Nem az én mocskom!

Míg otthon baktériummentesre takarítjuk a lakásunkat, a munkahelyünk, lakóhelyünk közös helyiségeiben - budi, konyha, dohányzó, lépcsőház - ül a mocsok. Beszéltünk már arról sokszor, hogy a közterületeken milyen retek vesz minket körül, a pöttyösre rágózott járdáktól kezdve a húggyal szétsavazott házsarkokig mindenről értekeztünk, épp csak a saját házunk táján nem sepregettünk még.

Volt már szó arról is, hogy otthonunkat miként tartjuk tisztán, de ha ezt nem is tettük volna meg, biztosan mindannyian tudjuk, hogy a baktériummentes otthon a legtutibb. Ehhez képest, ha most kimegyek a dohányzóba, itt a munkahelyemen, azt látom, hogy az asztal hemzseg a csikkektől, papírszemét van mindenütt, a két hamutartó dugig tele van, persze nekem sincs kedvem kitakarítani, főleg, hogy már nem is szemetelek itt. 

Mondjuk budira még mindig járok, mégis hagyom a WC-papír gurigákat össze-vissza heverni (tegnap összeszedtem) a WC-kagyló előtt, meg a sok hetes programmagazinokat, amiket nagyvécézés során örömmel lapozgatnak a munkatársak, de nem tűnik el, hiába vesztik érvényességüket. Mivel naponta huszonöten bemegyünk legalább egyszer a közös WC-be, senki nem fog lebukni, hogy otthagyta a szemetét, ennyivel persze a székletet sem kéne lehúznunk magunk után, mert minek?

Mielőtt azonban kimegyünk a budira, a konyhában meg is ebédelünk, kávézunk, teázunk. Gyönyörű példája ez az elhanyagolt közösségi helyiségeknek. A mosogatóban, ha valaki bent hagyja a használt csészéjét, a következő embert, aki a mosogatóhoz megy, már feljogosítja arra, hogy ő is csak hanyagul beletegye a használt evőeszközeit, poharát, bármilyét. A kuka melletti állapotok még gyönyörűbbek, a leesett teásfilteről kezdve, az elszóródott rizsszemekig minden fellelhető egy ebéd utáni órában, persze ki a fene akar a szemétben turkálni? Nyilván senki. 

Ne gondoljátok, hogy állatokkal, iskolázatlan, műveletlen jószágokkal vagyunk körülvéve! Mindenki csinos a maga módján, senki sem jár koszos ruhában, elég magas a diplomások aránya - megközelítőleg mindenki - a cégnél, de jól látszik, hogy nem a papír számít. Nyilván senkiről nem gondoljuk, hogy a saját otthonában is hasonlóan rendetlen, mert képtelennek tartjuk ezt a felvetést. Egyszerűen arról van szó, hogy közös lónak túros a háta. Senki nem vállalja a napi 8-10 órányi munkavégzés alatt, hogy elpakoljon esetleg más után is. Persze bőven elegendő lenne, ha mindenki a saját mocskát, illetve az ő jelenléte alatt kifogyott dolgát el-, ki-, berakná, és így a heti kettő, takarítócég által elvégzett pucera elég lenne.

Senki ne kezdjen el hőzöngeni, hogy ő már bizony nem ilyen, és ő mindig a kukába dobja a szemet, és mindig pótolja az elfogyott slópapírt! Mert nem így van, hiszen, ha így lenne, akkor nem lenne rendetlenség és kosz! Ha kimegyünk a melóhelyünkről, és mondjuk bemegyünk a legelső utunkba akadó lépcsőházba - ha esetleg mi nem lépcsőházas házban élnénk -, akkor láthatjuk, hogy a postaládák környékén szanaszét hevernek a reklámújságok, mert senki nem ejtette el, így senki nem veszi fel. Én egy új építésű, portaszolgálatos házban élek, ahol a portás nagyon jól tudja, hogy kinek van kutyája, a liftben mégis, ha belepisil a szerencsétlen, a gazdája minden arcpír nélkül otthagyja.

A közösségi helyiségekért senki nem vállalja a felelősséget. Én, amikor otthon takarítok, kinyitom a bejárati ajtót és a folyosót is feltörlöm, sőt még az is előfordul, hogy felhívom a lifteket és ott is feltörlök, ha már benne vagyok a buliban. Persze ez rögzült még tini koromban, amikor átmenetileg panelban laktunk és ott mindenki takarította a lakása előtti területet a lépcsőházban, plusz egy sor lépcsőt. 

Talán az egyik megoldás lehetne a felelősök kijelölése, bár ez sem minden közösségben működik jól. A másik korszakalkotó ötletem, amely egy csapatépítésnek is remekül beillik - bár csak munkahelyeken, kollégiumokban lehet jó -, a közös takarítás. Minden héten ki kell jelölni egy napot, amely során kettő órán keresztül a munkahelyi közösség semmi mást nem csinál, mint rendet és tisztaságot.

Szerintetek mi lenne a megoldás? A büntetés, amelyet még nagyban sem tartanak be? Hiszen, hiába van szabály és büntetés kihelyezve, elvétve hallunk csak olyan példáról, hogy valakit megbüntettek, mert csikkelt, pisilt, köpött az utcán. Vegyük csak a dohányzást, Magyarországon rengetegen szívják a cigit, mégsem alakult ki ennek a tevékenységnek egy bizonyos kultúrája. A közterületek, a boltok előtti rész, a tömegközlekedéshez tartozó városi placcok telítve vannak cigicsikkekkel. Pedig van egy olyan rendszabály, miszerint: „Aki a közterületen, a közforgalom céljait szolgáló épületben, illetőleg közforgalmú közlekedési eszközön szemetel, ezeket beszennyezi és/vagy a felügyelete alatt lévő állat által okozott szennyezés megszüntetéséről nem gondoskodik, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” Mégis legtöbben magasról pöccint egyet erre, hiszen a közösségi tér, hely, placc, terem mindenkié, tehát senkié...