Lélek

Kiherélde

5198

Férfi és nő, izom és szőrtelen lábak, foci és főzőműsor, autók és hímzőszakkör. Minden a helyén. Hónapok, évek folynak el a kezünk között, és csendben megdöbbenünk: töke van a menyasszonynak. De hova tűnt a vőlegényé? Kezdődik a sírás: én szegény szerencsétlen, már megint egy óriás nyámnyilát fogtam ki, pedig az elején nem ilyen volt. A két tagmondat közötti összeférhetetlenséget gyorsan átugorva telesírjuk hímzett zsebkendőnket, és döntünk: Óriás Nyámnyilánék leszünk, vagy kérjük a következőt, és egy idő után újra meggyászoljuk az ő tökeinek elvesztését is.

Miből lesz a metélőbárd

Például egy elcsúszott családi modellből. Sokan nőnek fel egyszülős csonka családban, és az „anyád helyett apád leszek” helyzetből a nemi szerepeket szinte lehetetlen elsajátítani. Így például az olyan családokban, ahol az édesanya vállán nyugszik minden teher, könnyen válhat a kislányokból férfi. Felnőttkorukban ők lesznek a döntéshozók a családban, hiszen ha kimondatlanul is, azt tanulták, hogy a férfiakban úgysem lehet megbízni, jobb ha ők maguk csinálnak mindent. Veszekednek a párjukkal, hogy miért nekik kell csinálniuk mindent, és szegény pasas már hiába mondja, hogy azért, szívem, mert neked semmi nem elég jó, ha én csinálom… és jön az arculcsapás egy hevesebb vita közben: olyan vagy, mint anyád! Hiszen az nem lehet, egész életemben azon voltam, hogy más legyek, mint ő… de ha elhalkul a mentegetőző hang odabent, csendben megadhatjuk magunkat az igazságnak: bizonyos tekintetben tényleg olyanok vagyunk. Ne szégyelljük, mert a legjobb akaratunkkal és igyekezetünkkel sem lehetünk mások, mint amilyennek neveltek minket. Választási lehetőségünk azonban mindig van.

Az elcsúszott női-férfi szerepek visszaállításában segítségünkre lehet az alábbi modell, amelyről Thomas A. Harris I’m OK You’re OK és Eric Berne Emberi Játszmák című könyveiben olvashatunk bővebben. Szerintük az emberi lélek három szinten működik: gyerek, felnőtt és szülő. Mindegyik énünknek fontos szerepe van az egyes élethelyzetekben. A gyerek szerepébe tartozik az önfeledtség, a játék, a rácsodálkozás. A felnőtt a mérlegelő, gondolkodó és a döntéshozó. A szülő a szabályozó szerepét tölti be, például kétes kimenetelű helyzetekben a biztonságos megoldás mellett dönt, illetve a szüleinktől hozott életviteli szabályokat tartatja be velünk (nem ülök be idegen autójába, rendet tartok a lakásomban, nem bulizok hajnalig, ha másnap dolgozom). Ha lelkünk e három szeletkéje a szerepének megfelelő helyzetekben dominál, jól működünk. A gond akkor kezdődik, ha egy szerelmi kapcsolatban nem egymás felnőttjét szólítjuk meg, hanem szülőmódba kapcsolunk, és a másikhoz úgy beszélünk, mintha a gyerekünk lenne (nem megmondtam már százszor, hogy mosogass el, legalább magad után?), vagy épp fordítva: átmegyünk gyerekbe, és úgy teszünk, mintha a másik apucikánk-anyucikánk volna (jaj, édeske, ne menj el sörözni, ne hagyj itthon egyedül, nélküled semmi értelme az estének) . Minél többször választjuk a szerepcserét céljaink eléréséhez a nyílt kommunikáció helyett, annál biztosabban rögzül a torzult szerep, és egy idő után csökken a libidó is, hiszen senki nem akar a szülőjével vagy épp a gyerekével ágyba bújni. A rossz szokás ördögi köréből csak úgy lehet kilépni, ha felismerjük a szereptorzulást, és a legközelebbi szerepcsere-gyanús helyzetben (vita, veszekedés) felnőtt üzemmódba váltunk, és kérjük párunkat, hogy ő is vegye elő a felnőttjét. Gyerekszeletkénkről sem kell lemondani, hiszen felnőttként is jóízűeket féktelenkedhetünk, de fontos, hogy játékos helyzetekben (gyerekként) a másik emberben lakó gyereket szólítsuk meg, és ne a szülőjét, így a szerepek nem keresztezik egymást.  

Kimondatlan szextelenség

Hosszú kapcsolatokban gyakran előfordul, hogy csökken a szex mennyisége és minősége, és mire észbe kapunk, már nincs szeretőnk, csak lakótársunk. A kielégületlenség konfliktusokat szül, és a feszültség falat húz a két ember közé. Sokszor már csak egy erősebb ütéssel tudunk átjutni a falon, egy csakazértis-bántással, és bár ütöttünk egy átmeneti lyukat a falon, a csata után a másik fél megkettőzi a védelmet; a fal egyre csak vastagszik. Két, a védelmük mögül riadtan kukucskáló ember a legritkábban szánja rá magát intimitásra, hiszen akkor ki kell bújni a bunkerból. Ez az állapot állandósul, játszmává fejlődik, és már csak azért vész össze az egyik a másikkal, vagy vallja magát fáradtnak, hogy elkerülje a szexet. Gyáva szakítani. Vagy szembenézni saját magával, hogy mennyire álságos, amit csinál, és mérlegelni, ér-e annyit a kapcsolat, hogy új, őszinte alapokon kezdjék újra. Mindenkire ráfér egy szezonális önvizsgálat, mint az autókra az éves szerviz. Le kell cserélni a fáradt olajat, vagyis elengedni a mindennapok feszültséghordalékát, helyette tartalmas, pozitív töltetű üzemanyaggal feltankolni, és a vágyak beteljesületlen, kiégett gyertyáit újakra cserélni. 

Nehéz a házi háború utáni megtörtségben felegyenesedni és felnőttként megszólalni. Mégis, ha a folytatás mellett döntünk, meg kell próbálni a csendes magányunkban megfogalmazott hibáinkat, fájdalmunkat és vágyainkat egyszerű szavakkal a másik elé tárni. Ha egy felnőtt szól vissza, bátran nézzünk a szemébe, elkezdődött az új közös életünk. Munkánk jutalma, hogy megtanultuk kezelni a szerepek közötti konfliktust, és kinőttük a hozott családmodell szúrós kezeslábasát. Szabadok lettünk.


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások