Test

Terhes, nem terhes...

5140

Bizonyára ismeritek a szeret, nem szeret játékot, amelyet faleveleken szoktak alkalmazni a lányok szívük csücskére gondolva. Egy nő gyakorlatilag ugyanezt a számolgatást űzi akkor is, amikor teherbe kíván esni, illetve amikor nem. Miután olvastam az Eladó a petém! című cikket, előbújt belőlem néhány gondolat, mivel érint a téma…

Essünk neki

Későn érő típus vagyok. A fogamzásgátlóval, mint napi betevő falattal húszas éveim elején találkoztam először. Nőgyógyász-látogatásra nem hívtam barátnőt gyámolítás céljából, épp elég volt számomra saját buta gondolataim rendszerezése. Az orvosnál (aki történetesen nő volt) az első mondat, ami a vizsgálóra „pattanva” számra szökkent, így hangzott:”Régen voltam tesi órán…”. Kisebb szertartást rendeztem az első, pici tabletta magamhoz vétele előtt, az akkori párom meg is mosolyogta a kísérő szövegemet: ”Istenért és a hazáért essünk hát neki!” Maga az antibébi fizikailag is hatott rám, ugyanis tovaszálltak a havi lavit megelőző görcseim. Aztán történt egyszer, hogy öt napot késett a piros vonat, és én naponta két kilót fogytam a rettenetes félelemtől. Már elképzeltem magamat óriás pocakkal, aztán elképzeltem szüleim kedves ábrázatát, ahogy közlöm velük a fantasztikus hírt: nagyszülők lesznek. Innentől kezdve nem esett nehezemre tovább vinni a szálat, hogy félbehagyom az iskolát, költözöm a születendő gyermek apjához (vagy nem), bababoltokat járok, vagy egyszerűen levetem magamat a hídról, mert az milyen sikkes ilyen esetekben. Vessetek rám követ, de nem tudtam boldog anyaként látni a lányt, aki sem értelmileg, sem érzelmileg nem jutott még el arra a szintre, hogy kisbabát neveljen. Tényleg későn érő típus voltam. Na, amikor végre sípolt a piros mozdony, hatalmas kő esett le a szívemről. Azt már sosem tudom meg, mekkorát huppant volna az a kő, ha a vágányra nem fut be a sokat késett nemzetközi…

Bohóckodó sejtek

Végül a kóró (azaz én) is megtalálta a saját madzagját. A kapcsolat előrehaladtával felvetődött a gyermekvállalás kérdése is. Hiszen mindkét fél tudni szeretné, egyáltalán akar-e a másik trónörököst. Miután részemről és részéről is igen volt a válasz, nyitva csupán a mikor? maradt. Aztán ennek az ideje is elérkezett. Először búcsút vettünk a fogamzásgátlótól. Másodszor teljes körű kivizsgálás következett, hogy nem vagyok-e sorozatgyilkos, vagy a párom nem pedofil-e. Majd hajrá! Mivel nekem veleszületett tulajdonságom, hogy reggeltől estig hányingerem van, így az efféle testi megnyilvánulásoknak nem dőlök be. Mondom nektek: a férfi mindent megtesz annak érdekében, hogy gyereke legyen. Két héttel az aktuális ciklusom előtt a párom tíz évre elegendő terhességi teszttel tért haza. Most úgy állnak sorban a szerencsétlenek, mint más szekrényében az atomháború esetére felhalmozott konzervek. Öregem:biztosra megyünk. Na, a használati útmutató ellenére én mártottam a csíkot mélyebbre is a pisibe, mint szabadott volna. Férjem itatott alkoholmentes sörrel, hogy próbálhassuk a következőt. Negatív lett.

Hihetetlen, de korábbi képzelgéseimmel ellentétben most az jelent meg lelki szemeim előtt, hogy nekünk nem lehet saját babánk, és egy kínai gyereket fogadunk örökbe, vagy száz dalmata kiskutyát. Ez elég morbid gondolat, de inkább ironizálok a bajaim felett, mint könnyekbe fulladva átkozom Istent, amiért – lehet – terméketlenné tett. Csak reménykedek abban, hogy van valahol egy hímivarsejt, ami elég bohócnak találja a petesejtemet egy közös bohózat előadására, és a duett vége vastaps. Most már nem rettegnék, ha késne a piros vonat. (Vagy egy ideig nem is látnám.) A szülők arcán is valódi öröm ülne. Az iskolát befejeztem, és vágyom az anyaságra. Jéé, ezt most mondom ki először. A furcsa az, hogy nem akarok szívről leeső kőhuppanást, ha egyszer babás leszek. Nem akarok ökölrázást, szitkozódást, hibáztatást, görcsölést, kényszerítést. Sem testnek, sem léleknek. Csak egy mosolyt akarok, hogy a sors is így gondolta…

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások