekből felépített toronyból egyenként kellett kihúzogatni az elemeket, és értelemszerűen a vége felé közeledve, mikor már igencsak szellős volt a konstruktum, minden mozdulat végzetes volt a toronyra nézve. A kihúzott darabokat a torony tetejére kell helyezni, így egy idő után az építmény tetején koncentrálódó súly életveszélyessé tette a tornyot. Az összedőlésen még a reklámban hallható "Jen-ga, Jen-ga, Jen-ga" mantrázása sem segített, de annyi biztos, hogy a kézügyességünket fejlesztette.

Exhumálj!

Ha cikkügyileg tanácstalanok vagyunk, folyton előjön a Mit csináljunk télen a városban? hatvanforintos női magazin cikktémája, most mégis ehhez kell nyúlnunk, hiszen ha kicsit is kellemes emlékeket ébresztetettek az egykori társasjátékok, akkor lehet, hogy megérné exhumálni őket a pince mélyéről, így télvíz idején. Bizonyára az egészen fiataloknak készült Hungry hippos, vagy Guess who már nem okozna akkora örömet, de a Twister vagy a Jenga még bőven húsz év fölött is kecsegtethet némi kellemes perccel. És bár a Twister dobozán csak az áll, hogy hat éven felülieknek ajánlott, ha kellően intim közegben játszuk -mondjuk édes kettesben-, a kitekeredett és fájó végtagjainkat végül vízszintbe helyezkedve elkezdhetjük kölcsönösen kibogozni.