Közösség

Minden hatodik...

5180

A világban 2009-ben több mint egy milliárd ember éhezett, s minden hatodik másodpercben éhenhal egy gyermek. A hetvenes évek vége, az adatok rögzítésének kezdete óta sosem volt ilyen magas ez a szám - tény, hogy a gazdasági válság ezen a téren is érezteti hatását, ám már annak kirobbanása előtt is aggasztóak voltak a statisztikák. A fenti szám azt jelenti, hogy minden hatodik ember éhezik, ám az eloszlás nem egyenletes. Ha kóros és tömeges alultápláltságról, éhenhalásról, az élelem hiánya miatt felpuffadt hasú kisgyerekekről beszélünk, többnyire azonnal Afrika ugrik be, és valóban, a probléma ott lassan kezelhetetlen méreteket ölt, bár nem ők szenvednek egyedül. A témával foglalkozó kutatások és prognózisok szerint 2025-re mintegy 42 millió gyermek éhezhet tartósan a kontinensen, ha nem sikerül valami megoldást találni sürgősen. Tudnunk kell azonban, hogy nem Afrika az egyetlen éhínséggel küzdő hely ezen a világon, Ázsiában is egyre több az éhező gyerek, egyes források szerint Indiában arányaiban többen szenvednek ettől, bár egy kicsit másképp.

Míg a fekete kontinensen az élelem teljes hiánya jellemző, azaz konkrétan nincs mit enni, addig Indiában inkább az étkezések gyakorisága és a bevitt táplálék minősége és tápértéke a problematikus, ami különféle szövődményekehez vezet. Ilyen például a vérszegénység, aminek aránya drámaian nőtt az elmúlt években, a legutóbbi jelentések szerint a három év alatti gyerekek mintegy nyolcvan százaléka anémiás, de egyéb hiánybetegségek is megjelennek. Tény, hogy Indiának összességében jobb a helyzete, tehát felvilágosító kampányokkal és az anyákra és a gyermemekre való fokozottabb odafigyeléssel sokat javíthatnának a helyzeten, mert mind infrastruktúrában, mind forrásokkal sokkal jobban állnak, mint Afrika.

Az ENSZ Világélelmezési Programjának legfőbb kellékei

Mielőtt azonban visszatérnénk a leginkább érintett területekre, nézzük meg, mi a helyzet Magyarországon, mert sokan emlegetik ilyenkor, hogy nálunk is elég komoly bajok vannak - nem beszélve Európa elmaradottab térségeiről. 2008-as adatok szerint hazánkban mélyszegénységben 200 000, úgynevezett rejtett szegénységben pedig körülbelül 400 000 gyermek él. Mivel Magyarországon az alultápláltság forrása a szegénység, ezekre a számokra érdemes odafigyelni. Szerencsére az óvodai és iskolai közétkeztetés a legtöbb hátrányos helyzetben élő gyermek számára állami támogatással ingyenes, így ők legalább az oktatási intézményekben viszonylag kielégítően tudnak táplálkozni, még ha otthon nem is tudják ugyanezt biztosítani a szülők. Jellemzően tésztán és burgonyán élnek ezek a családok, így az egyoldalú táplálkozás következményei ezekben az esetekben is egyértelműek. A Baptista Szeretetszolgálat adatai szerint körülbelül 120 000 éhező gyerek lehet országunkban. Az éhezés tehát - bár súlyozható bizonyos térségekre - mindenütt jelen van, nem kivéte ez alól az Egyesült Államok sem, ahol 2009-ben 6,7 millió családnak jelentett komoly gondot a napi élelem megszerzése, s szintén szokatlan magasságokba emelkedett az alultápláltak száma is.

Az éhezés okai között nemcsak a források hiányát kell számon tartanunk, a munkanélküliség - főleg a fejlett országokban - könnyen vezethet élelmezési problémákhoz, de komoly kiváltó ok a vízhiány, az általános szegénység, a népességnövekedés, a természeti katasztrófák, a klímaváltozás hatásai vagy éppen az AIDS is. Ez utóbbi be is zárja a kört, hisz sok fertőzött a városokba vándorol, hogy könnyebben elérjék az orvosi kezeléseket, így csökkentve a mezőgazdasági munkaerőt, növelve a városi mélyszegények rétegét, ám közben a fertőzöttség is egyre nagyobb, hisz mind több éhező bocsátja áruba testét élelemért, így tetézve a bajt. De a kóros éhség minden szempontból komoly terhet ró az országokra és közvetve a világra is. Az éhező anyák alulfejlett csecsemőket hoznak a világra, akiknek később fejlődési elmaradottságaik, tanulási rendellenességeik lesznek, immunrendszerük legyengül, betegessé válnak, eleve esélyük sem lesz egy elfogadható életminőségű, gazdaságban részt vevő ember életét élni. Többnyire a szociális háló foglyai maradnak - már ha van olyan szerencséjük, hogy olyan helyen éheznek, ahol van ilyen. Az államoknak mindez egyre több pénzébe kerül, és ezeket idővel más területekről vonják el.

Az alultápláltság ellen ezekkel a napi szükséges vitamin- és ásványi anyagokat tartalmazó porokkal küzdenek.

A jelen helyzet is elég aggasztó tehát, ám ha a jövőbe tekintünk, még félelmetesebb tendenciákat fedezhetünk fel a világban. Idén kezdett a közbeszéd tárgyává válni Afrika újrafelosztása. A neokolonializmusként is emlegetett jelenség egész egyszerűen annyit tesz, hogy jóléti államok homályos, pontatlan szerződésekkel bérleti jogot szereznek Afrika mezőgazdasági művelésre alkalmas területei fölött. A bérleti szerződések átlagosan 50-100 évet fednek le, ám nem egészen tisztázott, hogy a csekély díj mellett mégis milyen hasznot hoz ez az ott élőknek azon kívül, hogy elvileg munkahelyeket teremtenek vele. A felvásárlók között szerepel Kína, Dél-Korea vagy éppen Szaúd-Arábia, ám afrikai földön megtermelt javakat saját népük élemezésére fordítják, így mindenki számára könnyen vizualizálható az éhínséggel küzdő feketék robotolása a mezőgazdasági földeken, olyan földeken, amiknek terményeivel saját és családjuk éhségét nem csillapíthatják. Mivel sok afrikai ország vezetősége az alapokig rothadt és korrupt, nyilvánvalóan nem lakosaik szempontjait és érdekeit nézik, mikor szignózzák a papírokat. A felvásárlások ellen már az ENSZ és olyan befolyásos emberek is felemelték szavukat, mint Soros György. Persze ez a kizsákmányolás nem példa nélküli, csak a forma változik, ismét meg kell említenünk a Darwin rémálma című dokumentumfilmet, ahol a HIV-től és éhezéstől kínlódó és haldokló helyiek az európai piacra dolgozzák fel a mesterségesen betelepített és az élővilágot kipusztító nagytestű halakat. Nekik csak a rothadó fejek maradnak...

A kérdést, hogy a Föld egyik legnagyobb betegségét, az éhínséget hogyan lehetne gyógyítani, sokan sokféleképpen megválaszolták már, és körülbelül a válaszok számával egyező a cáfolatok száma is. Sajnos sok olyan, gondolkodó, felvilágosult és jólétben élő ember él köztünk, és ül sokszor vezető beosztásban, aki ilyen-olyan okok miatt hárítja a kérdést. Sok kifogásunk lehet arra, hogy miért nem segítünk, még akkor sem, ha lenne rá lehetőségünk, de talán egyszer az életben mindenki eljuthat oda, hogy tesz valamit, főleg, ha egy tiszta és önzetlen pillanatunkban felfogjuk az egyenlőtlenséget és hozzáállásunk bizarrságát. Van igazság azokban az elméletekben is, hogy a szegény és éhező népek között a legnagyobb a szaporulat, s a segélyekkel csak növeljük azok számát, akik még több éhezőt hoznak a világra, de ahogy majd látjuk, az ENSZ Világélelmezési Programja a termelési infrastruktúrára is komoly hangsúlyt helyez, ám ettől a segélyek elengedhetetlenek. Arról nem beszélve, hogy a felvilágosult, olvasott, jóléti társadalmakban élő ember sokszor ezeket a véleményeket csak arra használja fel, hogy ne segítsen.

Mindenesetre a segítő szándék sokakban ott lapul, és bizony komoly elmék kerekei recsegnek azon töprengve, mit is lehetne, mit is kellene tenni. Ilyenkor kerülnek elő az olyan ötletek, mint például az Afrikában őshonos óriás csiga élelmezésbe való bevonásának gondolata. Ukpong Udofia, a nigériai kutatónő azzal hívta fel magára a figyelmet a tudományos világban, hogy az óriás csigák tápértékét hasonlította össze a hagyományos haszonállatokéval. Ezek szerint a csiga nemhogy gazdag fehérjében, proteinben, vasban, cinkben, kalciumban és megannyi létfontosságú ásványi anyagban, de a marhahússal öszevetve minden szempontból lekörözi azt. Ezen felül még finom is, ráadásul szerte Afrikában megtalálható. Már csak egy fontos kísérlet volt hátra, nevezetesen a feltételezhető ellenérzések - dacára annak hogy a csiga világszerte ínyencek kedvenc eledele -, ám Udofia és csapata ezt is próbára tette. Ízletes pitéket készítettek, egy részüket marha, más részüket pedig csigahúsból, s legnagyobb megdöbbenésükre a tesztalanyok többsége egyértelműen a csigapitére szavazott. Ez tehát egy opció, ráadásul többszörösen is megoldást kínáló, mivel nem csak az éhség csillapítható a csigák segítségével, de az aggasztó méreteket öltő, vashiányból fakadó anémia is, habként a csigapitén pedig ott a tény, hogy összehasonlíthatatlanul kevesebb takarmányra és vízre van szükségük, mint egy nagytesű haszonállatnak.

Ám mi van, ha a világra tekintünk? Természetesen megannyi szervezet és önkéntes igyekszik tenni valamit a javak igazságtalan elosztása ellen, kampányokat szerveznek, adományokat gyűjtenek, élelmiszereket osztanak, statisztikákat és elemzéseket készítenek. A legnagyobb és leg(el)ismertebb humanitárius szervezet mind közül a World Food Programme (WFP), azaz a Világélelmezési Program, ami az idei adatokat látva - és megjósolva - hatalmas kampányba kezdett. Ők úgy fogalmaznak, a gazdasági válság egy láthatatlan, és kézzel nem megfogható szegénységi cunamit indított el, ami még több embert taszít az éhezés kínokkal teli világába. Kampányukkal pedig azt az egy milliárd embert igyekeznek megszólítani, akiknek nemhogy nincsenek élelmezési problémáik, de még egy havi költségvetésükben sem érzékelik azt a kiadást, amivel komolyan segíthetnének a Föld éhező lakosságán - s ez mint tudjuk, minden hatodik embert jelent. Az egy milliárd egy milliárdért kampány (A Billion for a Billion) keretében most nem a vállalatokat, kormányokat, adakozó kedvű vagyonosokat és cégvezetőket célozzák meg, hanem minket, segítő szándékú kisembereket. A kampány egyszerűen kezelhető felületén egy internetes fizetésre alkalmas bankkártyával pillanatok alatt átutalhatunk a szervezet számára 5, 50 vagy 170 dollárt. Öt dollárért egy csecsemő egy évi táplálását fedezzük, ötvenért egy iskolás korú gyermek egy évi étkeztetését, százhetvenért pedig egy felnőtt éves élelmiszermennyiségét fizetjük ki. Mai árfolyamon ez annyit tesz, hogy 896 forintot, 8965 forintot vagy 30 480 forintot ajánlunk fel a szervezetnek. A WFP idén különösen nagy bajban van, élelmiszerkészleteik kifogyóban voltak ősz elején, hisz minden ország inkább saját lakosait támogatta a válságban, mint ezeket a rászorulókat, akiket nem támogat senki. Sok helyen ezért meg kellett felezni a korábbi adagokat, de volt olyan hely, ahova egyáltalán nem tudtak szállítani.

Magyarországnak egyébként hagyományosan jó kapcsolata van a programmal, hazánk volt az első a közép-európai országok közül, amelyik 1969-ben felvette a kapcsolatot a szervezettel, és azóta mintegy 4,3 millió dolárt csorgattunk a kasszájukba. A kritikus hangoknak ebben az esetben nincs értelmük, ugyanis a Világélelmezési Program valóban élelmiszert oszt, 2004-ben például 5,1 millió tonnát szállítottak el és osztottak szét a rászorulóknak, minden egyes nap 30 hajójuk, 5000 teherautójuk és 70 repülőgépük szállítja az élelmiszert oda, ahol a legjobban kell. A nélkülözhetetlen segélyeken túl a helyi vezetéseket mindenhol igyekeznek rávenni arra, hogy fejlesszenek, s próbálják - lehetőségeikhez mérten - kezelni a helyzetet.

Ezek után mindenki eldöntheti, nélkülözni tud-e mondjuk 896 forintot, azaz három vonaljegy, két korsó sör, egy hamburger menü, egy doboz cigi, egy negyed Bershka felső árát egy csecsemő étkeztetéséért. Ha nem, még mindig végigjátszhatod a freerice játékát, ami minden helyes válasz után egyre több adomány rizst gyűjt a közös kosárba, s ezt szponzorok fizetik. Vagy legalább játszhat a food force-szal, a Világélelmezési Program magyar oldalán. Esetleg elgondolkozhat mindezen legközelebb, amikor kidobja a lejárt ételeket a hűtőből... (Ha pedig inkább a magyaroknak segítenél, keresd fel a Baptista Szeretetszolgálatot.)

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások