Közösség

Ahol mindenki veszteget

5109

Dél-Korea, napjainkban. Nem kell megijedni, nem tartok megint töriórát (bár Észak-Koreáról érik egy anyag), csak hírül adom, bontson mindenki pezsgőt, ugyanis e távoli ország egyik nőlakosa sikeresen átment a jogosítvány megszerzéséhez kötelező helyi KRESZ-vizsgán. Ennek pedig sokan örülnek, hisz a nő a helyi lapok szerint egészen pontosan kilencszázötvenszer próbálkozott! Kilencszázötven bukás, értitek ti ezt? Számomra már az is elképesztő, hogy az ötvenedik után még bárki a tesztlap fölé engedte, és nem hívták fel a figyelmét szép illedelmesen arra az örök igazságra, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

A nő azonban nem adta fel, kitartóan próbálkozott újra és újra az elmúlt években, s mintegy négyezer kétszáz dollárt költött a vizsgákra. Persze ezzel még nincs a kezében jogi, csak a padból átülhet az autóba. Elmondása szerint zöldséges vállalkozása üzemeltetéséhez és fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy jogosítványt szerezzen. Ez persze rögtön felvethet bennünk több kérdést is. Először is azt, hogy vajon valóban mindenkinek vezetői engedélyt kell-e kapnia, még akkor is, ha látványosan nem való az utakra. Itt van például az emlegetett 68 éves Cha Sa-soon esete - hát mi bizonyítja jobban alkalmatlanságát, mint az, hogy közel ezer nekifutás kellett ahhoz, hogy feldolgozza az elsőbbségadás, kanyarodás, előzés bonyolult világát. Oké, tudjuk, hogy millió felesleges szabályt kell bemagolni a KRESZ-ből, amik nagy részét akkor láttuk először és utoljára, de ez tényleg durva.

Vagy ott van a kilencven éves rokonom, akinek jogosítvány újításához ugye csak a háziorvos engedélye kell, és ezt legnagyobb megdöbbenésemre meg is kapta. Nem arról van szó, hogy sajnálom tőle az autózást, de látom az állapotát, és tudom, bármikor rosszul lehet akár a volán mögött is, nemcsak a lépcsőházban vagy a fürdőszobában, hanem a forgalom kellős közepén is. Ugye nem kell magyarázni, hogy egy kilencven éves szervezet és elme már a legkevésbé sem alkalmas arra az összetett figyelmet megkövetelő helyzetre, amit autóvezetésnek és forgalomban való részvételnek nevezünk. Nem kéne valami épeszű határt szabni a jogosítvány szerzésnek? Csak a pénz és a szándék szabja meg, hogy kinek van és kinek nincs?

És ha már pénz, akkor rögtön itt a másik gondolat. Annak idején, mikor tizenhat évesen és lelkesen saját jogsim megszerzésén ügyködtem, szinte természetes volt az oktató ajánlata, ami a vizsga közeledtével szinte minden tanuló autóban elhangzott. Nekifutsz a vizsgának tisztán, bízva saját képességeidben vagy megvesztegeted a vizsgabiztost? Gyorsan hozzá is tették többnyire, hogy bár nem szeretnének beleszólni a választásba, de ha az ember fizet, csak saját életét könnyíti meg, hisz a vizsgáztatók előszeretettel buktatnak, még akkor is, ha elvileg jól vezetsz. Az új vizsga pedig új vizsgadíjat jelent, s ha azon is elbuksz, mehetsz újra forgalmi órákat venni. Így az ember lánya mérlegelt, és végül úgy döntött, fizet. Akkoriban ez ötezer forintot jelentett. A forgalmi vizsgám ezek után úgy nézett ki, hogy kigurultunk a parkolóból, leparkoltunk egy bolt előtt, vizsgabiztos be, vizsgabiztos ki, cigi, majd vissza a parkolóba. Tény, hogy ma már máshogy csinálnám, és inkább írnám a reklamáló leveleket és a hivatalos fellebbezéseket, de akkor, tizenhat évesen egyszerűbbnek és kézenfekvőbbnek tűnt így.

Akárhányszor előkerülnek a jogosítvány szerző történetek,velük együtt jönnek a csúszópénzes sztorik - volt, aki rutinon fizetett, volt aki forgalmin, de olyan is, aki a KRESZ vizsgát kapta ceruzával előtöltve. Igazán érdekelne, ma is így megy-e ez, és ha igen, mi a tarifa?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások