Hirdetés
Mi ez?

Ki ez? Troll a neten

5209

Trollnak nevezzük az internetes közösségben azokat a fórumrombolókat, akik sértő, kihívó hozzászólásokkal igyekeznek provokálni fórumozó társaikat, kommenteiket mintegy csaliként használva arra, hogy hálójukba áldozatokat szerezzenek. Jellemzően abban lelik örömüket, ha a közösség tagjai között viszályt szíthatnak, ha véget nem érő veszekedéseikhez partnert találnak. Ezen konfrontálódások vége az esetek többségében személyeskedésbe, sértegetésbe fullad.

Hirdetés

Többnyire hímnemű egyedekről beszélünk, melyeknek több altípusa is ismert, ám sok közös jellemzővel bírnak. Ezek szerint egy átlagos troll igyekszik a művelt, tájékozott, intelligens ember benyomását kelteni, a higgadt szkeptikus képét adja, aki nem rejtegeti valójában megfoghatatlan véleményét. Minden adandó alkalommal elméletinek tűnő vitát szít, ám ennek valódi célja nem más, mint a bomlasztás. Eszköztárában egyaránt szerepel az inzultálás és az inzultálás kierőszakolása, ilyenkor azonnal moderátorért kiált. Mestere a mások által használt szavak újrafelhasználásának, s azok más értelemmel való beburkolásának. Olykor butának tetteti magát, ám ezt is okkal teszi, hisz sokan bedőlnek ennek, s máris nyerő helyzetben van, hisz a troll valójában nem ostoba, bár él az a nézőpont is, miszerint a troll a legkorlátoltabb lények egyike. Többnyire olyan oldalakat vesz célba, ahol nem találkozik moderálással, s ahol szélsőséges indulatokat kiváltó témák is megjelennek - a szélsőséges indulatok generálását azonban többnyire ő váltja ki.

Többnyire olyan témákhoz szól hozzá, amikkel szemben szkeptikus, s a véleményütköztetések során igyekszik vitapartnereit teljes idiótáknak feltüntetni. Bizarr játéka tökéletes színterének tekinti az internetet és annak minden interaktív felületét. Társait nem érző emberi lényeknek tekinti, hanem digitális absztrakcióknak, így a legkevésbé sem foglalkozik az általa okozott indulatokkal, fájdalmakkal, sérelmekkel sőt, minél nagyobbat ütnek fegyverei, annál sikeresebbnek érzi magát. Érzelmi húrokat az ő irányába is felesleges pengetni, sosem lesz lelkiismeret-furdalása, sosem tanúsít megbánást, sosem visszakozik, sosem bán meg semmit. Sokak szerint a trollok valójában végtelenül magányos, szociálisan sikertelen, kisebbségi komplexussal küzdő emberek, akik a világháló közösségi terein véghezvitt izmozással próbálják elhitetni magukkal, hogy hatalmuk van. (És ha a többi user belemegy a játékba, átmenetileg lesz is neki, hisz uralni kezdi mások gondolatait.)

Tudnod kell, hogy trollal szemben sosem nyerhetsz, hisz mindig kitartóbb lesz, mint te. Egy trollal sosem közelednek egymáshoz az álláspontok, hisz ez legkevésbé sem célja. Egy troll hatását nem kerülheted el ha egyszer vitába szálltál vele, hisz mások is látták egyre kilátástalanabb küzdelmedet, ráadásul sérelmeidet más fórumokba is magaddal cipeled. A troll ennélfogva minden fórum, oldal, csetfelület számára a legkártékonyabb vírus, mivel könnyedén megfertőzhet és ellehetetleníthet olyan közösségeket, amelyek megjelenése előtt olajozottan és békésen működtek.

Don't feed the troll!

Millió értekezést olvashatunk a trollokról netszerte akár oldalak üzemeltetőitől, akár felhasználóktól, ám a megoldás egy lehet csupán: a troll teljes ignorálása a felhasználók részéről. Ez az úgynevezett don't feed the troll, azaz ne etesd a trollt elve, így elvéve játékát. Ha minden fórumozó következetesen kitart e mellett, idővel a troll ideges lesz, egyre többet és egyre agresszívabban kommentel, szinte rimánkodva egy jó vitáért, ám idővel feladja, és új játszóteret keres. Sajnálatos módon mindig akad egy-egy újonnan beesett felhasználó, aki mit sem tud a hallgatólagos megegyezésről, így tovább is fenntartva az áldatlan állapotokat - ráadásul úgy, hogy mit sem tud az egészről.

A moderátori munka is sokat segíthet, ám egy-egy elszánt troll esetében egy százszorosan elszánt, éjjel-nappal őrködő moderátor szükségeltetik, hisz ha törlésre adja a fejét, a vírus ezerszeres erővel támad. Előkerül a szólásszabadság, a diktátor-szöveg, a vagdalkozás, a fenyegetőzés, a feljelentés jövőbe helyezett képe. Ez pedig egy újabb nagyszerű játék az egyszeri trollnak. Oldala válogatja, hogy mikor lép közbe, hogy egyáltalán közbelép-e. Megfontolás tárgyát képezi ilyenkor az is, hogy több szemlélő perverz örömét leli a trollok bomlasztó tevékenységében, így az esetleges fellépés esetén ők is a szólásszabadság eszméjét kezdik fújni, s az oldal vagy fórum üzemeltetőinek reputációját csorbítják ennek közhírré tételével - többnyire az okokat nem említve.

A szólásszabadság és az internet szabadságának kérdése pedig nehéz dió, ha valaki ezzel igyekszik védekezni. A szólásszabadság azt jelenti, hogy azt mondhatsz, amit akarsz, de nem feltétlenül jelenti azt, hogy ott mondhatod, ahol akarod. A szomszédodnak elmondhatod, hogy büdös a szemét, amit a kert végében tart az ablakod alatt, de nem boríthatod a nappalija közepébe. Minden oldalnak és fórumnak megvan a joga, hogy a másokat zavaró nem kívánatos személyeket távol tartsa az oldaltól, s ezt többnyire valamilyen formában jelzik is.

A trollok elszaporodása sajnos mindenütt megfigyelhető, hisz az internet, ami kezdetekben egy önszabályozó rendszer volt, mára világméretű anonim világgá duzzadt, s annak kimondatlan szabályai a semmibe vesztek. Minél hígabb egy internetes közösség, annál nehezebben veti ki magából a trollokat, s annál több olyan felhasználó akad, aki a konstruktív, értelmes emberi kommunikáció érdekében önmagát és zavaró társait is önmérsékletre nevelné. Vannak, akik komolyan szorgalmazzák valamilyen erős kezű netes szabályozás létrehozását, mondván, a nagy szabadság önmaga és a közösség ellen fordul sokszor. Mások szócikket hoztak létre saját trolljaikról, viccesek pedig hogyan legyünk trollok útmutatót készítettek. Akárhogy is, a probléma jelen van, s eleddig még senki nem jött rá arra a gyógymódra, ami egyszer s midenkorra megszűntetné a trollkodást.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
Nov
27
Booo írta:
Troll - reti - hibrid - akármi
11:24
2
Nov
27
moromou írta:
Imádom az stílusodat Zsófesz!
11:28
3
Nov
27
indala írta:
basszus, konkrétan megijedtem (de úgy, hogy megborzongtam) ettől a képtől....váá, feláll a karomon a szőr, de gusztustalan.
cikk: akkor hallgatólagosan egyezzünk meg, hogy mindannyian tudjuk kik a mi trolljaink és ne akarjuk legyőzni őket, csak legyünk okosak és maradjunk a tárgynál. őket kihagyva.
11:30
4
Nov
27
Booo írta:
Ja és ugye nagyon időszerű volt ez a cikk, köszönjük Zsé!
Tudja mindenki ki(k)re gondolunk, akinek nem inge...

Valóban a Don't feed the troll! -ban lehet a remény, bár én is belementem a játékba anno,
de töbé nem teszem.

11:31
5
Nov
27
chloe írta:
bocs lányok, de én szeretem etetni a trollt :]
11:35
6
Nov
27
Booo válaszachloe írására:
hmmm...
akkor lehet Te is az vagy :D :-P
11:41
7
Nov
27
forevermore írta:
ezek szerint nem csak én érzem úgy, hogy ez most itt vki(k)re vonatkozott..
de hogy troll? életemben nem hallottam még azt a kifejezést, meg hogy emögött egy ilyen elmélet van.. de most így olvasva tleg vannak ilyenek...
11:42
8
Nov
27
Booo válaszaforevermore írására:
jűűűűű, akkor Te még mondjuk Harry Pottert, Gyűrűk urát stb-t se olvastál/láttál?
Van ilyen.
11:43
9
Nov
27
sziszuscicus írta:
Mostanában én is kerültem nagyobb vitákba, de azt hiszem nem ezt jelenti a trollság:) Nem szeretek senkibe sem belekötni, de ha nem értek egyet, jelzem. Szeretem a jó kis vitákat is, amik valóban értelmesek, agytornáztatóak, elgondolkoztatóak, de nem csapnak át sértegetésbe, személyeskedésbe. Igyekszem nem tenni ezt, bár lehet néha véletlen megtettem. Ezúton kérek elnézést.
Szerintem itt a többség normális és képes értelmesen vitázni. Ezért is szeretem a cotcot-ot már nagyon-nagyon régóta.
11:43
10
Nov
27
noremilk írta:
Úgy képzelem, hogy a troll a való életben egy csomó konfliktusos helyzetben alulmaradt, nem tudta magát megvédeni, nem volt képes visszavágni valami elmésséggel az őt ért támadásokra. De ahogy nyílik a virtuális tér kapuja, felvillan egy sátáni mosoly az arcán, s eljátssza, hogy na, most akkor ő megmutatja, most ő támad, s úgyse hagyja, hogy másé legyen az utolsó szó. Elég szomorú, hogy valakinek ez okoz örömet...
11:46
11
Nov
27
chloe válaszaBooo írására:
amennyiben ez azt jelenti, hogy unom a posványos egyetértést, egyértelműen az vagyok :>
11:46
12
Nov
27
Helen írta:
Na, most már van kép is a házi trollról.:-)
Szerintem a troll dologban az a legmókásabb, hogy könnyen rájöhet az ember, milyen "ételektől" van a kis kedvencnek hányingere, ill. milyen "ételeket" szeret.:-)
A troll egyetlen szerencséje, hogy fizikálisan nem egy teremben van a többiekkel. Akkor mindenki biztos jól "megtrollozná".:-)
11:48
13
Nov
27
forevermore válaszaBooo írására:
Gyűrük urát láttam, de abban hol van ilyen? :-O
11:54
14
Nov
27
ismeretlen írta:
Lehet ez a cikk már sejteti ki mit változtatna meg a cotcot-on kérdésre a kérdőívben?
12:19
15
Nov
27
roller írta:
utálom őket, mert IGAZSÁGTALANOK értsd: nem értik az igazságot, nem akarják felfogni. látszólag.
ezért mindenkinek kinyílik a bicska a zsebében, és jó visszapofázik, meggyőző érveket állít szép sorrendbe, mire egy troll elkezd anyázni, stb. úgy, hogy nem is ért a témához.

Mondjanak le.

nem kell a posványos egyetértés langyos levében úszni, de ez se igazán célravezető...
meg kierítő is, hogy valakinek a virtuálisan kibontakozó perverziójával és kielégületlenségével kelljen nap mint nap megküzdeni.....
12:23
16
Nov
27
Voxen válaszaroller írására:
Nagyon szép volt ez az utolsó mondat. Tényleg. :)
12:28
17
Nov
27
eriana írta:
Borzalmas a kép a cikkben. ÁÁÁ, úgy görgettem az oldalt, hogy véletlenül se lássam...
12:35
18
Nov
27
Neel írta:
A troll definíciója találó, én is ilyennek sejtem őket. Próbáljuk meg koplalásra fogni őket.
Utóbbi időkben azt vettem észre, hogy gyakran mentegetőznek és szabadkoznak a hozzászólók a véleményük miatt. Ez gáz. Mármint nem az, hogy szabadkozunk, hanem hogy úgy érezzük, szabadkoznunk kell, mert mindjárt reagál valaki, aki jól leoszt a meglátásaink miatt! Régen alap volt itt is, hogy "akinek nem inge, ne vegye magára". És nem is vette.
(Mindjárt jön valaki és kioktat, hogy és-sel nem kezdünk mondatot. De. Én kezdek és-sel mondatot. Na és?)
:)
12:36
19
Nov
27
Neel válaszasziszuscicus írására:
Szerintem nem lehetsz egy troll, ha ezen agyalsz. :)
12:37
20
Nov
27
zsofi válaszaNeel írására:
nemcsak a kommentezők. már mi is sokszor szabadkozáson kapjuk magunkat. meg átofgalmazásokaon, nehogy valamibe bele lehessen kötni. de persze mindig sikerül. :)
12:40
21
Nov
27
Voxen írta:
Egyébként nem kell bele menni itt abba hogy mikor és miért, hol és hogyan lehet érvelni a másik ellen, és hogy ki kinek szólt be,és akkor most "ne legyen meg a saját véleményem".... Egész egyszerűen ez egy külön magatartásforma, ami távol áll az egészséges vitatkozástól.

És le lehet oltani valakit azért mert rosszul vagyok a véleményétől, de nem lehet leoltani mindenkit a semmiért (pontosabban a cikkben leírtakért). Mert ez utóbbi NEM őszinte, hanem valamiféle "virtuálisan kibontakozó perverzió"... :D

Don't feed the troll!.... aki mégis belemegy, az vessen a saját sziszüphoszi bolondságára....
12:40
22
Nov
27
Booo válaszachloe írására:
hmmm... én értettem volna az iróniát a mondatomban.
Azt pedig, hogy a "posványos" egyetértés" jó senki nem mondta.
Ahogy azt sem, hogy a pesszimizmus és a túlzott gáncsoskodás célravezető.
Sztem Te mostanában picit negatív vagy, de ez szíved joga.
12:41
23
Nov
27
Booo válaszaforevermore írására:
Tolkien jópár fogalmat használt a trollok fajáira.
Kő-troll, domb-troll, barlangi troll, olog-hai, aki a "uruk-hai-hoz hasonló troll-fajta".
12:50
24
Nov
27
Welmi válaszazsofi írására:
Na ez.... na ez..... Pédául a cikk elmeséli, hogy van az alma, és kommentelnek, hogy de basszus a körtéről miért nem beszél senki? És a zöld szemes ostoros az neked semmi? Akkor te egy legalja szemét vagy!
Ágyébként zuppa kis chikk lett.
12:54
25
Nov
27
forevermore válaszaBooo írására:
Köszi :) azt hiszem ez a filmből nem derült ki, a könyvet meg még nem olvastam :(
12:54
26
Nov
27
tulipan írta:
Hmm, a cotcotos trollokat is felismerem, de nekem van saját, külön bejáratú trollom, aki e-mailekben és facebook commentekben mutatkozik meg...
Ha személyesen találkozunk, pár apróságon kívül semmi bajom vele, jól el tudunk beszélgetni. De neten keresztül rendszerint vérszemet kap, és ott (a személyessel találkozással ellentétben) képtelenség megvédeni magamat... Teljesen megfelel a fent leírtaknak, folyton úgy kell érezned magad, mintha hülye lennél, pedig max szimplán másképp gondolod. De még a világ legegyértelműbb dolgait is másképp magyarázza, csak hogy hecceljen... Félelmetes!!! Szerencsére elég gyorsan rájöttem, hogy hogy lehet nem megetetni, azóta kicsit jobb a netes viszonyunk...
13:09
27
Nov
27
Nyruszi írta:
A trollokat majd Harry Potter legyőzi.
13:29
28
Nov
27
Lunabunny válaszaVoxen írására:
OFF:
Nagyon szép az avatarod! Honnan van? Nem a Fantáziából az egyik kentaur?
13:46
29
Nov
27
scarlett válaszaBooo írására:
taníts mester, énis le szeretnék szokni erről, h belemegyek a játékba. de úgy, de úúúgy fel tudnak húzni néha. rrr.
13:46
30
Nov
27
Csillagszem írta:
És itt most szerintem MINDENKI, kivétel nélkül tudja, hogy kik a cotcot trolljai. És igen, tényleg az lenne a megoldás, hogy don't feed the troll, de olyan tenyérbemászó modoruk van, hogy legtöbbször képtelenség megállni.

Troll---->Norvégiában láttam egy csomót...:)
13:51
31
Nov
27
Voxen válaszaLunabunny írására:
Ez egy francia festő-, grafikus- , illusztrátornő képének egy részlete. Ha ez tetszik, akkor a többiért egyenesen odáig leszel.

Kitűnő művész!!

http://www.misstigri.fr/blog/index.php?gallery/peintures/tableaux-2005
13:54
32
Nov
27
Nekem tetszik a kép:) Ezzel most egyedül vagyok? vagy másnak is?

Amúgy igen,cotcot-on is van egy-két "troll".
Sziszuscicushoz hasonlóan, szeretek értelmesen vitatkozni,személyeskedni nem.
az egyetlen megoldás,ha a trolloknak senki sem válaszol,akkor megunják,és vagy nem írnak,vagy megpróbálnak normálisan írni.
13:55
33
Nov
27
Senzafine írta:
Kiváncsi vagyok mikor reagálnak erre a cikkre a mi kis trolljaink (:
lesz-e bátorságuk :D :P valahogy úgy érzem,hogy nem lesz itt vita részükről.

És igen majd Harry Potter legyőzi őket , ez tetszett :D " expekto patronóóó" :D

Nagyon tetszik a cikk!!!
14:22
34
Nov
27
Booo válaszascarlett írására:
Persze hogy felhúznak, de nem csak Téged, mindenkit...
Ez az egész célja, enélkül értelmetlen lenne az létezésük.
14:22
35
Nov
27
Senzafine írta:
Amúgy trollságnak számít ha pl amikor a Twájláght volt a téma,és azt mertem mondani,hogy hányok tőle?
Lehet,hogy én is troll vagyok?? :o
14:25
36
Nov
27
Kisvirag27 válaszachloe írására:
Én nem etetni szeretem, hanem térdre kényszeríteni, amíg nyüszítve kegyelemért nem könyörög. De felfogtam és nem szólok többet. :)
14:26
37
Nov
27
Kisvirag27 válaszaKisvirag27 írására:
Marad az irodába mások irományainak ízekre szedése! ;)
14:27
38
Nov
27
indala válaszaSenzafine írására:
remélem ezt nem gondolod komolyan...:)
14:31
39
Nov
27
Senzafine válaszaindala írására:
Nem tudom... ott is megkaptam a magamét,hogy most miért mondom ezt... ezek után kitudja...

de amúgy nem ,nem hiszem,hogy troll lennék,szerintem a trolloknak zöld színük van... bocsánat ,de valahogy nem bírok megbarátkozni ezzel a szóval :D ááá a túl sok harry pottyer :)

A cikkről még annyit,hogy az tetszik a legjobban ebben a cikkben,hogy tudjuk mindannyian ,hogy kiknek szól,de valahogy elegáns mégis,mert egy csúnya szó sincs benne,vagy az,hogy legjobb lenne ha eltakarodnának az ilyenek,hanem a békés megoldást hirdeti

:)
14:48
40
Nov
27
NoraG válaszaSenzafine írására:
okeka Harry Potter majd megoli :DDD jah es szerintem az h neked nem tetszik a Tvajlajt az indenkinek a szive joga csak ha mondjuk azt irod h hanyni tudnal tole az valakinek serto lehet...

ohh jl van probalom legkozelebb nem etetni a Trolljainkat!!
14:54
41
Nov
27
indala válaszaSenzafine írására:
az, hogy van egy véleményed és leírod, szerintem nem baj. (még jó, höhh) engem sem érdekel, ha valaki nem ért egyet velem, de ha bunkón is reagálnak rám, kedvesen megírom, hogy ez van, bocsi, nem pedig azzal nyitok, hogy lehülyézem, leszólom, megkérdezem, ki az anyja...érted:))
a vita pedig nem rossz dolog önmagában, sőt. a veszekedés és vagdalkozás és anyázásba átmenő fitogtatás a trollság.
szerintem te nemigen vagy az:)))
14:55
42
Nov
27
indala írta:
igen, mondjuk annyi, hogy nem kapásból drasztikus véleménnyilvánítással kell kezdeni, hanem diplomatikusabban. (én is hányok tőle, de szó szerint nem írtam le, nehogy valakinek a szívébe gázoljak ;) )
14:57
43
Nov
27
célzatos:) a mieink közül az egyik biztos elkezd vele foglalkozni, a másik helyeselni fog, a harmadik nem fogja felfogni. :D
kíváncsian várom.
14:59
44
Nov
27
ismeretlen írta:
Borzasztnak találom,hogy birodalmamban ilyen lények garázdálkodnak...egészen elérzékenyülök,h arra gondolok,hogy alattvalóim közül bárkit is bánthat egy ilyen troll...hát legyünk résen,lányok...
15:29
45
Nov
27
ismeretlen írta:
következtetés: a trollok maguk a szerkesztők:)
15:35
46
Nov
27
stacia válaszanoremilk írására:
És/vagy trollnak komoly önértékelési problémája van.
Emellett sokszor szerepet is játszik, hiszen a virtuális világban bárki elhittehet magáról bármit!
15:39
47
Nov
27
stacia írta:
Nem Rólad szól a cikk, de ezért ne legyél szomorú:))
15:45
48
Nov
27
stacia írta:
Nem tudok ilyen cikkről, de engem is érdekelne.
15:48
49
Nov
27
Senzafine válaszaindala írására:
Köszönöm (:

Imádok véleményt nyilvánítani,és vitatkozni is,de persze csak addig amíg az vita és nem acsarkodás,á csak ismételni tudlak titeket (:

Egyébként most jutott eszembe,hogy anno még nagyon fiatalon jártam im-net fórumra ( a régi formájában,amikor még jó volt) ,ott viszont hemzsegtek a trollok. :s sokszor idegeskedtem rajtuk teljesen fölöslegesen, de még mennyire ,hogy fölöslegesen :S

15:58
50
Nov
27
Haruka válaszastacia írására:
Ezzel egyetértek...:)
Don't feed the troll!...de én azért szeretem ezt az oldalt mert kinyilványíthatom a véleményemet, és ha úgy érzem h. vki emiatt támadna, akkor temészetes h. megszeretném védeni!
Persze csak diplomatikus úton, máshogy nem érdemes!!:)
16:06
51
Nov
27
Lunabunny válaszaVoxen írására:
Köszönöm szépen! :) Kár, hogy nem tudok franciául.
16:28
52
Nov
27
Lunabunny válaszaLunabunny írására:
http://www.bizenghast.com/wockets/blondecentaurface.gif Rá emlékeztetett így kicsiben. :)
16:33
53
Nov
27
Lunabunny írta:
Jaj, de aranyos vagy! :) Végülis annyira azért sikerült elnavigálnom, hogy megnézzem a képeket. Köszönöm!
16:34
54
Nov
27
cotcotgirl83 írta:
a trollok sikítva hánynak a teherautóra:D
16:54
55
Nov
27
Tiggincs válaszacotcotgirl83 írására:
és ráfojatják a szemöldüköket a kedves kicsi lányra....:D ahhh, ez mekkora:D
17:13
56
Nov
27
Tiggincs írta:
szemöldöküket:-)
17:14
57
Nov
27
Tiggincs írta:
folyatják wááá, most nem voltam topon
17:15
58
Nov
27
Csillagszem írta:
Kommentkarate...ez jó! :)
17:23
59
Nov
27
tein írta:
nekem ez a troll-dolog tök új. :)
a véleményem meg az, hogy egyszerűen nem kell belemenni a játékba. nemcsak a don't feed the troll alapelvet használva, hanem úgy is, hogy elszámolunk tízig, mielőtt izomból-idegből leírunk valamit. ha nyugodtan és nem provokálva reagálunk egy "troll" (vagy akárki) véleményére, akkor szerintem megnyugszik. persze sokszor nem könnyű magunkban tartani, főleg, ha rosszul is esik, amit a fejünkhöz vágnak, vagy személyeskedő, meg az ember néha úúúúúgy megmondaná a magáét olyan igazán, de hosszútávon nem érdemes. inkább szerintem meg kell próbálni kialakítani valami normális emberi kommunikációt és higgadtan vagy viccesen reagálni, nem lesüllyedni trollszintre. elvégre nem trollként akarunk csatát nyerni, nem? :) de ha normálisan kommunikálni nem lehet, akkor meg ignorálás, aztán kész. itt a cotcot-on is van pár ember, aki trollként kezdte, aztán pálfordulás és már normális.
17:26
60
Nov
27
Csillagszem írta:
Ez a cikk nem rólad szólt. Van pár cikk, amit nem olvasol szerintem, mint pl. a SF, ezért nem érted, hogy kire, kikre kell érteni.
Bár néha TE is bicskanyitogatóan válaszolsz emberkéknek, azért azt hozzáteszem, hogy a véleményeid között sok olyan van, amivel egyet is lehet érteni.
Az az illető, akinek ez a cikk szól, tudja nagyon jól, hogy róla van szó, kommentelt is ide egyébként...nem írom le a véleményemet róla, mert még ennyire sem méltatom most már.
17:28
61
Nov
27
Megane válaszasziszuscicus írására:
Ez olyan volt, mint a hónap levele, amiért a Cotcottól kapsz egy trendi táskát :D
17:35
62
Nov
27
Megane írta:
Van, aki intelligensen "köcsög" :D Az csak féltroll : )))
17:38
63
Nov
27
sziszuscicus válaszaMegane írására:
Azaz jól benyaltam?:P Remélem küldik is! Feketét vagy pirosat! Halljátok, szerkik?:)
17:51
64
Nov
27
sziszuscicus írta:
Tényleg, nekem saját trollom van! Mindketten tudjuk, ki:D De nem?
17:52
65
Nov
27
sziszuscicus válasza írására:
Vagy csak a hóhért akasztják, nem Hybrys-kém? (na mit kapok majd ezért:))
17:53
66
Nov
27
Megane válaszasziszuscicus írására:
:D Hajrá! Jól tetted, h elmondtad (:
17:54
67
Nov
27
polly2 írta:
A főnök leszidja beosztottját, a beosztott hazamegy és a) belerúg a kutyába , b) szabadon ereszti a neten a troll-énjét.
18:03
68
Nov
27
LadyGray válaszasziszuscicus írására:
Ugye nem én?:D :(
Mert én biza számolgattam, de csak 3-at találtam, ezért lehet, hogy én vagyok a 4.:S
18:29
69
Nov
27
LadyGray írta:
Amúgy még a Sims-ben is lehet a neten "Trollkodni":D
Meg mondjuk, jó párszor bepötyögtem a következő karaktersort már pár helyre: "nem kell vele foglalkozni és majd lekopik" vagy "Ahogy a póráz két végén c. műsorban a kedves ed-nevelő néni szokta mondani, ha a kutya rosszat csinál nem belerúgni kell, hanem a figyelem megvonásával kell büntetni"
18:31
70
Nov
27
LadyGray válaszaLittleBlueBird írására:
Nem vagy egyedül, rohadt jól néz ki:)
18:32
71
Nov
27
LadyGray írta:
Nekem is volt ilyesmim -a kis zöldhajú; egy időben nagy divat volt mint a színes műanyag cumik, meg társaik..:)
18:34
72
Nov
27
LadyGray írta:
Az tény, hogy előfordul, hogy nem tudok higgadtan reagálni.....:) bár ha nagyon durván nyomom ált. bocsánatot kérek...
18:35
73
Nov
27
stacia válaszaHaruka írására:
Sokan szeretjük ezért ezt az oldalt:)
18:35
74
Nov
27
stacia írta:
Nem vagy troll.










18:36
75
Nov
27
sziszuscicus válaszaLadyGray írására:
Dehogy:)
18:43
76
Nov
27
ismeretlen írta:
Nohát, megérkezett az egyik troll, aki persze váltig állítja magáról, hogy nem az. Tipikus troll viselkedés, kérem szépen. "Nem én vagyok a troll, mások a hülyék, én csak leírom a véleményem, jogom van hozzá, egyébként pedig jobb lenne, ha elismernétek, hogy hozzám képest szánalmas kis pondrók vagytok..."
Kíváncsi vagyok, hogy a másikuk mikor bukkan fel, hogy olyan borzasztó élelmes beszólásokat gyártson, mint "szerintem akkor is okosabb vagyok nálad", aztán meg elküldjön melegebb éghajlatokra.
18:50
77
Nov
27
ismeretlen írta:
Amúgy tényleg egészen vicces a kép... Nekem akkor is jobban tetszenek ezek a trollok:
http://www.youtube.com/watch?v=F2HMWBsgURs&feature=fvst
18:51
78
Nov
27
xameee válaszapolly2 írására:
Ott a pont.
19:19
79
Nov
27
Bumblebee válaszasziszuscicus írására:
Nem, itt most nem rólad van szó. Az egészséges, normális vitatkozás teljesen rendben van.
19:20
80
Nov
27
Bumblebee írta:
Nem csak téged érdekel, jó ötlet...
19:34
81
Nov
27
Helen írta:
Na, sikerült mindenkinek megtalálnia a személyiségét?:-)
Szóljatok ám baszki, aztán megyek etetni.:-)
Vettem akciós virslit.:D
19:49
82
Nov
27
menta írta:
ezt kábé privát üzenetben is megírhattad volna neki, annyira 'finoman' célozgatós.
egyébként nem tudok mit hozzáfűzni. (most nyilván valami olyasmit kéne itt fejtegetnem kultúrált és jólnevelt fórumozóhoz illően, hogy jól megkapták a büdös trollok és bizony, bizony csúnya dolog ám mások örömét elrontani.)
20:04
83
Nov
27
Megane írta:
A "féltrollok" szerintem izgalmasak és egyéniségek (:
20:42
84
Nov
27
Szpuuuki írta:
"...a trollok odaszaladtak a kislányhoz. Beeleenyúúltaak aa saajáát füülüükbee; és RÁFOLYATTÁKAFÜLZSÍRJUKATAKISLÁNYRA. a kislány sikított, a trollok CCCSOPORTOSANFRÖCSKÖLTÉKAFÜLZSÍRJUKATAKISLÁNYRUHÁÁJÁÁRAAA"
bocs.
20:47
85
Nov
27
LittleBlueBird válaszacotcotgirl83 írására:
hehe,Önképző Szakkör,de rég hallottam már azt a mesét
20:49
86
Nov
27
LadyGray írta:
http://www.youtube.com/watch?v=hHoHHspkRn8
XD
20:56
87
Nov
27
Megane írta:
Nézd meg azt az agyat közelebbről az avatarában (:
20:57
88
Nov
27
LadyGray írta:
"Azt írtad érdekes hogy ezt írom. Ha már ez is érdekes akkor gondolj bele mit szólnál ha valaki megenné a saját fejét. Az milyen érdekes."
ÁháháháhááááXD *sírvaröhög*
20:58
89
Nov
27
LadyGray válaszaMegane írására:
huh te aztán mélyrehatóan tanulmányoztad....XD
20:59
90
Nov
27
eowyn írta:
És most elkezdhetem magamat etetni, vagy én nem is?...
21:42
91
Nov
27
Ciszti írta:
Jajj, annyira nagyon köszi ezért a cikkért!!! :)

Lassan annyi cikk készül RÓLA, hogy kiadható egy kisebb könyv formájában. :D
22:13
92
Nov
27
bubzi írta:
:DDDDD
nem a cikken röhögök, azzal egyetértek.
22:28
93
Nov
27
Nem,szerintem nem te ihletted a cikket. A te kommentjeid távol állnak attól,hogy moderálni kelljen őket és nagyon sokszor egyet lehet veled érteni. Szerintem egészen más valaki miatt volt erre szükség,de hozzá nem fog eljutni ez az üzenet.Sejtem,ki lehet:S
22:31
94
Nov
27
ismeretlen válaszasziszuscicus írására:
majd szólj,ha akasztják,az első sorból akarom nézni:)
23:51
95
Nov
28
Fairygirl írta:
Szedjétek le a képet, légyszi! Rosszat fogok álmodni! :D Tök horrorisztikus...
00:42
96
Nov
28
Hajaj,látom sokaknak ijesztő ez a kép,gyorsan elmentem magamnak mielőtt leszednétek innen:D:D:D
nekem nagyon bejön:D
07:17
97
Nov
28
Csillagszem válaszaHelen írására:
:D
07:23
98
Nov
28
kirsikka írta:
Bajnok:
csak csendben megsúgom h az utóbbi időben azért járok ide, hogy megnézzem mit írsz a csajoknak, sokszor hogy rázod helyre a dolgokat, és ezen remekül szórakozom :D szóval kifejezetten kösz!

Mindenki:
amúgy azt hittem hogy a troll tv-ről lesz szó a cikkben... http://www.youtube.com/watch?v=Uf0Wt_5g0J8 muhaha, el vagyok tévelyedve :P nemiscsoda

összességében akkor szoktam le a kommentelésről mikor már átláthatatlanul sokan írtak... átszoktam máshova, egy nemcsajos oldalra... ha mindig beírnám a véleményemet, lehet hogy eltrollosultam volna (a szemetekben), úgyhogy csak olvasgatok, mosolygok, és ez így is jó. semmi de semmi ösztönzést nem érzek, hogy belegabalyodjak az itt -akárhogy- keletkező vitákba...
07:53
99
Nov
28
ismeretlen írta:
Oké ne etessük. Bár néha annyira nehéz nem megmondani neki, hogy hellóka tudd már hányas a kabát. Többségében meg tudom állni, hogy ne mondjak semmit, ezután is így lesz.
09:36
100
Nov
28
LadyGray írta:
Azt viszont nem tudom H.P. mikor győzött le trollt!?:P
10:27
101
Nov
28
LadyGray válaszaLittleBlueBird írására:
ebben is hasonlítunk:)
10:29
102
Nov
28
Haruka írta:
...."Nem tudok japánul, de hivatalosan még angolul se úgyhogy elnézem magamnak.."- ez nevetséges! Nem szégyen ha vki nem beszél tökéletesen egy másik nyelvet, de ha idegen szavakat használsz akkor legalább néz utána h írják helyesen,ehez még szótár sem kell hisz a net-en is megteheted, és így nem csinálsz magadból hülyét...és ostoba magyarázatot sem kell írnod, és arra sem lesz szükség h azokat támadd akik ne talán figyelmeztetnek a hibádra...:) " csak egy tanács, habár lehett h ezt sem olvasod el"..
11:55
103
Nov
28
Haruka írta:
....és még finoman fogalmaztál!!:S :)
11:56
104
Nov
28
Senzafine válaszaLadyGray írására:
Pont az első részben :D
12:55
105
Nov
28
Ciszti válaszaLadyGray írására:
A Bölcsek kövében. ;)
13:25
106
Nov
28
MrsFiennes írta:
Nekem a blogomban volt egy pár rémesen idegesítő kommentelőm, akiket nagyszabású kitiltással "jutalmaztam a remek" hozzászólásaikért. Húh, és tényleg ilyenek ezek a trolloknak nevezett júzerek, mindig csak a csúfot verik bele a megírt dolgokba. Nekik mindegy,csak piszkálódhassanak... :(
Hasznos kis cikk volt, mostmár jobban felismerem őket!

P.S.: A kép tényleg ijesztő. :D
13:45
107
Nov
28
Ozz írta:
Te nem vagy troll! Egy értelmes ember vagy, és gyakran jó dolgokat írsz le, csak az a baj, hogy az ellenvéleményt rosszul fogadod, és időnként nagyképűen és arrogánsan viselkedsz, és villámgyorsan leostobázod az illetőt. Szóval vannak gyakran személyeskedő megnyilvánulásaid, de azért ez még messze áll a klasszikus trolltól, akinek nem lehet a fejébe verni semmit.
14:37
108
Nov
28
ismeretlen válasza írására:
:-DDD
15:00
109
Nov
28
Jadeye írta:
troll ide, troll oda, ez már tényleg kezd herripotteres(sic!) formát ölteni. van egy pár tudjukki, akiket azért sem nevezünk nevén. persze, tudom, mert az is csak újabb kaja neki(k). mondjuk gondolom, ha minden cikk minden kommentjét megnézném, tök világos lenne, hogy ki vagy kik a lokális voldemortok. (meg szerintem mindenki összeállított már magában egy saját véleménye szerinti troll-listát is.)

a kis zöldhajú barátunk meg még általános iskolás korom táján lehetett mánia. honnan szedtek ilyen képeket? :D
15:12
110
Nov
28
Adriana írta:
Ez mókás cikk. :-)))
Mindenki mérje fel, kivel-mennyire akar belemenni bármilyen vitába.
16:08
111
Nov
28
LadyGray írta:
Nem is potter győzi le hanem a kis vörös:P:)
16:47
112
Nov
28
ismeretlen írta:
És itt a másik troll is. A harmadik nagyon hallgat...
17:23
113
Nov
28
nemmondommeg írta:
Az troll, aki bizonygatja, hogy nem az :)
19:05
114
Nov
28
nemmondommeg válaszastacia írására:
Én biztos vagyok benne, hogy ő (is) ihlette. Csak hát jogtalanul, mert bár sokszor nyers a vitastílusa, általában igaza van. Párszor én sem értettem vele egyet, olyankor ütköztettük az álláspontunkat és elfogadtuk a másik véleményét, sőt, szerintem tanultunk is egymástól. Tehát ő nem troll, mert nem faltörő kos módjára viselkedik. A szerkesztőségben meg van egy egységes hozzáállás, amiben benne foglaltaik a máshogy gondolkozókkal szembeni tolerancia teljes hiánya :) Egyébként tényleg tipikus jelenségről beszélünk, a trollok szociális élet, barátok és sikerélmény nélküli emberek, akik pótcselekvésként trollkodnak a virtuális világban.
19:10
115
Nov
28
nemmondommeg írta:
Néha egyébként kifejezetten szórakoztató belemenni a játékba, és egy jóízűt személyeskedni :)
19:12
116
Nov
28
nemmondommeg válasza írására:
Atomkirály :)
19:13
117
Nov
28
timcsaa írta:
Huhh ez nagyon jó kis cikk volt!
Eléggé ritkán szoktam fórumozni, vagy kommentelni, de így is akadtam már össze ilyennel...
Ez a kép viszont nagyon para! :D Cseppet megijedtem tőle én is. :) Bár hajaz ez a lény a teknőseimre. :P
Ja, és nekem sajnos van egy olyan ismerősöm akire teljesen illik a troll leírás, annyi,h ő nem ilyen netes fórumokon éli ki magát, hanem "face to face". Mondjuk így is szánalomra méltó. De nem kell meghallani, hogy mit beszél. :) Meg egy társaságba járni vele. :P
20:10
118
Nov
28
hanyag írta:
Érdekes. Trollról valakinek Harry Potter jut eszébe, nekem Heine.

A cikket olvasva kétségeim támadtak. Én is troll vagyok?
A fényképet alaposan megnézve sajnos magamra ismertem.
20:37
119
Nov
28
nemmondommeg válaszahanyag írására:
Nekem meg Tolkien :)
20:57
120
Nov
28
ismeretlen válaszatimcsaa írására:
Nekem is van egy ilyen ismerősöm. Imád mindennel és mindenkivel ellenkezni. Mondhatsz neki bármit, akkor is ellenkezik. Nem hatnak az észérvek sem. Baromi idegesítő ez a típus.
22:03
121
Nov
29
Bumblebee írta:
Oké emberek, kövezzetek meg, talán én vagyok az egyetlen ember, aki itt kimeri mondani: olvasva a cikket én végig Azidegenbajnokra gondoltam. "Egy átlagos troll igyekszik a művelt, tájékozott, intelligens ember benyomását kelteni..." Bingo. Sokan ezt be is szlopáljátok - semmi gond -, megy neki a puncsolás, seggnyalás, hogy "Nem, nem rólad van szó, nem te vagy az!"

Pedig szerintem DEHOGYNEM. K.rvára róla van szó. Miért nem meri egyébként senki nevén nevezni a trollokat?

Azidegenbajnok ne vedd sértésnek, de nekem nagyon így jött le.
00:00
122
Nov
29
Haruka írta:
.....Építő-krítika?....Nem mond semmit?:O
Nos,Don't feed the troll!...."okos enged, szamár szenved"! :)
00:04
123
Nov
29
bubzi válaszaBumblebee írására:
szerintem is.
11:40
124
Nov
29
Laila válaszaBumblebee írására:
"Mestere a mások által használt szavak újrafelhasználásának, s azok más értelemmel való beburkolásának." - Tőlem például megkérdezte, hogy miért írtam a kommentemben nagy betűvel az ÉN szót. Persze nem reagáltam rá, de mit is lehetett volna?!
Más esetben pedig, ha kifejted a nézeted komoly érvrendszerrel alátámasztva, ő egyszerűen megcáfolja, de mindössze pár szóban, hiszen arra már nem képes, hogy intelligens ember módjára megindokolja, vagy egyszerűen csak lepocskondiáz. Ez a hímnemű troll-típus.
A nőstény viszont gyakran nem is törekszik arra, hogy semlegesnek mutassa magát, impulzívabb, és nem a cáfolat, hanem a másik ember megalázása és önnön felsőbbrendűségét mások felé, de legfőképp önmaga számára bizonyítani próbáló, dühös, elégedetlen egyén
/aki ezt a cikket is lekommentelte, hiszen az ő megjegyzése(i) nélkül ez csak egy korcs irományocska lenne, és még csak rá sem ismert magára a troll számtalan felsorolt jelzői közül :/
12:54
125
Nov
29
Bumblebee válaszaLaila írására:
A nőstény trollossal remélem nem rám akartál utalni, mivel bár lehet, hogy az előző hozzászólásomra igaz amit írtál, a többi cikknél a többi hozzászólásomra azonban nem.
13:02
126
Nov
29
LittleBlueBird válaszaBumblebee írására:
szerintem nem rád célzott Bumblebee,csak nézz bele a street fashion-be
13:16
127
Nov
29
NoraG írta:
Na tenyleg a Trolljaink kozul egy ideirt es kozben a kepem alatt errol a cikkrol beszel...hogy azt szana-szet offolja, bocs mar elotte is szet volt :)
13:31
128
Nov
29
Laila válaszaBumblebee írására:
Nem rád céloztam :)
Klaudia és NÓ értette! Ha nem jöttél rá, akkor kukkants bele a SF-be ;-P
13:32
129
Nov
29
NoraG válaszaLaila írására:
nezzed eg az SF kepem ... ;) annyira nem :D
13:33
130
Nov
29
DonG írta:
micsoda véletlen... önelégülten magunk védelme érdekében magyarázkodásra szorulsz...

hová süllyedt a világ, hogy egy előítéletes mocskolódó moderátor lehet bárhol is...
13:36
131
Nov
29
DonG válaszaOzz írására:
mutassak olyan írást, ahol meggyőződhetsz róla, hogy troll!? :-D
13:39
132
Nov
29
DonG válaszanemmondommeg írására:
főleg, ha tudja az ember, hogy a troll ellen harcol. :-D friss élmény egy helyi trollal... még, hogy kitartóak... meghunyászkodva beismerően visszavonul, amint kifogy a gyenge érveiből. aztán a gerinc hiányának köszönhetően odébb fröcsög... :-)
13:49
133
Nov
29
DonG írta:
akkor lehet már a napokban léptél szintet a teljes trollá válás folyamatában!!!

vigyázz, mert ha már kérdezel sem hisszük el ami írsz!!!

(trolljelzés vége :-D)
13:57
134
Nov
29
DonG válaszaNoraG írására:
ha ez megnyugtat, más cikkébe is beletrollkodnak itt egyesek... ha már felismerted és hiába próbálod megmagyarázni neki téved, akkor hagyd és jelezd, bárhol, ahol trollkodik! így talán a troll is tudni fogja, lelepleződött és senki nem fog vele beszélni.
14:06
135
Nov
29
Haruka írta:
;)
14:38
136
Nov
29
ismeretlen válaszanemmondommeg írására:
Tudod, ez olyan, mint a Brian életében: "Csak az igazi megváltó tagadja, hogy megváltó lenne." Nem szó szerinti idézet... :)
14:42
137
Nov
29
ismeretlen írta:
A trollt nagyon egyszerű felismerni, ahogy a cikkben is leírták:
1. Kizárólag öncélúan vitatkozik.
2. Ha nem fújsz vele egy követ, lehülyéz. Ha egyetértesz vele, akkor is.
3. Meg van győződve róla, hogy nélküle és áldásos tevékenysége nélkül az emberek hülyék maradnának. Persze ezután is hülyék maradnak, de legalább jól leolthatja őket.
4. Általában vagy a végletekig buta ember, vagy okos, aki butának tetteti magát. Legyen akár buta, akár okos, a lényeg, hogy nem képes elismerni más igazát, véleménye szerint rajta kívül senki sem tudhatja az igazságot.
5. A vitát rövidre zárja egy "én akkoris okosabb vagyok nálad", "akármit mondasz, hülye vagy", "Dunába kéne lőni téged is, meg a többi társadat is"-monológgal. Előszeretettel használja másokra a "szánalmas", "undorító", "idióta", "hülye", "idegenszívű", "hazaáruló" szavakat, míg magára a "széles látókörű", "felvilágosult", "modern", "hagyománytisztelő", "átlagon felül intelligens", "sokoldalúan képzett" jelzőket használja.
6. Élesen és hevesen tagadja azt, hogy troll lenne, ellenben ismer más trollokat, és elítéli őket. Ő csak az igazat mondja, tehát ha lehülyéz, akkor vedd tudomásul, hogy egy szánalmas, embernek nem nevezhető létforma vagy, akit ki kellene irtani a földről.

No, akire ez ráillik, az troll. Ha csak ennek a cikknek a hozzászólásait nézed végig, kiderül, ki az. Igen, általában megnyugtatják az emberek, hogy nem róla szól a cikk... Azt hiszik, így talán nem hülyézi le őket, de tévednek.
14:54
138
Nov
29
nemmondommeg válaszaDonG írására:
A trollnak mindig van valami a tarsolyában, sosem fogy ki az érvekből :) Különös érzékkel tereli úgy a témát, hogy ugyan az eredeti témától messze elkanyarodik, bizonygatni tudja az igazát. Ez egy végtelen folyamat, aminek sosem a troll vet véget :) Az más kérdés, hogy sokszor trollnak kiáltják ki azt, aki szimplán nyers és a "köz"véleménytől teljesen különböző álláspontot fogalmaz meg, és a többiek vagy nem értik, vagy nem akarják érteni.
15:23
139
Nov
29
idegenlegios írta:
Szerintem a szándék az, ami megkülönbözteti a trollt a nem-trolltól.

A trollnak az a szándéka, hogy kiélje valahogy az agresszív hajlamait, ezért az élő fába is beleköt, mindent megtesz azért, hogy ébren tartsa a perpatvart. A trollal ugyanis nem lehet vitatkozni, mert vitaképtelen, ő csak köpködésre, acsarkodásra, esztelen vagdalkozásra hajlandó anélkül, hogy az aktuális témához bármi pluszt is adna. Higgadt, logikus érvekre indulatosan, logikátlanul, sokszor a témához nem kapcsolódóan reagál.

Akinek meg van véleménye, el is tudja normálisan mondani, csak az a "gond" vele, hogy a többségétől eltérő nézőpontot képvisel, az miért lenne troll? Csak másképpen lát egy helyzetet és ezt miért ne mondhatná el ugyanúgy, mint bárki más? Nem csak az egyetértők nyilváníthatnak véleményt egy nyílt fórumon, hanem mindenki.
16:07
140
Nov
29
bubzi válaszaidegenlegios írására:
maximálisan egyetértek a 2. bekezdéseddel. a mi trollunk abszolút azt csinálja, amit te leírtál - jó, néha vannak olyan napjai, amikor képessé válik az egyébként megszokott emberi kommunikációra. nekem az a "kedvenc" tulajdonságom benne, hogy minden tudományterületen otthon érzi magát, legyen szó társadalomtudományokról, nyelvészetről, állat- és növénytanról, zenéről (en bloc), kommunikációelméletről, médiakutatásról, táplálkozástudományról, irodalomtörténetről, stb.
pedig mindenki tudja - persze, a mindenkibe azok számítanak bele, akinek megvan mind a 4 kereke :) -, hogy a 21. században nincsenek polihisztorok. a 20.sz-ban olyan iszonyú feljődés ment végbe minden tudományterületen, hogy képtelenség mindenhez érteni. általában ezért is specializálódunk mindannyian 1-1 területre, mert azt talán jó lehet csinálni. egyébként meg lehet karistolni mindennek a felszínét.
az meg teljesen természetes, hogy az ellenkező vélemény normális stílusú közzététele nem szít általában vitát. elég sokszor olvastam és írtam is már, hogy "nem értünk egyet". ennyi. még soha senki nem akadt fenn ezen. nincs is belőle virtuális hajtépés.
17:22
141
Nov
29
Helen írta:
Szóljunk már valami jót is. Ha nem lennének trollok:
- nem született volna meg ez a cikk
- komment is csak elvétve lenne
- a troll szó nem kerül bele az internetes szókincsbe

Amúgy megkérdezem: azoknak az embereknek mi a gyűjtőneve, akik a trollokat pocskondiázzák?...
17:26
142
Nov
29
törölt írta:
"Én kapásból 4'trollt' tudok mondani ezen az oldalon..."

Kettő már jelentkezett is! De hol a másik kettő és kik ők?
17:36
143
Nov
29
idegenlegios válaszabubzi írására:
Minden troll ezt csinálja. Egyébként nem a Cotcothoz kapcsolódóan írtam le a gondolataimat, hanem általában. Fura módon itt még nem találkoztam trollal (csodálkozom is), de lehet, hogy azért, mert nem olvasok el minden cikket, csak ami érdekel és még kevesebbhez írok kommentet. Más fórumokon viszont már összefutottam néhány trollal, innen a tapasztalat :-)

Azt meg, hogy ki hányféle dologhoz ért, szerintem nem a kor határozza meg, amiben élünk, hanem az érdeklődési kör - vannak, akiknek igen széles -, a ráfordított idejük, az érzékük hozzá, lehetne még sorolni. Tény, hogy manapság nehezebb, de nem lehetetlen többféle témában járatosnak lenni és véleményt alkotni. Végülis az itteni törzshozzászólók is sokféle témához írnak véleményt - ez önmagában nem bűn, inkább erény.

Viszont azt hiszem, eltértem a troll-témától, úgyhogy be is fejezem :-)
18:47
144
Nov
29
DonG válaszanemmondommeg írására:
az a baj igazából, hogy a troll nem is a tárggyal kapcsolatosan hoz fel érveket, hanem valamiféle belső késztetés által, szorongásából fakadóan előítéletek által... nah, akkor alakul ki a "de ez alma", "mondom hogy körte, kóstold már meg" párbeszédek... és közben ontja a szennyet az almáról...
18:54
145
Nov
29
Belle írta:
Előfordul, hogy nem értek egyet Azidegenbajnokkal, de nem tartom trollnak. Sőt, sokszor kifejezetten az én véleményemet írja le. :)

A nőstény troll szánalmas. Az itt olvasható kommentjeiből is ez tükröződik. Pff. :P

Remélem én nem vagyok troll...bár nem tartom magam annak. :D

Ez a kép a Gyűrűk Urából van...A Gyűrű Szövetségében, amikor Móriában vannak, támadnak az orkok és hozzák magukkal a barlangi trollt. :) Ez szúrja meg Frodót, akit megment a mithrilből készül páncél-ing. :D Itt van róla egy kép, ahogy épp Frodó után szimatol. :D
http://www.filmjunk.com/images/weblog/lordoftherings.jpg
19:04
146
Nov
29
Bumblebee válaszaLaila írására:
Oké, már tudom kiről van szó :D
19:20
147
Nov
29
Wenva válaszaNyruszi írására:
Hát, erről jut eszembe az én első találkozásom egy trollal...
Történt ugyanis, még zsenge ifjúkoromban :D h ilyen harry potteres oldalakra jártam... és volt egy tök jó honlap, és egy ilyen troll elkezdett belekötni mindenbe... én már akkor úgy gondoltam, h nem kéne neki válaszolni, meg különben is, ki ő, hogy az ő, az az egy ember véleménye alapján átszervezzék az egész honlapot... komolyan mondom, vagy 10 ember válaszolgatott neki, hogy hagyja már abba, meg belementek a piti hülyeségeibe, és a végén az lett, hogy elérte a célját: átszervezték a honlapot úgy, ahogy Ő találta ki, bevették szerkesztőnek meg minden, miközben mindenki utálta... na akkor hagytam ott az egészet.
azóta nem járok virtuális roxfortba :D:D:D:D
19:43
148
Nov
29
ismeretlen válaszaDonG írására:
Mutass, mert szerintem sem az.
21:08
149
Nov
29
bubzi válaszaidegenlegios írására:
igen, abban valószínűleg igazad van, hogy itt a cotcoton nincs igazi troll. azok, akikről mi beszélünk, nem viselkednek konstansan trollszerűen. a trollságuk nagyban függ a többi felhasználó reakciójától. bár az is igaz, hogy van az a kérdezési és válaszadási stílus, ami alapvetően provokáló. utólag bele lehet magyarázni, hogy nem volt az provokáció, mert máshogy is lehet érteni (mintha nem szurkálódna), de az emberek nagy része arra a szórendre, vagy szóhasználatra sértetten reagál. (jogos a kérdés ilyenkor, hogy minek bántódunk meg vadidegenek játékai miatt, de néha nehéz szó nélkül hagyni már a szándékot is, hogy valaki idegesíteni akar másokat, és borzolni a kedélyeket.)
az viszont szerintem nem teljesen igaz, hogy manapság is lehet sok mindenhez érteni. alapvetően persze igen, de elmélyülni igazán maximum 1-2 tudományterületen lehet. az, hogy van valamiről véleményem, még nem jelenti azt, hogy behatóan tanulmányoztam is azt a problémakört. lehet véleményem a mélytengeri búvárkodásról, a tengerbiológiáról vagy az atomreaktorok működéséről úgy is, hogy nem ismerem behatóan ezeket a tudományágakat. de nem jelenthetem ki magabiztosan az enyémtől - ezen területen - eltérő véleményekkel rendelkezőkről, hogy ők mind buták/ostobák/hülyék, ha nem úgy gondolkodnak, mint én. sőt, hozzáteszem: ha én vagyok a világ legismertebb mélytengeri búvárja, akkor is max. próbálhatom meggyőzni az igazamról a vitapartneremet (észérvekkel), de sztem nem hülyézhetem le, ha nem ért egyet.
21:34
150
Nov
29
idegenlegios válaszabubzi írására:
Gondolkodtam, hogy válaszoljak-e neked, Bubzi, mert ha válaszolok, akkor teljesen szétoffolom a témát. Ám legyen, kivételesen vállalom az offoló szerepét - már csak azért is, mert néhány magyar fórumra írkálok néha - pl. ide - és meglepő, mennyivel agresszívebb, elutasítóbb, durvább a kommunikáció magyar fórumokon, mint más országbéli oldalakon.
(Most is általánosságban fogok beszélni, ezt a csapatot nem ismerem annyira, hogy konkrétan bárkire is vonatkozzon.)

Előszöris: el kell fogadni, hogy létezik az az embertípus, aki úgy gondolja, hogy az ő véleménye a helyes. (Mellesleg azok is így gondolkodnak a saját véleményükről, akik vitáznak vele ;-) Amint ezt az ember elfogadja, máris könnyebb véleményt cserélni az illetővel, sőt, ha értelmes, egész jó kis beszélgetés is kisülhet az egészből.

Másodszor: az a típusú ember is létezik, aki pusztán azzal, hogy (vagy azzal, ahogy?) elmondja a véleményét valamiről, provokál másokat - anélkül, hogy provokálni akarna. Nekik ilyen a stílusuk és kész. Ha két dolog közül lehet választani (provokáció, vagy szerencsétlen stílus), inkább a második mellett érdemes voksolni és úgy reagálni. Ha mégiscsak provokáció volt az egész, úgyis hamar kiderül.

Harmadszor: tény és való, hogy teljesen fölösleges minősíteni a vitapartnert. Inkább rövidre kell zárni a vitát, befejezni, mert a jelzők használata értelmetlen, nem visz előre, puszta indulat csak. Ráadásul zavaró a többi beszélgetőpartner számára is. A vita nem a győzelemért megy, hanem azért, hogy kicserélje két (három, négy, stb.) ember a nézeteit egy témában, és ha nem értenek egyet, hát istenem! nem kötelező :-)

Negyedszer: akkor most már nem is merem megemlíteni, hogy én sem egyetlen dologhoz értek ;-) Úgy tűnik, ez is azok közé a dolgok közé tartozik, ami a világon mindenhol erény, csak Magyarországon bűn, de legalábbis hihetetlen. Pedig vannak ilyen csodabogarak, akik több témába beleássák magukat passzióból/hivatásból/kényszerűségből, vagy bármi más okból :-)

Nem tudom, hogy van-e az oldalon moderátor, ha van, akkor elnézést az off-ért - és persze mindenkitől, akit zavartam vele :-)
22:52
151
Nov
30
susudragon írta:
nagyon jó a cikk....a kép nekem is tetszik :D
00:02
152
Nov
30
Ananke írta:
fúú.

őszintén megmondom most csalódtam a cotcotban. normális közösségnek ismertem meg az ide kommentelőket, viták voltak többnyire, és nem veszekedések. egyetlen egy embernél érzékeltem a totális másranemfigyelést, ő csak mondta a magáét és lehetetlen volt vele vitázni - ez az egy ember Hybrys. és igen, leírom a nevét, mert milyen dolog így pocskondiázni valakit? jobb ez a cikk azoknál, akik leostobázzák a másikat? egy fokkal se. okoskodó, "majdénmegmondomafrankót" cikk. az elején még bólogattam, zsofi első cikke volt, ami igazán nagyon tetszett, de a végére már nagyon nem tetszett.
nem tudom, egy szerkesztő, egy cikkíró, egy moderátor hogy engedhet meg magának ilyesmit. írni lehet ezekről, általánosságban, mint jelenség, fórumokon előfordul, de 1: hagyni elfajulni kommentelés szintjén? utáljuk kórusban az említetteket? így aztán várhatja tőlük az ember a békességet... 2: túlzottan konkrét esetekre sikerült rávetíteni. a trolloknak még sok tulajdonságuk van, amik érdekes mód ki lettek hagyva, csak mert az itt kommentelő, trolloknak nevezett emberekre nem igazak.

szerintem kicsinyes bosszú ez, és nem elsőre tapasztalok itt ilyet. azt hiszem ez a gond azzal, hogy az író érintkezik a hozzászólóval, tud reagálni - nem szabadna ilyen irányba elmenni.

Azidegenbajnok, meg néhányan még, akik itt azon gondolkodtatok beleilletek-e: határozottan nem. nem sok ideje vagyok itt, de jónéhányakkal sikerült már vitába bonyolódnom - értelmes, emberi vitába. egy dolog, ha a végén nem jutunk kompromisszumra, konszenzusra, de egy felnőtt, vagy kommenteléshez elég érett embernek szerintem minimum, hogy tudnia kell elfogadni a másik - olykor eltérő - véleményét. lehet beszélgetni, lehet próbálni meggyőzni, de... ne legyen senki terrorista, hogy egy durvább hasonlattal éljek. azokban a dolgokban, amikhez a cikk alapján kommentet írunk rendszerint nincs egyértelmű és bizonyított "jó válasz". és amíg ez így van, addig bárki véleménye lehet "az igazi", személyes meggyőződéstől függetlenül.
egy dolog, hogy utálom, ha a másiknak van igaza, vagy ha bizonytalan vagyok, és annyi értelmes érv van mindkét oldalon, hogy nehéz dönteni, de akkor elég értelmesnek kell lenni belátni ezt, nem pedig figyelmen kívül hagyni az egyik oldalt.

sose gondoltam, hogy a közutálat és hirtelen egyvalakire támadás bármit is használna. magyarázni kell, akár privátban, vagy ha az ember végképp nem bír az illetővel, a trollal, vagy akit ő annak tart, gondol, akkor okosabbnak lenni annyival, hogy abbahagyja a vitát, megállja, hogy ne írjon vissza. szerintem aki ennyire nem képes, az ne emelje magát a troll fölé. lehet személyeskedni, de akkor senki ne mondja, hogy ő aztán jobb annál, aki szintén azt csinálja - teljesen mindegy, hogy kétszer esik meg, vagy többször. az egy belefér, de csak mert tényleg akad néha, hogy az ember nem tudja visszafogni az indulatait.

LadyGray, te aranyosan forrófejű vagy, de ilyen emberből több is akad :) szerintem ez nem gond, te hamar belátod, ha másnak van igaza, vagy tévedtél, és nem játszod el azt, hogy kiforgatod más szavait, és úgy próbálod magad igazolni.

és végezetül: ez utóbbira, kifogratásra, vitázásra, kötekedésre én is hajlamos vagyok. de pontosan tudom, hogy mikor vagyok ilyen, és akkor vagy bocsánatot is kérek egyből, vagy igyekszem kívülről szemlélni magam, visszafogni, stb. szerintem ez elvárható bárkitől - és ennek fényében el is várom bárkitől. ha nem, akkor viselje következményeit.

GeorgieS, nem tudom mégis minek kommentelsz :D
00:05
153
Nov
30
Ananke írta:
a 2-es se igaz, mert rám nem mondtad, hogy hülye lennék, holott azért jó pár dologban nem értünk egyet :D és bőven bevethetnéd az "idősebb vagyok, jobban tudom"-dumát, ahogy más fórumokon teszik, és talán néha még igaz is lenne. ennek ellenére marad a türelmes magyarázás, akkor is, ha hülye vagyok és elsőre nem értem meg :)

asszem olyanok várnak el toleranciát, akik maguk sem azzal fordulnak feléd, aztán meg csodálkoznak a reakción... pff.
01:33
154
Nov
30
Ananke írta:
szerintem maga az árulkodó a troll-nem-létről, hogy akivel egy topikban vitázik az ember, azzal a másikban meg épp egyetért. akikkel eddig vitáztam így alakult, totálisan elvakultan eddig egyedül Hybrys viselkedett, nem volt hajlandó megérteni, amit mondtam, és egyszerűen figyelmen kívül hagyta a hozzászólásaim, érveim. xD de hát ezen most mit húzzam fel magam? nyilvánvaló, miért tette, erről ennyit :)

szerintem se problémás, meg is lepett amúgy, hogy mennyire elfogadó vagy sokakkal szemben annak ellenére, hogy nem egy dologban homlokegyenest máshogy gondolkodnak, mint te, sőőt, mint nemmondommeg esetében is, kifejezetten olyan tapasztalatokkal, máskor tulajdonságokkal bírnak, amiket lenézel.
igazából nem is értem, hogy eshet bele valaki, aki régebb óta fórumozik itt, és kommentel akár a te hozzászólásaidra is, szóval hogy eshet bele a csapdába, hogy leáll veled kifejezetten személyeskedni. valami bekattan? vagy szívéhez közelebbálló a téma? furcsa.
02:01
155
Nov
30
nemmondommeg írta:
Nem vagyok gyökér, bazmeg :P
02:05
156
Nov
30
nemmondommeg írta:
Jah, simán lehet, hogy te igazából jó arc vagy :))
02:22
157
Nov
30
Adriana írta:
Na ezzel egyetértek. Könnyű toleránsnak lenni egy olyan körben, ahol mindenki úgy gondolkodik, ahogy te. Aztán jön egy teljesen más felfogású valaki, és ugrott az elmélet.
07:49
158
Nov
30
polly2 válaszaAnanke írására:
1. Más fórumon találkoztam igazi trollal : az ilyen minden témához hozzászól, de vagy trágárul, vagy provokálóan, ezzel éri el a célját: a többi forumozó otthagyja a topikot, bármilyen érdekes/kurrens is. Holott csak nem szabadna reagálni, olvasatlanul hagyni a h.sz-ét. De erre rá kell jönni. Be kellene azt is látni, hogy oka van az efajta viselkedésnek, én személy szerint sajnálom az illetőt, de nem veszem magamra problémájának megoldását.
2. külföldi fórumokon ugyanez megfigyelhető, agresszív, kicsinyes emberek nemcsak itthon vannak.
3. aki egy bizonyos személyre ugrik, az pláne nem troll, viszont vele talán érdemes foglalkozni, hiszen értelmes ember, csak szembesíteni kell ezekkel a dolgokkal. Önismeret mindenkire ráfér, többek között én ezért olvasok fórumokat.
08:47
159
Nov
30
bubzi válaszaidegenlegios írására:
csak a negyedik pontodra reflektálnék, mert a többivel egyetértek.
lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, de egyáltalán nem gondolom, hogy BŰN lenne több tudományterületen is jelentős eredményeket elérni. sőt, nagyon is becsülendőnek tartom, és nem csak Magyarországon, hanem a világ bármely pontján. én csupán azt írtam, hogy szerintem manapság nem igazán lehetséges ez, de persze kivételek mindig vannak.
bár úgy gondolom, hogy (te és én) nem ugyanarra gondolunk, amikor a valamihez értésről beszélünk. de ez már tényleg teljesen off.
08:49
160
Nov
30
DonG válasza írására:
elég sokat mond el valakiről az, ha úgy próbáltok valamiről beszélni, amiről nincs semmi ismerettel. csak hajtogatja előítéletes trágárkodását. nah, ez a troll, akinek hiába próbálod bizonyítani, hogy nem is arról beszél, de az fröcsög tovább... és már csak dacból sem akarja megismerni a vita tárgyát... ez nem is vita, hanem trollkodó mocskolódás a részéről...
08:51
161
Nov
30
miujsag írta:
Pedig nekem is ez fordult meg az előbb a fejemben :o)
de tényleg csak egy pillanatra :P
08:57
162
Nov
30
bubzi írta:
emlékszel, a múltkor (amikor egyszer egyetértettünk :-) ) a "ki a hibás a magáról meztelen képet küldő amerikai lány öngyilkosságában" belém kötött egy kislány (talán lány, nem emlékszem). volt kb. 2 hsz váltás kettőnk között, és a lánykáról sikított, hogy olyan ostoba, hogy kár a munícióért. (tudom, hogy észrevetted ezt, mert reflektáltál rá.) ilyen esetekben nem vitatkozom. rá lehet hagyni mindent mindenkire és lehet úgy alakítani a beszélgetést, hogy nem sérted meg. más az, ha felismered a butaságot és teljesen más, ha az orra alá dörgölöd. minek megmondani? úgyis felesleges, mert olyan ostoba, hogy belemegyünk egy teljesen parttalan vitába, ráadásul attól én nem leszek jobb ember, ha lehülyézem.
az előbb olvastam tőled azt a falrugdosós példádat. ugyanilyen az is. ő áll mint egy faszent (mást úgysem tud tenni), te meg pocskondiázod. a nézőközönség meg azt látja, hogy te sértegeted (az egyébként szánnivaló szerencsétlent).
09:05
163
Nov
30
Helen írta:
Ez egyre jobb. Várjatok, hozok egy bögre kakaót meg egy egész fonott kalácsot, és majszolgatom, amíg itt megy a mozi.:D
Leteszem a monitor elé a plüss Fülest is, ő úgy is csak ül és néz.:-)
09:37
164
Nov
30
stacia válaszanemmondommeg írására:
Ez így van.
Ugyanakkor a nem trollokkal is nehéz sokszor érdemben vitatkozni. Sokan az eltérő álláspontot támadásnak érzékelik, és nem hajlandók érdemi vitára, csak lehülyézik a másikat.
Ez is megérne egy cikket, hogy miért gondolkodik így sok ember (mert többen vannak, mint a trollok).
09:46
165
Nov
30
chloe válaszaHelen írására:
átlag agyatlan user. a különbség közte és a 'troll' között, hogy csak burkoltan (sunyin) rosszindulatú, és sose kezdeményez, csak csendben kivár.
10:13
166
Nov
30
ismeretlen válaszachloe írására:
Továbbá csontig benyal a hozzá hasonlóknak.
10:54
167
Nov
30
stacia írta:
A troll pontosan tudja magáról, hogy ő egy troll, és élvezi!
11:09
168
Nov
30
DonG írta:
:-)
kellemtlen lehet minden beszélgetésed úgy kell kezdeni, hogy tisztáznod kell magad, van fogalmad a beszélgetés/vita tárgyáról...

"Sajnos tőlem soha egyetlen hozzászólást sem fogsz tudni mutatni, ahol trágárkodom, fröcsögök vagy mocskolódom. Nem élek ezekkel az eszközökkel"
idézzek? :-D
11:28
169
Nov
30
DonG válaszastacia írására:
tudja és élvezi..., kérdés a másik fél is élvezi, hogy a földbe döngolheti mindenki előtt a trollt és látja ahogy magyarázkodik. :-D
11:29
170
Nov
30
idegenlegios válaszabubzi írására:
Rendben, Bubzi, egyeztessünk, látom mások is offolnak, csak nem lőnek le minket sem :-)

A valamihez értés alatt arra gondoltam, hogy valaki időt, energiát fordít egy területnek az átlagosnál jobban történő megismerésére. Akár iskolában, akár tanfolyamon, akár baráti segítséggel, akár egyedül, vagy bármilyen más módon. Nem feltétlenül rendelkezik papírral a tudásáról (a papír szerintem nem a tudást jelenti, hanem hogy valami oktatásféleséget volt az embernek türelme végigülni), viszont megbízható pontossággal nyilatkozik meg az általa megismert témában.

Aki az én olvasatomban sokféle dologhoz ért, az ezt a folyamatot többféle területen végigcsinálja.

Lehet, hogy most hirtelen kifelejtettem valamit, de sebaj, legalább nem tűnök olyan okostojásnak ;-)
11:34
171
Nov
30
saakena írta:
vicces, hogy a cikk arról szól, hogy 'Don't feed the troll!', miközben már maga a cikk is erőteljesen troll etető.
ugyanakkor csak támogatni tudom a kezdeményezést, jó elképzelés.
11:39
172
Nov
30
DonG írta:
magyarázkodj csak, én jól szórakozom troll... ;-)
11:42
173
Nov
30
DonG írta:
hiába terelsz most már... a B terv életbelépett, az A-val jobban jártál volna, csak egy bocsánatkérésnek kellett volna elhagynia a szájadat...

troll feed end.
11:57
174
Nov
30
DonG írta:
én ott élek és élek gerinccel a hátamban... te vagy a főmoderátorok gyöngye, akinek más dolga sincs csak a neten lógnia és trollkodni... az etetésed befejeztem és mindenkit figyelmeztetni fogok, ha épp veled lenne kedve átrsalogni, mert itt az alapvető probléma az volt ugyebár, de ezt szeretnéd elfedni, hogy olyan dologról mondtál véleményt, amit nem ismertél meg!!! így szépen sorra rájönnek az emberek nem érdemes veled vitát kezdeményezni, mert úgy sem arról fogsz beszélni, amiről a másik és a vita szól... szépen lassan senki nem fog hozzád szólni, majd az életben sem, ha kibújsz a monitorod mögül, gondolj akkor arra milyen sokra vihetted volna GERINCCEL A HÁTADBAN!
12:16
175
Nov
30
zsofi írta:
nem, nincs szuksegunk rajuk. a kerdoivben a valaszadok igen nagy szazaleka rajuk panaszkodott, sokan kertek, tiltsuk ki oket. ez nem szerkesztosegi perverzio. kimutathatoan sokat artanak az oldalnak...
12:39
176
Nov
30
ART válaszazsofi írására:
Az újak kedvéért most már tényleg jó lenne tudni, hogy kikre gondoltatok.

Meg a régiek kedvéért is.
12:49
177
Nov
30
zsofi válaszaART írására:
készült egy felmérés, amiben sokan, nagyon sokan, jóval többen mint a válaszadók fele sérelmezte a cotcoton mostanában eluralkodott hangulatot. ezért a három vezető anyagot a vitakultúra köré építettük - mint ahogy mindig összefüggő témák ezek hol lazábban, hol szorosan. ez a cikk is ehhez kapcsolódik, mint neten jellemző változata.

hogy mi itt bent egyáltalán gondoltunk-e valakire a cikk kapcsán, legyen a mi titkunk. nem fontos. :)
12:52
178
Nov
30
bubzi válaszaidegenlegios írására:
oké, egyeztessünk :-)!
én is valami hasonlóra gondolok, mint te, és én sem papírfüggőnek gondolom azt, hogy valaki ért valamihez. annyival még kiegészíteném az általad leírtakat (amivel egyetértek), hogy szerintem egy tudományág alapos elsajátításához és ismeretéhez több évnyi tanulás szükséges, ill. ha a terület olyan, akkor gyakorlati tapasztalat is (ezt tartom a legfontosabbnak - nem tartom sokra pl. az "elméleti" táplálkozás-szakértőket, akik még sosem praktizáltak, mert nem is tehetik). lehet ezt autodidakta módon is, nem kell intézményes keretek közé szorulni. emellett pedig a létező szakirodalom alapos ismerete is szükséges (nem wikipedia és gugli első 10 találata az adott témában). erre, valljuk be őszintén, nem csak ideje és energiája, hanem igénye is csak elenyészően kevés embernek van. nyilván léteznek ilyenek, de valamiért úgy gondolom, hogy ők a szabadidejük 80%-át nem kommentelésre és szájkaratéra fecsérlik. (hacsak nem végeznek szociológiai vagy pszichológiai kutatásokat a web 2.0-ás alkalmazások társadalomra gyakorolt hatásáról és szerepéről, vagy az online tömegkommunikáció elterjedésének okáról és hatásairól.)
12:53
179
Nov
30
zsofi írta:
a törlés és figyelmeztetés nem vált be eddig. próbáltuk. mindent törölni nem fogunk, se időnk, se energiánk, se kedvünk, se jó érzésünk nincs ezzel kapcsolatban.
lesz majd dühöngő, akkor majd mindenkit oda irányítunk.
12:54
180
Nov
30
zsofi írta:
a törlés és figyelmeztetés nem vált be eddig. próbáltuk. mindent törölni nem fogunk, se időnk, se energiánk, se kedvünk, se jó érzésünk nincs ezzel kapcsolatban.
lesz majd dühöngő, akkor majd mindenkit oda irányítunk.
12:54
181
Nov
30
bubzi írta:
"Én figyeljek oda más lelkivilágára? Majd figyel mindenkiére saját maga, és eldöntik, megsértődnek-e vagy sem." most valami olyasmire futtatod ki ezt a dolgot, mintha én a sértést nehezményezném. (bár azt sem tartom szép dolognak, úgy általában.) szerintem az a baj vele, hogy az esetek 100%-ban öncélú. te ítélkezel (minek? nem mindegy neked, hogy tudja-e vagy sem, hogy mit gondolsz róla, vagy milyennek tartod?), és nem lendülünk előrébb.
akinek odaírod, hogy "hülye vagy", nem fog elkezdeni gondolkodni a másik fél, hogy tényleg az-e (tapasztalatból mondom :-) ), annyit gondol, hogy ha elfogynak az észérveid, akkor marad a sértegetés (ezt is tapasztalatból mondom).
én nagyon sokszor gondoltalak már hülyének téged, de olyan még nem volt, hogy csak úgy, szimplán odaírjam, hogy "hülye vagy", azt viszont többször is válaszoltam, hogy "szerintem meg te vagy hülye". de ez NEM VITA, ez ovi: erre szoktam néha írni, hogy az én apukám erősebb. :) szóval amikor ezt teszed, akkor csírájában fojtod el az értelmes (vagy értelmetlen) vitát.

tehát még egyszer: én úgy gondolom, hogy a mások feletti ítélkezés felesleges, mert az sosem tartozik koherensen a tárgyhoz és a vitához. csupán energia- és időpazarlás. ráadásul nem azt mutatod meg, hogy milyen jól tudsz érvelni, hanem azt, hogy NEM tudsz.
13:17
182
Nov
30
DonG írta:
az és a te alaptalan kommentjeid igen
13:22
183
Nov
30
idegenlegios válaszabubzi írására:
Ezek szerint mégsem beszéltünk el annyira egymás mellett :-)
Ami különbséget látok az az, hogy te konkrétan valakihez kapcsolódóan fejted ki a nézeteidet, én meg csak úgy általában. Végülis nem számít, amíg a témánál maradunk (már amennyire témánál maradás egy topik szétoffolása :-D)

Az egyeztetésünkhöz: az előbb kifelejtettem a mondandómból, hogy nem csak tudományterületek részletes megismerésére gondolok. Bár ebben sem látok különösebb lehetetlenséget, hiszen sok tudományág összekapcsolódik más területekkel, azok megint másokkal... a kiváncsi embert ilyenkor viszi a lendület.

Ezek mellett mindenféle mást is el lehet magas fokon sajátítani. Pl. sportokat, szakmákat, aztán, ha valakinek van hozzá tehetsége, akkor művészeti ágakat, vagy, akit érdekel, az átlátogathat az ezotéria területére, de még sorolhatnám vég nélkül, most csak ex has mondtam néhány dolgot.

Természetesen én sem az 5 perc alatt a netről megszerzett tudást értettem alapos megismerés alatt, viszont azt is tudomásul kell venni, hogy vannak gyorsabban tanuló emberek is, akik töredék idő alatt sajátítják el ugyanazt, mint mondjuk én. (Egyetemista koromban a guta ütött meg, mert az első szemeszterben járt a csoportunkba egy srác, aki rektori engedéllyel - mert annyira jó feje volt - fele idő alatt végezte el az egyetemet. A második szemesztert már a másodévesekkel végezte és minden szemeszterben egy egész évből vizsgázott. Mire átvettem a diplomámat, ő már a másodikat kapta meg. Akkor nagyon besárgultam, de egy életre megtanultam, hogy márpedig ilyesmi létezik :-D)
13:27
184
Nov
30
tiborka írta:
én megváltoztatom a nicknevemet: donTroll-ra
13:48
185
Nov
30
idegenlegios válaszatiborka írására:
Én meg Lady Off-ra :-D
13:51
186
Nov
30
bubzi válaszaidegenlegios írására:
:) hát igen, én valóban konkrétan valakiről beszéltem (szerintem biztos nem az egyetemi csoporttársadról :) ).
de, ha általánosságban beszélgetünk csak erről, akkor teljesen egyetértek.
nekem van egy nagyon jó barátnőm: a csaj zseniális volt az egyetemen, az akkor legnehezebbnek tűnő tárgyból úgy vizsgázott, hogy a tanárunk odajött a büfébe, megkérdezte, hogy ő-e az XY, és kezet fogott vele, gratulált, hogy ő ilyen jó dolgozatot még életében nem látott. éles eszű, jó humorú, 3 idegennyelvet beszél (bizonyos tanulmányokat eredetiben olvasott inkább) és remekül klarinétozik. ír és rendez passzióból. eléggé otthonosan mozog a divat és a szépségipar bugyraiban. őrületes bulikban voltunk együtt (tehát nem egy könyvmoly alkat). szóval tényleg van ilyen is. (az más kérdés, hogy sem kávét főzni, sem csekket feladni nem tud :), dehát senki nem lehet tökéletes.)
persze, vannak géniuszok ma is, de szerintem azért elég ritka.
13:58
187
Nov
30
saakena válaszazsofi írására:
lehetne valami érdemi lépés is ezzel kapcsolatban. jó, néha én is felkapom a vizet, de akikről itt szó van azok nem egyszer viselkednek elfogadhatatlanul. az elmúlt pár hónapban alig jöttem fel, inkább máshogy tartottam a kapcsolatot az itteni emberekkel, mert elolvastam egy jó cikket pörgettem le a kommentekhez és a felénél úgy felment a vérnyomásom, hogy be sem jelentkeztem kommentelni. azért ez szomorú, mert pont ezért szerettem meg a cotcot-ot. most meg van olyan hét, hogy ide sem nézek. és elhiheted, hogy nem a cikkek miatt kerülöm az oldalt, mert azok javarészt szuperek.
14:54
188
Nov
30
janisjoplin válasza írására:
hehehehe, milyen igaz :)))
15:15
189
Nov
30
janisjoplin írta:
IP címet lehet frissíteni :)
2. hm azért ez durva lenne, kinek lenen kedve CSAK a témához szólni???
3. ez már diktatórikus lenne
15:20
190
Nov
30
nemmondommeg válaszazsofi írására:
A dühöngő jó ötlet, szerintem humánusabb megoldás, mint széttiltani a fél fórumot. Ha meg valakit bannoltok, akkor az úgy gerinces, hogy leközlitek valamilyen felületen, hogy kit és miért.
16:08
191
Nov
30
idegenlegios válaszabubzi írására:
(Ugye, nem haragszol meg, Bubzi, ha most csak nagyon röviden válaszolok? Csak az offogás miatt, semmi másért.)

Na ugye! :-)

Ritka persze, de korántsem annyira ritka, mint ahogy az ember gondolja. És végső soron nem kell feltétlenül zseninek sem lenni, hogy több dologhoz értsen valaki profi módon, elég érdeklődőnek, szorgalmasnak születni, nevelődni. Ez a fehér hollónál egy fokkal gyakoribb eset - szerintem.

Örülök, hogy végül dűlőre jutottunk egymással :-)
16:10
192
Nov
30
bubzi válaszaidegenlegios írására:
okés ;)
16:41
193
Nov
30
Megane írta:
Tetszik így fordítva (:
17:10
194
Nov
30
Ozz írta:
Nem figyelek minden kommentet, a nagyjuk átfolyik az agyamon, csak akkor reagálok, ha valai jobban fogalmazta meg a véleményem, vagy ha valaki olyat állít, ami kiveri nálam a biztosítékot. (Ne tagadjuk, ez Te szoktál lenni :-) ) Tehát nem nagyon jegyezgetem magamnak noteszbe mások intelligencia szintjét. Mégis, amondó vagyok, aki ostobaságot ír, annak sem illik így a szemébe mondani, hogy "te buta vagy", hanem meg kell próbálni elmagyarázni, hogy miért jutottál erre az álláspontra, vagy még inkább megtartani ezt az infót magadnak, és elkerülni egy személyeskedő és felesleges vitát. Mert így tömören olyan bunkónak hangzik.
20:38
195
Nov
30
ismeretlen válaszaDonG írására:
Az a baj, hogy nála már az idézgetős módszer sem vált be. Csináltam egy darabig, be copy-paste-eltem a hozzászólásait, amikről kijelentette, hogy márpedig ő ilyet soha nem mondott, mire annyi volt a válasza, hogy "de ő azt nem is úgy gondolta", és hogy "annyi IQ-m sincs, hogy megértsem a vicces kedveskedést". Ha ő a viccesen kedveskedőnek tartja azt a beszólást, hogy mindenkit Dunába kellene lőni, aki nem úgy gondolkodik, mint ő, akkor egy igazán beteg emberről van szó. Éppen ezért taktikát váltottam: nem etetem tovább a trollt. A problémát ezzel nagyon egyszerűen meg lehet oldani: ne válaszolj a lehülyézésre, és ne szállj vele vitába olyan olgokról, amiről nem érdemes. Tapasztalat, hogy vele semmiről nem érdemes vitába szállni, mert magán kívül mindenkit káposztafejnek néz.
23:07
196
Dec
01
DonG válasza írására:
pont ez a lényeg, hogy ha már még egy embert tántorítottam el tőle ezzel a kis csetepatéval, akkor már megérte. az ilyen ember annyira magas lovon ül, hogy néha van csak kedve leereszkedni, ha meg megfogják valamivel is, akkor gyorsan visszaül... és az igazi félelme az ilyennek, ha minél kevesebb áhítatos fül fogja csak hallgatni fennhéjázó monológjait, hazugságait.
08:17
197
Dec
01
bubzi írta:
de annak ellenére, hogy így gondolod, velem a lehülyézésem után még napokig megy a szájkarate :-).
08:58
198
Dec
01
DonG válaszabubzi írására:
kezd kijönni a formájából vagy a sodrából? ;-)
09:36
199
Dec
01
lenke írta:
Te nem vagy troll? Nem írsz többet a kelleténél? Egy személybe a kommentek több mint 12 százalékát te gyártottad itt eddig, pedig vagy ötven ember szólt hozzá. Már megint kötözködsz, önmagadat véded, a szerkesztőket cseszteted.
És te vagy moderátor? A trollok mintapéldánya? Esküszöm eldobom az agyam. Aki szerint meg nem rólad szól a cikk, sztem nem olvas elég cotcotot vagy kommenteket.
10:36
200
Dec
01
lenke válaszalenke írására:
személyben
10:37
201
Dec
02
Micsurin válaszaLadyGray írására:
Az első részben,Halloweenkor,a lányklotyóban.
Vingaaardium leviooosa!
08:50
202
Dec
02
Micsurin írta:
pl. én
08:52
203
Dec
02
Micsurin válaszaLadyGray írására:
Télleg:)
08:53
204
Dec
02
Katyerina írta:
Tök jó ez a cikk, találó. Nem is értem, miért mostanában íródott... :D ;)
Egyet még hozzátennék. A trollok egyben energiavámpírok is, mivel élvezik a maguk által másokban kiváltott negatív hatást.
17:35
205
Dec
02
Katyerina írta:
Valamit félreértettél, azért mert megmondod a véleményedet, még nem trollság. Az csak jó lehet, ha valaki a negatív, de a pozitív, építő jellegű véleményét is megmondja.
17:43
206
Dec
02
marilynmonroe írta:
Fú...igen, ez jó cikk. :) Tényleg vannak ilyenek, én személyesen is ismerek ilyen embert/embereket. XD Neten élik ki az agressziójukat úgy, hogy szivatják a népet... viszont a való életben meg nincs, vagy nem lehet úgy véleményük a dolgokról, ahogy az nekik megfelelne.
18:21
207
Dec
02
nemmondommeg válaszamarilynmonroe írására:
Vagy az életben szimplán nyuszik és mélyen kussolnak, amikor "face to face" kell valamit felmutatni. Ez a leggyakoribb eset, az ilyen csíráknak ideális játszótér az arctalan internet. Iszonyatosan vicces tud lenni, amikor egy kiadós adag fórumozás után végre összeszervez a bagázs egy találkozót (apropó, lehetne egy ilyen itt is majd, én szívesen eljönnék), akkor a legnagyobb szószátyár, mindenkinek beszóló fikázógépek az asztal sarkában ülnek előre bambulva, néha hozzámotyogva valamit a témához. De ez a jobbik eset, az általános az, hogy el se jön, mert tudja, hogy akkor elveszti a jól összeszervezett látszatimázsát.
21:18
208
Dec
03
mirkofiam válaszaCsillagszem írására:
igen. ez a legnagyobb baj, ha az embernek kicsit túlfejlett az igazságérzete, vagy túlfejlett kritikai érzékkel bír(igen,l magamról beszélek:P) akkor egyszerűen KÉPTELENSÉG megállni. számolj el 10ig? ugyan már. én egyszer 3 napig "számoltam" de képtelen voltam megállni...
13:13
209
Dec
03
mirkofiam válaszaMicsurin írására:
:D
Mógust is hívhatnánk, bár ő megpurcant, szarügy:P
13:15
210
Dec
03
Micsurin írta:
Szerinted:)
Mindegy,spongyát rá.
13:25
211
Dec
03
DonG írta:
tyűűű!
18:51
212
Dec
03
DonG írta:
Te meg lantművész vagy!?
18:54
213
Dec
03
nemmondommeg írta:
Nem. Gollam a hajdanán Szméagol nevű hobbit, aki megtalálta az egy gyűrűt, ami hatalmába kerítette és felemésztette, rendellenesen hosszú életet adva neki, hogy kivárja az új "gazdáját". A trollok hatalmas humanoid lények, amik az orkok "igáslovai". Így röviden ;)
19:35
214
Dec
03
DonG írta:
ugyanmár maestro, olyannyira elnőiesedtél, hogy nincs olyan téma, ami ne lenne ömlengő hülyeségeddel tele...
20:16
215
Dec
03
Bitessz írta:
ki a másik 2 troll?ne utalgassunk emberek, hiszen mindenkit érdekel akinek nem 1értelmű:)
21:56
216
Dec
04
DonG írta:
te trollkodsz mindenhol, minden témában, mint egy fontoskodó ribanc, hogy a szavaiddal éljek... ;-) egyre trágárabb művész úr!
07:43
217
Dec
04
Lunabunny válaszalenke írására:
Az is troll, aki többet ír a kelleténél? És egészen pontosan hány darab hozzászólásig nem vagyok troll?
11:04
218
Dec
04
Lunabunny válaszaDonG írására:
Itt még valakinek kérdés az, hogy kettejük közül ki a troll? (DonG vs. Azidegenbajnok) Ha már kategorizálni kell.
11:09
219
Dec
04
Micsurin írta:
Igen.
11:28
220
Dec
04
nemmondommeg írta:
Nem nézni kell, hanem olvasni ;) A filmek is jók, de a könyv zseniális.
13:37
221
Dec
04
DonG írta:
te csak szeretnéd ezt a verziót... ;-)
14:05
222
Dec
04
Lunabunny írta:
Látod milyen hatással vagy az emberekre?! Még egy ilyen szegény, ártatlan, jámbor lélekből is kihozod a trollt! :)
17:12
223
Dec
06
DonG válaszaLunabunny írására:
úgy érzem te egy kicsit tévedésben élsz, más az amikor az ember direkt ír be és többet, mint szokott... mint az, ha valaki eleve az életét itt éli és trollkodik életvitelszerűen...
olyan cukin kokettáltok!
13:19
224
Dec
06
Lunabunny válaszaDonG írására:
Egyetértek. Már nem az elejével, hanem a többivel. :D
13:58
225
Dec
06
DonG válaszaLunabunny írására:
csajok egymásközt, nem is zavarok tovább. ;-)
14:06
226
Dec
11
Senzafine írta:
Volt egy kis kihagyásom cotcoton... hová tűnt idegenbajnok uraság? :o
14:15
227
Dec
11
nofree válaszaforevermore írására:
több helyen is van a filmben is, ez a fenti forma pl. móriában az első részben.
19:07
228
Dec
14
Noitsa válaszaSenzafine írására:
Sehová. Ide is kommentelt, csak más néven.
16:37
229
Dec
16
Lunabunny írta:
Egyébként volt itt egy Troll nevű felhasználó régebben. Ő hova tűnt? :)
16:50
230
Dec
19
Jana írta:
áhh mindenkiben ott van a troll ez az internet átka név és arc nélkül mindenki bátrabb
16:11
231
Feb
13
Peekaboo írta:
Hehe, engem is néztek már trollnak, mikor objektív véleményemet tettem közzé egy oldalon, csupán azért, mert egyoldalú volt a nézőpont. Sajnos valóban ész kell ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni. Puff neki, én pont rossz oldalra tévedtem be.XD
19:47
232
Feb
24
PoisonAvey írta:
Találó a cikk! Nagyon! A névtelenség tényleg bátorságot eredményez, az pedig a hatalom érzetét kelti az emberekben. Egyetemista vagyok és van egy tanítványom aki elég erősen rászorul a matek korepra. Na Ő msn-en folyamatosan kötözködik velem h nem akar tanulni, de nagyon durván ( 14 éves) amikor meg itt van nálam fülét farkát behúzza :)
18:39
233
Apr
30
ZacThePlayer írta:
Tetszik a cikk, sajnos tényleg sok az ilyen felhasználó. Pls nézzétek meg blogom, weboldalam, most indult, jó lenne ha egy kis közösség gyűlne rajta össze.
http://celebworkouts.net78.net/
18:36
234
Jun
02
sirny írta:
"Ezek szerint egy átlagos troll igyekszik a művelt, tájékozott, intelligens ember benyomását kelteni, a higgadt szkeptikus képét adja, aki nem rejtegeti valójában megfoghatatlan véleményét."

Ha valami olyan bödönben van, mint a méz, úgy néz ki, mint a méz, és olyan is az íze, mint a méznek, akkor az bizony méz.
Ha a troll úgy ír, mint egy szkeptikus, azt gondolja, mint egy szkeptikus, akkor abban a pillanatban tényleg szkeptikus, hiszen a szkepticizmus az csak egy pillanatnyi tulajdonság. Olyan, mint amikor valaki, aki hülyeséget csinál, az akkor, abban az időben hülye. Ha a troll szkeptikusságot mímel (hitelesen), akkor ő bizony akkor, abban az időben szkeptikus.

"Trollnak nevezzük az internetes közösségben azokat a fórumrombolókat, akik sértő, kihívó hozzászólásokkal igyekeznek provokálni fórumozó társaikat, kommenteiket mintegy csaliként használva arra, hogy hálójukba áldozatokat szerezzenek."

A troll higgadt szkeptikusnak tetteti magát, úgy, hogy közben sérteget? Egy higgadt szkeptikus NEM sérteget. Ha sérteget, akkor nem tetteti magát higgadt szkeptikusnak. Ha magadnak ellentmondasz, akkor pedig HAZUDSZ!

"Minden adandó alkalommal elméletinek tűnő vitát szít, ám ennek valódi célja nem más, mint a bomlasztás. "
Te gondolatolvasó vagy, vagy ezt egy troll írta neked, hogy igen, a trollok célja a bomlasztás?
Azt írhatod, hogy ám ezzel csak a bomlást érik el, de ha meg nem győződsz róla, hogy mik a valódi céljaik, és úgy írsz a valódi céljaikról, akkor bizony csak HAZUDSZ. ( szvsz a hazugság nem az, ami az igazsággal ellentétes, hanem az, amikor az ember saját meggyőződése ellen ír. Ha a cikkíró nem tudja az igazságot, de úgy ír, mintha tudná, akkor bizony HAZUDIK )

"Mestere a mások által használt szavak újrafelhasználásának, "
Igen, te minden egyes szót amit a cikkedben használtál, te magad találtál ki, ugye? Vagy te mások által használsz szavakat újrahasználsz? :)

"s azok más értelemmel való beburkolásának."
Bár a szavaknak igen tágas a jelentéstartalmuk, de önmagukkal ellentétes dolgot nem lehet beléjük magyarázni.

"Társait nem érző emberi lényeknek tekinti, hanem digitális absztrakcióknak, így a legkevésbé sem foglalkozik az általa okozott indulatokkal, fájdalmakkal, sérelmekkel sőt, minél nagyobbat ütnek fegyverei, annál sikeresebbnek érzi magát."
Kétlem, hogy akárki is így nyilatkozott volna magáról... Gondolatolvasás már megint?

"Érzelmi húrokat az ő irányába is felesleges pengetni,"
Talán mert higgadt szkeptikus?

"Előkerül a szólásszabadság, a diktátor-szöveg, a vagdalkozás, a fenyegetőzés, a feljelentés jövőbe helyezett képe."
Lehet, hogy hideg szkeptikust játszanak, és lehet, hogy ezzel feldühítik az embereket és kiprovokálják, hogy sértegessék őket, de, és itt jön a DE, méghozzá a nagybetűs DE:

akár trollok, akár nem, a moderátoroknak KÖTELESSÉGÜK a sértegetőket, ismétlem, a SÉRTEGETŐKET kidobni. Az, hogy az, akit sértegettek, az torll-e, vagy sem, az történetesen nem a moderátorokra tartozik. A fórumoknak, illetve szinte minden netes portálnak vannak szabályaik. A hideg szkepticizmus nem tilos. A sértegetés igen. Ha mégis a troll kerül lapátra, akkor viszont a diktátor-szöveg JOGOS!

( Én is találkoztam sok trollal. De olyannal, amelyik sértegetett volna, olyannal még nem. )
16:02
235
Jun
02
sirny írta:
Egyébként én a leírásodnak kb pont a legeslegellenkezőjének ismertem a trollokat.

Ők az internet legnaívabb lényei.

Naívak, mert azt hiszik, hogy a véleményüket le szabad írniuk. Pedig, ha egy kicsit jobban belegondolnának, rájönnének, hogy nem szabad a véleményüket leírni, hisz azért vannak a moderátorok. Hisz (a spammelőket leszámítva) mindenki a véleményét írja le, és azért vannak a moderátorok, mert az nem mindig tűr nyomdafestéket, ill nem mindig elfogadható az erkölcsi és a társadalmi normák szerint.

És naívak, mert azt hiszik, hogy az igazság kiderül. Éppen ezért van az, amit te is írtál, hogy "Tudnod kell, hogy trollal szemben sosem nyerhetsz, hisz mindig kitartóbb lesz, mint te. ", hiszen a troll azt hiszi, hogy neki van igaza (miért van akárki, bárki, aki azt hiszi, hogy téved), és mivel azt hiszi, hogy neki van igaza, és azt is, hogy az igazság úgyis nyer a vitában, ezért kitartanak mellette.

De aki naív, abból még nem lesz troll. Ők közepesen okosak-jó logikájúak. Aki buta, az jól megél a józan paraszti eszéből. A trollok viszont az érveikkel felül tudnak kerekedni kerekedni a józan logikájukon. A náluk okosabbak pedig tudják azt, hogy amikor a józan ész, és a logika ellentkezőt állít, akkor a józan észnek kell hinni.

A bomlasztást pedig amit megfigyeltél, éppen ez okozza elő, hogy van az ember, aki hallgat a józan eszére, meg van a troll, aki nem, viszont tele van kitartással. Az emberünk egy idő után el kezdi szidni szegény trollt, hogy bú meg bá. A troll meg megkérdi a moderátort, aki meg persze őt banolja. És itt jön létre a megosztás. A fórumnak a naív részük azok a trollt fogják támogatni, hiszen nem ő sértegetett, hanem a másik. Azok, meg akik elég buták, hogy ne értsék meg, és ne hasson rájuk a troll érvelése, vagy elég okosak ahhoz, hogy már ne hasson rájuk, azok meg a troll ellen lesznek.

Külön érdekes még ez:
"Minél hígabb egy internetes közösség, annál nehezebben veti ki magából a trollokat, s annál több olyan felhasználó akad, aki a konstruktív, értelmes emberi kommunikáció érdekében önmagát és zavaró társait is önmérsékletre nevelné."
Én amondó vagyok, hogy minél hígabb egy internetes közösség, annál kevésbé van összhang, amit a trollok megbonthatnak. Kb 8-15 aktív fő az ideális szerintem. Ha ennél több ember van, az már régen rossz, és ez nem a troll hibája. Egyébként szerintem ha egy, azaz egy darab troll szét tud bomlasztani egy közösséget, akkor az a közösség nem volt valami túl erős/jó közösség.
16:30
236
Jun
02
sirny írta:
Ja, és még valami. Az előző kommentemben a józan paraszti ész alatt a józan paraszti eszet, ÉS az íratlan szabályokat értettem. Azok a trollok számára, akiket én ismerek, az íratlan szabályok nem jelentenek semmit, viszont az írottakra rengetegszer hivatkoznak a moderátorok ellen.
16:33
237
Mar
08
eresdakoo írta:
Zsófika, azért ugye azóta sikerült már párszor jó alaposan megbaszatnod magad mióta leszoktál az ilyen céltalan, elvtelen cikkek firkálásáról? előtte se voltál valami talentum, de mostanra legalább a megfelelő helyre kerültél.
Üdv: egy troll, aki élvezi
22:34
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés