Lélek

Élhetetlen szabadság

5461

Ismét egy olyan fogalom merült fel a mindennapjaimban, amelyre nem tudom, hogy vágyom-e és, ha vágyom, akkor be tudom-e teljesíteni, és ha beteljesítettem, vajon az lesz-e az, amit kerestem. Nem máson agyalok, mint a szabadságon. Ha kimondom a szót, sokunknak szélben, napsütéses égbolt alatt szálló madár jut eszébe. De soha nem madárraj, mert ahogy Fodor Ákos, magyar költő és műfordító, a haiku egyik nagy mestere írta: "A személyiség lényege a határtalanság; a csoporté a határoltság. / A szerelem lényege a határtalanság; a házasságé a határoltság. / A hit lényege a határtalanság; a vallásé a határoltság. A lélek lényege a határtalanság; a testé a határoltság. / A létezés lényege a határtalanság; az életé a határoltság." Ebből a gondolatsorból kiindulva feszegettem fejben a szabadság kérdéskörét, amiről érthetetlen filozófusok vaskos köteteket tudnak teleírni. Maradjunk az érzelmeknél.

Csak egyedül?

Vajon a szabadságot társas életben nem lehet megélni? A párkapcsolat eleve olyan határokat húz körénk, amelyből nem léphetünk ki egykönnyen, mert az már az önmagunk által meghatározott szabályok átlépése lenne? Amíg szerelem van minden van, amint párkapcsolattá, házassággá válik, elveszíti a szabadság érzetét? Hiszen igazodnunk kell bizonyos szabályokhoz, amelyek a megbízhatóságot bizonygatják a másik felé. Nem megyek el sehova úgy, hogy a társam ne tudja, hogy hol vagyok, folyamatosan online vagyok, ha mégsem, akkor mobilon úgyis elér, ellenőrizhet, még akkor is, ha nincs ilyen szándéka. Folyamatosan benne vagyok egy kerítéssel határolt élettérben, amelyet én is segítettem felépíteni és rájövök, hogy ezek a kerítések korlátok valójában, amelyek mind elválasztanak a szabadságtól. Hiszen meg kell felelni, jó feleségnek kell lenni, az elvárásokat teljesíteni kell, mert ha nem akkor gyanakvóvá válik a másik, eddig minden így volt, miért kell most ezen változtatni? Aki túlságosan belemegy ebbe a gondolatsorba, és felfedezi a saját, jelenlegi életén kívül rekedt szabadságot, könnyen kiléphet a megszokott keretek közül, ami bomláshoz vezethet és újra egyedülivé teheti a lényét, párkapcsolat nélküli emberré. Hiszen a szabadság addig pozitív, míg másnak nem okozunk fájdalmat. Az embernek joga van ahhoz, hogy a közösségen belül maga határozza meg az életét, a dologhoz való hozzáállását, maga döntsön a saját sorsa felett, feltéve, hogy ezt nem önzően teszi, hanem úgy, hogy a közösségen belül, annak a javát szem előtt tartja. Felmerül bennem a kérdés, hogy szabad csak egyedül lehet az ember? Azt hiszem igen, ha már mellettem van valaki, akivel életközösséget alkotunk, akkor akaratlanul is az ő boldogságáért is teszek, tehát ez már behatárol, ami bár az én szabad döntésem, mégis bizonyos dolgokat feltételez, amely dolgok nem tesznek szabaddá, akaratlanná.

Ez a szerelem

Sokatok számára közhelyes lesz, amit most írok, de mint minden ilyennek, hatalmas az igazságtartalma. A szerelem nem más, mint az, mikor két ember önkéntesen odaadja magát a másiknak, ebből az odaadásból aztán megszületik a mi. Sokan hiszik, hogy teljessé ebben a vonzásban válnak, holott a másikban való alámerülés máris behatárol, korlátoz, bár, ha önkéntes, megmarad a szabadsága. Viszont amikor valamelyik fél a mi-ben ráhatáson kívül elvárásokat is támaszt, úgymond erőteljesen, de mégis szabályszerűen próbál rá nyomást gyakorolni - manipulál, zsarol, számon kér - elvész a szabadság, kizárja a kapcsolódás lehetőséget, mert a megfelelni vágyó ember egyszer csak besokall és menekülőre fogja. Szabadság, mondhatni szabad akarat nélkül nincs párkapcsolat. Mivel azt akarjuk, hogy együtt legyünk, elhatározásaink erkölcsi szabadságot biztosítanak számunkra. Mi van, ha erkölcseink nem egyeznek a partnerrel? Akkor csak a belső autonómiánkat őrizhetjük meg, a lelki szabadság állapotát, viszont ez olyan disszonanciát tud teremteni, amely meghasonlottá teszi az embert, hiszen mást él meg, mint amire vágyódik. Kizárólag az ember, aki szabad tud lenni, kifejezetten amiatt, mert akarata van, és azt teszi, amit akar. Talán ez lenne a szabadság? mégis miért gondolunk mégis az állatokra leginkább, ha szimbolizálnunk kell a szabadságot? Szabad, mint a madár. Holott az emberen kívül eső természet kötött, szükségszerű jelleggel bír, oksági törvények uralma alatt áll.

Autonóm vagyok

Ha logikailag végiggondolom a szabadság jelentését, akkor bizony egy-két bukfencet muszáj megtennem, hogy ne mondjak ellent saját magamnak. A szabadság értelmezési körébe bekúszik az a megjelenési forma, ami maga a belső autonómia, azaz a lelki szabadság megléte. Mit is jelenhet ez a személyes szabadság, ráadásul itt bent, ezen a meghatározhatatlan helyen? Képes vagyok rá, hogy az értelmemmel összhangban cselekedjek. De mi van akkor, ha elborul az agyam, lángra lobbanok, szenvedélyből és nem gondolatból cselekszem? Akkor nem vagyok szabad? Ez, hogy lehet, mikor épp akkor érzem a legnagyobb szabadságot, amikor az érzékeimre, az érzelmeimre hagyatkozom. Persze a felszínen mindenki igyekszik racionális gondolkodást követően ésszerűen viselkedni, viszont ez okoz némi frusztrációt, szürkületet a szívekben. Itt jön talán létre, ezen a ponton a szabadságunk, amikor önmagam úgy cselekszem, hogy az a belső értékeimmel harmóniában legyen. De mi történik akkor, ha a belső értékeink nem rezonálnak az egyetemesen, a társadalom, a társaságunk, a szerelmünk által elfogadott értékekkel. Azzal, ami szerintük vagy rossz. Így nem jöhet létre a szabadság, hiszen, amint megítélünk valamit, kategorizáljuk, hogy ez , az pedig rossz máris alkalmazkodunk valamiféle elváráshoz, irányhoz, korláthoz. Tehát mások szabadnak láthatnak minket, miközben úgy cselekszünk, hogy azt egyetemesen elfogadják, de önmagunk, a belső énünket érheti olyan impulzus, hogy arra a végkövetkeztetésre jutunk: ez nem szabadság, nem az én szabadságom. 

Vágyak? 

A legteljesebb szabadság számomra ismeretlen. Képtelen vagyok a vágyaktól elszakadni, úgy cselekedni, hogy az független legyen a értelemtől, az érzelmektől, az vágyaktól, az egómtól, a mindent beborító én-től. Krúdy Tamás írta le nagyon elmésen azt a gondolatsort, hogy az emberek azt remélik, hogy különböző dolgok majd elhozzák számukra a szabadságot: pénz, tudás, drog. Vannak, akik ki merik jelenteni, hogy a pénz szabaddá teszi őket, majd pont az anyagiak rabjává válnak. Mások az intellektust helyezik piedesztálra, attól remélik a megváltó szabadságot, de a saját tudásuk rabjává válnak. És a legfélelmetesebb, amikor valaki azt gondolja, hogy azok az anyagok, melyek módosítják a tudatállapotukat szabaddá tesznek, ők válnak a drog rabjává. A szabadságot egyetlen dologtól hogyan is kaphatnánk meg hiszen, amint egy dologtól tesszük függővé, máris a rabjává válunk, mert hajhásszuk, törekszünk rá, és ez határolja be a létezésünket. A szabadságunkért folyamatosan dolgozhatunk, akkor is nagyon keveseknek adatik majd meg, hogy a tökéletes, áhított szabadságot megleljék. Mert mi a szabadság?

Szabadság

Szélben lobogó hosszú haj. Hells Angels-höz csatlakozni, keresztbe menni Amerikán a 66-os úton. Társadalmon kívül jól élni. Soha, semmilyen elvárásnak, csak a szabad akaratnak megfelelni. Egyszer vele aludni, aztán egyedül, majd mással. Nem ragaszkodni és nem lekötni. Mi vajon a szabadság? Véget nem érő utazás. Merre? Mindenki másfelé. Tehát ez egy szubjektív, autonóm, magunk által meghatározott, és be nem teljesített fogalom. Neked mi a szabadság?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások