Hirdetés
Divat

Te is beletetted a magadét

5312

Többségünket mágnesként vonzza ez a négy betű. Hatalmas fém betűk, amiket már tíz méterről is könnyen kiszúrunk, beazonosítunk és gyakran magunk sem tudjuk, hogy miért, de vásárlási körutaink során betérünk a ruhaparadicsomba.

Hirdetés

A spanyol Zara megcsinálta a maga szerencséjét, hiszen szinte még gyerekcipőben járt a cég, amikor a spanyol nők nem a divatlapokból, hanem a Zara kirakatából tájékozódtak az aktuális trendekről. Jolly Jokerüket húzták elő a zsebükből, mikor felismerték, hogy a luxus divatházak kollekcióit érdemes olcsóbb, a nagyközönség számára is elérhető áron kínálni. Ezek után már nem meglepő, hogy Amancio Ortega rövid idő alatt lett nagyon tehetős ember. A tehetős jelző nem a legmegfelelőbb a spanyol úriemberre, hiszen a Forbes magazin idei listája a tizedik helyre sorolta a milliárdosok között. Itt az ideje hát, hogy közelebbről megismerkedjünk ezzel a pocakos spanyol öregemberrel, akinek pénztárcájába időről időre mi is csorgatunk némi pénzt.


Annyit biztosan tudunk, hogy ruhaipar, kereskedelem, Spanyolország, Zara. Oké, de ezen felül? Pedig a lényeg ezeken túl kezdődik, nevezetesen az Ortega család konkrét vagyonánál. Most lehet kapaszkodni, hiszen a világ hetvenegy országában működő mintegy négyezer Zara üzlet bevételéből 18,3 milliárd dollárt kapart össze a divatérzékeny família! Idáig viszont hosszú és rögös volt az út, hiszen Amancio egyszerű munkáscsaládba született, apja vasúti dolgozó volt, ő maga pedig már egészen fiatalon dolgozni kényszerült. Jobb híján kifutófiúként dolgozott egy szabóságnál, ahol szép lassan kiforrott a ruhák iránti érzékenysége. Később feleségével saját nappalijukban kezdtek ruhákat, fehérneműket és törölközőket varrni. Egyre bővülő vevőkörük miatt 1975-ben nappalijukból kiköltöztették az üzletet, amit Zarának kereszteltek. Az anyacég később csoporttá alakult, ami mindmáig az Inditex Group nevet viseli, és minden bizonnyal Ortega 59.29%-os részesedésével javarészt ennek köszönheti igen vastag pénztárcáját. Több helyütt is tapasztaltuk már, hogy a milliókkal bizony jön a perspektíva szélesítése is, nincs ez másként az Ortega családnál sem, akik mára már befektetésben, gáz-bizniszben, turizmusban, bankokban és az ingatlanpiacon is igen befolyásosak.

Mikor nálunk is megnyílt az első Bershka és Stradivarius üzlet, betérve rögtön feltűnt, hogy a cimkék azonosak a Zarában használatosakkal, sőt a tipográfia is ugyanaz. Ez nem véletlen, hiszen a Bershka, a Stradivarius, a Pull and Bear és a nálunk egyelőre ismeretlen Massimo Dutti, Zara Home és a Kiddy's Class is az Inditex Group érdekeltségébe tartoznak. Rengeteg üzlet, közel tizennégyezer alkalmazott világszerte, sok-sok döntés és persze óriási felelősség - ezeket mind magáénak tudhatja a hetvenhárom éves üzletember, akit néhány éven belül lánya, Marta vált majd az igazgatói székben. Azt gondolnánk, hogy ilyen mesés vagyonnal karöltve jár a nagy nyilvánosság, a folytonos sajtószereplés, holott Ortega igen ritkán tűnik fel a kamerák előtt. Tekintve, hogy Maridban, Párizsban, Londonban, Lisszabonban és Miamiban is mesés ingatlanokat birtokol, nem nehéz visszavonulnia a kíváncsi szemek elől, sőt ha lovagolni támad kedve, azt is megteheti saját lovardájában. Erre mondják az olaszok, hogy dolce vita és erre mondjuk mi, hogy "Amindenit, ez az ember megcsinálta szerencséjét".

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
Dec
14
cotcotgirl83 írta:
egyetlenegy ruhám van zara-ból. kb. nyolc éves:D gyönyörű sötét csokoládébarna, háromnegyedes ujjú, szélesnyakú felső. from USA. akkor még adtak a minőségre.
10:48
2
Dec
14
Nyruszi írta:
Elég gyenge minőséget képvisel már a ZARA...
11:18
3
Dec
14
Meggy írta:
Nekem egy ruhám sincs a zara-ból. Én ott soha nem találok semmit ami tetszene és az ára is reális lenne.
11:19
4
Dec
14
A.F.rétisas írta:
én sem tettem bele a magamét
11:21
5
Dec
14
Sziporkaa írta:
ha már spanyol márkák, akkor Mango.
nem szeretem a Zarát...egyszer jóó régen amikor még nem volt Mo.-n Zara, akkor Párizsban vettem egy világoskék nyári szoknyát...tény, hogy azóta is hordom :) De ha itthon bemegyek a Zarába, SOHA nem találok semmit...ami jól néz ki, rajtam borzasztó elszabottan áll, vagy látszik hogy kb két hordás után elfoszlik (nem mintha Bershka meg Stradi jobb lenne...). Mangoban sokkal szebb cuccok vannak, bár azok sem csúcsminőségűek mostanában, de sokkal jobban szeretem.
11:22
6
Dec
14
Hella írta:
Én sem vettem még zarában semmit, lehet még be sem mentem soha...:D
11:53
7
Dec
14
mortisha írta:
én a férfi Zaráért rajongok. Nagyon apró pasim van és egyes helyeken lobog rajta az S-es poló, de a Zarában olyanok, mintha ráöntötték volna
12:27
8
Dec
14
lillababy írta:
Én se vettem még semmit Zarában... Amiket szeretek, azok a boltok itthon nincsenek, úgyhogy turizni szoktam (New Look meg Wet Seal, de Wet Seal még turikban sincs:( ), vagy mikor külföldön vagyok bevásárolok. Itthon max h&m meg pimkie, mondjuk azok se épp a csúcsminőséget képviselik:( Pimkieben vettem múltkor egy farmert, fölpróbáltam, tök jó volt, aztán rajtam volt pár órát és úgy kinyúlt, hogy azóta öv nélkül nem marad rajtam...
Zara amúgy abszolút nem is tetszik, Stradivariusban meg Bershkában vannak jó cuccok, csak rossz minőségűek általában ott is.
12:38
9
Dec
14
chloe írta:
nekem nem fáj...
12:45
10
Dec
14
nekem csak egy Zara felsőm van,az is turiból...újszerű állapotban vettem,de ahhoz képest eredeti áron milyen drága,annyira nem jó az anyaga....bár 800forintot viszont megért:)
12:52
11
Dec
14
nyufi írta:
én nem tettem semmit a bácsi pénztárcájába. nem szoktam zarában vásárolni,mert nekem drága, ill. nem adok ki több ezer ft-ot egyetlen felsőért.
bár van egy bershka kabátom, de azt ajándékba kaptam és le is volt értékelve :D
13:17
12
Dec
14
Adriana írta:
Semmit nem vettem náluk. Soha, egyetlen ruhadarabjuk sem fogott meg.
13:42
13
Dec
14
Lotte írta:
Nekem sok Zara ruhám van, de igyekszem leárazáskor vásárolni, akkor is figyelni kell, mert sok a rossz minőségű ruha. Amúgy általában elégedett vagyok, nem volt még komolyabb baj. Kivéve a tavaszi balerina cipőm, ami annyira feltörte a sarkam, hogy Ciprus alakú seb volt rajta 2 hétig!
13:49
14
Dec
14
iconishta írta:
csak egyszer csalódtam zarás cuccban, amúgy soha nem volt semmi baj.
14:21
15
Dec
14
PikkuKissa válaszamortisha írására:
Ez aranyos. :D

Az én barátom is hasonló alkatú. Eleve nehezen akar magának bármit is vásárolni, divattal pedig ki lehet kergetni a világból, de a férfi Zara volt az egyetlen, ahol felpróbált néhány dolgot, mert "viszonylag normálisak". :)

Nekem turiból van Zara pulcsim, meg vettem egy bokacsizmát idén, nem tudtam ellenállni. :) Amúgy sajnos az én pénztárcámhoz képest még a Zara is drága. :(
14:54
16
Dec
14
steffie írta:
kínai
14:58
17
Dec
14
scarlett írta:
pár felsőm van a Zara-ból, mert hülyevagyok és néha elgyengülök -olyan sz@r az anyaguk, hogy kézzel mosom őket, hátha így egy szezont legalább kibírnak.
15:18
18
Dec
14
Neela írta:
hmm, tavalyi nyaram nagy szerelme, egy sötétkék rövidnadrág zarás volt, bár egy szezon alatt nagyon tönkrement.
de nem a zarát szidom, mert annyira szerettem, hogy folyton azt nyűttem vízben-napsütésben-szélben-sárban-esőben :) imádtam, és nem találtam erre a nyárra olyat, amit ennyire szerettem volna...
15:33
19
Dec
14
LittleBlueBird válaszascarlett írására:
akkor nem csak nekem van vele problémám...én turiztam egy zara felsőt,de a címkén is meg a felsőn is látszott hogy nem volt sokszor hordva....aztán rájöttem miért.... csak másik felsőre tudom felvenni,mert annyira szúr az anyaga:S:S:S
15:43
20
Dec
14
harcihippi írta:
orulok, hogy nem csak nekem szurja a szemem az "a nagyközönség számára is elérhető áron kínálni" megjegyzes.

Nem ez az elso alkalom, hogy a szerintem feleslegesen draga uzleteket itt "elerheto arunak" titulaljak a lanyok. Valaki irja mar le, milyen osszeghatarok kozott mozog a szerkesztoseg szamara az "elerheto ar" (meg a realist is, ha mar..)

Masreszrol pedig a Zaraban ugyanazokat a ruhakat latom, mint barhol mashol, csak dragabban. Es mas ruhauzletek nevadoi/tulajdonosai is milliardosok, nem csak Ortega. Nem ertem, mi ebben a kulonleges.
15:43
21
Dec
14
mortisha válaszaPikkuKissa írására:
az enyém divatbolond, és mindig dühöng, hogy az ő méretében nincs semmi jó cucc :) imád vásárolni és több pár cipője van mint nekem :)
15:45
22
Dec
14
Devalyn írta:
Na, tőlem még egy fillért se kapott soha... Próbálgatásnál és nézelődésnél tovább egyszer se jutottam. Azzal is egyetértek, hogy ez nem éppen az olcsó kategória, ráadásul kifogásolható minőséggel párosítva.
15:49
23
Dec
14
ismeretlen írta:
Sosem vásároltam ZARA ruhát! Akkor inkább már turi!
Mielőtt vehettem volna zarából, informálódtam nálatok a silány minőségű árukról, így megmentettetek egy nagy és hosszú káromkodástól! Kösziii :D
15:59
24
Dec
14
LadyGray írta:
Hát tőlem sem lett gazdagabb...:D sőt még csak be sem mentem soha ilyen üzletbe, se mango se egyéb ilyen divatáru boltba.. a legdurvább nálam ahol vettem is valamit a new yorker, meg a C&A és ezzel kifújt.
16:20
25
Dec
14
nagyZ írta:
Egyszer túrtam egy nagyon sötét kék, garbós, újjatlan Zara fölsőt...az az igazság számtalanszor elővettem azóta ami azt is jelenti, hogy számtalanszor volt kimosva és mai napig hibátlan....hm most látom a fotón is abba vagyok:)...de ez az egyetlen Zara darab a ruhatáramban!
16:41
26
Dec
14
nagyZ írta:
Egyszer túrtam egy nagyon sötét kék, garbós, újjatlan Zara fölsőt...az az igazság számtalanszor elővettem azóta ami azt is jelenti, hogy számtalanszor volt kimosva és mai napig hibátlan....hm most látom a fotón is abba vagyok:)...de ez az egyetlen Zara darab a ruhatáramban!
16:41
27
Dec
14
xsugar írta:
Zara, Bershka, Stradivarius, Pull&Bear, Mango (L) én itt veszem a legtöbb ruhámat és nagyon szeretem őket, bár tény hogy nem lehet évekig hordani, de ezért az árért el se várom..
17:22
28
Dec
14
Mauve válaszaxsugar írására:
Egyetértek.
18:00
29
Dec
14
Mauve írta:
Amúgy én a Zara boltok berendezését, hangulatát szeretem. Ha ezt figyelembe vesszük, szerintem nem drága.
18:01
30
Dec
14
Mauve válasza írására:
Najó, azért ennyire nem durva, csak oda kell figyelni...
18:03
31
Dec
14
scarlett válaszaMauve írására:
na pont ez a másik bajom a Zara-val, a minőségen kívül. ha nem déli órában esek be az üzletbe, hanem mikor már az iskolás leányzók/dolgozó nők többsége is beszabadult, akkor már egy alsó kategóriás turkáló hangulata fogad. ruhák a földön, ruhák gubancban a polcokon, cipők össze-vissza a padlón, komolyan mondom, mint egy csatatér. ha mondjuk a Mango-ban megoldható a rend, akkor gondolom itt is lehetséges lenne... nemigényes, nemszeretem, nemszép.
19:07
32
Dec
14
Mauve válaszascarlett írására:
Én nem szoktam ilyet tapasztalni. De biztosan van ilyen is. Ez viszont már a vásárlókon és a személyzeten múlik, nem Amancio bácsin :D Ő elegnás enteriőröket terveztetett, nekem ez szimpatikus.
19:27
33
Dec
14
Szossszke írta:
Éppen ma is voltam benn a Zarában (győriben), és szeretem! Imádom pl. a platform cipőit, a szövetkabikat, ballonokat, táskáit, sőt a kedvenc farmerjaim is innen valók...szóval nekem elég sok ruhám van tőlük, viszont normális minőségben - arra nagyon figyelek, ugyanis gagyi és pocsék minőség mindenhol van, természetesen itt is. A TRF-s jelzéső cuccok borzalmas minőségűek, abból nincs is, meg nem vmi nőcis darabok, viszont a másik részleg...mmm:-)
Egyébként lesni kell a leárazásokat, mert én pl. nyár végén 4db kisruhát vettem, összesen 12ezer forintért, és jó minőségben. Ma egy arany-ezüst platform-tűsarkú kiáltott utánam, hogy "vegyél meg"...:-):-)
20:25
34
Dec
14
Curiosa írta:
Nekem ránézésre bejönnek a zarás ruhák, de nem vásárolok ott ( három cuccom van ám azért tölük), mert ahhoz képest, h csak egy szezont bírnak ki, drágállom.
Inkább adok ki valamire 2-3-10 * több pénzt, viszont jó minösége legyen.
20:32
35
Dec
14
ismeretlen írta:
Nincs Zara ruhám, sem Berska, sem Stradivarius, így az én pénzemen nem hízik Ortega úr pocakja...
20:33
36
Dec
14
Mels írta:
van egy két Zara cuccom,leárazáskor csodálatosangyönyörű pördüléskor forgó mélykék ruhára bukkantam,ááálomszép =) azóta is örül a fejem,hogy pont akkor jártam pont ott és pont jókor.
Bershkaban mindig találok valamit ami nekem való,a szekrényemben található jópár darab.
A Stradivarius drágább mint Bsk,de ott is vannak ellenállhatatlan darabok amik szintén szekrényemben végeztek.
De kedvenckedvenc Pull and Bear.Különc cuccok vannak ,olyan ruhákat vettem ott,hogy ritkán látom szembe jönni az utcán (halelujjjja).i.m.á.d.o.m. persze borsos árai is vannak,de mikor leárazás van akkor hűűűha. (naeztjólmegmondtam)
20:41
37
Dec
14
Mels válaszaMels írására:
wáá túlsok szóismétlés :S
20:48
38
Dec
14
bgaela írta:
Na ez a nagy elhatárolodás az elején nekem is furcsa volt, ilyen vagy olyan uton általában mindenkinél felfedezthető egy Zara, Barshka, Pull&bear vagy Stradi ruha, de az Oysho nevű fehérnemü üzlet is ide tartozik.
Az én ruhatáramban szinte minden megtalálható a jeans clubtól a nanushkán, je suis bellen keresztül, a luxusmárkák kivételével (arra még réárek...:) ) és azt kell hogy mondjam, hogy ha az ember megnézi mit vesz, semmivel se rosszabb egyik a másiktól. A nanushkám varrása ugyanugy foszlik, az anyag ugyanugy bolyhosodik, a je suis belle zipzárom ugyanugy szétmegy, ahogy egy zara semmianyagbol lévő felsőé. Kb. 3 éve pont ezért ugy vagyok a ruházkodással, hogy vagy láthatoan jominöségü second hand (amit nehéz találni szerintem) vagy leárazás, kedvezmény, stbstb, ugyse ér annyit az a darab, amennyi elöször a cimkére kerül. Ha nagyon különleges vagy szivemnek kedves, esetleg, de valahogy mindig sikerül kifogni a jót jó áron, és ugy már nem is fájdalom, ha pl. a tizenezres cipö, amit 3000ftért vettem, nem birja évekig.

Még egy bolton belül sem ugyanolyan a minőség. Söt, még egy kollekcion belül se, tehát az egy falon, fakkban, asztalon lévő, egymással harmonizáló darabok is jöhetnek a világ másik pontjáról, ezért érdemes figyelni mindenre, anyagra, varrásra, szinre... Ja és a méretekre. Néha azok is el tudnak csuszni, de az is biztos, hogy nem egy olyan darabom van, aminek nagyon eltalálták a szabását. (én a mangoban vagyok képtelen magamnak találni bármit is - az s-es is lóg, nadrágból a 40es is borzaszto, a cipök még leárazva ais viszonylag drágák ahhoz a kényelmi szinthez...)
Ezek nem egy életre szolnak, az tuti, de a cserelehetőség is elég széles...nemtudom próbált-e úgy viszavinni valaki oda bármit is, hogy egyértelmüen elutasították volna a cserét.
Én gazdagitom továbbra is ezt az öregurat, és nem is itélem el aki ugyanezt teszi, de azért azt is csendben hozzáteszem, hogy ez az öregúr pedig az én zsebemet gazdagitja...hogy aztán legyen mit elkölteni :)
21:02
39
Dec
14
bici írta:
Itt Alicantéban egymás mellett vannak a kedves Inditex Group üzletei...Turkálni szeretnék, de az itt nincs :( Hiányzik Szeged:(
Amúgy szerintem is kinyúlósak a Zara cuccai:S
21:32
40
Dec
14
bubifujo válaszamortisha írására:
az már nekem is feltűnt, hogy a zarában nagyon kis szűkek a fiúruhák. és isten áldja őket érte, az én párom egyetlen szűkebb pulóvere onnan van és nagyon dögös benne. bár ő nem éppen aprócska, inkább görög isten. :) de szerintem jó, hogy kisebbek a méretek, szerintem egy csomó srácnak, pláne divatérzékenyebbnek nehéz normális ruhát találnia, mert legtöbbször a férfi S-es akkora mint a nő XL, és ennyivel azért nem nagyobbak nálunk a pasik, nem?
21:38
41
Dec
14
bubifujo válaszabgaela írására:
két dologban is egyetértek: LEÁRAZÁS, a kedvenc szavam. :):) a másik pedig: én most tapasztaltam először ilyet: vettem egy ruhát, de rossz volt a cipzárja, és még aznak visszavittem, elpanaszoltam, és nem az volt a reakció, amire számítottam (vagyis, hogyha végül segítenek is, azt tök bunkón teszik), helyette a csaj kedvesen megkérdezte, hogy szeretném-e vissza az árát. mondom, dehogyis, csak kicserélni olyanra, aminek jó. handm-ben amikor vettem egy ruhát és még a kasszánál, fizetés előtt észrevettem, hogy lyukas a ruha, a csaj mondta, hogy ha nincs másik, akkor szoktak adni kedvezményt rá, de meg kell kérdeznie a felettesét. odahívja a csajt, az vet rá egy fél pillantást, odaböki, hogy ezt meg lehet varrni, úgyhogy nincs kedvezmény. és már ott se volt. meg lehet varrni! ki az, aki azért megy a boltba, hogy aztán varrogassa a ruhát?! mondjuk, ez szerintem nem bolt, hanem személyfüggő, de úgy tapasztaltam, hogy a zarában készségesebbek az eladók. mondjuk én még mindig inkább h&m-párti vagyok, decsak azért, mert ott egy fokkal elfogadhatóbb az ár-értékarány.
21:44
42
Dec
14
agneza írta:
Nekem van pár Zara holmim, 1-2 BSK meg Stradis is.
A Zarasak a kedvenceim, szépek, nem mondom, hogy strapabíróak, a Basic cuccok elég kinyúlósak....

A nadrág méretezés.... kimondottan érdekes. Van TRF farmerem, ami 40- es és szinte nagy (mindenből 40- es a méretem) a Woman kollekcióból van műbőr szűk nacim, 42- es és épp hogy feljön....

Barátnőm 34/ 36- os méret, most vett 40- es farmert.... az volt rá jó. Érdekes.

Amúgy én nem várok csodát egy 10 ezres nadrágtól... nyilván hatalmas árréssel dolgoznak, de megértem, mert egy vagyon bérelni a hatalmas üzlethelyiségeket a plázákban... azt ki kell termelni, akkor is, amikor már 70% kedvezménnyel adják a cuccokat, nyilván nem veszteséggel akkor sem, de azokon nincs akkora haszon...

Én irigylem az öreget, hogy megcsinálta a sikerét, vagyonát, ha lenne lehetőségem én is megtenném. :)
23:03
43
Dec
14
Florcicc írta:
Zara♥Bershka♥Pull&Bear♥

3 kedvencem :)
23:06
44
Dec
14
Intizar írta:
Nekem egy dolog jut eszembe, mikor márkákról van szó. Besenyő Pista bácsi, amint így szól: Nooormááális?
23:12
45
Dec
15
Solange írta:
maradok a turinál és a kínainál, ezekből a hangzatos boltokból rosszulléttel fordulok ki, ha egyáltalán bemegyek. De leginkább nem, még a plázák környékét is elkerülöm.
07:52
46
Dec
15
pivovarova írta:
Csak ott vásárolok, minden táskám onnan van, de tényleg mindenem.Tökéletesen kielégíti az igényeimet, amik lehet hogy nem valami magasak, ezek szerint, de vállalom : D
Néha bele lehet botlani a rossz minőségű ruhákba, cipőkbe, ez ilyenkor szar érzés, de például nekem bármit visszavittem kicserélték azonnal, még akkor is, amikor őszintén bevallottam, hogy otthon már nem tetszett.Bershkaba és a többibe nem járok, nem tetszenek, hiába hasonlóak.

Amúgy én is meglepődtem, hogy ilyen sok mindenki nem vásárol ott, ahhoz képest, hogy millió ember kedvence.De azt, hogy valaki ezzel felvág és úgy jár-kel ott, mintha chanel üzletben lenne, az gáz és mindenkit fellökdös egy cipőért, amiből már csak kettő van mondjuk.
Szóval tényleg imádom, de azokat az embereket, akik játszák a nagy sznobot, őket nem.Inkább délelőtt járok vásárolni, csend van és nyugalom.
09:43
47
Dec
15
kicsitokmag írta:
Meglepődtem a hozzászólásokon... Szerintem nem olyan bolt a zara mint amilyennek ezekből az irományokból elképzelném :-)
Tényleg vannak olyan cuccaik amik hamar tönkremennek, meg már a polcom használtnak néznek ki (de szerintem az utóbbi lezserséget tud kölcsönözni néhány embernek, nekem mégse tetszenek), de a legtöbb termékük jó minőségű.
Nekem van onnan kosztümöm, meg bőrdzsekim és egyfolytában nyúzom őket :-) a többi dolog amit ott vettem is állja a strapát :-)
10:28
48
Dec
15
Azul írta:
A barátomnak vettünk egy szuper inget ott, persze akciósan. Na azt imádom, magamnak még sosem vettem semmit, mert szerintem drága.
10:35
49
Dec
15
Poci írta:
Nekem sincs túl sok ZARA-s cuccom. Szám szerint egy, ami egy vékony pulcsi, de eddig nem volt baja. Bár igaz, hogy vigyázok is rá- úgy, mint más cuccomra is - , így mosni is kézzel szoktam. Nem volt pedig drága sem.
Egyébként be-be szoktam térni az üzletükbe, de nagyon ritka az, amikor meg is tetszik valami. Lehet ez az árak miatt is van. Én az a típusú ember vagyok, akinek mindig a drága tetszik meg. Valahogy kifogom mindig azt a darabot - de ez nemcsak ruhára értendő - , ami az egyik legborsosabb árú. Ha van rá pénzem, és tényleg nagyon bejön, akkor megveszem, bár néha megbánom, de mindig megmagyarázom magamnak, hogy kellett az :D

A vásárlási szokásokat tekintve, pedig mindig konkrét céllal megyek. Tudom mit és milyet akarok venni, nem szeretem a céltalanságot. Bár nagy leárazások alkalmával én is kicsapongok...
És inkább ritkábban vásárolok, de az jó minőégű legyen, ezért hajlandó vok a drágábbat is megvenni. Lehet, hogy kevesebb cuccom van, mint egy-két kínaiban vásárolónak, de minden egyes darabomat szeretem, és szívesen hordom. Ez persze nem azt jelenti, hogy az összes cuccom márkás lenne (nem tehetem meg)! De sosem kellett még reklamálnom rossz minőség, elnyúlás stb. miatt!

Viszont ezt a Pull&Beart, meg a Stradit nem is ismerem. Vagy csak nem figyeltem oda rá, nemtom. Pedig járom én is rendesen a plázákat!

A ZARA-hoz mega minőséghez még annyit, hogy a múltkor volt egy cikk pont arról(cotcot), hogy volt két ugyanolyan cipő, csak az egyik a Zarából, a másik meg kínaitól. Még a talpa is full ugyanolyan volt, csak az egyik nyilván drágább volt. És persze ugyanúgy tönkrement mind a kettő. Hozzáteszem, szerintem a Zarás sem volt drága, mert valami 8-9 ezer körül mozgott, szóval biztos az sem bőr volt, de az ilyenektől nem is lehet várni, hogy sokat bír. Meg szerintem eleve olyan kényelmetlen... sosem vettem cipőből nagyon olcsót! A lábam egészsége számomra fontos!:)
10:39
50
Dec
15
donci írta:
kevés darabom van a zara-bol. ami van, az is nagyon olcso volt,mert vagy outletböl van, vagy leàrazàsbol.
13:16
51
Dec
15
indala írta:
kevés zarás cuccom van, 2-3 póló összesen. viszont a stradivariusban és a bershkában annyira jók vannak most, hogy leárazáskor biztosan berontok néhány dologért.:))) a gatyák viszont sehol nem jók rám, csakis a mangoban, ott mintha rám szabnák őket. úgyhogy gatya sajna csak ott. de jön már a január, juhúúú, lehet occsón beszerezni:D
14:13
52
Dec
15
hát ide is csak leárazáskor megyek, ugyanúgy, mint a hasonló boltokba. párszáz forintért fölsőt, max 2ezerért pulcsit. túl sokszor úgysem tudom fölvenni, mert silány a minősége.
16:01
53
Dec
15
LadyGray válaszaSolange írására:
:)
16:12
54
Dec
15
noil írta:
én a zara cipőit imádom.. ezen az áron hasonlóan "exkluzív" (bár a szó talán túlzás ide, de mindenesetre egyedi és különleges) cipőt találni Magyarországon max tervezői üzletekben lehet.. szóval szépek, elegánsak, különlegesek, és cipők terén ki lehet jelenteni, hogy jó minőségűek is.. bárki bármit mond egy deichmannos cipő nemcsak hogy ránézésre gagyibb és átlagosabb, minőségre is fényévekre van egy zarától.. ezért én inkább többet fizetek :)
egyébként vannak felsőim és ruháim is a zarából, a felsőkről nem állítom, hogy örökké hordható darabok maradnak, de az akalmi ruhák szintén elég sokfélék és különlegesek.. ezen kívül van egy télikabátom, amit tavaly vettem a zarában, és egyszerűen imádom... szóval én szeretem a zarát, na. :)
16:24
55
Dec
15
noil válaszaPoci írására:
a cipő dolog olyan, hogy.. mindenhol lehet sz*rt olcsón kapni.. a legtöbb üzletnek megvan a kis silány almárkája.. de az áron is rögtön meglátszik a különbség, a zarában meg főleg elég elkülönült a két dolog.. szóval aki olcsót vesz és csodát várt, aztán meg meg van lepődve, csak magára vessen. ezzel nem leszólom az olcsó cipőket, én ugyanúgy megveszek egy drága és márkás cipőt, mint egy noname olcsót, hiszen külsőre választok.. de az olcsónál majd nem lepődöm meg, ha pár viselés után szétmegy.
16:29
56
Dec
15
Érdekes ilyenkor mindig megy a "kínai, sose voltam, be sem mennék" ahhoz képest akármelyik Zara üzletbe bemegyek tele van. Barátnőmnek is vettem már ott több felsőt, ruhát, magamnak meg polólokat, kalapot és mindegyik hibátlan állapotba van, pedig van közöttük nem mai darab. Arról meg, hogy gagyi nyisd ki a szemed és ha annak tűnik ne vedd meg. Vagy nem ugyanarról a boltról beszélünk???
16:58
57
Dec
15
Banyuss írta:
ha így már szóbakerült a leárazás nem tudja valaki, hogy most a téli mikor kezdődik?:))) már nagyon be vagyok zsongva, főleg a pull&bear ruháira:)
17:28
58
Dec
15
zzs válaszascarlett írására:
pont ezt akartam írni. vmi olyan undorítóan vannak hatalmas kupacokba összedobálva - összetúrva már kb reggel 8után a cuccok hogy nem lehet megtalálni semmit, és az embernek azonnal elmegy a kedve az egész bolttól. mondjuk ez ugyanígy igaz a bershkára is, látszik hogy rokonok :P
17:55
59
Dec
15
zzs válaszaBanyuss írására:
sztem van már jelenleg is. legalábbis egy csomó helyen van "karácsonyi vásár" mondjuk azt nemtudom hogypont a pullandbearben van-e
17:56
60
Dec
15
cestmoi írta:
Egy vékony, szürke kardigánom van a Zarából. Annyira beleszerettem, hogy majdnem megvettem eredeti áron (6000). De az én pénztárcámhoz mérve 6e is sok egy vékony, nyári kardigánért. Fájó szívvel lemondtam róla. Egy hét múlva újra bementem és láttam, hogy "lefélárazták". Hopplá, gyorsan megvettem. Egész jól bírta a mosást, a gombok pl. még a mai napig rajta vannak, de a csuklójánál a passzé már a második alkalom után kinyúlt, mint a rétestészta. Összességében (fúj, de utálom ezt a szót, anyósom állandóan ezt mondja) kb. 1500-at ér... Zara bácsinak nem leszek törzsvevője.
20:56
61
Dec
15
Rancid írta:
A Zarát nem szeretem,drága nekem és soha nem találok semmit,a Bershkát viszont imádom,de meg kell jegyezni,hogy nyitás óta megduplázódtak ott is az árak,csak leértékeléskor érdemes vásárolni,de akkor megéri...
22:15
62
Dec
15
ismeretlen válaszaMeggy írására:
ezel én is így vagyok...mindig úgy csodálkozom, amikor vki tetőtöl talpig zarába öltözik... többször tértem már be, de soha nem vettem még semmit. akkor már inkább a céundá.
22:21
63
Dec
15
ismeretlen írta:
jav: ezzel
22:21
64
Dec
15
mephala írta:
dolgoztam a zaraban, és elég sok mindent sikerült megtapasztalnom. ugye maga a bolton belül is van olcsóbb, és drágább kategória, ez általában tükrözi a minőséget is. de tény, hogy Ázsiából jönnek. de manapság mi nem?!
es az is tény, hogy rengeteg meghibásodott cucc van, nagyon sokat visszahoznak (készségesen cserélik őket), de számomra az volt a legkiábrándítóbb, hogy az amúgy 40000es szövetkabit sales végén 5000ért is lehet vinni. és igy tovább.
viszont ilyen minőség és árak mellett is nem ritkán láttam 40éves barbikat civakodni az utolsó darabért. ha szakadt volt, vagy mocskos, azt is elvitték, ha nem volt méret (ami igen gyakori), akkor majd a varrónő elintézi.
hát akkor ki hibája!? ha még így is kell...
23:34
65
Dec
16
annuskah írta:
én mindig vásárolok a Zaraba :) én nagyon imádom, mindig találok valamit ami tetszik. tény, hogy vannak rossz minőségű cuccok, nekem is volt egy nacim a Zarából ami tönkrement, pedig az volt az egyik kedvencem. bár az én hibám volt mert állandóan azt hordtam:D ezzel ellentétben egy másik Zara-ból származó nadrágom megvan körülbelül 4 éve. és ugyanugy hordom :) semmi baja !! én maradok a Zara-nal :)
00:45
66
Dec
16
Tilos írta:
Zara függő vagyok :( ruháim 80%a zara :D
09:09
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés