Divat

Zsólyomi Norbert: a divatfotózás szerelmese

5382

Régóta barátságban van a fényképezőgéppel. Együtt hívják életre az elképzelt fotót, vagy épp próbálják megragadni a pillanatot. Nem siettette a dolgokat, egyszerűen hagyta, hogy minden kiforrja magát, így az sem érte váratlanul, amikor sorra jelentek meg munkái a hazai divatmagazinokban. Jelenleg Budapest egyik legjobb divatfotósaként tartják számon, aki egy pillanatra sem áll meg, és élvezi, hogy kiteljesedhet a fotózásban, ami élete fő irányadója. Mindezek ellenére nem tetszeleg a fiatal, felkapott fotós szerepében, továbbra is a munkájára koncentrál, és mindegyik felkérését olyan komolysággal veszi, mintha az első divatanyaga lenne. Bár imád utazni, vonzza a külföldi zsongás, és tudja, hogy itthon behatároltak a lehetőségek, mégsem szeretne hosszú távra hátat fordítani az országnak. Hogy merre volt mostanában, milyen élményekkel gazdagodott, hogyan viszonyul céljaihoz, megtudhatjátok kivételes interjúnkból.

Gyakorlatilag végig fotóztad az összes hazai divatlapot. Mesélj egy kicsit a kezdetekről és arról, hogy szerinted hol volt a fordulópont, amikor a magazinok kíváncsiak lettek rád?
Mindig is szerettem fotózni, kezdetben bármit, családot, barátokat, tájakat, tárgyakat, de eztán kikristályosodott, hogy melyik terület érdekel igazán, és ez csak a divat.

Zsólyomi Norbert munkái itt!

more

Nagyjából öt éve kezdtem el. Elvégeztem a Práter utcai fotós sulit, ami az egyetlen állami iskola ezen a területen, aztán a Bálint György Akadémián diplomáztam képszerkesztő, tördelő szakon, ami totál felesleges volt, de azt hittem kellhet az utómunkák miatt. Ez idő alatt már elkezdtem modellügynökségeknek tesztfotókat készíteni. Volt egy időszak, amikor szinte mindegyik itthoni vezető ügynökség velem dolgozott, így a magazinok is látták a munkáimat, amik tetszettek nekik és végül kipróbáltak, azóta pedig együtt dolgozunk. Az első nagyobb horderejű anyagot a Glamournak csináltam.

Jobb esetben egy lány inspirálja, segíti a fotóst, de mi van akkor, ha esetleg nincs meg köztetek az összhang, vagy egész egyszerűen nem tetszik a modell?
Persze mindenképpen inspiráló, ha egy modell jó és hozzá tud segíteni a saját személyiségével a jó képekhez. Őket hívjuk profi modelleknek, mert tapasztaltak, sokat dolgoztak már, tudják mit nem szabad csinálniuk és mit kell. Velük könnyű a munka, ez főleg akkor számít, ha egy nagy divatanyagot kell készítenünk, és a tempó feszített, de sokszor kell dolgoznunk olyan modellekkel, akik szinte teljesen kezdők. Velük kicsit nehezebb, de nem volt még olyan, hogy valakivel annyira ne lettünk volna megelégedve, hogy ez ellehetetlenítette a munkát.

Immár ötödik éve fotózol, ez idő alatt kialakult a saját “Zsólyomi” stílusod, amihez hozzáilleszted az új ötleteidet, vagy még keresgélsz?
Szerintem nem az ember választ stílust, a stílus választja az embert, szóval ez nem tudatos, nincsenek szabályok, és az ember nem is állítja, hogy ilyen vagy olyan a stílusa. Ezt mások állítják róla.

Többször hallottam már vissza, hogy ez az anyag „Zsólyomis”, szóval elképzelhető, hogy van, sőt biztos vannak olyan stílusjegyek, amik rám jellemzők. Örülök, hogy a munkáim felismerhetőek, de persze ez egy olyan szakma, ahol folyamatosan változni kell, és ha fel szeretnék töltődni, vagy érzem hogy egy kicsit elfáradtam, akkor utazom… valahová, máshová, messze vagy közel, mindegy, de az utazás feltölt.

Apropó utazás, ha jól tudom nemrég jöttél haza Milánóból. Dolgozni voltál kint, vagy épp kiheverni a sok munkát?
Ez kifejezetten munka volt. Öt hetet töltöttem kint, és nagyon jó volt. Egyszerre fel is töltött, pedig dolgoztam, de az egészen más volt, mint itthon. Eredményes öt hét volt, és várnak vissza januárban.

Kint nagyon jó modellekkel dolgozhattam, aminek nagyon örültem. Épp fashion week időszak volt, úgyhogy rengeteg jó csaj volt kint, nagy élmény volt. Milánónak van egy ritmusa, ami nagyon pörgő, magával ragad. Az olaszok jófejek, extrovertáltak, nyitottak a frissre. A divat szempontjából el vannak kényeztetve, rengeteg a jobbnál jobb showroom. Mindezt jó volt látni és velük dolgozni, nagyon inspiráló volt.

Említetted, hogy más volt kint dolgozni. Számodra mi volt a legérezhetőbb különbség?
A legnagyobb különbség a modellek tekintetében van, de persze minden más. Kint például minden nagyon naprakész. Szerintem ami Budapesten hiányzik, az hogy az emberek lehetnének nyitottabbak az újra és lehetnének kísérletezőbbek. Ami itthon akár megbotránkoztató, az kint megszokott. Milánóban megengednek a magazinok bátrabb divatanyagokat, itthon ez még nem lehetséges. Erről nem a magazinok tehetnek, mert ők csak igyekeznek kiszolgálni a közönségüket. Megvan mindegyiknek a célcsoportja, a célcsoportoknak pedig az elvárásai. Én azt mondom, hogy a közönség nem elég érett még itthon egy merészebb divatanyagra. Milánóban a Vogue átlagos olvasmány, akár a 60 körüli nőknél a metrón, míg itthon pár éve alig lehet kapni.

Ebből kifolyólag, nem érzed úgy, hogy itthon túl behatároltak a lehetőségeid, és esetleg külföldön kellene folytatnod?
Az meg sem fordult a fejemben hogy végleg búcsút mondok, nem akarok elköltözni. Szeretnék kint dolgozni, de ott élni nem, ez persze többszörösen megnehezíti a dolgomat. A kétlaki lét nagyon nehézkes, ott sem vagyok igazán és itt sem. Ez még egy nyitott kérdés nekem…

A divat világa hajlamos megcsavarni az embert, főleg, ha sikereket ér el. Úgy látom, te könnyen lavírozol, és nem veszíted el önmagad. Mi az, ami a középúton tart, és nem hagyja, hogy elszállj?
Ez így van, sokan hajlamosak elszállni, de ez nemcsak ebben a szakmában van így, bárhol, ez a dolog nem specifikusan itt van csak jelen. Erről én azt gondolom, hogy az ember ezt nem engedheti meg magának. Én csak végzem a dolgomat, a munkámat, amit szeretek és elvezek, és ha ez tetszik az embereknek, akkor nagyon örülök neki… ennyi.

Hol látod magad pár év múlva, mint divatfotós?
Nem látok sajnos a jövőbe, fogalmam nincs, egyben vagyok biztos, hogy továbbra is űzni fogom azt, amit a legjobban szeretek, a fotózást.

Köszi, mashKULTURE!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások