Közösség

Nyomulósok és önbizalomhiányosok

5134

Tudom, hogy cikkemmel egyeseket megbotránkoztatok, de erre csak azt tudom mondani, hogy “akinek nem inge…”. A szándékom ugyanis nem rosszindulatú, csak vitára akarom bocsátani ezt a kérdést.

Napjaink modern társadalmában ugyanis felborultak a nemi szerepek, és egyre halványabbak azok a megkülönböztető jegyek, amelyek a nőket és a férfiakat jellemzik. A XX.század második felétől megfigyelhető egy rohamos “fejlődési” tendencia a nők egyenjogúvá válása tekintetében, ezt főképp a női egyenjogúsági (feminista) mozgalmaknak köszönhetjük. Ezek a mozgalmak napjainkra gyakorlatilag ledöntötték a korlátokat a nők előtt, vagyis elvileg bármilyen hivatást választhatunk, bármilyen ruhát viselhetünk, élhetünk az évtizedek során kiharcolt választójogunkkal, karriert építhetünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a diszkrimináció teljesen megszűnt volna, hiszen a gyakorlatban egy autószerelő végzettséggel rendelkező nő sokkal nehezebben (vagy egyáltalán nem) tud elhelyezkedni ebben a szakmában, mint egy férfi. Arról nem is beszélve, hogy a volt-egyetemi profom szerint, ha egy pályán túlsúlyba kerül a nők aránya, akkor az “elértéktelenedik”…vagyis a mi munkánk ezek szerint nem ér annyit, mint egy férfié?

Ennek ellenére tény és való, hogy sokkal céltudatosabbak és erősebbek lettünk (nem fizikailag értve). Rengeteg nő dolgozik vezető beosztásban, a hadseregben, rendőrségen, tudományos kutatásokban. Férfitárs nélkül is fent tudjuk magunkat tartani, hiszen saját munkánk, bérünk van, ami a régi korokban teljesen elképzelhetetlen volt. Az egyenjogúságunk árnyoldalait azonban már viszonylag ritkán hangoztatjuk. A társadalmi rendszerben bekövetkezett változás ugyanis (a rendszer fogalmából is adódóan) hatások, kölcsönhatások sorozatát indította el. A férfiak nem minősülnek többé kizárólagos családfenntartónak, hiszen rengeteg nőismerősöm többet keres a párjánál (többek között én is ebben a helyzetben vagyok). Azonban az anyagiaktól eltekintve a viselkedésünkben is megváltoztunk, magabiztosabbak, törtetőbbek, agilisabbak lettünk.

A férfiak pedig “elbizonytalanodtak”, kevésbé mernek kapcsolatot kezdeményezni, jobban félnek az elutasítástól. A szórakozóhelyeken a haverjukat küldik oda a “kiszemelt áldozathoz”, hogy “mérjék fel a terepet”. A nők pedig gyakran egyenesen rányomulnak a pasikra. A nők egyre szélesebb körben jelentik ki, hogy csak 35-40 évesen, vagy egyáltalán nem szeretnének gyereket vállalni. Figyeljük meg, hogy kitolódott az életkor az első gyermek vállalása tekintetében. Bizonyos szempontból érthető, hogy a mai rohanó világban kétszer is meggondoljuk mikor szüljünk. Nem egy barátnőmet utasították el állásinterjún azért, mert egy vagy több kisgyermeke van, vagy épp azért “mert még nincs, és biztos pár éven belül szülni akar”. Szóval a munkáltatók lojalitása a nők és gyermekeik iránt…hát igen, egyenjogúak vagyunk, ne álmodjunk gyerekről!

Emlékszem, amikor nyolc hónapos terhes voltam a kislányommal, szinte kizárólag nők adták át a helyüket a buszon vagy a villamoson (azért volt egy-két férfi is köztük, nekik nagyon hálás voltam). Megdöbbentett, hogy addig észre sem vettem, mennyire kihalt a férfiak udvariassága, előzékenysége a nőkkel szemben (ez főképp a fiatalabb korosztályra jellemző, az idősebbek között van még régivágású “lovag”). Szóval ha már egyenjogúak vagyunk, akkor nyugodtan ácsoroghatunk terhesen (vagy nem terhesen) a buszon is.

A divatdiktátorok szoknyákat terveznek férfiaknak, a stylistok pedig kisminkelik őket…ezen én teljesen megdöbbentem. Egy idősebb kolléganőm mesélte, hogy 14 éves lánya egy szemceruzával kihúzott szemű fiúval állított haza. A férje csak ennyit mondott a srácnak: “fiam menj haza, mosd le anyád szemfestékét, és öltözzél fel normálisan…”. De ez a divat…nem tudom miért jó, ha egy fiút illuminált állapotunkban akár még nőnek is nézhetnénk. Mi csajok meg “sírunk”, hogy hol vannak az igazi férfiak, de azt kritikusan (vagy egyáltalán nem) tűrjük, hogy irányítsanak minket, beleszóljanak az életünkbe. A rohanó világban nincs kedvünk főzni, takarítani, inkább túlórákat vállalunk és otthon is projektekről, meg határidőkről beszélünk.

Nem hibáztatni és szapulni akarom a férfiakat és nőket, csupán keresem, hogy hol rontottuk el. Ennyire rosszul működik köztünk a kommunikáció, vagy nem lehet az egyenjogúság mellett nőnek is maradni, és nőnek tekinteni minket? Úgy gondolom, nemcsak a magam nevében mondhatom, hogy mi nők igenis szeretjük az igazi férfiakat. Szeretem, amikor a párom hétvégén bedob egy-két sört és focimeccset néz, szeretem amikor rácsap egyet a fenekemre, ha elhalad mellettem, amikor közönyösen bambul a tévére és kapcsolgatja (még akkor is, ha néha morgok érte). Szeretjük az udvarias “lovagokat”, akik átadják a helyüket a buszon, cipelik a nehéz csomagunkat, kinyitják nekünk az ajtót és előre engednek minket (legyen az idős vagy fiatal). Szeretjük, amikor férfiasan odavetitek nekünk, hogy ma egész jól nézünk ki, vagy amikor dicséritek a főztünket (még akkor is ha ehetetlen, de ti hősként leküzditek), amikor hétvégéken grillpartykat rendeztek, és a fiúkkal külön gang-et alkotva hangosan röhögtök. Szeretjük, amikor hozzátok bújhatunk horrorfilm-nézés közben, mert ti annyira bátrak vagytok, hogy nem féltek semmitől és oltalmaztok minket. Én még az enyhén borostás férfiarcot is kedvelem, és utálom ha borotváljátok a lábatokat vagy a felőstesteket.

A csajoknak meg csak azt tudom tanácsolni, hogy ne kövessünk el olyan hibákat, amelyekkel megfosztjuk a férfiakat ezen szokásaiktól (engedjük nekik hogy férfiak maradjanak). Vagyis ne morogjunk, ha focit akar nézni a tévében, hagyjuk, hogy néhanapján lerészegedjen és bulizzon a haverjaival. Ne dörgöljük az orruk alá, hogy mi többet keresünk (akkor se, ha tényleg így van), jobb állásunk van, vagy nagyobb karriert futottunk be. Igenis tanuljunk meg főzni, és néhanapján azért alkalmazzuk is, legyünk jó anyák és jó társak. Nem a fizetése és a karrierje tesz egy férfit férfivá, hanem azok a hétköznapi dolgok, amik gyakran idegesítenek minket, de ha nem lennének, akkor hiányoznának. Próbáljuk meg otthon levetni a munkahelyi “ruhánkat”, és változzunk vissza nővé (feleséggé és anyává).

Fiúk, ti pedig lépjetek oda hozzánk a bárban, nézzetek a szemünkbe és kezdeményezzetek bátran…mert a rendes csajok szeretik, ha a pasik kezdeményeznek. Ne féljetek a kudarctól, mert azok nemcsak titeket érhetnek, hanem minket nőket is.

Bocsánatot kérek azoktól, akik sértőnek találják magukra nézve a cikket. Én csak azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy szükségünk van a férfiakra, és nekik is a nőkre. Szeressük a csajos és pasis dolgokat egymásban, ne szégyelljük, hogy annak születtünk, amik vagyunk!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások