Hirdetés
Test

Bűzlesz!

5285

A közvetlen környezetemben - barátok, munkatársak, családtagok - szerencsére nincsenek olyan bűzlő szájú egyének, akiktől a gyomrom forogna. Szerencsére? Nos, ha egy idegen kelti bennem ezt az undort, akkor mégsem mehetek oda egy rágóval, míg egy hozzám közelállóval bármikor megtehetem, tehát nézőpont kérdése, hogy mi a szerencse. Idén nyáron, amikor repültem Barcelona felé, egy olyan szájszaggal rendelkező fazon ült mellettem, hogy a rövidnek számító repülőutat csak illatosított kendővel az orrom előtt tudtam elviselni. Pechemre visszafelé is kaptam egy ilyen útitársat. Legutóbb pedig egy gálaesten volt szerencsém egy fazonhoz, aki nem csak bűzös leheletével, de folyamatos tikkelésével is kikészített.

Hirdetés

Az a fajta szájszag, ami nem a reggeli ébredéskor tör ki belőlünk és nem múlik el a rendes, rendszeres fogmosás hatására, szinte biztosan rendellenes testi működésre utal. Nagyon hétköznapi problémának tűnhet, de ciki. Kínos az elszenvedőnek és az okozójának is. (Ezért nem is értem a kizárólag hollywoodi produkciókban megjelenő, ébredés utáni, szenvedélyes csókot.) A szájbűznek számtalan oka lehet. Fogkő, szuvas fog, tüdőbetegség - hörgőtágulat, tályog, hurut -, gyomorbetegség, helicobacter-fertőzés, anyagcsere zavarok, bélből felszívódó, de tüdő által kilégzett bűzök... Borzasztó hosszan lehet folytatni a sort. Mindenképpen laborvizsgálatot kell végezni, ha valaki azt tapasztalja, hogy kórosan büdös a szája. 

A legtöbb esetben a megfelelő táplálkozás orvosolja a problémát: oda kell figyelni, hogy csökkentse a bevitt zsírokat, méregtelenítsen időről időre, kúraszerűen alkalmazza a probiotikumokat, sőt napi egy doboz natúr joghurt elfogyasztása meg is szüntetheti a bűzképződést. Rengeteg praktikát kitaláltak már a szájszag elkendőzésére, amelyek átmenetileg megoldást is adnak, de bármilyen kicsinek is tűnik a probléma, ha ilyesmit tapasztal valaki, azonnal vegye irányba a dokit! Addig is egyen petrezselyem zöldet, de a gyökér is jó, rágcsáljon köményt - boá! -, természetesen az állandó rágózás, és a szájvíz rendszeres használata is átmenti segítséget nyújthat.

Hagyma és fűszeresebb ételek elfogyasztása után sokáig lehet még bűzös a kiáramlás, ami a lélegzetünkkel hagyja el a testünket, egészen addig, míg nem dolgozza fel azt a szervezetünk. A legfontosabb, hogy étkezést követen igyekezzen mindenki eltávolítani az apró kajamaradékokat a szájüregből, ha nincs lehetőség fogmosásra, akkor alapos szájöblítéssel is akár. A fogmosás során nem szabad kihagyni a nyelv lekefélését sem, sőt lehet már kapni nyelvlepedék eltávolító izéket is. Ha olyan gyógyszert kell szedni, mint például az antihisztamidok, akkor is lehet bűzös a lehelet, mert kiszárítják a szájüreget, ilyenkor a legjobb a sok folyadékfogyasztás. 

Természetesen az orvostudomány is foglalkozik a szájbűzzel. Londoni kutatóknak sikerült izolálniuk azt a baktériumot, amely a kellemetlen szájszagért felelős vegyületeket elpusztítja. Az ocsmány szagot ugyanis kémiai vegyületek okozzák, viszont léteznek a metilotróp baktériumok, amelyek ezt megszüntetik, ha túl kevés van ezekből, akkor viszont szagolhatjuk. Ennek óriási a jelentősége, ugyanis ki lehet fejleszteni a baktériumok szaporodását elősegítő szájvizeket és fogkrémeket is.

Egy tel-avivi Egyetem kutatója kifejlesztett egy kis szerkezetet, amellyel csekkolhatjuk a szájszagunkat, ugyanis nem mindig érezzük, hogy gáz van. A elnevezése: OkayToKiss. A felhasználónak csupán egy kis nyálat kell csöpögtetnie az OkayToKiss nyílásába - mondja Rosenberg. A kutató jövőre szeretné piacra dobni találmányát. (MTI)

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
Dec
09
tavirose írta:
rágjon köményt ez kábé egyenértékű nálam a szarjon sünt felkiáltással

tényleg kellemetlen dolog a szájszag. én naponta többször mosok fogat, akárhova indulok mindig fürdök és fogatmosok, ez így alakult ki bennem. de nekem továbbra is probléma a jó fogkefe és jó fogkrém megtalálása, mert nekem meg az nem sikerül....
11:07
2
Dec
09
Meggy írta:
Na igen szájszag :S
Egy ismerősömtől volt szerencsém megtudni, hogy Magyarországon az emberek többsége naponta egyszer sem mos fogat. Azért könyörgöm, ha már este elfelejti legalább reggel mossa meg, illetve mentolos cukorka... nem tudom, hogy miért nem érzik cikinek? Én egyszer egy munkatársamnak megmondtam, hogy büdös a szája mert tényleg nem lehetett elviselni, a szomorú, hogy tudta és nem érdekelte.
11:08
3
Dec
09
Hella írta:
Egyszer volt büdös szájú pasim, nem volt mindig olyan, de az találkozások legalább felénél...két hétig bírtam...
Engem nem szokott zavarni a reggeli puszinál a kellemetlen szag, mert egyrészt mindkettőnké olyan, másrészt meg elég rég vagyunk együtt ahhoz, hogy ez ne zavarjon...
Ez olyan, minthogy a kutyám piszkát bármikor feltakarítom, de más kutyájának "nagydolgától" undorodom...
11:20
4
Dec
09
Helen írta:
Általánosban volt egy fiú osztálytársunk, aki tetőtől talpig bűzlött, nem csak szájügyileg. Mondtunk az ofőnek (akkor hatodikba jártunk), hogy szólunk a gyereknek, erre az ofő mit válaszolt: kibírjátok már azt a hártalévő két évet...
Gimiben szerencsére nem volt ilyen probléma, aztán egyetemen ismét jött egy piskóta, aki szintén húzta maga után az "illatcsíkot", na azok megint csodálatos évek voltak. Szemináriumon, ha ő is jelen volt, addig nem ült le senki, amíg kis kedvencünk nem foglalt helyet. Elég bizarr látványt nyújtott a terem. Az első sorban büdike, mögötte két sor üres, majd a táskák és egyéb cuccok sora, majd az utolsó sorba egymás hegyén-hátán húsz ember. A profot durvára sajnáltuk elől...nem is csoda, hogy mindig előbb befejezte az órát...
11:29
5
Dec
09
berboo válaszatavirose írására:
szia jó fogkrém ??? na nekem sokat kellett emiatt bajlódnom de a megoldás : amway től a glyster.
Imádom leszedi a fogkövet , és fehérít roncsolás nélkül csak ajánlani tudom
11:29
6
Dec
09
tavirose válaszaberboo írására:
omg erről nem is hallottam
és ezt hol és mennyiért?
11:31
7
Dec
09
berboo válaszatavirose írására:
http://www.amway.hu/catalog?category=1063
11:31
8
Dec
09
tavirose válaszaberboo írására:
nakivoltelőbb? :D
köszi a tippet!
11:33
9
Dec
09
berboo válaszatavirose írására:
Nincs mit , de majd tudni akarok arról hogy neked menyire használt,
nekem jobb mindennél :)
11:35
10
Dec
09
tein írta:
nagyon nehezen bírom a szájszagot. és nem a hagymás, kajás, cigis, sörös lehelletet, azokkal elvagyok, hanem a gyárilag olyat. volt egy osztálytársam, neki volt penetráns szájszaga, és pl mikor együtt tanultunk, vagy odahajolt, vagy nemtom, jáj, hát az kínszenvedés volt!! a reggeli hálivúdi puszit én sem értem soha, én igyekeztem mindig is elkerülni. de általában be van készítve az ágyam mellé egy palack víz, azt meghúzom ébredés után és akkor már könnyebben túl tudom tenni magam a gátlásaimon. de ha nem muszáj, a reggeli összebújós csókolózást nem erőltetem. :)

a joghurtos tipp tök jó, erről nem tudtam, hogy segít!
11:48
11
Dec
09
DonG írta:
tyű nemrég olvastam az AIDS világnapjával kapcsolatban, hogy milyen veszélyes egy orálisba forduló randi előtt fogat mosni... mert azért persze csak csókolózik az ember, akkor már eleve ott a nyálcsere, de a szájban a fogmosástól mikrosebek keletkezhetnek... ezért egy randi előtt nem ajánlják, hogy másfél-2 órával előbb fogat mosson az ember!
akkor tehát randi előtt suvickoljon az ember vagy nem?
12:02
12
Dec
09
ismeretlen válaszaberboo írására:
Leszedi a fogkövet? Ilyenről még nem is hallottam!
12:02
13
Dec
09
zsofi válaszatein írására:
én a fokhagymaszagért tudok ütni. sajnálom, tudom, hogy egészséges, meg finom, meg midnen, de konkrétan felfordul a gyomrom, ha valakinek fokhagyma szaga van.
12:17
14
Dec
09
CGcsaj írta:
jah igen az amway termékek jó én a glisre szájspray-t kedvelem meg a szájvizét mert tényleg tuti eltunteti az aftákat meg herpeszre is jó sőt ha kezdődő gejfájásod van akkor is spricc a spry-vel a nylevre és máris jobb!!
jah és környezetbarát!!!!!!!!!!!!!!!
12:29
15
Dec
09
CGcsaj írta:
bocs glister
12:30
16
Dec
09
Tiggincs írta:
Nálunk sógornőm és sógorom azok, akiket soha nem láttam még fogat mosni!:S A csaj szája ultrabrutál, nemcsak büdös, de a fogai is szörnyen rondák, feketék és olyan, mintha valami vastag réteg lenne rajtuk... Igyekszem is távol maradni tőle, amennyire csak lehet...és biztos velem van a baj, hogy nem szóltam oda neki még emiatt, de úgy vagyok vele, hogy szerencsére nem nekem kell elviselni hosszabb távon. Amúgy, ha két büdös szájú ember csókolózik, akkor nem éreznek semmit???

Szájszagtól eltérve. Van egy fogam, ami barna, nem pedig fehér. Sokáig nem tudtam, hogy mi a baj, pedig mindig azt suvickoltam a legtöbbet és fogorvoshoz is járok rendszeresen! Amikor arra került a sor, hogy legyen fogszabim, akkor közölte a doki, hogy az a fogam el van halva legalább 8 éve!(akkor). Úgyhogy annak annyi egy életre, mert semmivel nem lehet kifehéríteni, akkor lett volna vele kevesebb gond, ha akkor rögtön gyökértömik, mikor elhalt....(kb. 7-8 évesen volt egy balesetem vele és a drága kedves otthoni fogdokim nem vette észre, hogy elhalt tőle a fogam...most meg szívhatok vele...pont elől van...)
12:33
17
Dec
09
Averan írta:
Ez nagyon nagy XD
12:33
18
Dec
09
tein válaszazsofi írására:
jó, a fokhagyma tényleg. főleg, mióta anyukám minden reggel elrágcsál két gerezdet. aztán jön. :D ő is egészségügyi okokból eszi mondjuk.
na de azt képzeld el, mikor családilag mentünk valahova kocsival a nyáron. apu reggel újhagymát evett, anyu a menetrendszerinti két gerezdjét. és beszélgettek. azt a bűzt a kocsiban!! végig az úton lógattam kifelé a fejemet az ablakon, és még így is fulladoztam.
12:36
19
Dec
09
ismeretlen válaszazsofi írására:
ehhez képest nem múlik el hét, hogy ne kelljen valamelyik kajámban érezned:D
12:37
20
Dec
09
Gica válasza írására:
Persze, az Amway MINDENRE jóóóó, csak legyél hozzá milliomos :D
(irónia, nekem nem kell, kamu)
12:47
21
Dec
09
donci írta:
én a fokhagyma kiàramlàst utàlom a test minden porusàbol... reggel 7kor a villamoson, mikor a mögötted ülönek az orrlyukàbol is fokhagymàs levegö fujodik ki; az de fasza.....

de a gennyes szuvas fog sem semmi.....
12:48
22
Dec
09
Meggy válaszaDonG írására:
Ez így igaz. Szerintem ha már tartós kapcsolatban él az ember lehet fogat mosni (remélhetőleg már csak nem csal meg és szedett össze valamit mástól). De első randiknál nem ajánlott mert a mikrorepedések miatt bármit összeszedhetsz.... inkább mentolos cukor vagy rágó.
12:53
23
Dec
09
berboo válasza írására:
bizony , a hatás nálam 1 hónap alatt látható és nincs a fogpasztának eget szakasztó ára.
13:01
24
Dec
09
berboo írta:
1400 Ft- 1750 Ft a 200g -os vagyos 150 ml termék
13:03
25
Dec
09
cotcotgirl83 írta:
-kérsz rágót?
-nem.
-kérjél már:D
13:09
26
Dec
09
berboo válaszaGica írására:
hát te tudod de a másik ami még jó és nem amway az a alakalut egy gyógyszertárban kapható és drágább mint a glister
glister kicsi 75 milis 680 lakalut kicsi 970 ft.

ja és még most sem beszélünk miliókról
13:11
27
Dec
09
ancsacicus írta:
Sztem, ha az ember egy nap legalább kétszer fogat mos, azzal már sokminden kiküszöbölheő lenne! Persze nem az egészségügyi problémákra gondolok. Nekem fogszabim van, szal én egy nap olyan 4-5-ször mosom (vagy többször), de nem is bírnám ki másképp. Úgy egyébként sem!!
13:24
28
Dec
09
ismeretlen válasza írására:
Addig nem baj, amíg nem csókolóztok.
13:34
29
Dec
09
berboo válaszaancsacicus írására:
szia , fellestem az adatlapodra
te komolyan 24 éves vagy ? és ilyen idősen még használ a fogszabályozó? és ha csak éjszakai lenne ? szal nekem is kéne egy csak azt hittem a 19 éves fejemen már semmi nem segít :)
13:37
30
Dec
09
Welmi írta:
A gyomorszájszag odabasz, a reggeli busz kész terrorhorror, reggelizzetek, emberek!! A szájszag többek közt tanárbetegség, mert sokat beszélnek, több oxigén jut a szájukba, és indul a rohadás :) De sebaj, leszek én is még egyszer tanár. Ami viszont gáz, hogy nekem az ínyem húzódik-húzódott lassan felfelé. Nem gyulladt, nem vérzik, nem fáj, tehát nem sorvad. Két fogorvosnak mutattam meg, és azt mondták, roszul mososm a fogam, csak lefelé szabad söprögetni. Hát, igyekszem. Meg Elmex gélezek heti kétszer, hogy a fognyakam erősödjön. Meg masszírozom az ínyem. De ez akkor is gáz.
13:49
31
Dec
09
roseprincess írta:
Hát ami engem illett. Nekem akkor szokott rossz ízű lenni a szám (és gondolom rossz szagú is), ha kiszárad, nem iszok eleget. Akkor gyors lehúzok pár kortyot és mindjárt jobb is.
Meg most van egy rossz fogam, tavaly nyáron csináltattam meg, csak hát nem lett túl jól megcsinálva. A tömés mozog benne, azt nem értem, hogy lehet még a helyén... És kiderült, mikor elmentem vele a fogászatra, hogy gyökér kezelni kell. Na szóval attól a fogamtól jó rossz íze van a számnak... Nagyon idegesítő!
Napközben mindig van is nálam mentolos rágó, és ha úgy érzem bekapom, meg étekzés után is jó, mert tisztítja a fogat. :)
Én sem bírom a szájszagot, bár szerencsére még nem nagyon volt dolgom bűzölgő szájú emberekkel.
14:14
32
Dec
09
donci válaszaWelmi írására:
fogcsattogtatàs-kattogtatàstol is lehet az iny-huzodàs. alvàs közben szoktàl a fogaiddal kattogni, összenyomni? : )
14:15
33
Dec
09
Tiggincs válaszaberboo írására:
Fogszabályzót akár 50 évesen is használhatsz! Manapság már nincs korhoz kötve, csupán aki idősebb annak tovább tart, pl. 2-3 évig is. Én 17 évesen kaptam fogszabit és 20 éves koromig használtam. Egyébként vannak olyan megoldások is, hogy nem a fogaid külső részére ragasztják, hanem belülre és akkor nem látszik semmi, ez persze drágább, mint a rendes fémszínű kívülről. Totál megéri egy kicsit "szenvedni" vele a szép, igényes fogakért cserébe. Ja, és sok pasi kifejezetten szexisnek tartja a fogszabis csajokat.;)
14:16
34
Dec
09
A.F.rétisas válaszaDonG írására:
Tyű,azért ez nem tűnik életszagúnak, az esély,hogy egy olyan aidses csajjal/pasival hozz össze a sors aki titkolja (vagy nem tudja) igen kicsi, sokkal valószínűbb,hogy autóbaleset áldozata leszel.
Ha nem akarsz már az első randin elbukni,nem árt a fogmosás.. ráadásul nem mindeki megy bele első alkalommal a csókolózásba.
14:16
35
Dec
09
Welmi válaszadonci írására:
Huhh, megkérdem a kispárnámat :)
14:24
36
Dec
09
Kacu válaszazsofi írására:
Az, hogy a szája hagymaszagú még elviselhető is lenne nehezen, de amit a teste párologtat! :/ :S Hányingerkeltő emberszag. A főnököm néha beállít reggelete fokhagymaszaggal. Este megeszi, reggel meg bebűzöli az irodát o_O
14:26
37
Dec
09
roseprincess válaszaDonG írására:
Igazából túl nagy kockázat akkor sincs, ha fogat mosol és utána egy AIDS-essel smárolsz, ugyan is a vírus a nyálban nem nagyon található meg, csak kevés embernél és azoknál is nem számottevő mennyiségben mutatható ki nyálban a vírus. Simán lehet velük smárolni, csak az ő szájába ne legyenek hegek, sérülések.
14:26
38
Dec
09
puncedly írta:
Van még egy szag amitol gyilkolni tudnék - ha a konyhaszag beeszi magát a ruhába. Az aztán maximális igénytelenséget sugall. A volt pároméknál a kabátokat a konyhában szokták felakasztani, párszor én is elkovettem ezt a hibát - heti szintem mostam - oblítoztem-szelloztettem a nagykabit is. Fuj, rettenet, meg még az olaszag, meg a McDonalds szaga, meg a lábszag ami cipon keresztul is ordít, meg a nagyon kovér emberek szaga + édeskés fuszeres parfum. Az aztán odabasz rendesen ááááááá.
14:30
39
Dec
09
berboo írta:
na tudjátok mit szeretek én vacsorára a párommal pirítóst enni fokhagymával, a hatás elmaradhatatlan fogmosás ellenére is.
de mi így is szeretjük egymást
szigorú szabály csak akkor eszünk fokhagymát ha legalább 12 óráig már úgysem megyünk sehova !
14:49
40
Dec
09
KicsiKatica írta:
Volt egy évfolyamtársam (fiú), aki megosztotta velem és barátnőmmel azt a fantasztikus hírt, hogy ő bizony anno két évig nem mosott fogat. Amúgy se volt szép látvány...De hogy lehet fogmosás nélkül kibírni? Nekem a munkahelyemen is van felszerelésem, úgyhogy ebéd után is fogmosás! Ritkán marad el. Ha valami nagyobb munka miatt nem érek rá, akkor a mentolos rágó a minimum. És ahogy van két-három szabad percem, fogmosás! A fenének van kedve lyukas foggal dokihoz járni!
14:50
41
Dec
09
donci válaszaWelmi írására:
feltétlen! ha azt mondja, hogy nagyon szoritod, akkor gàz van! : )
14:52
42
Dec
09
DonG válaszaA.F.rétisas írására:
csak kíváncsi voltam az alternatívákra... ügyesen a mentolos cukorka, rágó lett a nyerő ;-)
14:55
43
Dec
09
ancsacicus válaszaberboo írására:
Persze, h használ a fogszabi! Még felnőtt korban is lehet használni. Nekem azért kell rögzített, mert kihúztak két fogat és éjszakaival nagyon lassan haladt. 19 évesen még simán belevághatsz, ha télleg szükséged van rá, akkor meg pláne csináltasd meg, mert utána egy életre szép fogaid lesznek.
De amúgy nekem fehér színű, nem az a hagyományos fém van, azt én sem vállaltam be. Ez alig látszik vannak, akik észre sem veszik egyáltalán. Csak 18 éves kor után húzós anyagilag.
14:59
44
Dec
09
ismeretlen válaszaGica írására:
Hála nekem sem, csak meglepődtem, hogy letudja szedni a fogkövet!
15:01
45
Dec
09
DonG válaszaroseprincess írására:
értem én, de nem tudom... oké, hogy nem az az első kérdés egy szimpátián kialakuló heves csókcsata előtt..., de vannak ilyenek, amikor tényleg full ismeretlennel hajtasz végre nyálcserét... ha aztán derülne ki valakiről, huh hát első lenne egy teszt azért. azaz 4-6 hétre, mert az akkori állapotokat tükrözi a teszt eredménye.
mennyi a valószínűsége? hát hallottunk már olyanról, aki tudta, hogy fertőző vagy épp "csak" vírushordozó és direkt adta át másoknak!
erre ahogy írtátok is a legjobb védekezési módszer a biztos párkapcsolat. és a párunkat ismerjük eléggé, hogy tudjuk lehet neki reggel is csókot adni... ha valami gáz van, meg lehet beszélni és el lehet menni például fogorvoshoz, együtt...
15:02
46
Dec
09
ismeretlen válaszaberboo írására:
Na akkor örülök, hogy használ! Én úgy tudtam, csak a doki tudja leszedni! De vannak még csodaszerek! (hála nekem nincs fogkövem, de ha előfordul, biztos kiprobizom)
15:03
47
Dec
09
Adriana válaszaMeggy írására:
Nem elfelejtik, egyszerűen nem szokásuk sokaknak. :'(
15:10
48
Dec
09
bubzi írta:
nekem volt szerencsém kocsiban együtt utazni nagyon rossz leheletű ismerőssel... nem ajándék. annyira ciki volt: mikor beszélt, hol a kedvesem, hol én húztuk le kicsit az ablakot. valahogy nem hiszem el, hogy az ilyen durva bűzt nem érzi az, akiből árad.
nekem egyébként is a fogak a vesszőparipáim. szánalmasnak tartom, mikor valaki nem tud nyitott szájjal nevetni, vagy beszélni (csak így motyog), mert "fél" elmenni a fogorvoshoz. nincs olyan beavatkozás, amin ne lehetne túl lenni max. 1-2 hónap alatt (de inkább 1-2 hét alatt). inkább évekig szenvednek, feszelegnek.
15:11
49
Dec
09
ismeretlen írta:
én az ilyen "egésznap nem ettem és nem ittam" szájszag... fúú, az érdekes. mikor érezni, hogy nem volt aznap délelőtt/délután semmi kaja, se innivaló, és olyan magában van a száj. :D
a másik meg az erős testszag, ami ellen sehogysem akarnak tenni. pedig vannak már olyan dezodorok, amik nem ártalmasak annyira, hogyha azért nem keni magára, mert fél tőle. mert alap a mosakodás, fürdés... de ha valakinek kicsit erősebb ez a szag... bár saját magán nem nagyon érezheti szerintem, már rá lehet állva az orra :D
15:26
50
Dec
09
berboo írta:
na nálam ami odatesz :
kávé utáni szájszag
pfffff
15:28
51
Dec
09
Meggy válaszaAdriana írására:
Az még rosszabb mint elfelejteni.
15:29
52
Dec
09
berboo írta:
a legjobb a szájszagra az alma! jobb mint a rágó. mert a rágó illata elszáll de az almában lévő anyagok semlegesítik azt ami a rossz szájszagot okozza.
ja meg a zöldtea is
15:30
53
Dec
09
Tiggincs írta:
A cigi utáni szájszag is betesz szerintem..., de az már nemcsak a szájra terjed ki, hanem beleivódik a ruhába és a kézen is érezni, amivel tartja a cigit...cigissel csókolózni meg olyan, mintha hamutartót nyalogatna az ember
Bocsi a dohányosoktól!
15:33
54
Dec
09
blupi válaszatavirose írására:
Nuskin, AP 24. Fogkrém és fogkefe is van. Szuperek.
http://www.nuskin.com/intercom/productCategory.do?contentId=%2FPrimary%2FHU%2FNS%2FOral+Care
15:37
55
Dec
09
áúá. kávé utáni szájszag, cigi utáni berohadt szájszag(amikor nem iszol nem eszel semmit nem csinálsz utána) reggeli berohadt szájszag a vonaton...
meg mondjuk ja, a nem fürdés bűze. wehh.
15:41
56
Dec
09
Babomano írta:
ezen jót nevettem nagyon. :)

Az én környezetemben is van egy olyan srác, aki úgy szeret beszélgetni, hogy belehajol az arcodba és sose veszi a lapot, mikor próbálok normális távolságot tartani, hogy ne másszon bele a személyes terembe. De a legrosszabb, hogy a szája....pfúj, nagyon büdös. Szóval így néz ki a beszélgetés: oda hajol, beszél -én elfordítom a fejem, mintha pl beszélgetés közben a padlón találtam volna vmit :) (hogy ne közvetlenül kapjam a büdöset) illetve láthatatlanul próbálok messzebb kerülni - ő behozza a távolságot, megint nagyon közel van -én megint távolodok... és így tovább, stb...
Lehet lassan szólni kellene neki, hogy csináljon vele vmit... de nem tudom kinek kínosabb, mert nem egy örömteli dolog ezt közölni, meg hála nem olyan gyakran látjuk egymást.

15:53
57
Dec
09
Gica válaszaberboo írására:
Elvi gondjaim vannak az amway-jel. :)
15:54
58
Dec
09
hanyag válaszazsofi írására:
Csak addig érzed, amíg meg nem eszel egy gerezdet te is.
16:06
59
Dec
09
roseprincess írta:
Egyszer olvastam valahol, hogy legjobb szájszag ellen a citrom. Ha minden reggel megiszik az ember egy pohárka vizet egy kis citrom lével, állítólag jót tesz a szájszagnak.
16:12
60
Dec
09
berboo válaszaGica írására:
valami gond van velük??? vagy más?
16:24
61
Dec
09
bubzi írta:
most kb. elolvastam a kommenteket: szerintem az nagyon érdekes, hogy szinte mindenkinek van olyan büdös / büdös szájú ismerőse, aki szeret túl közel jönni. miért van az, hogy sosem a jó illatú emberekkel van ilyen gond, hogy belemászik az ember személyes terébe (ami már önmagában is kellemetlen). mintha direkt szeretnék éreztetni a szagukat másokkal.
nekem van egy nagyon büdös kollégám, aki ráadásul mindig magyarázza, hogy ilyen-olyan betegségei vannak, na ő az, aki gyakorlatilag rámhajol, ha beszélgetünk, az oldalamhoz simul, ha valamit akar mondani, stb. undorító. és valahogy kellemetlennek érzem azt mondani, hogy "mennyémáarrébb".
16:42
62
Dec
09
LadyGray írta:
Én az érett kolbász-szagot szeretem különösen...pláne tömegközlekedésen...reggel, éhgyomorra... és ez nem a szájából jön az illetőnek...XD bevallom kisgyerekként nagyon ritkán mostam fogat és amikor elkezdtem rendszeresen, a fogaim is sorra kezdtek romlani-azóta is állítom, hogy attól. De már én is rászoktam a mosásra és nem bírom elviselni a lepedéket se a szagot-bár azt én magamon nem érzem, de az enyém sem lehet rózsaillatú ha máson érzem hogy büdi:S Chates "vakrandis" sztorikat tudnék mesélni...XD
17:17
63
Dec
09
LadyGray írta:
Én szoktam csikorgatni a fogaimat meg össze is szorítom:P ettől "burjánzik" az ember ínye?
17:18
64
Dec
09
LadyGray írta:
Barátnőm játszotta el metrón, hogy fujkodott a dezodorjával a bűzösborzokraXD még mikor középsuliban 5évig minden reggel utaztunk bkvn:)
17:20
65
Dec
09
blupi válaszaLadyGray írására:
Odament valakihez és lefújta?:D
17:28
66
Dec
09
petraacska válaszaTiggincs írására:
A párom dohányzik. Én ezt elfogadtam, de azt tudja, hogy amikor elszívott egy szál cigarettát utána rögtön nem fogom megcsókolni:P Amúgy meg a dohányfüsttől rosszul is szoktam lenni:( Erős köhögőroham szokott rámtörni, úgyhogy olyan kocsmákban, ahol rendesen beáll a füst, hát elég rosszul szoktam lenni:S Lilulok meg ilyesmi...
18:05
67
Dec
09
kukoricalany válaszaDonG írására:
Csókolózástól nem leszel HIV fertőzött. A szájban lévő mikrosebekből még nem jön át úgy vér, hogy el is kapd a fertőzést, az meg gondolom ritka, hogy valakinek vérzik a szája és úgy csókolózzon...Egyedüli biztos pont, hogy kiegyensúlyozott párkapcsolaton kívül óvszert kell használni és nem csak úgykábé, hanem becsületesen, elejétől végéig. (ez off volt egy cseppet)
A szájszag tényleg gáz, bár én imádok együtt hagymázni a hapsimmal! :) A fokhagymát meg imádom.
18:43
68
Dec
09
Evibaba válaszaberboo írására:
Én és a Kedvesem akkor eszünk hagymát, ha mindketten eszünk (tehát: -kérsz lilahagymát?; -csak, ha Te is!). De engem egyébként egyáltalán nem zavar, mivel még a szája szagát (direkt nem szájszagát írtam) is IMÁDOM!!!! :)
A reggeli fergeteges ébresztő szeretkezéseinket el sem tudnám képzelni csókolózás nélkül!!!!!! Mi ilyenek vagyunk. Mindketten úgy vagyunk vele, hogy emberből vagyunk és az emberhez hozzátartozik a reggeli szájszag.......
Egyébként pedig, lehet, hogy ez már beteges (én még mindig "csak" SZERELEMnek nevezném), de még a szennyes pólóit is imádom szaglászni, mert az meg az Ő testének a szaga/illata.... mikor mi, de odavagyok azért az illatért. Biztos van valami ebben a feromonos dologban, hogy evolúciós okokból tudat alatt szagok alapján választunk párt, de én még így egyetlen pasinak sem voltam oda a szagáért és ez tuti! Tökmindegy, hogy a szája, a bőre a mellkasán, vagy a combtövénél, én imádom. Sosem taszítanám el magamtól semmilyen formában azért, mert büdös, mert NEKEM még sosem volt az (2 éve vagyunk együtt, ebből másfél éve együtt élünk).
19:10
69
Dec
09
Evibaba válaszaEvibaba írására:
bocs, nem válasznak akartam elküldeni, csak úgy simán........
19:11
70
Dec
09
LadyGray válaszablupi írására:
Naná!XD enyhén szólva nem toleráta a bűzölgőket:D meg egy örült a csajszi, ezért is volt a barátnőmXD
19:24
71
Dec
09
LadyGray válaszaEvibaba írására:
szerencsés:)
19:26
72
Dec
09
menta írta:
a legjobb, amikor reggel a buszon masszzív szájszag terjeng, szinte el tudom képzelni, hogy ezek reggel felkelnek és nem mosnak fogat, brr. meg tudnék még mesélni büdös szájú ismerősökről, de inkább nem teszem és örülök, hogy már nem vagyok napi kapcsolatban velük.
20:01
73
Dec
09
roseprincess válaszaLadyGray írására:
"fujkodott a dezodorjával a bűzösborzokra"

Ez haláli! :D
20:18
74
Dec
09
Kimberly válaszaTiggincs írására:
Lehet rá porcelánhéjat rakni.Az igazi hollywoodi mosoly abból van.
20:27
75
Dec
09
Lunabunny írta:
Én azt nem értem, hogy tényleg nem érzik az emberek, ha büdösek? Jó, a szájszagot még lehet, hogy nem, de pl. van egy barátnőm aki szinte mindig izzadságszagú, és mikor egyszer szóba kerültek a dezodorok, azt mondta, hogy jaj, én nem használok ilyen szarokat, nekem nincs rá szükségem. Pfff...hát ehhez lett volna egy-két szavam.
20:34
76
Dec
09
Reku372 írta:
Részemről nagyon visszataszító tud lenni a szájszag... uhh. Nekem van rögzített fogszabályzóm, ezért soha nem indulok el úgy otthonról, hogy ne mosnék fogat. (Mondjuk előtte se fordult elő..) Idő, de könyörgöm! Inkább kelek miatta 10 perccel hamarabb, minthogy anélkül induljak el...
Mikor a fogtechnikusomtól vettem fogkefét, akkor meg is dicsért, hogy szépen mosom a fogaimat, de úgy képzeljem el, hogy vannak olyanok, akik képesek beülni a fogorvosi székbe úgy, hogy bűzlik a szájuk. Most komolyan, és van hozzá gusztusa, hogy ellenőrizze? Én úgy kizavarnám az illetőt, hogy amíg nem látott fogkefét-fogkrémet a foga, addig be se jöjjön...
20:39
77
Dec
09
BabyBoom válaszaTiggincs írására:
Én dohányos vagyok, de eszemben sincs megsértődni, mert teljesen igazad van! Én nagyon gyakran mosom a kabátjaim, a kezem, testápoló stb . Persze teljes mértékben nem lehet elnyomni a cigifüstöt, de nagy mértékben csökkenteni lehet... És persze fogmosás ezerrel. Szerencsére eddig csak olyan párom volt, aki dohányzott, tehát nem volt ezzel gond.Egyszer volt egy srác, aki azt mondta szeretné, ha minden cigi után hajat mosnék és letusolnék. (!!!???)Persze megértettem őt, mondtam neki, inkább keressen egy nemdohányos lányt... azóta már ő is cigizik, tehát újra esélyes vagyok:))
20:42
78
Dec
09
Tiggincs válaszaKimberly írására:
Erről nem hallottam még, de köszi az ötletet! Legalább megvan az esély, hogy minden fogam szép fehér lehessen:)
21:17
79
Dec
09
Megane válaszaTiggincs írására:
Nemá', hogy ilyen köcsi fogorvosok vannak, akik nem vágják, hogy mi a szitu..
Tuti, hogy van megoldás a te fogadra is ;)

Idén voltam egy fogtechnikusnál, aki szerint minden étkezés után kéne fogat mosni, melóhelyen is - ha enni van időd, akkor fogmosásra is:)
21:23
80
Dec
09
Tiggincs válaszaMegane írására:
Pedig sajnos vannak ilyen fogorvosok, akik totál kontárok, konkrétan kettőhöz is volt szerencsém. :( Egyik az otthoni, akit egy fentebbi hozzászólásban említettem, a másik pedig itt van, ahol a férjemmel lakunk. Akár ezt is mondhatnám itthoninak:) Szóval a férjem és a családja tökre meg vannak vele elégedve, aztán gondoltam kipróbálom. Csupán az amalgán töméseket akartam kicseréltetni esztétikusra, de teljesen elrontotta. Itt is gyökérkezelésre lett volna szükségem rögtön a töméscserénél, ezt ő nem tette meg. Szép kis csonthártyagyulladás lett az eredménye. Így döntöttem, és kerestem egy valóban megbízható fogdokit, igaz magánorvos, de legalább lelkiismeretesen végzi a munkáját. Majd érdeklődöm is nála arról a módszerről, amit Kimberly írt ötletnek:) A remény hal meg utoljára...:)
21:47
81
Dec
09
mucmuc válaszadonci írására:
Szia! A bruxizmusra gondolsz?Az éjszakai fogcsikorgatásra? Hát...Az nem túl kellemes.
Sajnos nap mint nap részem van benne.Fogvédővel lehet védekezni ellene. :(
22:53
82
Dec
09
yuccati válaszaTiggincs írására:
Mielőtt a pocelánhéjba belevágnál: létezik az elszíneződött gyökérkezelt fogak kifehérítésére egy spec.szer.Ez pár nap alatt szépen helyrehozza a dolgot.(fogorvosi műsor,nem otthoni........nagggggyon látványos!)
23:44
83
Dec
09
NoraG válaszaberboo írására:
hmm nekem a fogszabalyzos orvosomnak mikor 14-18 evesen jartam hozza volt fogszabalyzoja olyan 30 koruli lehetett a noci
bar mikor segithet a fogszabalyzo...emlekszem, hogy iskolaba fogkefe fogkremmel jartam illetve hazudok volt a szekrenyemben :D h nehogy ott felejtsem vmelyik nap ondjuk 7vg-n es akk mivel mosok itthon fogat :) kb egyik szunetben ettem masikban fogat mostam jo moka volt :DD
23:55
84
Dec
09
NoraG válaszaTiggincs írására:
es meg fogyokuranak sem egy rossz :D emlekszem mennyit fogytam akkor :)
23:58
85
Dec
10
NoraG válaszaDonG írására:
sokkal veszelyesebb a hepatitis amugy ja es HIV pozitiv nem feltetlenul AIDS-es mert attol, hogy valaki hordozza a virust meg nem beteg ok?! kvazi hordozza a virust ... vagy en emlekszem rosszul, hogy nagy kulombseg van az AIDS es a HIV + kozott?? :s
00:01
86
Dec
10
NoraG írta:
amugy jellegzetes...kiveheto mufogsorral rendelkezoknek van irtozatos szajszaguk
volt tanarom...termeszetesen a legbudosebb szaju akit valaha ismertem :s nagyon imadott az eber intimszferajaba menni ohh es a legjobb az volt h olyan vastag volt a szemuvege mint a szodasszifon es meg ugy sem latott csak ha az orrodig hajolt :s ugy olvasott mindent h kb az orra surolta a papirt pl: osztalynaplo :DD ez azert vicces...es persze hozza tarsult a szajszag pffuj mikor vele volt orank XD elozo ora vegen ablak kinyit tok mind1 hany fok volt odakinn de az utana kovetkezo ora elott vagy csengeteskor csuktuk be ... ha kellett kabatban ultunk oran :D
00:12
87
Dec
10
Lunatic írta:
De hogy lehet valakinek kíméletesen megmondani, hogy elájulok a szájszagától? Van egy barátnőm, akinek nem erőssége a dentálhigiéne... ennek megfelelően nem mentaillat lengi körül az ajkait... :S

Amúgy ahogy a kommenteket olvasom, látom más is krónikusan sikálja a fogát, naponta sokszor. Engem középsuliban végig ugrattak amiatt, hogy evés után a következő szünetben fogat mostam, mindig. Középiskolai-legenda lettem! :D Minden évben volt pár arc, aki: Te vagy az a lány, aki a modóban mossa a fogát. Már hallottam rólad. És minden szünetben megmosod?...
Ezen kívül edzeni sem tudok rendesen, ha nem mentolíz van a számban, nem tudom miért. És már volt rá példa, hogy a nővérem anyósáéknál aludtam éjjel, mert lekéstem az éjszakait és jószolgálatot tett, hogy mindig hordok magamnál utazó fogkefét és fogkrémet. Elvégre, ki tudja, mikor jön jól, nem?
01:25
88
Dec
10
Lunatic válaszaNoraG írására:
Igen, a HIV+ hordozza a vírust, és fertőzőképes, csak a fertőzöttsége még nem csapott át manifeszt betegségbe. Ez annyit tesz, hogy nincsenek tünetei. Ez az időszak 6 hónaptól 10 évig terjedő is lehet. Attól függ ki milyen ellenálló, illetve ki milyen kezelést kap, ha felismerik a fertőzést, mert már vannak nagyon jó szerek, amikkel késleltetni lehet az AIDS betegség kialakulását.
Ezen kívül van egy úgynevezett ablakperiódus a fertőződés után, amikor a teszt fals negatív lesz, ha vizsgálják. Ez a fertőződést követő első hat hét. Ezért van az az ajánlás, hogy ha úgy gondoljuk, fenn áll a fertőződés veszélye, akkor ha negatív is lett a tesztünk, hat-nyolc hét elteltével ismételtessük meg a tesztet.
Érdekesség azonban, hogy az európai lakosság kb. 1%-ánál nem alakul ki soha manifeszt AIDS, ha hordoz egy bizonyos gént, de ettől még lehet HIV fertőzött és terjesztő, illetve akik ugyanezen gént duplán hordozzák (anyai-apai ágról is), azok meg sem fertőződhetnek. Ennek ellenére azonban senki ne apelláljon arra, hogy biztosan az 1%-ba tartozik, és védekezzen, védekezzen, védekezzen!
01:32
89
Dec
10
DonG válaszaNoraG írására:
tudom van jópár nyavaja, amiket nem lenne jó... de most volt a világnap, azért ezt hoztam fel. ;-)
számomra egyébként tök mindegy, hogy AIDS-es e az illető vagy "csak" vírushordozó... ha az én szervezetem meg megbetegedne tőle... tehát bárhogyan is van kapcsolatban a vírussal csókolózni egy ilyen emberrel szerintem orosz rulett.
persze a többi, nyállal is jobban terjedő fertőzés is van... azok is lehetnek végzetesek vagy csak örök emléket hagyva kísérnek végig az életünkön... szó volt itt a lehetőségekről, százalékokról... azért az összes 'nyavajást' összeadva már jelentős tömegekről is beszélhetünk... tehát védekezni, felelőségteljes szexuális életet élni! és, ha nem vagyunk biztosak, akkor nem muszáj fogat mosni, ott a mentholos cukorka! ;-)
08:00
90
Dec
10
chloe írta:
gimiben volt nálunk drogprevenciós bácsi, ha ő kinyitotta a száját, azt a terem végéből is érezted, tél volt, csukott ablakok, meg minden... és állandóan kávéval itatták, képzeljétek el az eredendően büdös száj féle szagot a hatványozódott kávés szájszaggal keveredni, félek, ez már egész életemben kísérteni fog.
08:08
91
Dec
10
Gica válaszaberboo írására:
Hát, hogy hivatalosan van-e velük vmi azt nemtom. De volt egy főnököm, aki ilyen egészségmániás volt. Mindenből a természeteset, az igazit, a házit, műanyagot, MŰ anyagot nem használt, evett stb. Legyen az akár kaja, akár ruha, akár fogkrém, dezodor, stb. Amivel nem is lett volna baj. Viszont rengetegszer összevesztem vele, mert ő, a nagyon egészséges, természetes ember vmi vitamint nyomott, plusz 1 kg gyümölcs helyett. (amúgy evett pl 2 almát, v vmit egy nap, de ha pl beteg volt, nem evett inkább többet, hanem nyomott ilyent vitamin bogyót). Merthogy az különb, mint bármelyik patikai tabi. (amwayes volt a pali). Nem tudtam neki megmagyarázni sosem, hogy ez sem különb, mint az. Bogyó mind2. És ennél csak jobb, TERMÉSZETESEBB, egészségesebb a gyümölcs.
Hát röviden ennyi. Nagyon rossz emlékek :D
(pláne, hogy mindig szívtam a vérét, mert kívánta, kellett neki :D)
10:15
92
Dec
10
Gica válaszaEvibaba írására:
Érdekes.
Mi másfél éve vagyunk együtt, annyi ideje is élünk együtt, de akkor se. Nem mert finnyás vagyok, hanem mert bloá...
:)
10:20
93
Dec
10
Gica válaszamenta írására:
a buszon büdös szájszag mellé alap reggeli KV+cigiszag kombó...
fujjfujjfuujfujjfujjfujfujfujfujfujfuj
10:21
94
Dec
10
Gica válaszaLunabunny írására:
Ilyen barátnő?!
kösznemcsá
:D
10:22
95
Dec
10
ismeretlen válaszachloe írására:
És ezért kezdtél drogozni, mi? :-)
13:43
96
Dec
10
chloe válasza írására:
az maga a szag volt, és azóta se tudok meginni egy csésze kávét flashback nélkül!
13:58
97
Dec
10
nyuszipok válaszacotcotgirl83 írására:
Hahahaha mekkora:D
15:59
98
Dec
10
nyuszipok írta:
Minden reggelem úgy indul, hogy zuhany+fogmosás, és este is, de van, hogy napközben is mosok fogat!
16:17
99
Dec
11
nyuszipok írta:
Egyébként most elég gáz helyzetben vagyok, mert három helyen is nő a bölcsesség fogam!És ugyebár emiatt vérzik az ínyem:(Nagyon kellemetlen, bár nem nagyon vérzik, de azért mégis rossz!
00:35
100
Dec
11
ismeretlen válaszachloe írására:
Még jó, hogy eddig nem hívtalak meg kávéra.
02:44
101
Dec
11
CGcsaj válaszaGica írására:
Szia!
Egyébként az igaz, hogy ha nem a kertedben a fáról ill bokorról szeded le az érett egészséges gyümölcsöt a természete vitaminkomplexet sokkal jobbak. Elmondom miért. Ugyanis a bolban piacon kapható gyümölcsöket szine sohasem éretten szedik le, mindíg féléretten (kivéve szőlő mert nem utánérő) a gyümölcs pedig hogy megérjen a benne lévő tápanyagokból használ fel erre főleg a c vitamint bomlasztja. Persze különböző fitotápanyagok és napi 5 adag zöldség kell és fontos de vitamin bevitel tekintetében sehol nem vagy vele.
nagy csak ennyit akartam aki nem hiszi gogolozzon rá vagy olvason szakkönyveket :P
píííííísszzzzz
08:06
102
Dec
12
Lunabunny válaszaLunatic írására:
Kicsit túlbiztosítod magad, nem? :)
11:37
103
Dec
12
ismeretlen válaszaLunatic írására:
Aztán csodálkozol, ha a sok mosástól kilyukad a fogad. :-)
12:38
104
Dec
12
blanc válaszaroseprincess írására:
Nekem egy orvosis ismerősörm azt mondta, h ugyan a nyálban megvan a vírus, de kb. 1,5 liter nyál kicserélődése szükséges hozzá alkalmanként, h "elkaphasd". (Bocsi a szakszerűtlenségért, nekem így magyarázták, h megértsem:D)
14:32
105
Dec
12
Ananke írta:
a szájszag meg, fogorvos ismerős azt mondta meglehetősen genetikai dolog. szóval hacsak nem betegséget jelez, gyulladást, stb, akkor jó eséllyel genetikailag adott az illetőnek, milyen összetételű a nyála, tehát mennyire szaglik. persze a sűrű fogmosás, meg egyéb praktikák segíthetnek rajta.

szólni azért lehet nem árt, nem hiszem, hogy az ember könnyen megérzi a saját szájszagát, lehet tenne ellene, de nem tud róla.
15:32
106
Dec
12
Gica válaszaCGcsaj írására:
Köszönöm a kimerítő választ :)
Igazából dühítő volt, hogy a pali mindig verte a nyálát a nagy egészségre, meg természetességre, de az amway szerinte még annál is jobb... :)
16:54
107
Dec
12
Lunabunny válaszaGica írására:
Amit a természet nem tud, azt tudja az Amway, mi? :)
18:51
108
Dec
12
lilaliba88 írta:
A kretén matematika-tanárok szerves velejárója az egy méteres körzeten belül elviselhetetlen szájszag. Az ilyenek a lelküktől bűzlenek.
23:21
109
Dec
13
Gica válaszaLunabunny írására:
Hát kábé. De amúgy meg a világon MINDEN más ilyesmi az nagy szar, mert mesterséges, mert mű, mert ilyen-olyan. Szerintem van egy ilyen amway vallás, és őt be is hálózták! :)
09:37
110
Dec
13
Lunabunny válaszalilaliba88 írására:
Hehehe! :) Nekem az irodalomtanárom bűzlött több méteres körzetben a kávé+cigi kombótól, de ő amúgy jó arc volt. De az se volt semmi mikor bejött az ének tanárnő órára, és az első sorban megcsapott a pálinkaszag.
10:50
111
Dec
13
Devalyn válaszaLadyGray írására:
Én is összeszorítom a fogaimat álmomban, de annyira, hogy reggel már fáj az állkapcsom tőle. Az ínyem is érzékenyebb lett, lehet hogy ettől van. Nem tudom mit lehet tenni ellene, amúgy szépek a fogaim, sajnálnám, ha tönkremennének... Még csak ideges vagy stresszes se vagyok, nem tudok rájönni, miért csinálom.
12:30
112
Dec
13
Jana válaszaberboo írására:
öhh nekem is kéne fogszabályzó de kb 3fogorvos hoz is elmentem és mind azt mondták hogy már csak úgy tudnak felrakni,ha kihúzzák oldalról 2fogamat mert a korom miatt már nem mozgathatók a fogak úgy mintha 14-15éves lennék így meg nem vállalom:D
13:31
113
Dec
13
LadyGray válaszaDevalyn írására:
Én sokáig észre se vettem, hogy csinálom. A szomszédnéni szólt rám kb 6éve, hogy miért csikorgatom és akkor kezdtem erre figyelni.. Elvileg éjaszakára lehet kapni ilyen fogvédőt, ami hasonló mint a boxolóknak van, ezzel kiküszöbölhető legalább az éjszakai... Én is parázok, mert azt hallottam ettől a zománc is kopik..:(
14:29
114
Dec
13
Belle írta:
Hülye fogorvosok...hát vannak. Én 3 évig szenvedtem egy foggal, ami lyukas, de "túl kicsike" a lyuk, ezért nem tömte be...sulifogorvos. Na, most eljutottam odáig, hogy fáj is picit...tényleg nem olyan vészes, de amint időm lesz, elmegyek és betömetem. Aztán van a másik véglet, aki fúr farag, amit csak lehet...
másik, aki nem töm, inkább húz, mert azzal nem érdemes vacakolni...pf.
Amúgy nekem is most nő 3 bölcsességfogam...nem fáj, de azt hiszem el kell mennem felvágatni az ínyemet, vagy nemtom, de olyan, mintha megálltak volna a növekedésben..szóval fele kint van. Noés a fogyíny alatt nem tudom rendesen tisztítani, és félek, hogy tönkremennek a fogaim...

Bűzös szájúak...jajjj, nekem is volt/van hozzájuk szerencsém. Igggen! A tanárok! Odahajol magyarázni és meg dőlök ki a padból. A másik kedvencem, amikor valakinek kajamaradványok figyelek a fogaik közül. Fujj!

Testszag...az milyen kellemes volt, amikor egy nagyon kövér és nagyon büdös néni leült mellém a buszon és szó szerint az ablakhoz passzírozott.. Uhh, kellemes volt. (Oroszlánkirály: Elnézést kérek asszonyom, de SZÁLLJON LE RÓLAM! XD)
17:52
115
Dec
13
Belle válaszaEvibaba írására:
Az illata! Hát igen, az nagyon..hmmm. :) És most nem a parfümről beszélek. :D Én is imádom az övét...ja és szája ízét is...most nem a mentolra gondoltam. :)
17:56
116
Dec
13
Devalyn válaszaLadyGray írására:
Vicces lenne egy olyan fogvédő, de inkább az, mint hogy a fogaim menjenek tönkre. Fogorvosnál lehet szerezni ilyet? Napközben legalább nem csinálom, de akarattal úgy látszik nem tudom magamat leszoktatni az éjjeli fogösszeszorításról.
18:57
117
Dec
14
donci válaszamucmuc írására:
igen. tudom, nekem is volt : )
08:11
118
Dec
14
CGcsaj válaszaGica írására:
hát az a baj h sok erőszakos terjesztő miatt kialakult egy ilyen nézet az üzletről, pedig valóhában teljesen más értéket képvisel ez az egész. azok akik így próbálnak "terjeszkedni" sose fogják megérteni ennek az egésznek a lényegét max egy év után "kibuknak" belőle az emberek tudatában meg csak az marad meg h rájuk akartak tukmálni minden félét. és előítéletesek lesznek.
pedig ez azért nem ilyen fekete fehér. Tudom mivel először én is fújtam erre az egészre de sikerült a valódi oldalt értéket megismernem ebben az egészben kaptam egy job és másabb életminőséget egy més szélesebb látókört. mert itt nem az a lényeg h bebizonyítsuk h az vagy az jobb mint a többi, hanem meg kell várni h tapasztalás utján az emberek jöjjenek rá maguktól erre (főleg a háziasszonyok) nincs olyan dologa mi mindenkiek jó de alapvetően én elitélem azt aki ennyire agresszívan próbálja meggyőzni a másikat arról h az jó nem jó. mind1 én már azon a szinten vagyok h aki azt mondja rá h nem jó annak nem fogom elkezdeni bizonygatni az ellenkezőjét vagy rájön vagy nem, lelke rajta de ha vki egyszer megtapasztalta azt h ez neki jó segít (pl vitaminok mosópor) akkor az már nem fog visszatáncolni mert rájött arra h ezzel ő nyer
nah szal csak ennyit akartam
11:32
119
Dec
14
LadyGray válaszaDevalyn írására:
Fogorvosnál lehet érdeklődni erről igen.
16:00
120
Dec
14
Gica válaszaCGcsaj írására:
Szerencsére eladni nem akart :D
17:34
121
Dec
16
Cat666 válaszaWelmi írására:
macskabreki
Elektromos fogkefe - nem mondta egyik doki sem?
Ugyanez volt a problémám, csak nekem fognyaki kopásom is lett a helytelen fogmosási technika miatt. Hagyományos fogkefével viszont, úgy éreztem, nem tudom rendesen megtisztítani a fogamat.
Az elektromos fogkefe megoldotta a problémát, a folyamat megállt.
19:28
122
Dec
16
Cat666 írta:
Ja, és ami szerintem az ételek-italok közül a legocsmányabb szájszagot tudja csinálni: a sör.
19:31
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés