Közösség

Győzött a forradalom...

5091

Ajánlgattuk a Burma VJ című filmet a dokumentumfilm fesztiválon, reméljük volt, aki megnézte, de akárhogy is, érdemes egy kicsit elmélázni a távoli ország helyzetén. Mikor Délkelet-Ázsiában jártam, szerettem volna Burmába is elmenni, ám különféle okok miatt ez nem jött össze, többek között azért sem, mert éppen valami feszültséget és lövöldözést emlegettek, és átmenetileg nem adtak vízumot. Mindazonáltal sokat olvastam minden hátizsákos bibliáját, és jól az eszembe véstem minden intő figyelmeztetést: ne utazz az állami vasúttal, ne utazz állami buszjáratokkal, ne aludj állami szállásokon, mert minden elköltött filléreddel a népet nyomorban és elnyomásban tartó katonai juntát támogatod. Oké, ez kivitelezhető, léteznek alternatív megoldások, főleg arrafelé, ahol nincs közlekedési monopólium. Ám minél többet olvasol az internet cenzúrázásáról, a mindenütt jelen lévő civil ruhás katonákról, akiknek száz szemük, nyolcvan fülük és hét lábuk van, hirtelen rájössz, milyen könnyen bajba keverhetsz ott bárkit egy számodra ártalmatlannak tűnő kérdéssel.

Márpedig én nem akartam senkit bajba keverni, és messziről jött emberként, szabad országban élőként fogalmam sem lehet róla, hogy milyen mélységig érnek el az államgépezet csápjai, mi az, amit lehet, mi az, amit nem, hogy mivel teszek jót és mivel rosszat, hisz lehet, hogy a puszta jelenlétem és felszínes csevegésem is komoly következményekkel járhat egy helyi számára. Így maradtam a határ túloldalán, de alig pár kilométerre megközelítettem azt, és hallottam is a fegyverropogást. Az érdeklődésem és aggodalmam azóta is figyelemmel kísérte sorsukat, és tapadtam a képernyőkre, amikor 2007. szeptemberében olyasmi történt, ami nagyon rég, és aminek sajnos semmi eredménye nem lett. Erről szólt a dokumentumfilm, ami hátborzongató, könnyfakasztó, karfát szorító élményt nyújtott. A film a Democratic Voice of Burma képanyagaiból készült, amiket kis kézikamerákkal rögzítettek folyamatos életveszélyben, halálfélelemben, mégis halált megvető bátorsággal az elszánt és változást akaró helyiek. Azóta többeket elkaptak, valószínűleg megkínoztak és életfogytiglani börtönre ítéltek. Az életben és "szabadon" maradtak pedig teszik tovább a dolgukat, megtörten, de kötelességtudóan azért, hogy a világnak kicsempészett anyagok segítségével elmondhassák: élünk, és szenvedünk. Úgyhogy egy picit figyeljünk most oda mi is!

Amit Burmáról feltétlenül tudni kell

Bár hivatalosan Mianmar, mi nevezzük mégis inkább Burmának, mindjárt el is mondom, miért, de előtte lőjük be gyorsan, miről, kikről is beszélünk. Burma Délkelet-Ázsiában fekszik, Indiával, Thaifölddel és Kínával határos, földrajzi adottságai lenyűgözőek, ha nem az lenne ott, ami van, Thaiföld felköthetné a gatyáját, hisz szigetekkel elég jól ellátták ezt a sokat szenvedett országot. Hogy kik éltek itt korábban, a történelem kezdetén, számunkra most kevéssé fontos, legyen elég annyi, hogy barlangrajzokat is találtak itt, és hogy az i.e. 900 körül már bizonyíthatóan letelepedtek errefelé különféle etnikai csoportok, és a buddhizmus is igen korán vallásukká vált. Jöttek-mentek mindenféle királyságok és háborúk, Burma hódítgatott kicsit, ami Brit-Indiának kevéssé tetszett, így összecsaptak. Többször, de hogy rövidre vágjuk, legyen elég annyi, hogy végül sikerült a Brit-India nevű amőbának magába falnia Burmát. Természetesen a problémák ekkor kezdődtek. Mert mi történik, ha jön a gyarmatosító fehér ember? Egyrészt hozza magával saját kultúráját, ami a legtöbb esetben technikai tudást rejt, némi logisztikát és természetesen fejlesztéseket, ami jó. Épül az infrastruktúra, gatyába rázzák a gazdaságot, ám sajnos az ott élők kultúrájának tisztelete többnyire hagy némi kívánnivalót maga után.

Ez történt Burmában is, a burmai kultúra hanyatlani kezdett, a britek által betelepített rengeteg indiai és kínai kolóniák igen hamar kiszorították a burmaiakat a városokból, s az idegenek és a tiszteletlenség komoly konfliktusokat okozott. Egyet ki is kell emelnünk, mert a mai történelem megértéséhez is elengedhetetlen fontosságú. A britek nagy ívben tettek mindenféle szokásra és hagyományra, ebben pedig benne foglaltatott a vallás is. Történt pedig egy 1919. októberében felvirradó napon, hogy cipőjüket magukon hagyva próbáltak belépni egy templomba, ám a szerzetesek kiutasították őket. Aki járt már a térségben vagy bármilyen buddhista országban, pontosan tudja, a szerzeteseket milyen magas fokú tisztelet övezi, s azt is, hogy a cipő levétele olyan elemi udvariasság, mint nálunk az, hogy nem hányunk be az ajtón. A rangidős szerzetest emiatt börtönbe vetették, gyilkossági kísérlet miatt életfogytiglanra ítélték, ami kiverte a biztosítékot, és ez az első pillanat, amikor a szerzetesek politikai állásfoglalásra kényszerültek, s ezt azóta is kénytelenek megtenni olykor, bár elvileg nem szabad nekik.

Hogy rohamléptekkel haladjunk, fussunk át olyan eseményeket, mint a független közigazgatású Burma 1937-től. Fontos azonban megemlíteni az Aung San vezetésével létrejött Burmai Függetlenségi Hadsereget, ami végigharcolta a II. világháborút kezdetben a japánok oldalán, majd 1945-től szövetségesi oldalon. A háború végén megalakuló kormányt Aung San vezette, ám nem sokáig tehette ezt, ugyanis riválisai meggyilkolták. 1948-ban az ország végleg függetlenné vált, neve Burmai Unióvá változott, s a demokratikus uralom egészen 1962-ig megmaradt, ám ekkor sajnálatos módon egy katonai puccsnak köszönhetően Ne Win tábornok ragadta át a hatalmat, s negyed évszázados uralmát annak szentelte, hogy szocialista államberendezkedést alakítson ki államosításokkal, forradalmi tanáccsal, egypártrendszerrel, elnyomással. Ez a burmai fekete történelem kezdete, ugyanis Ne Win hatalma alatt az ország ijesztően elszegényedett, s az elkeseredett nép többször is tüntetésekkel, kormányellenes megmozdulásokkal igyekezett változtatni. A katonaság többnyire még csírájában elfojtotta ezeket, szemrebbenés nélkül lőttek a tömegbe oszlatás néven. 1988-ban országszerte alakultak ki tüntetések, s ezt kihasználva Saw Maunk tábornok államcsínnyel gyorsan az ország élére pattintotta magát, és megalakította a Jog és Rend Helyreállításának Bizottságát, a SLORC-ot, hadiállapotot hirdetett, majd az ország nevét Myanmar Unióra cserélte. 1990-ben választásokat írt ki, és ekkor történt meg az, ami a burmaiaknak ma is fáj. A választásokat elsöprő többséggel nyerte meg a Nemzeti Liga a Demokráciáért, melynek vezetője egy nő, Aung San Suu Kyi, ám az eredményt a SLORC semmissé tette, és 1992-től már pusztán katonai rezsimként trónol Burma tetején. Aung San Suu Kyi nemzeti hőssé vált, jelkép lett, házát pedig, ahol azóta őrizetben tartják, szigorúan védik. (A DVB legfrissebb híre szerint a szabadon engedést ígérgetik, ám ezt senki nem hiszi el.)

A legfontosabb történés azóta nem más, mint a 2007. szeptemberében történt összefogás a katonai junta ellen, amiről az említett Burma VJ is szól. (A film egyébként elnyerte a 6. Verzió közönségdíját.) A tüntetések kiváltó oka az üzemanyag árának megduplázása volt, ami mindenkit elég érzékenyen érintett. Az emberek dühe fokozódni kezdett, érezhetően készült valami. Eleinte szórványosan hallatták hangjukat az elégedetlenkedők, akiket rendre azonnal letartóztattak és elvittek. A katonaság részéről köztudottak a kínzások, így sok jóra senki sem számíthatott. Fordulat akkor következett be, mikor a szerzetesek is bekapcsolódtak a tüntetésekbe. A film leghátborzongatóbb jeleneti azok, amikor a szerzetesek adománygyűjtő tálukat lefelé fordítva tömött sorokban mennek, ameddig a szem ellát.

Az emberek eleinte bátortalanul csatlakoznak hozzájuk, majd egyre többen és többen lesznek. A szerzetesek beszélni kezdenek a néphez, vezetik őket, s tudják, jelenlétük ezerszer többet ér, mint ugyanennyi civil jelenléte. A kormány eleinte tétlenül szemlél és kivár, még akkor is, amikor egy ország zokog, mikor Aung San Suu Kyi saját háza bejáratánál kordon mögül üdvözli a hozzá zarándokolt szerzeteseket a tanácstalan katonák gyűrűjében.

A film készítése hátborzongató, életveszélyes körülmények között zajlott. A kézikamerák rejtve forogtak, minden alkalommal azt kockáztatva, ha lebuknak, vége az életüknek. Ezek után titokban juttatták ki a felvételeket az országból, hogy a Norvégiából működő Democratic Voice of Burma megkaphassa, feldolgozhassa és világgá kürtölhesse a híreket. Mivel Norvégiából visszasugározták a felvételeket Burmába, a helyiek is lélegzetvisszafojtva figyelték a történéseket, de világsajtó is ezekből a felvételekből értesült mindenről. A dokumentumfilm nem csupán a szeptemberi eseményeket rekonstruálja, hanem az elképesztő hátteret is, ami legalább olyan torokszorító. Mint ahogy azon pillanat felismerése is, mikor a szerzetesek több tízezres tömege mellé csatlakozott sok ezer ember már csak arra vár, hogy a katonaság átálljon. És ehhez csak annyi kéne, hogy egy valaki mozduljon, és vigye magával a többit. Elhangzik, hogy talán ők szenvednek a legjobban a vezetői brutalitástól és elnyomástól, ám a parancs megszegése komoly dilemma. Nem tudom milyen pszichológiai együttállásoknak kell teljesülni ahhoz, hogy ez megtörténjen, de itt sajnos nem történt meg. Ellenkezőleg. Először kijárási tilalmat és gyülekezési tilalmat vezettek be, majd szerzeteseket vertek meg és hurcoltak el. Hogy mi lett velük, sokáig nem tudták, de egy nap a folyó szerzetesek holttesteit kezdte magával úsztatni...

És akkor megtörtént az, amitől mindenki tartott. A katonák oszlatni kezdtek - lőszerrel. A felvételeken tisztán látszik, amint a szerzeteseket kézzel vagy puskatussal verik, amint lőnek a tömegre vagy amint egy japán újságírót közvetlen közelről fejbe puffantanak. Drámai. Levegőt is alig kaptam. A néma és fegyvertelen forradalmat tehát leverték, letartóztatások indultak és hajtóvadászat a felvételeket kijuttatók ellen. Aki tudott elmenekült, ám sokakat letartóztattak. És ezt nem sokkal később megfejelte a hurrikán...

A burmai nép elképesztő elnyomás alatt próbál túlélni. Küzdenek az éhínséggel, a cenzúrával, a folyamatos fenyegetettség érzésével, a reggeltől éjjelig tartó félelemmel, rettegéssel. A katonai junta uralma alatt nyögő nép szabadságvágyának hangját és az elnyomás részleteit folyamatosan közvetíti a Democratic Voice of Burma ügyelve rá, hogy forrásai biztonságban maradjanak. 2010-ben Burmában választásokat tartanak...


A film részletekben megnézhető itt.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások