Divat

Egy este a reflektorfényben

5049

A buli előtt még ajánlót is közzétettünk, és hívtunk titeket, hogy bulizzatok a Use-zal és a Hello you kollekció nyertes tervezőivel. Mi külön örömmel mentünk, elkísértük Ritát, aki tervezőként tett eleget kötelezettségeinek.

A party beszélgetősen indult lágy zenei aláfestéses, a tervezőket és a kampányfotókon szereplő modelleket körülugrálták az újságírók. A korbábban tervezéssel nem foglalkozó nyertesek igazi sztárnak érezhették magukat, hiszen sorra kapták az elismeréseket. Az MTV-ből ismerős Franciska szerint, aki a Look Agency képviseletében volt jelen: "Nagyon érdekes, hogy az utcáról besétálva, milyen fantasztikus dolgokat tudnak összerakni egyébként nem divattervező emberek. Én nagyon jónak tartom ezt a kollekciót így ahogy van."

Képek a buliról itt!

A tervezők mellett a modelleket is faggatták a kollekcióról, Bíró Nikolett a fotókon látható ikerpár egyik tagja így nyilatkozott a Hello you kollekcióról: "Szerintem ez egy nagyon pozitív kezdeményezés. Többnyire a civil embereknek nincs lehetőségük arra, hogy megmutathassák a tehetségüket. Most végre volt alkalmuk és amint láthatjuk, nagyon jó munkát végeztek."

A szervezők érdekes díszletet alkottak a felsőkből és madzagokból, az installációt a különös megvilágítás csak tovább fokozta, sőt a falra vetítették a terveket és mintákat, de még az előzetes videókat is. A vetített ábrákon kívül a Mono Fashion standján is látható volt a kollekció minden darabja. Ha kihagytátok volna a partyt, akkor nézzétek meg a galériát, és az összefoglaló kisfilmet, ami Horváth Vanda, Lengyel Andor és a Studio X-es srácok munkája.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások