Közösség

Te mit (nem) olvasol?

5081

Amióta az eszemet tudom, olvasok. Na jó, olyan hat éves koromtól. Olvasok vonaton, buszra és orvosra várva, sokszor WC-n, fürdés közben és elalvás előtt. A könyvtári kölcsönzési késedelmi díjaimból már beújíthattak egy polcnyi könyvet, sőt, kisiskolásként annyira beleszerettem egy hegyen, kecskék közt élő kislányról szóló regénybe, hogy hazudtam érte. Azt mondtam a könyvtáros néninek, hogy elhagytam valahol, így ki kellett fizetnem. Persze megkaptam a „magamét”, igaz, emlékeim szerint kedvesen, hogy inkább kevesebb könyvet vegyek ki egyszerre, ha nem tudok rájuk vigyázni, mert persze én akkoriban -és azóta is sokszor- kimerítettem a tízes könyves kölcsönzési keretet. Sőt, mivel kis alsósként még tényleg tudtam százfelé figyelni, és a memóriám is talán jobb volt az átlagosnál, megesett, hogy egyszerre három-négy könyvet olvastam. No nem időben egyszerre, hanem felváltva. Egyik nap ezt, másik este azt. Mindenre azonnal kíváncsi voltam. Úgy emlékszem pont időben „nőttem ki” a gyermek-könyvtárat. Mindent elolvastam, ami megfogott, és sejthetitek, ez nem volt kevés. Az évek során aztán saját könyveim is megszaporodtak: ajándék, vétel, antikvárium, matekverseny-nyeremény. Mára, majdnem huszonhat éves koromra, igencsak telepakoltam pici szobámat.

De mindez a jelen cikk szempontjából mondhatni mellékes. Most nem azokról a könyvekről lesz szó, amiket ezerszer is elolvasol, annyira imádsz; amiket kívülről fújsz és minimum tíz helyről idézel belőle a leglehetetlenebb élethelyzetekben is. Nem, nem. Ilyen rengeteg van, úgy hiszem mindenki életében, aki szeret olvasni, de ugyanígy fel-felbukkan néhány könyv, amit igazán elmerülve, vonaton-továbbutazva, lélegzetvisszafojtva és akár az evésről is elfelejtkezve olvasol. Aztán soha többé. Természetesen beszerzed valahonnan, felteszed a polcra a kedvenceid közé, nézegeted néha, talán bele is pillantasz, de nem kezdesz bele még legalább… nem tudom, meddig. Nálam még nem jött el az az idő. Ezek azok a könyvek, amelyekben eggyé válsz a főhőssel, még ha nem is hős, sőt. Amelyek úgy érzed átformálnak s megrendítenek akár, hogy sokáig levegőhöz sem jutsz. Amelyek után kell egy-két hét, hogy újra könyvet vegyél a kezedbe, és rengeteg idő, hogy újra őket. Én eddig három ilyen könyvvel találkoztam. Az első és számomra a legfontosabb:

Szabó Magda: Az ajtó

„Valós történet, melyben Szabó Magda életének megrendítően szép epizódja elevenedik meg. Az írónő Szeredás Emerenc alakján keresztül szenvedélyesen, de rendkívül pontos megfigyelésekkel a tarsolyában vall a magányról, az eltitkolt lelki sebekről, a szabadságról, a szeretetről, a bűnről és a megbocsátásról.” Valós történet, az új fülszövegben az Írónő is bevallja ezt, mégis nehéz elhinni, miközben magával ragadnak az események. Sőt, én amikor olvastam a könyvet, nem is tudtam biztosan ezt -más kiadás volt, fülszöveg nélkül- és végig szinte reménykedtem, hogy ez „csupán” egy újabb zseniális regénye, és nem a múltja az Írónőnek. Mert furcsa módon fájt volna elhinni, s nem mertem elítélni sem érte, sőt szinte lehetetlennek éreztem, hogy mindezt túlélte. Hogy pontosan mit, annak leírásához kevés lennék, s nem is lenne érdemes, hiszen erről szól a regény.

Wass Albert: A funtineli boszorkány

„Erdély, havasok alja, vadászatok, pásztorok és prepegyitok világa bontakozik ki Wass Albert leghíresebb regénytrilógiájában. Főhőse, Nuca a zord világ ellentéteként maga a lelki szépség: a természet hűséges leánya. Látóasszonyi képessége személyes akaratán túli, végzetszerűsége mintegy isteni törvény megtestesítőjévé teszi.” Az én olvasatomban ez a trilógia a szenvedésről szól, a túlélésről, a küzdelemről, a magány ellenében a szeretetről. Mindez olyan gyönyörű tájakon, gyönyörű szavakkal és érzelmekkel, hogy nem csupán a rosszba, a jóba is belesajdult a szívem, míg olvastam.

Steven Hall: CáPAca

„A regény főhőse egy napon arra ébred, hogy nem emlékszik semmire. Egy orvos nevén és telefonszámán kívül nincs kapcsolata a világgal, nem tudja, kicsoda valójában. Ahogy levelekből, apró momentumokból próbálja összerakni életét, rádöbben, hogy egy kézzelfoghatatlan lény tör az életére. A történet felkavaró pszichotriller, amely a végletekig feszített izgalmakon túl a szerelemről és a magányról is szól különleges nyelvi leleményességgel.” Furcsa, de itt újra rá kell jönnöm, hogy nem tudnám rendesen elmesélni, miről szól ez a könyv. Vagy bármelyik. Pedig mindig azt gondoltam, a világ legjobb foglalkozása lehet fülszövegeket írogatni. De azt hiszem, a fent idézett szöveg a könyvről elmond mindent, amitől megismered -és mégsem- a történetet, így kíváncsi leszel rá, és ez jó Neked hiszen, ahogyan az előzőeket is, minden megrendülés -és bevallom, pityergés- ellenére megéri elolvasni.

Merőben más könyvek, teljesen különböző írók, más idő, más tér, más képzelet… és egy kicsit más ember, aki elolvasván, becsukja őket.

Mondd, Te mit (nem) olvasol?


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások