Test

Szifiliszes vagyok?

5170

A hétvégén volt egy party az A38-on, mondhatnánk, hogy nincs ebben semmi különös, hiszen volt néhány DJ, meg táncoló, dohányzó, piáló tömeg. Igen ám, de a szervezők az Orrbárban felállítottak egy standot, három önkéntessel, akik rapid HIV és szifilisz teszteket csináltak a vállalkozó kedvű nagyérdeműnek.

Igen, jobb tudni, mert, ha valamelyik eredményünk pozitív, nem rombolja tovább szervezetünket a betegség. Ahogy egy nagyon kedves ismerősöm mondta: "HIV-fertőzöttnek lenni sok bonyodalommal jár, de nem a világ vége." Ha már fertőzött vagy, legyen akármilyen bagatell fertőző betegséged, jobb tudni róla, és nem tovább adni a kórt.

Mivel négy éve élek monogámiában, nem volt túl sok reális alapja az izgalmamnak. Ennek ellenére persze, hogy izgultam. Beültem a székbe, megbökték a középső ujjamat, érdekes módon semmit sem éreztem, majd jött a véres alkohol. Valójában jól be voltam csípve, ezért kisebb infarktusok nélkül vészeltem át azt az  öt percet, amíg elkészültek az eredményeim. Persze percenként azt hittem, hogy már készen vannak, így folyamatosan zaklattam a fiúkat, akik böktek. A barátnőm nagyon bátor volt, mindenkire kedvesen mosolygott, és mondta: "Jobb tudni!"

Mégis mi lehet az oka annak, hogy ha efféle tesztet végzünk tele vagyunk izgalommal még akkor is, amikor tényleg semmi okunk rá? Ez a média hatása vagy az az ösztönös reakció, hogy féltjük a kis életünket? Lehet, hogy nem is rágta le minden megbökött a tíz körmét? Az ismeretlen, ami várhat ránk, tényleg lehet ijesztő. És ugye az első kérdések: vajon elájulok vagy sírógörcsöt kapok, ha megtudom? Mi lesz utána, öngyilkos legyek vagy hedonista? Elmondjam mindenkinek és adjam a legtöbbet a társadalomnak, segítő szándékkal, hogy ők ne kerüljenek bajba vagy ha már bajban vannak, akkor támogassam őket? Esetleg mélyen hallgassak?

Rengeteg kérdés merül fel az emberben miközben orvosi eredményekre vár. Sokszor nagyon tragikus színben látjuk azokban percekben vagy esetleg napokban a világot, míg megérkezik a - valljuk be ez a jellemzőbb - negatív eredmény. Biztosan sokan estetek már át különböző vizsgálatokon. Nekem ezek közül a "kedvencem" az ultrahang. Tudjátok, azok a fényévnyi hosszúságúnak tűnő percek, amikor az orvos csak vizsgál és kussol, továbbra is lapogat és simiz, és semmit nem mond. Volt már, hogy megkértem, hogy mondjon bátorító szavakat, de azt mondta, koncentrál. És amikor végre befejezi, és letörli a getmót a testedről, rád néz és kedvesen megszólal: "Nincsen semmi baj." Neked egy Himalájányi kőrengeteg gurul le a szívedről, és végre visszatér kezeidbe a vér, mert már nem szorítod ökölbe őket. Persze volt már olyan is, hogy a vizsgáló doki folyamatosan bizonytalankodott: "Ööööh, itt mintha.... Na, lássuk csak, mi lehet ez? Ja, ez semmi, jól van." - na, ettől igazán agyfrászt lehet kapni, bevallom rendeztem is már kisebb hisztit vizsgálóban.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások