Divat

Angyalok bugyiban

5323

A Victoria's Secretről már korábban írtunk, ebben a cikkben megismerkedhettetek a márka történetével. A téma most ismét aktuális, hiszen november közepén tartották soron következő bemutatójukat, ami nekünk magyaroknak különösen fontos volt, ugyanis Mihalik Enikő is bekerült a csapatba, ahova titkon minden modell vágyik. Erre már csak hab a tortán, hogy karácsony táján a fehérneműkérdés központi témává válik, mivel sok férfi ezzel lepi meg kedvesét - de vajon jól teszi?

Viktória titka

A bemutatót hatalmas várakozás előzte meg, mint minden évben. Enikőt még betegsége sem akadályozhatta meg benne, hogy kifutóra lépjen a legnagyobb nevek mellett, s hogy szexi társaival együtt a férfi millióit láncolják a tv készülékek elé december 1-jén, az amerikai premier idején. Persze a show sztárja ismét Heidi Klum volt, aki szülés után hat héttel lépett kifogástalan alakkal a kifutóra, de ezúttal csak mint műsorvezető. De nemcsak Heidi Klum szülése okozott változást a világhíres bugyicég életében, mivel Karolina Kurkova, Gisele Bündchen, Adriana Lima és Karen Elson is szülési szabadságra ment, így új, karcsú, de ugyanakkor dúskeblű modelleket kellett felhajtania a cégnek. Így került a márka angyalai közé Emanuela de Paula, Candice Swanepoel, Rosie Huntington-Whiteley, Lindsay Ellingsont és Chanel Imant is.

Képek a 2009-es Victoria's Secret showról itt!

Bugyi van a csomagban

Nem csoda, hogy a Victoria's Secret ennyire népszerű, hiszen évről évre tömegeket ültet a képernyők elé élvezetes showjával, ahol dögös csajok riszálják magukat. Többek között ennek a jól felépített marketingnek köszönhető, hogy töretlenül hatalmas bevételre tesz szert a cég: a férfiak lelkesen vásárolják meg barátnőjüknek, feleségüknek a bemutatókon látott szetteket, abban a reményben, hogy ők is hasonlóan dögösek lesznek majd, mint a képernyőn látott angyalok. No és persze a csajok is szívesen vesznek maguknak Victoria's Secret logóval ellátott csipkecsodákat, hogy bennük még csábítóbbak legyenek, vagy egyszerűen csak azért, mert minőségi, ugyanakkor csodaszép fehérneműre vágynak. 

Ugyan Magyarországon még nem tombol a Victoria-láz, ám ehhez hasonló jelenség játszódik le piciben az Intimissimi háza táján is. Ugye könnyen fel tudjuk idézni azt a szexi barnát, aki a fekete csipkével és piros masnival díszített fehér selyemcsodában (na jó, selyemutánzatban) pózol? Igen, az Intimissimi plakátjáról beszélek, amit minden megállóban, minden utcasarkon, minden házfalon megszemlélhetünk az ünnepek közeledtével egyre nagyobb mennyiségben. Nézi, nézi az ember egy ideig a jól sikerült hirdetéseket, mígnem annyira átveszi az üzenet az irányítást a racionális agy felett, hogy egy Initmissimi üzlet előtt elhaladva észre sem veszi, de máris küszöbön belül találja magát. Így esett, hogy mi is betértünk a hazai legnagyobb bugyibirodalomba, ahol azt tapasztaltuk, hogy az együttesből épphogy egy utolsó darab fityeg a polcok között, mert a készlet bizony kifogyott... Azt az egyet megtapizva persze az illúzió hirtelen valósággá vált, a selyemből műanyag lett, de most nem is ez a lényeg.

A lényeg a karácsony-ajándék-pasik-bugyik tengelyen mozog. Mert mi is történik ilyenkor? Ugyanaz, ami velünk is megesett: a dögös barna képe a férfiak agyába is beleég, a szexi bugyi pedig tökéletes ajándékötletnek tűnik. Kiválképp azért, mert az utcán andalogva még észrevétlenül is feltérképezhető, hogy a barátnő miképp vélekedik a méterenként az arcába tolt fehérnemű összeállításról. (A barátnők ilyenkor pár becsmérlő szóval lealázzák a tökéletes testű modellt, majd hanyagul hozzáteszik: a bugyi amúgy nem is olyan szar.) Ezek után pedig a férfi - ezernyi férfitársával együtt - felkeresi a rettegett helyet, a fehérneműüzletet, hogy beszerezze azt, amit kellőképpen bensőségesnek, pajzánnak és odafigyelőnek vél egy fa alatti csomaghoz.

Így tehát szerencsétlen férifspottingra vágyóknak irány bármelyik Intimissimi üzlet, mert az elhatározást hamarosan tett követi: a férfi belép a fehérnemű üzletbe, ahol hatalmas a tömeg, hiszen karácsonykor hol nem az. Téblábol, zavarban van, azt se tudja hova nézzen. Megfogni nem meri az árut, de kérdezni sem. Leszegett fejjel kerüli az eladó tekintetét, mert érzi, hogyha szemük találkozna, fülig vörösödne. Az eladóknak persze már ismerős a szitu, így az egyik odalép, és megpróbál segíteni a tanácstalan srácon. Konkrét elképzelés persze nincs, max annyi, hogy "Olyat, mint a plakáton". A szín, a forma kiválasztása még talán az egyszerűbb feladat, de aztán jön a méret, hiszen nem mindegy mekkorát ad az eladó. A férfinak persze a saját konfekcióméretéről sincs fogalma, miért tudná hát, hogy a barátnője mekkorát hord, hogy hányas a szám, és milyen a betű. Jobb megoldás hiányában ilyenkor jön a mutogatás, amivel megpróbálja leírni a kedves méreteit, neeem, kicsit nagyobb, vagy talán mégis inkább kisebb, de sokan ezt a stációt már nem vállalják be, tudván, menthetetlenül fixírozni kezdenék a kisasszony melleit, hogy valami viszonyítási pontot kapjanak. Katasztrófa, és sokszor ezt ők is érzik, bár tapasztalataink szerint a nők igazán tapintatosak, diszkrétek és segítőkészek ilyenkor. Így történhetett, hogy a plaktálány plakáfehérneműje is elfogyott - számla szigorúan megőrizve. Ha pedig megvan a meglepi jöhet a nagy este, de vajon mi nők örülünk az ilyesfajta ajándéknak?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások