Szépség

Szépséged a siker kulcsa?

5148

Közismert a pszichológiai tézis a holdudvarhatás, miszerint a pozitív tulajdonságok mellé hajlamosak vagyunk hasonlóan pozitív dolgokat társítani. Így van ez a szép emberekkel is - aki szép, arról előbb feltételezzük, hogy kedves és jószándékú. A mai fiatal lányok úgy tűnik, hogy eme gondolatmenet köré kanyarintják az életüket, hiszen egy friss felmérésből kiderült, hogy minden harmadik brit tinilány, több időt szán szépségápolásra, mint a könyvek bújására.

A kutatásban résztvevők igen fiatalok, hiszen a megkérdezettek életkora csupán kilenctől tizenöt évesig terjed. Fiatal koruk ellenére, 49%-uk vélekedik úgy, hogy szebbnek kell lennie iskolatársainál. A szépséget szorosan összekapcsolják a sikerrel, mivel a kívánt életszínvonal eléréséhez nem csupán a mentális tőkét, hanem a külső adottságokat tekintik eszköznek. Félelmetesen hangzik? Sajnos így van, magam is tapasztaltam, amikor minden nap szerencsém volt Volán busszal utazni. A helyi szakmunkásképzőnél felszálló diáklányok -hát hogy is mondjam- enyhén szólva közönségesre voltak mázolva. Azt hiszem jogosan merült fel bennem a kérdés, hogy vajon hová lehet ezt még fokozni, ha iskolába is így járnak, akkor vajon milyen sminket készítenek szombat estére? A hétköznapi és a bulizós outfittek között egyre inkább eltűnik a különbség, amit a kutatás is jól példáz: a felmérésben szereplő lányok átlagosan minimum 25 percet fordítanak a reggeli készülődésre, ami épp a kétszerese annak, amit a fiúk szánnak az efféle tevékenységre.

Az aggályok top tízes listáján előkelő helyet foglalnak el, a testsúlyhoz és a frizurához köthető agonizálások, amihez még napi közel egy órás feszkózás társul, ami pusztán a küllemről szól. Érthető, hogy ennyi önbíráskodás és kritizálás mellett kevés idő marad a tanulásra. Természetesen a bőrápolás sem maradhat le a listáról: a szakértők szerint, míg az előző generáció könnyen megbékélt a tökéletlen bőrrel, addig a mai tinédzserek kényszeresen keresik a leghatásosabb kozmetikumokat. És hogy összességében miben látják jövőbeli sikerük kulcsát? A külsőségekben, ezáltal mindet feláldoznak a tökéletes külső oltárán, legyen szó emberi kapcsolatokról, vagy épp a tanulásról, ami valljuk be, jóval fontosabb tényező az áhitott karrier elérésében.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások