Harmónika a családi körben

A hatvanas évektől a televízió mint kultúraközvetítő csatorna volt jelen az emberek életében. A televíziókészülék lassan családtaggá vált, a korábbi kultúraközvetítő intézményeket - egyház, iskola - kezdték lfeokozni az emberek. A történeteket, amelyekből okulni lehetett, a tévé mesélte a gyerekeknek, a média eme audiovizuális tagja úgy épült be a mindennapokba, hogy az átmentet észre sem vettük. A gyermekek személyiségfejlődésében, családok szocializációjában nagy szerepet játszottak a sugárzott műsorok. Ilyen volt például a Családi kör. Ha te nem is emlékszel már rá, kérdezd meg anyukádat, és figyeld a szemét, ahogy felcsillan.

Ezt a sorozatot havonta vetítette a Magyar Televízió 1974-től húsz éven át. A műsorvezetője Kelemen Endre volt, akinek személyes életébe is beszivárgott a műsor hatása. Kisjátékfilmes eszközökkel, profi színészekkel minden alkalommal egy, az akkori, magyar családokban felmerülő problémát mutatott be. A szituációs játékot követően Ranschburg Jenő pszichológus elemzett. A problémákban - amelyeket felvetett egy-egy műsorrész - szinte mindenki érdekelt volt, aki családban élt: a gyermekek, a feleségek, a férjek, az anyósok, nagyszülők. Olyan családokat játszottak el a színészek hónapról hónapra, amelyek jelen voltak Magyarországon, és a felvetett problémák emiatt hitelessé váltak. A válástól kezdve a tiltott dolgokon át egészen a szerelmi háromszögekig és a munkahelyi problémákig minden, embereket érintő társadalmi, szociológiai és pszichológiai kérdés elhangzott itt. 

Ranschburg Jenő Príma Primissima-díjas pszichológus úgy nyilatkozott a műsorral kapcsolatban, hogy ezekben az években értette meg, micsoda felelősség van a vállán azáltal, hogy havonta több tíz-, esetleg több százezer emberhez eljutnak a gondolatai. Attól kezdve, hogy a zöldségesnél megállították idegenek - akik nézték a Családi kört -, és kérdéseket tettek fel a saját életükkel kapcsolatban érezte, nem mindegy, hogy mit mond és, ha szorongás nem is, de bizonyos tudatosság, nevelői magatartás megjelent a kommunikációjában. Hiszen a tévé nevelte az embereket, és fontos volt a kultúraközvetítés, egyetlen, megmaradt platformjának hitelessége. Ranschburg imádta ezt a műsort, hiszen minden adás nyitva hagyott egy kérdést, amelyen utána a nézők ezrei gondolkozhattak el - nem kínáltak nekik tragédiát, de happy endet sem. A pszichológus szerint a Családi kör egyik legnagyobb erénye pont ez volt: hogy elgondolkoztatott. Mivel az 1950-es évektől kezdve a pszichológia tiltott tudomány volt, ezért Aczélék különös figyelmet fordítottak a műsorra, amelyben, ha olyan dolgok szerepeltek, amelyek nem fértek bele a három T (tiltott, tűrt, támogatott) kategóriába, felemete a telefont és leszólt, hogy az adás nem mehet le. Ilyen eset volt, amikor drogproblémákról esett szó a Családi körben, hiszen ez a legvidámabb barakkban nem volt jelen, illetve, amiről nem vettek tudomást, az nem lehetett jelen. Egy másik emblematikus példája a műsor letiltásának az volt, amikor az öregkori impotenciával kapcsolatban játszottak el történeteket a színészek, majd egy szexuálpszichológus azt tanácsolta, "Az öregkori impotenciát úgy lehet elkerülni, hogy nem kell abbahagyni a szexet." - Acél ezt a műsort is letiltotta, természetesen indok nélkül, de a Családi kör című műsor készítői gyanították, hogy személyes indíttatása volt. 

A Családi kör hatása ma már felfoghatatlan közösségteremtő erővel bírt. Néhány éven belül Családi kör klubok szerveződtek, ahol havi rendszerességgel összegyűltek a klubtagok, és egy-egy problémát, amelyet korábban tévéműsor felvetett, megbeszéltek, kielemeztek, megoldási metódusokat állítottak fel, sokszor szakértők bevonásával. (Ugyanez az igény hívhatta életre az elmúlt években gombamód szaporodó pszichodráma társaságokat is.) Több száz ilyen klub alakult a hetvenes-nyolcvanas években. Tagadhatatlan pozitív, oktatóhatása volt hát ennek a műsornak (is). Sőt, külföldön is számon tartották, meghívták a műsor Bazelbe, ahol az Európai Rádió-és Televízió Szemináriumán mutattak be részeket a Családi-körből, és komoly szakmai elismeréseket kapott a koncepció. A magyar oktató televíziózás világhírű volt.

De miért is jutott eszünkbe pont a Családi kör? Azon egyszerű oknál fogva, hogy keresve sem találunk olyan tanító jellegű műsorokat, mint az említett volt, vagy épp az Álljunk meg egy szóra! nyelvi műsor, esetleg a Tipegők, amelyben kezdő anyák lelhettek kapaszkodókra gyereknevelési kérdésekben. Felnőtté vált volna a társadalom? Kezünkben a bölcsek köve? Nincsenek már bizonytalan anyák és családi problémákkal küszködő felnőttek? Vagy egyszerűen csak kínosnak és gyermetegnek tűnik saját életünk bukdácsolásain merengeni, szembenézni fontos kérdésekkel, tanácsot kapni, és egyáltalán gondolkozni? Mindent tudunk már, hogy mindezek nem kellenek, hogy inkább kívánkozunk a trashreality showk után, amelyben tíz-egynéhány "nő", előre megírt forgatókönyv szerint, küzd (sic!) egy férfi (még egy sic!) kegyeiért. Nők. Egy férfi kegyéért vagyis kezéért. Persze könnyebb vadidegenek szánalmas próbálkozásain köszörülni a nyelvünket mint saját személyiségünkön merengeni - ezt legfeljebb fizetett pamlagon tesszük, ha tesszük egyáltalán.

Tény persze, hogy a csatorna, amely legyártotta és sugározza ezt a műsort egy kereskedelmi, bulvár, úgynevezett szórakoztató televízió. A hivatalos tartalomismertetés a következő: "Váratlan húzásaival, botránykeltő cselekedeteivel megosztotta közönségét, és a bulvármédia is felfigyelt rá. A feltűnést kereső Benkő Dánielnek az egész élete művészetté vált: a zene, a szobrászat, a festészet, a borászat és persze a szexualitás jegyében telnek napjai. Ám a zseniális őrült arca mögött ott rejtőzik a szeretetre éhes, magányos férfi, aki most bogarait megtartva feleség után néz, hiszen 18 évente Benkő Dániel leánygyermek nemzésére hivatott. A műsorban tizenhat hölgy küzd meg Dániel szívéért, ilyen-olyan női módszerekkel." Valójában semmi másról nincs szó, mint unalmas, semmi humort nem tartalmazó szövegek a lantművész a szájából, aki pucér fenekeket csapkod, szellent egy rosszul megkomponált, a nézők számára kínos szexjelent közben, borzasztóan csőröz különböző, fizetett, testüket és lelkület áruba bocsájtó nőkkel, amely jelenetek közben sokkal inkább a gyomrunk forog, mintsem, hogy egy-egy kellemes csókélményünk ötlene fel bennünk. Abban az esetben is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ez a műsor kitaláció, valós köntösbe bújtatva, még akkor is, ha úgy igyekeznek lenyomni a torkunkon, mintha Benkő tényleg feleséget, társat keresne. Megjegyzem fogalmam sincs arról, hogy létezik-e magyar, aki ezt a szörnyű maszlagot beszívja, vagy tényleg annyira értő a televízió előtt ülők tábora, hogy tisztában vannak a médiában látottak valóságalapjával...?

Tegyük fel, hogy mindenki a saját szórakoztatása öröméért kapcsolta be a televíziót hétfő esténként és nézte a Benkő feleséget keres világát - ami ocsmányabb munka, mint a Győzike show -, de ez a műsor nem vicces, a dialógusok sokkal inkább ostobák, mint humorosak. Összességében elmondható, hogy a képernyő előtt ülők érzik magukat kínosan, ha a Benkő - az egykori lantművész, aki néhány éve megbolondult és egy degenerált agyhalott lett - éppen feleséget keres, furcsa lények között. Mit tanít nekünk a vezető kereskedelmi tévé, amit az ország minden zugában látni, hallani lehet? Ebben a műsorban - is - porig alázza a női nemet, és ezen mit sem javít az a tény, hogy ezek a nőlények önként, némi suskáért cserébe vállalták a megaláztatást. Mit tanít nekünk az RTL? Hát, hogy szeressük a harmónikát! Ne a lantot?

Ezzel a két példával csak arra szerettük volna felhívni a figyelmeteket, hogy a tévé nem feltétlenül rossz, csak a megfelelő gombot kell megnyomni a távkapcsolón. Persze tizenöt-húsz évvel ezelőtt jóval több lehetőségünk volt a televízión keresztül érkező hasznos információk bekebelezésére... Hiába van igényünk rá, a maszlag mindent elterít. Közben meg a minap olvasom épp, hogy a tévéző felnőttek egyharmada sokkal több közszolgálatiságot szeretne kapni az audiovizuális médiumtól, és szerencsére csak tizenhat százaléknyi tévénéző nem igényli az ugyanilyen jellegű műsorok meglétét. Nem mintha bármit is befolyásolna ez a két adat, a műsorgyártók akkor sem lesznek képesek több tízmillióért értékesíteni egy Családi kör vagy Álljunk meg egy szóra! típusú műsort. És a hiba nem biztos, hogy bennük van...