Lélek

Megülni a férfit

5056

Kapcsolódva a Pár(a)tartalom című íráshoz mesélek Nektek egy kakaóba mártogatós történetet. Mivel Hamupipőke legendáján nevelkedtem, ezért már kicsi koromban arról álmodoztam, hogy értem is herceg érkezik csodaszép paripán, és persze én leszek az ő féltett kincse, meg hasonló kakasnyalókák. Ahogy növekedtem azon vettem észre magamat, hogy ha csodaszép paripa nem is, de használt nyereg akad bőven. A kérdés csupán az volt, melyiken tudok jobban ülni…

Jé, nincs pasid?

Könyveket bújva, otthon az íróasztal előtt nehezen lehet pasizni. (Hozzáteszem: anno még nem hódított az Internet.) Nekem sem sikerült előkotorni a fiókból saját oldalbordát. Mit tehettem a barátnőimmel? Mentünk bulizni. Szórakozóhelyen ismerkedni a magamfajtának addig jó, amíg lámpafény alá nem viszem az illetőt. Ott általában ki szokott derülni, hogy ami bent James Dean, az kint Mr. Bean. Amúgy alkoholizmusom a sivatagi esők gyakoriságával mérhető, így amíg a csajok rókákkal ismerkedtek a mosdóban, én a táncparkettet fényesítettem. Nem tudom miért, de mindig a „jössz dugni?” kinézetű fickók kerültek a közelembe, pedig lapos vagyok elől-hátul, és a nadrágom cipzárjára sem írtam fel, hogy szellőzőberendezés. Sajnos sok-sok éjszakán dalolták szemeim a Tears on my pillow számot, pedig akkor a szingli szó még nem is volt használatos. A lányokkal sokszor üldögéltünk törzshelyünkön, a helyi cukrászda műmárványos asztalánál, és a szituáció kivétel nélkül ugyanaz volt: ők, a párkapcsolatban lévők kértek tanácsot tőlem, a férfiak lelkivilágát roppant behatóan ismerő egyedülálló csajtól…

Csöbörből vödörbe

Huszonegy éves koromban végül megismerkedtem egy sráccal, aki jól is nézett ki, és a tenyerén is hordozott. Egyetlen dolog zavart benne: dicsekedett. „Nekem szuperebb kocsim van, mint…”, „nekem nagyobb házam van, mint…”. Szidtak a csajok, amikor útjára bocsátottam a legényt. Ezt követően gyakorlatilag egy rosszul sikeredett horrorfimmé változott a szerelmi életem. Ott volt például a Mama Kicsi Fia (kereszteljük erre a névre), aki az apját kérte meg, hogy kísérjen ki engem a buszpályaudvarra, mert éppen esett az eső, és ő nem akart bőrig ázni. Aztán következett Lelki Fröccs, aki az első randi alatt a volt barátnője nagyszerűségéről regélt, majd nagyon csodálkozott, mikor másnap a telefonban nemet mondtam neki. Tapló Jankó is lapátra került, ugyanis dühös lett rám, miután a segítségét kértem. (Azt hittem ez egy kapcsolatban alap dolog, nála másképp működött. Egyszer lekéstem a buszt, és merészeltem a családom helyett őt hívni.) Akadt sajnos egy üldözőm is – hívjuk Levakarkának -, aki két kávé és egy sütemény után úgy gondolta, ez a lány már a tulajdona. Ellenben én nem így gondoltam. Nevezhettek válogatósnak, ostobának, hülye picsának, de én egyszerűen nem maradhattam olyan férfi mellett, aki valamilyen módon bántotta a lelki világomat. Hivatalosan is szingli lettem.

Dilemma ideje

Nagy magányomban filozofálhattam a párkapcsolatban élők és az egyedülállók közötti viszonyról. Időközben a csajok máshová költöztek (természetesen a párjaikkal), így a szokásos lányos, dumálós, cukrászdás esték is tovatűntek. Közben hívtak látogatóba, de ezek a találkozások már meg sem közelítették az egykori „női szakasz” estéket. Hiszen nekem nem sok hozzáfűznivalóm volt a „pasim hány cukorral issza a kávét” vagy „enged-e mosás közben a pasim új gatyája” témákhoz. Mintha a nők, akiket valaha ismertem, megszűntek volna létezni egykori formájukban. Nem akartam kétségbe esni. Egyedül jártam moziba, egyedül szürcsöltem a forró csokit a kávézóban, a felszínen elhittem, hogy ez szuper és jó nekem, de a mélyben ordítottam. Nem tudtam nem észrevenni a szánalmat a csajok szemében, de rendíthetetlenül mosolyogtam, mert ez volt az egyetlen hatásos ellenszerem saját magammal szemben.

Fény az alagút végén

Majdnem betöltöttem a huszonnyolcadik születésnapomat, amikor szerencsepróbálás gyanánt regisztráltam egy társkereső oldalra. Néhány levél könnycsordulásig kacagtatott, szóval igazán kellemesen szórakoztam a férfinépen, mint modernkori állatfajon. Egy napon aztán érkezett AZ üzenet, amit akár én is fogalmazhattam volna. Stílusa, szóhasználata tükörképe volt az enyémnek. Pár hét levelezgetés után találkoztunk, és a személyisége is magával ragadott. (Jajj de csöpögős vagyok, izzad a monitor.) Ennek két éve már. Miközben ezeket a sorokat írom, ő épp filmet néz. Ja, és akiről szó van: a férjem…


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások