Közösség

Márkahű bárányok

5257

Isten a legjobb mosógép - énekli a kórus az uristen@menny.hu című nagyszerű rövidfilmben. De mondhatnánk azt is, a vallás a legjobb mém, vagy éppen azt, hogy a vallások a legtökéletesebben működő, és leghűségesebb fogyasztókat maguk mögött tudható brandek, azaz márkák. A vallás felé az esetek többségében megfelelő tisztelettel közelítünk, más vallása ugyanis szent, ám érdekes gondolatmenetekre és megközelítésekre bukkanhatunk, ha olykor különféle tudományos szemüvegeken keresztül vizsgáljuk a hitet, annak sokféleségét és a sokféleségek közösségét. (Tudván azt, hogy már maga a hit és a tudomány sokszor látszólag ellentmondásba keverednek.)

Vegyük például azt az esetet, hogy márkaszempontból közelítünk a vallások felé, akármilyen erőltetett is: próbáljunk még egy olyan brandet keresni eme földtekén, ami generációról generációra szállva ugyanazt a márkahűséget produkálja mindenféle elhajlás nélkül? Nehéz volna. A társadalomtudósokat már akkor különös izgalom fogja el, ha olyan modellre lelnek, minek szülőről gyerekre szálló követési aránya több mint harminc százalék. Vessük össze ezt a valláskövetéssel, melynek aránya közel száz százalékos - legalábbis igen sokáig az volt. Vannak, akik eleve készen kapják születésükkel a vallást, mint a zsidók vagy éppen a muzulmánok, bár hogy hithűnek tekintsék őket, azért idővel nekik is tenniük kell. (Nem térünk most ki a zsidó származás vagy zsidó vallás kérdésére.) De vegyük például a kereszténységet és a megkeresztelést. Többnyire erről sem dönt a csecsemő, hanem egyszer csak ünnepi pólyában találja magát, és már csorog is a fején a megszentelt víz. Kész, rárakták az útra. Ha pedig rajta is marad, azaz elkezd hittanra járni, viszik a templomba, máris sokak számára adódik a kérdés fenti megközelítésünket tartva: etikus egy gyereknek reklámozni valamit?

Pszichológusok és reklámosok is foglalkoznak a témával, mi az a minimális életkor, amikor egy gyermeknek már etikus hirdetéseket kínálni - mikor tart fejlettségének olyan szakaszában, amikor már néminemű döntési eszközkészlettel bír. Bár kultúránként eltérő az elfogadott kor, átlagosan nyolc éves kort szoktak emlegetni a szakemberek. Nyolc év alatt pedig egy vallás magjai alaposan szárba szökhetnek. Persze manapság ritka, hogy Európában valaki olyan vallásos nevelést kapjon, ami egész életére komoly hatással van, de tény, hogy sokan, akik bár nem gyakorolják hitüket annak előírásai szerint, számtalan dolgot őriznek a megkeresztelésük és az egyház elhagyása közti időszakból - legyenek ezek morális irányelvek vagy éppen nyomasztó félelmek, de leginkább szokások. Olyan korban élünk, ahol mindent szabályok írnak elő: hány éves korunkban ihatunk először legálisan alkoholt, hány évesen szavazhatunk, hány évesen vezethetünk, hány évese szexelhetünk büntetlenül, ám arra vonatkozólag semmiféle szabály és vizsgálat nincs, hogy hány évesen vagyunk szellemileg és lelkileg olyan érettek, hogy birtokában minden szükséges információnak hitet - vagy legalábbis egyházat választhassunk magunknak.

Még tovább haladva ezen a gondolati ösvényen feltehetjük azt a kérdést is: vajon nem erőszakos reklámszöveg a fogyasztók felé azt közvetíteni, hogy ha velünk vagy vár rád a paradocsom, ha ellenünk, sajnos nincs mit tenni, a pokol kénkövés bűzét szipákolhatod csupán? De áll ez az iszlámra is - ha márkahű maradsz minden rendben, ám ha mást veszel le a polcról, magadra vess. Persze finomíthatunk is a kérdésen, hisz nem a pokollal való fenyegetőzés a lényeg. Érdekes például, hogy ha körbetekintek, látok magam körül vallásos légkörben nevelkedett, elsőáldozott, bérmálkozott embereket, akik a fiatal felnőttek szokásos életét élik. Tudom, hogy fontos számukra vallásuk, hisz szocializációjuk részét képezte mindez, ám a hit, a nagybetűs hit sokszor nem mutatkozik meg mindebben. Vallásosságuk inkább a családi hagyomány továbbélése, mintsem a keresztény, zsidó, akármilyen vallás szerinti életvitel. Hallom őket tűnődni ugyanazokon a problémákon, amiken mindnyájan tűnődünk, ám sosem hallom, hogy a vallásból, a hitükből fakadó feltételezhető kapaszkodók megjelennének egy-egy dilemma megoldásának folyamatában. Imákról, fohászokról pedig már réges rég nincs szó sokszor. Ha pedig a vallásból eltűnt a transzcendens szál, ha a gyermekek csupán életük normális részének tekintik a templomba járást, mintha csak a generációk óta öröklődő családi villában tennének látogatást meghatározott időközönként és időpontban, akkor mi különbözteti meg mindezt bármilyen más szokástól? Mitől lesz ez hit, ha nincs Isten, ha nincs fény, ami vezetne útunkon?

Nem csak azért erőltetjük ezt a gondolati szálat azonban, mert szórakoztató pár percig fogyasztói szemmel vizsgálni a kérdést, és mert bárkit is meg akarnánk bántani hitében, hanem azért is, mert manapság mind a vallási útmutatások és vallási erkölcsök, mind az olyan, társadalmilag pozitív vagy kevésbé, de mindenképpen útmutató kapaszkodók eltűntek az életünkből vagy éppen kiüresedtek, amik sok-sok évig jellemzőek voltak az európai társadalmakra. Nyavalyogtunk már itt is eleget a fiatalok értékvesztésén, világban való kiüresedett bolyongásukon, mint ahogy azt tette mindig minden idősebb generáció a fiatalok nehezen érthető világát látva. Az elmúlt évtizedekben azonban valóban sok minden megváltozott, ideológiák omlottak és omlanak össze, s a vallási paletta is alaposan átrendeződni látszik.

Keressünk környezetünkben templomba járó, valóban hívő katolikust! És keressünk önmagukat buddhistának vallókat, buddhista szimpatizánsokat, vagy a "valamiben" hívőket - legyen ez bármi: a sors, a mindent átható energia, vagy éppen önmagunk. Tippelek, melyikből van több. Ám ez utóbbi kategória már a választás eredménye, önmagam definiálása és annak leképezése, a vallások és ideológiák átnyálazása következtében történt választás. És ez semmiben nem különbözik azon választástól, mint amit a márkák esetében teszünk, mint ahogy ezt már korábban is láttuk. Ilyen értelemben tehát egy-egy felnőtt fejjel választott vallás olyan, mint a márkák mellett letett voks. S hogy miért olyan fontos a márkák emlegetése? Mert legújabb világunkban, a fogyasztók világában ez az, ami leginkább kommunikál rólunk, s ha már semmiben sem hiszünk, a brandekben még akkor is. Nem csak arról értesülünk a hírekben, hogy Suri Cruise ruhatárát milyen tervező milliós darabjával gyarapították, de arról is, hogy a Cruise család szcientológus. Tudjuk, hogy Richard Gere buddhista, hogy Madonna a Kabbalával foglalkozik, s tisztában vagyunk vele, hogy ezek ugyanolyan indexei a személyiségeknek, mint bármi más.

Kérdés, hogy a felnőttkori vallásválasztás vajon erősebb, elhivatottabb, átszellemültebb köteléket jelent-e mint a gyermekkorban készen kapott. S kérdés az is, hogy ha összeomlóban lévő fogyasztói templomunk végképp magába roskad, ismét a régihez hasonló erőre kap-e a hit, annak legmélyebb, lelket érintő formájában? Hisz hinni jó, hinni kell.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások