Közösség

Rendellenes karácsonyi ünnepeket!

5079

Megtörtént amire vártunk, előkerült az első jel, ami menthetetlenül és végérvényesen egyértelművé teszi: nyakunkon a karácsony. A jel természetesen az IKEA díszekbe és girlandokba borulása, grog illata és mézeskalács sütése, no meg a bejárat feletti tábla: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!

Egy ideje jól elszórakozunk vele, hogy valamikor nyár közepén elkezdjük mondogatni, mindjárt karácsony, s fogadásokat kötünk, mikor hirdeti meg az IKEA a szezont, mert valahogy mindig ők kezdik. Most ez így november elején szinte már kései kezdésnek tűnik, hisz alig másfél hónapunk van anyagilag és persze lelkileg is felkészülni. A karácsonyi hisztéria még nem kúszott be a hírekbe, nem olvasunk róla, idén mennyivel kevesebbet költenek a családok ajándékokra, pedig már tavaly is épphogy egy fonnyadt szaloncukor került a fák alá, már ha egyáltalán jutott fa a lakásba. Még messze vannak a hitelektől óva intő blúzos bemondónők és a helyszíni kapcsolások a plázákból. Még süt a Nap, de csak ideig-óráig terelhetjük el figyelmünket a tényről, mindjárt itt az idő.

Hétről-hétre aztán egyre több a jel, egyre több a gömbdísz és a girland, és egyre zsúfoltabbá válnak majd a plázák is, cáfolva minden hírt az ajándékokra sincs pénz témában. Évről-évre egyre hisztérikusabban vásárol mindenki, az idő fogyásával egyre átgondolatlanabbul, egyre lelketlenebbül, egyre ingerültebben. Kíváncsiak vagyunk, idén a válság, a munkahely vesztések, az általános gazdasági pesszimizmus és társadalmi szívás hatására változik-e mindez, vagy sziklaszilárdan hisz még a nép az utolsó nagy, közös bálványimádatunkban, a karácsonyi pénzszórásban. Úgy tűnik ehhez körmünk szakadtáig ragaszkodunk, ez az amit képtelenek vagyunk felváltani valami mással, valami tartalmasabbal.

Érdekes, hogy évről-évre egyre többektől hallom mindezzel párhuzamosan, hogy náluk a családi tanács úgy döntött, itt a vége, az ünnep legyen végre ünnep, nem kérünk a költekezésből, köszönjük, ebben nem veszünk részt. Az én családom is meghozta ezt a döntést, így az elmúlt évek ünnepei már a visszafogottság, az iskolai karácsonyok pénzügyi kereteit idéző összeghatárral korlátozott, egy ajándék per fő szabályai szerint működtek. És valóban működtek. Nem önmagunkra erőltetett áhítattal és nyugalommal álltunk a fa körül, ahol végre szusszanhattunk az elmúlt hetek agyvérzései után, hanem valódi örömmel. És az öröm már előtte is megnyugtatóan jelen volt, mikor az úristen, neki még nem vettem semmit s.o.s. jelekre csak a megnyugtató tudat öntött el minket a kölcsönös pánik helyett. A borleves és a családi hagyomány ételei ott pihentek az asztalon, fa is volt, bájgli is volt, öröm is volt.

Ám ha mind többen és többen ismerik ezt fel, ha a jelek szerint elemi igényünk van rá, hogy végre megszabaduljunk ettől a karácsonynak nevezett rémálomtól, akkor miért csináljuk még mindig? Igen, rémálom, mert mint tudjuk, sajnos a bevásárlókörút nem úgy néz ki, hogy egy kellemes napsütéses hétköznapon a talpunk alatt csikorgó hóban, forralt borral a kezünkben komótosan beszerezzük, amit már rég kitaláltunk. A valóságban ez úgy néz ki, hogy a délután négykor leereszkedő sötétségben, ami legalább eltakarja a tél városi szmogos szürkeségét, munka után éhesen, fáradtan, feszülten nekirohanunk egy bevásárlóközpontnak, hogy legalább ne fázzunk. Ott aztán attól függően, hogy meddig bírjuk Nat King Cole karácsonyi muzsikáját a hangszórókból, no meg a frusztrált és irritált embertömeget, elkezdünk vadászni valamire, amiről nem is annyira tudjuk, hogy mi lenne az. Persze vannak forraltboros vásárok, ám nem valószínű, hogy édesanyánknak kékfestős vajtartót vagy nemezelt lajbit szeretnénk karácsonyra a fa alá helyezni.

Tehát a jó megoldás ezerszer és még egyszer: előre kitalált, esetleg saját kézzel megvalósított, személyre szóló ajándék a családnak, az ésszerűség keretei között. Racionalizálni a megajándékozandók listáját, tényleg arra gondolni, akit szeretünk. Barátainkkal inkább hagyomány alapját képező programot megbeszélni, mint ahogy tettük mi is a lányokkal a karácsonyi cotcot vacsorával, vagy ahogy teszik sokan közös ajándékcsomagolós-forraltborozós-mézeskalácssütős esték keretében. Nem szándékom közhelyeket puffogtatni, bár most e sorokat írva elkapott a fahéj illatú, gyertyafényben vibráló hangulat, a fagyasztó hideg után bögrefogdosós ujjolvasztás, az ajándékozás öröme, a hosszas agyalás izgalma, hogy a lehető legtalálóbbat prezentálhassuk.

A fenti eszmefuttatás után valójában a kérdéseink fontosak. Ti mikor kezdtek készülődni? Gyűjtötök pénzt előre? Egyáltalán nem vásároltok? Kézműveskedtek? Van családi egyezmény a fogyasztás ellen? Vannak baráti hagyományok? És szerintetek gondolkozzunk valami cotcotos karácsony előtti bazáron, ahol esetleg potenciális ajándékokat lehetne cserélni?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások