Közösség

Alíz IKEA országban

5077

A huszonegyedik század lányának már nem a nyúl ürege rejti a mesék varázslatos világát, hanem egy kékre és sárgára mázolt komplexum, aminek négy betűje már messziről csábít: Gyere be! Csupán néhány metrómegálló választ el minket a párnák, takarók, Klippanok és sajtreszelők adta instant boldogságtól, mi pedig elmerülünk a kék-sárga masszában, hiszen az idillt fröccsöntött tálcán kapjuk.

Mindent akarok, most!

Mikor Ingvar Kamprad összeeszkábálta első bútordarabját, sejtése sem lehetett arról, hogy a modern világ egyik fő boldogságforrásának alapköveit is letette a szorgos barkácsolással. Pedig ez történt, hiszen időről-időre visszatérünk a nagy kék dobozba, hogy onnét a személyiségünkhöz leginkább passzoló holmival távozzunk. Mindegy, hogy evőeszközkészletet veszünk-e ezerötért vagy szekrénysort kétszázezerért, a miliő így is úgy is besszippant. Na ez az, amiben a svédek verhetetlenek: kreálni egy olyan közeget, ahol még a legtudatosabb és szkeptikusabb vásárló is elhiszi, hogy akár egyetlen matractól megváltozhat az egész élete. A csavar most következik a történetben, hiszen amellett, hogy tisztában vagyunk az illúzió-buborékkal, mi magunk keverjük újra és újra a boldogságunk szappanos vizét, mert hát mit csinálunk? Kiegészíthető bútorokat veszünk, a piros dohányzóasztalhoz beszerzünk egy színben passzoló polárplédet, ahhoz hasonló árnyalatú kaspót, a kaspóba virágot veszünk, a virághoz műanyag locsolót... Köszönjük Ingvar atyánk! Van miért hálát adnunk, hiszen otthonaink egyre stílusosabbak, egyre jobban illenek a személyiségünkhöz, az IKEA-álom pedig már nem pusztán a bútorok vásárlásában merül ki, mert kiegészítőkből is bőséges a kínálat.

Emellett az éhes szánkat is jól betömik, lurkóinkat hosszú órákig őrzik a játszóházban, így érthető, hogy már unalmunkban is betérünk a nagy kék dobozba. A berendezett enteriőr tárt karokkal hívogat, mi pedig érthető módon behuppanunk a kényelmes kanapékba, összefogdossuk a színes textileket és szájtátva nézzük, hogyan tesztelik a karosszéket, ami még tízezer beleülés után sem amortizálódik. Csodavilág. Alíz pedig szereti a csodavilágot, pláne akkor, ha készségesen mindenki tegezi, költséghatékonyság címen ő szabhatja ki a függönyét, a kifizetett bútort pedig saját kezeivel szereli össze, hiszen így sokkal olcsóbb. Mondhatnánk, hogy csupán marketingmaszlag az egész, csak épp a lényeget, az elménket nem vonhatjuk ki a bűvkörből, hiszen elég csak a kezünkbe venni a katalógust, és máris a papírlapok családi idilljét akarjuk, fenékig és azonnal. A kanapén felhőtlenül ugráló gyerekeket, a laptop felett görnyedve mosolygó apukát és a konyhában szorgoskodó anyukát, aki hála a praktikus rendszerezésnek sosem keveri össze a cukrot a sóval. Megvalósul-e mindez a valóságban? Minden bizonnyal nem, hiszen a gyerek ugrálás közben a kanapéra lötyköli a málnaszörpöt, apu rohadtul unja, hogy hiába nyögi párhuzamosan a hiteleket, még mindig nincs saját dolgozószobája, csak a sarokba passzírozott Galant íróasztal kombinációja, de mégis mennyire megnyugtató, hogy legalább a lehetőséget megkapjuk egy kellemes élettér kialakítására.

Egy rém feszkós család

Elgondolkodtató, hogy vajon miért látunk oly sok vitatkozó, veszekedő, puffogó családot a IKEA áruházakban. Elvégre a boldogságunk kiteljesedése érdekében térünk be a bútorparadicsomba, holott gyakran bosszúsan és sértődötten távozunk. Sultan matrac ide vagy oda, háttal egymásnak szenderedünk el az álomotthonban. Mégis miért van ez? Csak nem az ősrégi vadászösztön hajt minket a sok-sok kívánatos tárgy között sétálgatva? Meglátni és megszeretni - így működünk, nincs mit tenni, csak épp beüt a krach, ha életünk párja a Malm helyett, inkább a Grimen-t preferálja. Csak egy karnyújtásnyira van tőlünk a nyugodt és pihentető alvás záloga, és mi képesek vagyunk a cél előtt elbaltázni.

Dönteni kell, utána pedig kutya kötelességünk élvezni a frissen kapott mámort. Azt a mámort, amit pénz fejében váltottunk meg a kasszánál, azt a mámort ami katalógusi magasságokba emeli mind az ötvennégy négyzetmétert. Hatodik emeleti nirvána lábtartóval, kinyitható ebédlőasztallal, illatos potpurrival, mínusz x százalék törzsvásárlói kedvezménnyel. Az ősember hordában járt elejteni a több tonnás mamutot, mi hordástól járunk elejteni a hasonlóan súlyos konyhabútort, érthető, hogy a befektetéseinkért cserébe maximális kielégültséggel szeretnénk távozni. Hát ezért a sok-sok áruházi vita, hiszen azt a vadat kell elejteni, amiben van potenciál, jelen esetben épp egyenlő a pénztárcánkkal vagy a lehúzható plasztikkártyánk keretével.

Pssssszt, relaxálok!

Bizonyára már ti is észrevettétek, hogy az IKEA-ba nem csupán vásárolni járunk, hanem ebédelni, nézelődni, úgy összességében elütni az időt. A főiskola ahová jártam, épp az Örs vezér téri áruház mellett van, és tudom jól, hogy rengeteg csoporttársam az IKEA-ba járt elütni az időt, döglődni a kanapékon vagy ebédelni. Bár a jelenség nálunk is igen elterjedt, a téma igazi szakértői a kínaiak, akiknél trenddé nőtte ki magát az IKEA-ban való relaxálás. A megkérdezettek őszintén bevallották, hogy leggyakrabban nem vásárlási szándékkal érkeznek a bútorboltba, csupán élvezni szeretnék a különleges atmoszférát, a modern bútorok adta kényelmet. Többen könyvvel és utántölthető palackokkal érkeznek az áruházba, hogy kényelmesen tölthessék az egész napot. Amíg a gyerekek a matracokon ugrálnak, addig a szülők körbefotózzák a nekik tetsző tárgyakat vagy szimplán egy kényelmes kanapén ejtőznek. Az üzletlánc kinti szóvivője elmondta, hogy bár marketing szempontból jó, hogy a vásárlók a kényelemmel és a kellemes időtöltéssel teszik egyenlővé az áruházat, ettől függetlenül kérdéses, hogy a vásárlásra mikor mutatnak hajlandóságot. Mivel egy üzletről beszélünk, evidens, hogy a fő célkitűzés mindig az, hogy aki átlépi a bejáratot, az végül a kasszánál kössön ki. Ha ez nem működik ebben a formában, vagyis az időtöltés következtében kialakuló amortizáció nem térül meg, az üzletlánc deficittel kénytelen konstatálni a határtalan vendégszeretet. Bár nálunk ez a veszély még nem fenyeget, de az ikeázás mint jelenség nagyon is élő. Kisgyerekes anyukák például előszeretettel viszik ikeázni a lurkókat, hiszen van játszóház, óriási tér, kellemes közeg és még ebédelni is lehet. Mindegy, hogy gyerekestül, vagy csak párban, esetleg barátokkal térünk be az emeletes bútorparadicsomba, a prioritást nem árt megőrizni, hiszen a svédek is megmondják: Az otthon a legfontosabb hely a világon.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások