Test

Alul is, felül is

5169

Találós kérdés: h betűvel kezdődik és nem szeretnéd, ha egy bimbózó kapcsolat elején elkapna. A pontos válasz két jóbarát: Hasmenés és Hányás. Egyiket sem kedveljük, főleg ha az első randik valamelyikén tör ránk, és sajnos hiába szorítunk alul vagy felül, ami ki akar jönni, az ki is jön…

Gyomorból le

A hasmenést okozhatja bizonyos ételekkel szembeni túlérzékenység, sok rostos táplálék fogyasztása, különböző fertőző betegségek, na és az idegesség is kiválthatja. Ez utóbbi ok egy párkapcsolat hajnalán könnyen előfordulhat. Barátnőm mesélte, hogy a második randiján kétségek kezdték gyötörni, miután a srác már tíz másodperce nem szólalt meg. Persze az idegeskedés barátnőm gyomrában folytatta a harcot, és ő összeszorított hátsóval szaporázta lépteit, hogy eljusson a kocsihoz. Természetesen a játékba a fiút is be kellett vonni, aki a tizenöt éves Suzuki Swiftet Forma 1-es autókat szégyenítő módon gyorsította semmiről százra. Mivel a pasi lakása közel volt, ezért oda száguldoztak, miközben sikerült begyűjteni egy kosárra való útra hajló faágat.

Szerencsére földszinti lakásba mentek, de a lány a parkolótól illemhelyig vezető utat így is pingvinjárásban tette meg, hangos indián kiáltások közepette. Végül a híg anyag rendeltetésszerű helyére került. Barátnőm elég kínos pillanatokat élt át, viszont a fiatalember jókat derült a történteken, és azóta is tart a nagy boldogság. Engem egyszer az autópályán akart vécére kényszeríteni a hasmenés. A probléma mindössze abban rejlett, hogy épp elhagytunk egy benzinkutat, amikor kopogtatni kezdett a hasfalamon a kis komisz, és a következő két betűs kitérő húsz kilométerre volt. Amennyiben odahaza ér bennünket a hirtelen áldás, gyógyteával (párlófű-, földiszederlevél- vagy málnalevéltea) enyhíthetjük a kellemetlenséget. A bennük lévő tannin hat a belek nyálkahártyájára, ezzel segítve a folyadék felszívódását. A hasmenés kezelésének egyéb módjairól itt olvashatsz.

Gyomorból fel

A hányás a szervezet védekező reakciója a tápcsatornába került nem megfelelő, mérgező vagy fertőző anyagokkal szemben. Kiváltó okai között szerepelhet a gyomor telítettsége, kellemetlen szagok érzése, forgó mozgás, vagy akár a szorongás is. Évente egy-két alkalommal fordul elő velem, hogy a magamhoz vett táplálék szájon át kíván távozni. Miért is ne, az egyik ilyen alkalom épp a férjemmel való kapcsolat kezdeti stádiumában köszöntött rám. Ugyan már kora este is émelygett a gyomrom, ennek ellenére legyűrtem a hawaii pizzát, sőt a laza vacsorát követő séta sem esett nehezemre. Aznap éjjel nála aludtam, és hajnali három magasságában iszonyú hányinger ébresztett. Imádkoztam, hogy ne most kelljen öklendezési csúcsokat döntögetnem. Nem vált be az ima. Pakoltam a Kedves vécéjét rendesen. Mindennek tetejébe még be is nyitott az ajtón, jól vagyok-e. Igen, az állapotom tökéletesre változott, így, hogy belsőségeimet is feltárhattam előtte. Persze a legnagyobb dobás másnap reggel ért el, amikor a Nagy Ő huncutul mosolyogva megjegyezte:”Hagytál egy használt répát a vécécsésze mellett…” Nyúzott ábrázatomat egyből az asztalnak nyomtam. Hányás esetén pár napig ne fogyasszunk nehéz ételeket (célszerű főtt rizst vagy főtt krumplit enni), és gyakran igyunk kis mennyiségű folyadékot (vizet, hideg teát). A tapasztalatok szerint a hideg folyadékok jobban megmaradnak a gyomorban. A hányás nem csak folyadék-, hanem sóvesztéssel is jár, amit szintén pótolni kell. Majszoljunk sós ropit, sós kekszet.

Te hogyan kezeled az alsó-és felső folyásokat? Na és a párod?

Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Hozzászólások
1
nov
25
Truszi írta:
A Két hét múlva örökké című filmben van egy ilyen "hasmenős" jelent!!!! :D Dugó, híd, Volvo... :D
11:13
2
nov
25
cotcotgirl83 írta:
ez az Adri lába?:D
11:15
3
nov
25
indala írta:
helen, nagyon szeretem ahogy írsz, olyan jókat röhögök mindig:)))
a cikk témáját nem szeretem, mert epebeteg lévén ismerem a "jóbarátokat" és gyakran össze is veszek velük.
11:16
4
nov
25
klaudia írta:
hehehe,megnevettetett a cikk,nem mintha vicces lenne,mikor rátör az emberre,de utólag miért ne kezelhetnénk poénként? Nekem a gyomrom is gyenge sajnos,nagyon sok minden van,amit szeretek,de csak akkor eszem meg,ha másnap tuti nem kell mennem sehova. És az idegesség miatt is gyakran megy a hasam(tudom,hogy és-sel nem kezdünk mondatot)
Hányni nem szoktam,szerencsére,csak ha nagyon beteg vagyok.
A kérdésre a válasz,hogy a párommal ezt hogyan kezeljük? hát normálisan,imádjuk egymást,de tudjuk,hogy a másik is csak ember.Persze,a kapcsolatunk elején kínosan éreztem volna magam,ha ilyen előfordult volna:D
11:21
5
nov
25
klaudia írta:
ja,és eszembe jutott egy sztori,van egy lányismerősöm aki 3 napig nem mert elmenni a wc-re mert a pasija úgy gondolja,hogy egy nő ne pukizzon, ne kakáljon,stb. Akkor mégis mit csináljon? Mi sem fotoszintetizálunk!!! Milyen hülye felfogás ez?
Tudom nem pont a témához kapcsolódik,csak eszembe jutott.
11:23
6
nov
25
donci írta:
rizst, vagy krumplit sosvizben és kamillateàt fözünk egymàsnak ; )
11:30
7
nov
25
Hella írta:
Nekem a stressztől szokott lenni, meg a bortól...így kevesebbet fogyasztok belőlük...:D
Szerencsére rosszul még nem jártam, de egyik ismerős csaj már igen...fúú, ilyenkor nagyon tudom őket sajnálni...
11:31
8
nov
25
klaudia írta:
teljesen igaz,hogy nagy többségben csak a nők hiszik a férfiakról,hogy ezt gondolják. De a pasi,akiről szó van,ezt konkrétan meg is mondta a csajnak.
11:45
9
nov
25
cotcotgirl83 írta:
és ha pasival ez a helyzet? mármint a hányós-hasmenős dolog? én odaadóan ápolgatom♥
11:48
10
nov
25
klaudia írta:
szerintem sem:)
11:51
11
nov
25
Helen :-))) "hagytál egy használt répát a wc mellett"

Nekem csak a hányás szokott előjönni és az is kizárólag csak terhesen a 19. hétig tartóan, viszont akkor bármikor, bárhol naponta 3-6 alkalommal.
Az esztergomi teológiai főiskolán a kispapokat tanítottam, mikor egyszer rám tört. Elég bambán néztek vissza, mikor közöltem velük, hogy a hathetes magzatom nem ért egyet a korábban elfogyasztott reggelivel, csendben oldják meg a 9-es feladatot és 10 percre türelmüket kérem. Aztán soványmalacvágtában kerengtem a folyosókon női wc-t keresve!!
12:08
12
nov
25
Averan írta:
Bizony, nálam is az idegesség hozza elő leggyakrabban.
Középiskolás koromban indult minden reggelem ezzel, mert a suliban minden nap találkoztam a nagy szerelmemmel. Egyszer a tömegközlekedésen úgy begörcsölt a gyomrom, hogy magától a fájdalomtól szédültem meg... persze akkor már nem volt minek kijönnie. Októbertől, amikor a kosztüm méreteit levették, az érettségiig úgy lefogytam (nem az érettségi miatt), hogy be kellett varrni a nadrág derekát.
A legutóbbi kapcsolatom elején (első "nemisrandin") nem bírtam megenni, csak a legkisebb pizza negyedét, ami szégyen és gyalázat, mert az alkatomhoz képest igen jó evőkém van már.
Így hatnak ránk ezek a pasik... :)
Tényleg, rajtuk az ilyesmi nem fog?
12:15
13
nov
25
ennni válaszaklaudia írására:
az én expasim is konkrétan ezt mondta nekem, szóval tényleg van ilyen :)
12:19
14
nov
25
MacskaMano írta:
ó én épp szombaton ettem egy "isteni" burgeres menüt. már amikor ettem nem esett jól... utána akárhányszor rágondoltam, kirázott a hideg. majd este a páromnál aludtam. hajnalban persze gyomorgörcs, így meglátogattam a wc-t. felül kijött aminek ki kellett jönnie, de legalább jóízűen folytattam az alvást. reggel meg kiadtam a maradékot alul, szóval nagyon SZUPER szombatom volt :D
12:21
15
nov
25
tavirose írta:
ez aztán a téma. akinek erről beszélnie kell az tele van szorongással.

baszki, nők is férfiak is hánynak és fosnak. seeeemmmi értelme ezzel kapcsolatban kertelni. ciki. ciki? vállalod. ha baja van vele, akkor egy f@ß és úgysincs értelme tovább randizni. elvileg a férfi is ember szóval. áhhhhh.
13:01
16
nov
25
Helen írta:
szófosás...
13:13
17
nov
25
donci írta:
különben ismeritek a kaki vagy kaka nevü gyümölcsöt? a cikkröl jutott eszembe...

én nem szeretem, szerintem szar... ; )
13:17
18
nov
25
Helen válaszaBoribonAnnipanni írására:
"soványmalacvágtában kerengtem a folyosókon női wc-t keresve"

Ez nagyon frappáns. A soványmalacvágta szóért pedig külön köszönet.
13:19
19
nov
25
KicsiKatica írta:
Na, nálam ez most pont aktuális. Reggel valahogy nem stimmelt minden. És még most se az igazi a gyomrom.
Szerintem az lehet a legrosszabb, ha egyszerre jön mindenhonnan. Lekopogom, velem még ilyen nem volt. Hányni úúútálok, mert egyáltalán nem finom. Azt is utálom, hogy hogyha mégis kell, akkor szinte mindig álmomból ver fel az inger.
13:24
20
nov
25
kiriosz írta:
Az évek alatt rájöttem melyik kaja nem marad benn.Így nem eszek ilyeneket(zsíros étel:szalonna,csöpögtetett kenyér,mócsingos hús,stb).De amikor nagyon beteg voltam,és már csak epét tudtam hányni,de még mindig hányingerem volt,és a korty tea is kijött,aztán jött a hasmenés is,és két nap alatt 4kg-ot fogytam,az szar volt.De hányás ellen jót tesz,ha nem hajolsz a wc/lavor fölött,hanem félig fekve ülsz,a hasadon melegvizes flakon(úgy tudom ez nyugtatja a gyomrot),és a folyadék lassan.De kb 3évente egyszer van nálam ilyesmi.
13:38
21
nov
25
klaudia válaszakiriosz írására:
Én olyat hallottam,ha már elmúlt a hányás,de még émelyeg az ember,valami nagyon hideg folyadékot kell innia...és az megnyugtatja a gyomrot.
Lehet,hogy hülyeség,csak olvastam valahol,de még nem kellett kipróbálnom:D
13:42
22
nov
25
Devalyn írta:
Ritkán fordul elő nálam ilyesmi, de megesett, hogy elindultam a pasi+barátok összejövetelre, épp csak beköszöntem és fordultam is vissza rögtön, mert rám tört egy igen erős, vírusos eredetű hányinger, de kibírtam egészen hazáig a félórás gyaloglással együtt, és csak otthon ugrattam ki a rókát a bokorból. Pasi (akkor még új kapcsolat) meg aggódott, hogy hazakísérjen-e, de mondtam, hogy ezt inkább egyedül intézném...
13:45
23
nov
25
Averan válaszadonci írására:
Hú, nagyon jó, nagyon szeretem. A héja is ehető, és picik a magjai. Imádom!!!!! :))))
14:04
24
nov
25
scarlett válaszadonci írására:
pont hétvégén kóstoltam, blöe.
14:05
25
nov
25
missminnie írta:
Hát nekem sajnos van ilyen sztorim mikor a mostani barátommal először találkoztam ő jött hozzánk és én olyan típus vagyok ha ideges leszek akkor hányingerem van és van mikor hányni is szoktam és sajnos akkor is sikerült nagyon ciki volt de erről sajnos nem én tehetek h ilyen vagyok.de hála istennek azért nem rémisztettem meg annyira mer már lassan 11 hónapja együtt vagyunk :)
14:07
26
nov
25
klaudia válaszamissminnie írására:
Amikor először találkoztam a barátommal,akkor én is ugyanígy voltam,de én nem hánytam,hanem aznap reggel ment a hasam. Tudtam,hogy én ilyen vagyok,úgyhogy előző nap csak pirítóst ettem,de ez sem segített. De vettem be széntablettát,és mire odaért hozzánk,már semmi bajom nem volt.
De velem ugyanez volt érettségim napján,állásinterjú előtt,bármilyen stresszhelyzet kifog rajtam:/
14:12
27
nov
25
indala válaszadonci írására:
:DDDDD
14:33
28
nov
25
Ananke írta:
nekem meg halallergiám van, a hekket, panírozott halrudacskát ilyesmiket nem bírja a gyomrom. mikor először voltam a barátnomnál kínait rendeltünk, nem tudom azok mi mindent kavarhattak bele a kajába, de majdnem biztos, hogy valami halféle is került bele xD aztán az émelygést tett követte, ő meg aranyosan aggódott, de szerencsére elaludt. :)
nem szeretem mikor bárki ott van, ha rosszul vagyok XD
bár másik ismerősnél volt olyan, hogy valszeg romlott húst ettünk, és attól voltam rosszul, de rettenetesen, már epét hánytam, és nem tudtam mit csinálni, képtelen voltam elmozdulni a wc mellől egy fél napig. így persze elutazni se tudtam, neki meg ment a vonata XD jobb híjján ott maradtam az anyjával. addigra szerencsére megmaradt bennem a gyógyszer nagyon hideg vízzel együtt, és már legalább feküdni tudtam az ágyon, mert olyan kimerült voltam, és elaludtam, aztán felkeltem és tudtam is menni :)

kínos helyzetek, hát igen, szerintem ilyen mindenkivel előfordulhat, és aki nem kezeli természetesen azzal gondok vannak. :D
14:34
29
nov
25
Bumblebee válaszaKicsiKatica írására:
Nálam is aktuális, nálam is pont ma reggel :D A lenti probléma kezdett el gyötörni amikor mentem suliba, kb 10 perccel azután, hogy felszálltam a buszomra, amivel viszont 50 percet utazok... :S Hát sz@r volt az utazás, de happy end lett a vége :)
14:36
30
nov
25
Csillagszem írta:
Juj, ez nagyon rossz lehet. Bár úgy látom, simán túltetted magadat ezen, ehhez gratulálok! Nincsen valami természetes gyógymód, ami segítene?
14:45
31
nov
25
Mikkus írta:
Tévedés, én is ismerek ilyen fiút, aki közölte, hogy bár tudja, h. mi is úgy működünk, mint ők, ő erről nem hajlandó tudomást venni, úgyhogy egy lány ne beszéljen ilyenekről...
14:48
32
nov
25
Helen írta:
Nem ismertem.
Tudod én templomba jártam, míg mások kocsmába.:-) Anya pedig Freud-ot olvasott nekem esti mese gyanánt...:-)
15:01
33
nov
25
Okami írta:
Haha, de jó kis cikk..és mennyire fájó valahol, ugyanis tejcukor érzékenységben szenvedek, plusz, minden ami ehető valamilyen szinten érzékeny rá a gyomrom. És sokáig nem voltam tudatában annak, hogy nekem ilyen "betegségem" van.....szinte mindentől vagy puffadok, vagy rohanok, habár, ha odafigyelek mit eszek (ami gyakorlatilag csak saláta meg rizs lehet :) ) nincs nagy para.....

A világ egyik legkellemetlenebb állapota ez.....és akkor még ott van a tartósítószer allergiám is :D nyamvadt ez az új generáció, hehe.
15:09
34
nov
25
LadyGray írta:
Huh Helen:D Köszi...ismét:)
"használt répa"XD Bartnőm szokta mondani, hogy "megfigyelted már? minden hányásban van répa és/vagy krumpli!":D
Amúgy erről az jutott eszembe amikor Balatonon nyaraltunk haveri társasággal és én vezettem vissza a részeg csürhét a szállásra, láncban összekapaszkodva...hát másnap lefelé az úton mindenki szignózta a saját "tócsáját"...XD
Amúgy évek óta nem hánytam, nagyon utálok! Így ha rám jön az inger az esetek 80%ában agykontrollos szinten tudom magam megszugerálni, hogy most nem fogok hányni, nagylevegő,stb.,és ez bejön.
Jéé nekem is IBS-em van, volt-a középiskolai sterssz hozta ki.. Akkoriban abban nyilvánult meg, hogy agresszív éhségérzetem volt ami iszonyú fájdalommal párosult, ha ettem -amíg ettem-nyugi volt, de pár perc után meg azért fájt mert ettem...:S A "bélmozgásom" a mai napig érzem-amit ugye normál esetben vagy nem érzünk, vagy igen, de nem fájdalmat, hát engem össze.össze ránt a görcs ilyenkor...kellemes:)
15:24
35
nov
25
BoribonAnnipanni válaszaHelen írására:
így volt, mindezt földig érő fekete reverendás egyének között
15:24
36
nov
25
LadyGray válaszaOkami írására:
Jaj ez olyan mint amikor én elmentem az orvoshoz az allaergiavizsgálat eredményével: Nem ehetek semmit amiben; búza, rozs, zab, vagy ezek lisztje van, de alapból semmilyen lisztet, se szóját és származékait, se tejet, se semmilyen tejterméket -még magára a tehénre is allergiás vagyok!! Se a keresztallergén cuccokat. Erre kérdem a dokit, oké ez mind szép és jó, de akkor mit ehetek!? Erre ö: tulajdonképpen semmit! :D
15:27
37
nov
25
Okami válaszaLadyGray írására:
Én igazából fosok a diagnózisra (is) imádok enni, a tejet/tejtermékeket meg még inkább, múltkor fél liter tejjel vágtam be fél doboz gabonapehellyel, már nem tud érdekelni.....inkább szenvedek 1 napig, meg rohanok a wc-re, de, hogy ne egyek normális kaját, az maga lenne a halál....meg úgyse lehet ebből kigyógyulni.....
15:39
38
nov
25
macskabreki írta:
Pisikakinunikukifosihányi a kifogyhatatlan humorforrás. Ha jön, hadd jöjjön, nevetünk vagy sajnálkozunk, de nem szégyenkezünk. Az vesse a fostikra az első követ, akinek nincs ánusza.
15:49
39
nov
25
LadyGray válaszaOkami írására:
Jaja! Én sem foglalkozom vele.. Eleinte próbáltam, hogy csak rizsből készült "tejet" ittam -borzalmas és drága is pfujj- meg magam sütöttem egybe húst és azt szeltem a puffrízsre, de nem lehet ezt sokáig bírni:S Kaptam jó kis dicetelt, az rendbentartott!:D
15:50
40
nov
25
LadyGray válaszamacskabreki írására:
XD
15:51
41
nov
25
LadyGray válaszaOkami írására:
Amúgy mindíg egyperces folytott röhögéssel csodálom az avatarodXD
15:52
42
nov
25
Okami válaszaLadyGray írására:
Márijó jól fenéken "billenti" a királylányt :D neki biztos szorulása van XD

15:57
43
nov
25
vercsykeee írta:
a legjobb téma!!! egyszerűen kifogyhatatlan a történetek tárháza. =)
16:10
44
nov
25
bubzi írta:
:))))))) vicces volt.
én annyira utálok hányni, hogy nem is szoktam. utoljára talán 4 éve. van deadalon, hála a vegyészeknek. tudom én, hogy az sem jó, de én egy hányás után 3 napig nem vagyok ember. csak vegetálok egy ágyon fekve és még a TV hangja is fáj, ránézni meg kimondottan kínzás. (zene, könyvek, pláne élőlények, mint pl. az ember, ne nagyon jöjjenek a közelembe.)
ha viszont nincs mit tenni és visszajön a kaja, akkor kamillatea, víz, ropi, sós főttkrumpli.
hasmenésem sincs gyakran, arról sincsenek kínos sztorijaim.
kedvesem nem beteges, őt 3x 4x küldtem már el hányni (buli után alkoholbetegsége volt). de ápolni nem ápolom ilyenkor, mert mérges vagyok, hogy minek ivott annyit, és úgy teszek, mintha nem érdekelne, pedig marhára aggódom.
16:36
45
nov
25
CleoPet írta:
Mit kell adni a hasmenéses vizilónak??
...
UTAT!!!:D
17:02
46
nov
25
LadyGray válaszabubzi írására:
látom nem vagyok egyedül:) bár nekem "utána" egy nap is elég.. de inkább sóhajtozok és szugerálom magam:)
17:11
47
nov
25
LadyGray válaszaCleoPet írására:
:)
17:11
48
nov
25
Nidacska írta:
nekem a "legkedvesebb" ilyen emlékem pár évvel ezelőttről van, volt egy ilyen vírus amitől hánytál és hasménesd is volt egyszerre... na most engem az orvos úgy próbált kúrálni h a hányásomra kúpot, a hasmenésemre tablettát írt fel, az egyik gyógyszer alul a másik felül távozott XD de legalább nem pasi előtt történt...
17:16
49
nov
25
scarlett válaszabubzi írására:
én úgy szeretem, mikor emberek ezt mondják "én utálok hányni". mi imádunk, akik amúgy néha egy-egy epeömlésnél szoktunk, detényleg :))
17:30
50
nov
25
bubzi válaszascarlett írására:
jó, nyilván senki sem szeret, de sokan tudnak hányni. (rosszul van, ledugja az ujját, távozik, ami nem odavaló és csinálja tovább a dolgát.) én nem tudok. a legutolsó hányós emlékem az, hogy az öklendezéstől 3 napig a hátamban olyan izmaimban volt izomláz, aminek a létezéséről sem tudtam.
meg vannak iszákos hányók is, akik bármennyit isznak, lefekvés előtt kihányják, mert nem tudnak aludni/részegek/másnap fáj a fejük/stb.
egyszer a corvin tetőn a hányt mellettem egy kiscsaj a wc-n (olyan halkan, mint egy kiscica). a kézmosónál kicsit megálltam, hátha rosszul van, vagy ilyesmi. kislány kijött, kezet mosott, meg kicsit az arcát és kibillegett (gondolom ivott tovább). én, ha hánytam volna, remegő lábakkal, szürkészöld arccal mentem volna ki és haza.
17:42
51
nov
25
LadyGray írta:
Hát azért nem csak pszichés dolgokkal magyarázható, fizikai háttere is van, azaz olyan "idegeket" érez az ember amiket nem kéne..ezt a gasztroenterológus mondta, arra kaptam a dicetelt, hogy a bélbolyhokat lenyugtassa, hogy ne közvetítsenek fájdalom ingert. persze ezután adottt egy beutalót az agyturkászhoz.:)
18:01
52
nov
25
LadyGray válaszabubzi írására:
jaja én is erre gondoltam... Bár olyan már nálam is volt, hogy kínomban már "rásegítettem" -persze hasztalan- mert túl akartam lenni rajta. Ez volt életem legdurvább gyomorrontása; tűzforrón ettem a tojásosnokedlit...képzelheted... Végighánytam az éjszakát, már úgy ki voltam, hogy minden mindegy volt..:S
18:04
53
nov
25
LadyGray írta:
Ja hát meg kiskoromban szinte mindíg émelyegtem, a legkisebb gusztustalannak vélt dologtól öklendezni kezdtem..szóval meg kellett tanulnom kontrollálni:P
18:06
54
nov
25
LadyGray írta:
Igen! Nagyon jól megszüntette a tüneteket! Bár elvileg elég erős szernek számít, van olyan orvos aki nem írja felXD de nekem egyből adták...:)
18:08
55
nov
25
LadyGray írta:
Én még alkoholtól sosem hánytam:)
18:09
56
nov
25
kati94 írta:
Ezek a pszichés dolgok érdekesek! Én kiskorom óta nem tudok idegen helyen pisilni. Egyszerűen idegesít a tudat, hogy más is ott van, bármikor rám nyithatnak, vagy hogy valaki rám vár... És sajnos, nem tudok mit tenni ellene. Van, hogy reggel fél 8tól délután 3ig suliban vagyok és már majdnem összepisilem magam, de hiába megyek el, egyszerűen nem megy.
Igaz, ez nem pont ehhez a témához kapcsolódott, csak láttam, hogy páran szintén pszichés gondokkal küszködnek. :S
18:17
57
nov
25
kati94 írta:
szoktam ám gyakrolni! néha mondom is a barátnőmnek direkt, hogy jöjjön velem és beszéljen hozzám, hogy csak azért is sikerüljön. :D
egyébként ha iszom, akkor simán megy. le kéne húznom minden reggel egy felest, suliba menet. :P
18:29
58
nov
25
primadonna válaszaKicsiKatica írására:
"Hányni úúútálok, mert egyáltalán nem finom."

- Hogyan rókázik a skót?
- Összeszorított fogakkal, hogy csak a hígja menjen ki, a sűrűje meg bent maradjon. :PPP
18:32
59
nov
25
LadyGray írta:
Más tünetek is lehetnek igen ez így van:) de amíg elkerülhetem a gyomor-bél tükrözést inkább bezsedek bármilyen pirulát:D
18:49
60
nov
25
LadyGray válaszaprimadonna írására:
XD ezt ismertem:D
18:50
61
nov
25
LadyGray válaszaKicsiKatica írására:
Juj ez eszembe jutatta azt amikor egyszer nem jutottam el a wc-ig (mert az inger ébresztett) és a számat befogtam miközben mentem, hogy visszatartsam, de kijött az orromon...XD na az aztán pláne nem finom:D
18:51
62
nov
25
Nyuszicica válaszamacskabreki írására:
XD Bazz.
18:53
63
nov
25
LadyGray válaszakati94 írására:
Ezzel én is így voltam pár évig a suliban, aztán kinőttem...:) hát igen ha iszol azért megy mert az alkohol is egyfajta szorongásoldó...de nem hiszem hogy az a megoldás..:)
18:54
64
nov
25
LadyGray válaszaLadyGray írására:
Erről meg eszembe jut -ami már picit off mert nem hányás- amikor az általánosban a menzán húsleves volt hosszúrametéltel és az egyik srác röhögtette az asztaltársát aki, befogta a száját hogy elfolytsa a nevetést és megakadályozza, hogy kiköpje a levest-erre az az orrán jött ki és ott lógott belőle a tésztaXD
18:56
65
nov
25
LadyGray írta:
Hát nem...ráadásul amikor megláttam a gasztroenterológust egyből úgy összehúzódott mindenem hogy egy zabszemet nem lehetett volna bedugni sehová:D egy kopasz, nagydarab hentes fejű állat volt...:D
18:58
66
nov
25
nemmondommeg írta:
Ez vicces :) Reggeli enyhén romlott tej után munkahelyen, ráfordulásból.. Vagy a kocsmában liftező feles (amikor még túl közel van az előző, amikor az utolsót megittad), de te kemény vagy és nem engeded ki. :)) Teljesen normális dolgok ezek (na jó, ez utóbbi talán annyira nem :P), én inkább röhögök az ilyen sztorikon (cikkeken), mintsem megbotránkozom rajtuk :)
18:59
67
nov
25
nemmondommeg írta:
Te már hánysz a sok szófosástól? :)
19:01
68
nov
25
Nyuszicica írta:
Útálok hányni, mert nekem eddig mindig nagyon fájt is előtte a gyomrom, nem jött könnyen a róka. Sőt. Kurrvanehezen. Kivétel egy eset, mikor piától 8és gyógyszertől, és láztól, és egy napi nem-evéstől, és meleg sörtől, és tánctól XD ) hánytam. Úgy, hogy életem szerelme az előtt pár másodperccel kérte el a telefonszámomat, és mellettem jött visszafelé a szórakozóhelyre... Én meg diszkréten oldalra fordítottam a fejemet (menet közben), gyomorsav, és egy "Bocs." Nem is éreztem, hogy jönni fog a róka... Azóta mindig rettegek, hogy nem is érzem, és hányni fogok... (am nem szokom, ez is 5 éve volt, és KOP-KOP) Aztán a srác elkísért a mosdóba, és megvárt előtte, míg én arcot mostam, majd kérdezte, hogy jól vagyok-e, és mág cigivel is kínált, mire én csak annyit feleltem, hogy jé, hívott a volt barátom... és elmentem telefonálni. X""""""D És tényleg életem szerelme volt, akiről 3 éve álmodoztam... XD Na ezt überelje valaki!
19:05
69
nov
25
Nyuszicica írta:
Jaa, és arra, hogy mindenki útál hányni: nem is igaz. Valaki szeret. Ez komoly. Valakinek meg könnyebb, csak ujj le -ahogy előttem is írták-, és ennyi. vagy csak kijön, könnyen. Nekem nem ilyen. =S És levegővisszatartás, hidegvíz literszám... én is így igyekszem elkerülni rókakomát, fél év alatt kértszer lettem nagyon szarul -zsíroskajáténsembírom-, és nem hánytam mégsem.
És ha szorongokl nekem is inkább bennreked, mint kiszalad allul. =P
19:08
70
nov
25
nemmondommeg válaszaNyuszicica írására:
Ez a sztori nem olyan romantikus, mint a tied, de azért elfér bőven :))

Egyszer vállalhatatlan módon bebasztunk egy haver lakásán, és utána lementünk egy szórakozóhelyre bulizni. Bennem volt vagy nyolc sör és legalább fél üveg vodka, közben 1-2 hubi meg tequila, csak az ízéért :P Lementünk, pultnál bekezdtünk egy pálinkával, aztán kis tánc, én meg kezdtem elveszteni a fonalat. Összedumáltam egy csajjal, akit meghívtam egy italra. Meggondolatlanul kikértem a következő kör páleszt (aszonta szereti), amit leküldtem. De az meg olyan volt, mint a búvár. Lement, körülnézett és visszajött (igaz, ez többedmagával). A pult előtt. A csaj lefagyott, mint a vindóz, én meg kimenekültem, mert láttam, hogy pultos int a szekusoknak, azok meg jöttek. Elvegyültem a tömegben, nem találtak, kerülőúton kislisszoltam és elbújtam (!) a lépcső alatt, aztán öt perc múlva visszamentem (csaj persze sehol). Odamentem a pulthoz, ugyanarra a helyre (már feltakarították a termést), ugyanattól a pultostól kértem egy ugyanolyan pálinkát. És adott. Aztán 5-ig buliztunk a többiekkel. Szegény csajt sajnáltam, de hát megesik egy-egy túlkapás :P
19:14
71
nov
25
nemmondommeg írta:
Háh :) Én minden hétvégén legalább egyszer ;)
19:20
72
nov
25
nemmondommeg írta:
Én sem szoktam, nem is szeretek, utána már nem esik olyan jól a tömény :P
19:25
73
nov
25
nemmondommeg írta:
Ha egyidősek vagyunk, az befolyásol bármit? :) Bocs, de én nem vagyok neten ismerkedős. Egyébként sok helyre járok, hangulat- és társaságfüggő, hogy hova megyünk.
19:41
74
nov
25
menta írta:
hasmenésem nem szokott lenni, szerencsére. hányni vagy akkor szoktam, amikor megvan és nagyon görcsöl a hasam (ez mostanában szerencsére egyre ritkább), vagy piától, normális párkapcsolatom meg nincs, hát ennyi.
egyszer volt olyan, hogy ültem egy fiúbarátomnempasim mellett és ez a tartalmas párbeszéd zajlott le köztünk:
- hányni fogok, ne nézz ide.
- jó, nem zavar.
- de gusztustalan, fordulj el.
- hányj nyugodtan.
- jó.
...és hánytam : )
de amúgy semmi durva sztori.
19:49
75
nov
25
Tiggincs írta:
Uhhh, nekem durva hányós sztorim gyerekkoromból van. Éppen esküvőn voltunk, hatalmas terem zsúfolásig tele emberekkel, szépen megterített asztalok, mindenki békésen eszegeti a tyúkhúslevest és egyszercsak Evelinke (=én) belehányik a tányérjába....
20:22
76
nov
25
Nyuszicica válaszanemmondommeg írására:
Ez komoly. =D
20:35
77
nov
25
Nyuszicica írta:
Háát, a telefonálás után már sajnos nem. XD A bloááá, "Bocs." nem zavarta. XD
20:35
78
nov
25
BabyBoom írta:
Egyétertek! Ha egy pasi ilyet benyögne, közölném vele, h ő sem kell nekem, mert nem képes illatosat sz**ni. IDIÓTÁK.
Nekem a volt párom sosem csinált ilyenekből gondot, istenem természetes dolog, az a gáz, ha valaki nem veszi annak. Ezért van általában a Wc-n ablak.Pont.:)
21:03
79
nov
25
Helen írta:
Nemmondommeg magasan vezeti a hányós történeteket. Akár egy amerikai komédia kezdése is lehetne...amit Tiggincs tálba okádós jelenete követhetne...végezetül pedig LadyGray orron át távozós magánszáma zárná a filmet...mindez Azidegenbajnok rendezésében...macskabreki PR-munkájával (lásd 48-as hozzászólás)...és a végén Helen mosná fel a "díszletet"...:-)
21:03
80
nov
25
LadyGray válaszaNyuszicica írására:
még jó hogy...XD az exeddel beszélgettél helyette...:P:D
21:08
81
nov
25
LadyGray válaszaHelen írására:
Helen bazzeg te nem vagy komplettXDDDDDD
21:09
82
nov
25
LadyGray válaszaLadyGray írására:
*sírva röhög az ura meg nem tudja elképzelni mibaja*XD
21:12
83
nov
25
rostrt írta:
Francnak kell falra festeni az ördögöt! Évek óta nem művelt olyat a gyomrom, mint a ma esti kvázirandin! Áááá! De végülis nem volt olyan vészes. Asszem.
21:15
84
nov
25
BoribonAnnipanni válaszadonci írására:
A kaki isteni, Olaszországban azt adták ősszel mindennap a menzán (vagy szőlőt) 3. fogásnak. Az ottani isteni volt, amit itt árulnak, az a halvány emléke sajnos. Ha valaki felém jár, és van neki igazija, akkor fél karomat egy kakkóért!!
21:16
85
nov
25
sophie29 írta:
A mi szerelmünk is így kezdődött...sok-sok gin-tonic+csocsózás+sok-sok gin-tonic=hányás(még a szórakozó helyen)utána próbált szegénykém velem beszélgetni de, én mély kómába estem(még a szórakozóhelyen)...elmentünk hozzá...én felmásztam a galériára-nemtom hogy-ruhák ledob-eldől mint egy rongybaba...később jött aztán Ő is ,mellémbújt...alvás...
hajnalban pedig(szerintem a kóma még tarthatott!!!)elengedtem egy galambot...:D
rém ciki volt,mert ahogy kicsusszant az agyam kitisztult és tudatomra ébredtem...rájöttem,mit tettem...uhh
én nagyobb drámát csináltam belőle mint Ő,de azóta is szeret engem nagyon!

a másik kellemetlen élményem sárgarépához kapcsolódik.régóta nem dohányoztam már és elmentünk barátokkal sörözni és ott újra rágyújtottam...sokszor...úgy felkavarodott a gyomrom...a kagyló fölé hajoltam hogy akkor jöjjön aminek jönnie kell-amikor bevillant,hogy mit fogok kihányni!!!elrágicsáltam még otthon 3 szál sárgarépát...ilyen borzasztó hányásom azóta sem volt...nem volt leve!!!konkrétan mintha faforgácsot hánytam volna...bleeeh
21:27
86
nov
25
LadyGray válaszasophie29 írására:
SzééépXD ugye ugye a sárgarépa:P
21:32
87
nov
25
LadyGray írta:
Egyébként nálam beficcen a haldokló egér nézés ha sürgős nagydolgom akad és nincs hol...huh baromira ki tudok készülni! Alig mozog, szájzárat kap, nem beszél, kitágult pupillák és kapkodó tekintet, hideg veríték, tenyér izzadás, végső stádiumban hányinger... Egyszer a budai várban átéltem a saját kis passiómat így...:S XD
21:38
88
nov
25
LadyGray válaszaHelen írására:
Írtam neked levelet:)
21:50
89
nov
25
LadyGray válaszaLadyGray írására:
ja és ssszooorrrííít -ez lemaradtXD
21:51
90
nov
25
Helen válaszaLadyGray írására:
Én is.:-)
22:15
91
nov
25
nemmondommeg válaszaNyuszicica írására:
Na. De volt olyan is, hogy. Egy haverommal esett meg, és azóta ezzel oltjuk. Cirka öt éve történt, hogy a menetrend szerinti péntek esti kocsmázás alkalmával a srác picit többet ivott, mert kidobta a nője. Mondtuk neki, hogy nem az a megoldás, hogy sárga föld, de nem érdekelte. A vége tizennégy tequila lett (meg amit még nem láttunk, de azért számoltuk, pedig kettesével küldte, meg persze sör), ami után elindultunk az ő albérletükhöz, hogy ott letesszük aludni, mi meg megyünk tovább (a végeredmény amúgy egy orbitális albis házibuli lett harmadik emeletről kibrunyálással - ez is ürítéssel kapcsolatos, tehát ontopic :P). A gyerekről tudni kell, hogy ha a szokásosnál (ami még beszámítható állapot) berúg, akkor mindenhova fel akar mászni. Nem történt máshogy ezen alkalommal sem, egyszer csak eltűnt, miközben sétáltunk a villamos felé. Mi körbenéztünk és sehol nem láttuk, aztán én felnéztem és megpillantottam, amint egy építkezési állványzaton rendületlenül halad felfelé. Miután percek alatt leimádkoztuk cirka négy méteres magasságból, egy sálat kötöttünk a nyaka köré, hogy ne lógjon meg. Így mentünk a pár megállónyira lévő albérlethez. A bő hét deci tömény alkohol és a nyakra kötött sál okozta (szó szerinti) kötöttségek megtették a hatásukat, és a lakásba érve azonnal célba vette a vécét. Csak hogy a vécé nem ott volt, ahova ő tippelte, ezért felületi feszültségig okádta a mosdót. Ez eddig oké, csak ezután megengedte a vizet, kibaszta a mosdóból a lefolyó dugóját és elcsodálkozva közölte velünk, hogy "ez nem megy le", majd határozott mozdulatokkal csapkodni kezdte a matériát, hátha attól meghígul. Az eredményt mindenkinek a fantáziájára bízom.

:P
22:24
92
nov
25
bubzi válaszanemmondommeg írására:
hehe, mindenkinek van egy részegen cliffhanger ismerőse. :)
22:37
93
nov
25
LadyGray válaszaHelen írására:
Megkaptam:(
23:52
94
nov
26
bagoj írta:
Basszus, én, az úrinő, a röhögéstől fetrengve, fel-felvisítva olvasom a pisi-kaki-puki sztorijaitokat, ahelyett, hogy dolgoznék. Óriásiak vagytok.
Hálás köszönetem.
00:00
95
nov
26
donci írta:
és mi van az akuts közbeni finghatnékkal??! ; )
07:53
96
nov
26
KicsiKatica válaszaprimadonna írására:
Fúúúj! :D:D:D:D:D Ez nagy volt! :D
08:14
97
nov
26
Csillagszem írta:
Elhiszem, hogy nem könnyű.....látod, milyen érdekes, ha arra gondolsz, hogy testi eredetű lehet a gond, akkor lehetségesnek tartod, hogy van rá megoldás, gyógyszerekkel. Ha viszont azt veszed, hogy ez egy pszichés betegség, akkor úgy veszed, hogy nincsen rá gyógymód, pedig a gyógymód benned van. Először egyből én is az agykontrollra gondoltam. Aztán olvastam, hogy nálad nem volt hatásos. Pszichológusnál jártál már? Hátha tud segíteni.
08:49
98
nov
26
klaudia válaszasophie29 írására:
Én próbáltam már sárgarépát enni nyersen,gondoltam,ha főzve finom,akkor igy is az lesz,háááát én nem hánytam ki,de evés közben is a faforgácsra emlékeztetett.
08:58
99
nov
26
klaudia írta:
Igen az orbáncfű tea is jó (lenne),de aki szed fogamzásgátlót, annak kerülnie kell az orbáncfüvet.
Benne van a tájékoztatóban,pedig nem igazán értem,hogy egy gyógynövény hogyan befolyásolhatná ilyen mértékben,de fő az óvatosság,azóta nem iszom orbáncfű teát. De a gyógyteák néha többet érnek mint a gyógyszer. Haspuffadásra,gyomorrontásra pl nagyszerű a borsmenta tea.
Na de nem offolom a témát:)
09:02
100
nov
26
klaudia válaszaLadyGray írására:
Jajj az nagyon durva,sajnos velem is sokszor előfordult,hogy olyan helyen jött rám a nagydolog,ahol nincs wc. Borzasztó tud lenni,és olyankor az ember semmire nem tud figyelni,csak arra hogy össze ne csinálja magát:D
09:03
101
nov
26
klaudia válaszadonci írására:
Jééé,ilyen is van? nekem soha nem jön rám semmi közben. se kaki,se pisi,se puki. Pedig olyan már volt hogy pukiznom kellett volna,de közben "elmúlt".
09:07
102
nov
26
klaudia válaszaklaudia írására:
mármint hogy előtte kellett volna
09:07
103
nov
26
Nyuszicica írta:
Mert azt hiszem, az életem szerelme addig tartott. Addig volt Ő életem szerelme. AZ addigi életem szerelme... Így vili? =) Az első valójában, akibe tényleg szerelmes voltam. De 19 évesen... Persze, akkor lehet, még mindig vele lennék, de mióta ismerem is kicsit, már Nem életem szerelme. =)
09:11
104
nov
26
macskabreki válaszaHelen írására:
Csináljuk! "(Bél)tartalmat az életbe" mottóval.
09:12
105
nov
26
macskabreki válaszadonci írására:
Ánuszrózsánkkal hangtalanul és gyorsan megfojtjuk.
09:14
106
nov
26
Nyuszicica válaszasophie29 írására:
Júúúj... na EZ égő! =O XD Szinte minden "nőietlen" dolog előkerült már az első randid... Node ha még ezek után is kellettél-kellessz neki, akkor igazán szeret, nem csak a mutogatnivaló baba vagy az oldalán... =) Tulajdon képpen ez rohadt romantikus. =)
09:17
107
nov
26
donci válaszaklaudia írására:
hàt persze, hogy van! ; )

ha lehet, randi elött ne együnk lencsét, babot, kukoricàt, kàposztaféléket mert puffaszt....
persze, vissza lehet tartani, de nagyon kellemetlen.... ;D ;D
09:23
108
nov
26
klaudia írta:
Off
Miért nem jelenik meg a mycotcot oldalamon,az ha valaki reagál a hozzászólásomra?,van amelyik ott van,de van ami nem,és azt csak akkor veszem észre,ha megnézem konkrétan a többi a hozzászólást....
09:39
109
nov
26
Helen válaszaLadyGray írására:
Ne legyél szomorú, Helen azért elérhető.
09:43
110
nov
26
Rancid írta:
Hát jó ideig bulimiával küszködtem tehát jól tudom milyen ez... Praktikák százaival rendelkezem,hogy mit kell csinálni utána és azt is sikerült megtanulnom hogyan kell legyűrni a hányingert.
Ha mégis muszáj kijönnie,akkor utána kis kortyokban sok víz. Fogat se mossunk rögtön utána mert a sav miatt szétmaródik a fogzománc. Várni kell utána egy kicsit.
Meg a gyógyszereket sem árt mellőzni utána legalább másnapig.
De ami a legfontosabb,hogy nem kell mindig mindent az utolsó falatig legyűrni,ha nem ízlik valami akkor meg bele se kezdjünk. Jaés nekem a füstölők is el szokták venni a hányingerem.Mármint nem a pacsuliillatúak.

Hasmenésre meg hát..széntabletta...:D
09:56
111
nov
26
donci írta:
igen, csak nem mindegy, hogy mikor.... ;D képzeld, ha pont az arcàn ülsz..... ; )
10:19
112
nov
26
Gica válaszaklaudia írására:
:D

Szerencsére nem érzékeny a gyomrom egyik h betűs rémre sem. Ehetek paradicsomot és rá tejet ihatok, vagy mittomén milyen tipikus fosós kombók vannak, engem nem hat meg egyik sem. Hányással ugyanez. Nagyritkán betegség miatt. Se kaja, se stressz, semmi nem váltja ki.
Kb szűk egy évig laktunk pároméknál a szülőkkel együtt, mire el tudtunk költözni albiba. De SOHA sem mentem el náluk kaksizni. Nem párom miatt, inkább a szülei miatt. De nemtom miért.
Hazavitttem mindig :)
Egyszer egy enyhébb hasmenés miatt mégis kellett. Ugye mindenki tudta, hogy hadilábon állok ezzel, viszont akkor nem volt cicázás, menni kellett. Anyósjelölt ott izgult, vigyek telefont, újságot, rejtvényt, felhangosítja a tv-t meg a zenét meg amit csak akarok :D
Aranyos volt :)
(sehol máshol nem tudok, csak otthon és a szüleimnél)
10:37
113
nov
26
Gica válaszadonci írására:
:D
10:40
114
nov
26
Gica írta:
De azon is meglepődik az ember lány-ezek után nem csoda-ha egy pasi pont az ellenkezőjét értékeli benne.
:)
10:43
115
nov
26
Gica válaszaGica írására:
ember lányA
10:44
116
nov
26
Gica válaszamacskabreki írására:
:D:D
tetszik, igazad van :)
10:46
117
nov
26
klaudia válaszaklaudia írására:
"soha nem jön rám semmi közben"
most vettem észre.hogy elírtam,és ez így baromi nagy hülyeség
haha
Donci,írtad,hogy aktus közben,na akkor nem jön rám semmi ilyesmi
11:06
118
nov
26
klaudia válaszaGica írására:
tyűű,most nagyon irigykedem,hogy neked ilyen erős gyomrod van...nekem sajnos nagyon nem az.
Amúgy kezdetben én is kellemetlenül éreztem magam,ha a páromnál kellett wc-re mennem,mert lakótársa is volt,:D...de egy távkapcsolatban nehezen működött volna,ha hazaviszem
Mikor összeköltöztünk,már nem volt ilyen problémám:D
11:09
119
nov
26
mosszka válaszaOkami írására:
szia, énis laktóz érzékeny, de laktózmentes cuccokkal és laktáztabival mindent ehetek :)) szinte :)
11:50
120
nov
26
mosszka írta:
a téma meg brrrrr...kivülről elképesztő vicces, de benne lenni borzalmas. Pasi meg fogadja el, h a lányok is csinálják, és legyen vicces, mint a sztorikban :)
11:51
121
nov
26
puking válaszasophie29 írására:
Amúgy ti mennyi idő után eresztetek el az első galambot a párotok előtt ?
előbb-utóbb úgyis elrepül egy :)
13:48
122
nov
26
klaudia válaszapuking írására:
hihihi,de aranyos kérdés
én fél év után.a párom meg asszem 2hét után
13:58
123
nov
26
puking írta:
lol :D nagyon jó ez blog!!!!

egyik haverom egyszer ilyet mondott: " az a jó barátnő aki előtted fingik, nem pedig vmilyen idióta kifogással kimegy a mosdóba és ott magányában"....:D
14:33
124
nov
26
Gucy írta:
Férjemet megismerve egy teljes hetet a wc-n töltöttem,alulról jött rendesen...rókát viszont 5 éve nem kergettem,abba lelkileg is belebetegszem,ugyhogy ha kavargok megtömöm magam gyógyóval és alszom egyet.
Barátnőm mesélte,terhessége 9 hónapjában minden nap rókázott,többször is.A durva az volt,hogy akkor vették fel stúdióban a lemezét,ugyhogy egyet énekelt,egyet rókázott.
Tesóm meg lassan sportszerüen csinálja mindkettőt.Szerinte ha nem hig,ami alul kijön,az nem kaki...havonta pedig a taccsot is kidobja.Egészséges életet él:D
15:14
125
nov
26
Gica válaszaklaudia írására:
:D:D
igen, az más szitu.
16:25
126
nov
26
sophie29 válaszaNyuszicica írására:
ugye?szerintem is :(...na de ez már két és fél éve történt aztán aszongya hogy szeret :D és hogy gyönyörű vagyok...:D:D:D
17:59
127
nov
26
sophie29 válaszapuking írására:
:D
nekem a"kómás galamb"ellenére elég nehezen ment a pukizás,soxor bántottak is a szelek...
de a Szerelmemnél kb.2 nap után kiesett a dugó a fenekéből :D:D:D
18:02
128
nov
26
marilynmonroe írta:
:P Jó a cikk! XD A hánysról van egy saját sztorim. Az első közös szilveszteren párommal egy olyan házibuliban voltunk, ahol volt vagy 30 ember, abból csak a páromat ismertem meg a haverját. Párom is csak néhány emert.Egy kis jéger alma,boros kóla,vodka narancs és az éjféli pezsgőzés után a gyomrom úgy gondolta, hogy nem kívánja többé magában tartani ezt a mixet...Csakhogy éppen egy kanapén ültem,ahonnan jelen állapotomban nem igazán tudtam felállni.Így előre a fejet és...telibe okádtam a házigazda csaj szekrényének az oldalát.A csaj tajtékzott,kiabált (amiből persze semmit nem fogtam fel:P),páromnak odaszólt mikor látta, hogy nem reagálok, hogy "igazán feltakaríthatnál a bnőd után!".Ő meg fogta a felmosót, feltörölte,majd mikor visszült mellém csak ennyit mondott:nyugodtan szólhattál volna,hogy ilyen súlyos a helyzet, segítettem volna kimenni a wcre.Persze közben kuncogott:) Így visszagondolva nagyon megérdemelte a csaj, mert kb hajnali 5 és 6 között amikor végre kezdett kiürülni a ház és csendesedni minden végre találtunk a párommal egy jó kis ágyat.Bebugyoláltuk magunkat a hálózsákainkkal éls éppen szundizni készültünk volna, amikor odajön a házigazda bige:na, jó most akkor pakoljatok, mert házibulit rendeztem nem szállást.-ó,hogy telibeokádtalak volna!-gondoltam magamban, majd felöltöztünk és kibotorkáltunk a jéghidegbe.
21:05
129
nov
27
Nyuszicica válaszamarilynmonroe írására:
Hülyepicsa. Még csak nem is a szőnyeg volt, amibe beleszáradt volna! XD Áááh... nem szeretem az empátiátlan embereket...
08:24
130
nov
27
Nyuszicica írta:
Nem volt kapcsi. 3 év néma vágyakozás volt. <=) De szép volt.
08:25
131
nov
27
kleenex írta:
Hányás EPIC FAIL :
http://www.youtube.com/watch?v=S7Gs1lBjR6Q&feature=player_embedded

08:32
132
nov
27
klaudia írta:
Na,most pont aktuális a téma:(
tegnap rizottót ettem,és pocsékul vagyok.
Imádom a zöldségeket és még egészséges is sok zöldséget enni,de az én gyomrom nem bírja.
Azt gondoltam,többször eszek zöldséget,majd hozzászokik,de neeeem.
Valaki tud valami tippet?
09:27
133
nov
27
puncedly írta:
Hát ez aztán tényleg az a téma, amely sehol máshol nincs kitárgyalva. Pedig szerintem mindenkivel elofordult már egyszer - vagy a pecchesekkel mint én tobbszor is.

Pár éve volt egy gorog pasim, és a szulinapján garnéla rák volt a menu roston sulve. Ugye a magyar ember lánya tányérján azért nem figyel minden nap garnéla, hát neki is láttam az egzotikus vacsinak, ízlett is nagyon. Ez után romantikus estét terveztunk kettesben, stb., nos action kozben kezdtem magam furán érezni, és arra már nem is emléxem hogyan jutottam el a fajansz vízeséshez, de ahogy garnéla be, ugy garnéla ki. Soha nem feledem. Az gorog Adoniszom megjegyezte, hogy - és most kapaszkodjatok - "Látszik hogy 3. világbol vagy (Szlovákia !), nem bírja a gyomrod a luxuskaját!" Na ugye nem kell részeleteznem micsoda gyorsasággal vetettem véget ennek a románcnak !
10:38
134
nov
27
Neel írta:
Saját bevallása szerint a barátom, mielőtt először jött el hozzánk, "jól kifosta magát"! XD Szegény izgulós
12:47
135
nov
27
puking válaszaNeel írására:
Feltételezem ez egy nagyon mélykapcsolat a tietek, h. ezt bevallta a barátod. XDDDD

És erre mi volt a reakciód ?
13:16
136
nov
27
Neel írta:
Nekem azt magyarázza már el valaki, ha tudja, hogy az idegességtől miért jön létre hasmenés? Ugye a hányás okait elég jól ismerjük. De a hasmenés és idegesség között milyen kapcsolat van? Erre még nem jöttem rá.
13:17
137
nov
27
Neel válaszapuking írására:
jajj nagyon nevettünk, mert olyan jóízűen és hirtelen bökte ki! Mondtam, hogy jajj te akkor nagyon fontos lehetett a megmérettetés :)
amúgy szeret fárasztani a hasonló dolgaival. Biztos úgy érzi rám is tartozik XD
13:20
138
nov
27
Senzafine írta:
Mi utálunk hányni????? na és szegény zsiráfok? :D
16:05
139
nov
27
Okami válaszamosszka írására:
laktáz tabiról nem is hallottam hehe, igazából szójás cuccokkal én is pótolhatnám, de iszonyat milyen ára van, tejfölnek, sajtnak úgyszintén....úgyhogy ezek nálam kilőve, addig amíg nem lesz normális fizetésem, hehe.

16:57
140
nov
27
marilynmonroe válaszaNyuszicica írására:
Fú, hát igen...nagyon rosszul voltam :P
19:10
141
nov
28
sophie29 válaszaNeel írására:
ne haragudj meg de,én ezen most nagyon jót nevettem...korán reggel jól esett :Dbocs
szegééééénykém nagyon izgulhatott :)
07:28
142
nov
28
Neel válaszasophie29 írására:
Megértem, mondom mi is sokáig ezt röhögtük :D
21:26
143
nov
29
Cuco írta:
Sokszor előfordul a hasmenés, ha nagyon kell akkor muszáj vagyok elmenni a barátnőméknél is. Útközben sokszor van, hogy amíg bírom inkább visszatartom, valahogy csak eljutok hazáig. Persze ha ez nem megoldható akkor kevésbé forgalmas bevásárlóközpont WC-jét választom, tehát nem a legközelebbi helyet, inkább villamosozok 15 percet másik irányba, amely mosdói állapotát ismerem. Inkább idegi alapon van ez, ha meglátom a WC-t, néha elmúlik az inger. Ha látom, hogy másik fülkében is vannak, akkor kicsit bátrabb vagyok. Erdőben ha olyan emberrel kirándulok akiben megbízok, eltudom végezni a dolgom, de elvárom h ő is bízzon bennem. Hányi nem szoktam.
15:01
144
dec
04
mosszka válaszaOkami írására:
Lactase néven fut, és nem drága, 50 db-os recept nélkuli, de van 100 db-os is vényre és kb ugyanannyiba kerül :) (2200 ft). nekem nyár óta van és végre jöhetett a fagyi és a süti :)
00:37
145
dec
04
mosszka válaszaOkami írására:
Lactase néven fut, és nem drága, 50 db-os recept nélkuli, de van 100 db-os is vényre és kb ugyanannyiba kerül :) (2200 ft). nekem nyár óta van és végre jöhetett a fagyi és a süti :)
00:37
146
dec
04
Okami válaszamosszka írására:
Nah most értem ide, köszi szépen utána fogok nézni.....mondjuk, ha nyár nálam alap a fagyi még, akkor is belegebedek a wc-re rohangálástól XD ciki egy dolog az biztos....vagyis inkább kellemetlen.
19:52
147
dec
18
Adriana válaszaNeel írására:
Gyomorideg. A gyomorban és hasban sok ideg van. Szerintem olyankor az emésztéssel lehet probléma.
09:38
rubikkocka írta: ma 14:02
És keményítő is kell bele, különben szétesik.
donci írta: ma 14:02
jaaa, ugy nem igazi! Azt hittem marhahuskockàbol csinàltàl màkos kockàt! Na az igen!! :)
rubikkocka írta: ma 14:01
Mondjuk húslevesből. Keversz be piskótatésztát. A levesből mersz bele egy pici létyót, meg szedsz bele a zöldségekből, összekevered, be a sütőbe. szevasz. Lehet hogy holnap megcsinálom. XD