Test

Beszél majd az utókor?

5039

Talán sosem éreztük még ilyen égető szükségét annak, hogy megbízható forrásból megbízható tanácsot kapjunk az új influenza elleni védőoltás kérdésében. Riogatnak egyik oldalról a pusztító, és tombolását igazán most kezdődő járvánnyal, a rohamosan növekvő betegek számával és a mind több halálos áldozattal. A másik oldalon pedig ott az oltásellenesek tábora, benne civiliekkel, orvosokkal, laikusokkal, akik a tények és a szélsőséges összeesküvés elméletek skáláján különböző pontokon helyezkednek el, de üzenetük egy: az oltás rossz.

Kihez fordulhat ilyenkor az egyszeri ember? Természetesen háziorvosához, akiben vagy ténylegesen vagy kényszerűen megbízik, s aki a tapasztalatok szerint ezekben a nehéz időkben ugyanolyan haszontalannak bizonyul, mint saját magunk és az ilyen-olyan hírek. Több rokonunkkal, ismerősünkkel is megtörtént ugyanis, hogy semmilyen tanácsot nem kaptak a kédésre: doktor úr, oltassak? Volt, aki sugallta a választ, de a legtöbben kerek-perec azt mondták, nem nyilatkoznak, túlságosan szövevényes már ez az ügy, túlságosan átitatta a politika és a különféle érdekek. Köszönjük szépen, akkor mégis mi legyen? 

Igazi választás?

Persze valahol érthető a mostani elzárkózás, mégis érzékenyen érint bennünket, hisz elméletileg a háziorvos az, aki iránymutatást ad egészségi állapotunkat illetően. Megmondja, mikor aggódjunk, mikor ne, mikor mit vegyünk be és mit ne. Talán bele sem gondolunk sokszor, de az aktuális betegségek kezelési módjának megállapításán túl sokkal jelentősebb utakon is elindíthat bennünket a kartonunkkal bíró doktor. Persze többnyire lakóhelyünk szerint, és véletlenszerűen választjuk ki háziorvosunkat, pedig akár fel is mérhetnénk, ki az, aki szimpatikus, kinek a gyógyítási módszereivel tudunk azonosulni, mégsem élünk túl gyakran ezzel a lehetőséggel. Saját tapasztalatból elmondhatom, hogy bármikor lehet váltani, ha nem vagyunk elégedettek, bármikor kereshetünk mást, ha kiforrott elképzeléseink vannak arról, milyen ember kezébe tesszük egészségünket.

Ám sokszor nincsenek ilyen egyértelmű elképzeléseink, így csupán a vak véletlen műve, hogy kinek a kezei között kötünk ki, és ez észrevétlenül komoly hatással lehet gondolkodásmódunkra, az egészségről, betegségről, gyógyítási módszerekről kialakított képünkre, no és persze általános állapotunkra. Hadd meséljek el egy történetet. Pár évvel ezelőtt egy szerencsétlen konyhai baleset folytán a mellkasomon másodfokú, a jobb alkarom teljes hosszán pedig harmadfokú égési sérüléseket szereztem, mivel konkrétan egy kuktát robbantottam föl, ami nyomás alatt volt. A karomról szó szerint csöpögött le a bőr, sokkos állapotban száguldottam el a helyi kórházba, ahonnan kirúgtak, mondván itt nincs égési ügyelet. Pokoli kínok között érkeztem meg a megfelelő intézménybe - ahol kénytelen voltam megvárni az aktuális valóságshow kiszavazósdiját, mire a doktornő megvizsgált. A rutineljárás keretében szikével lehámozták rólam a sérült bőr maradványait, bekötöztek, hazaküldtek, kétnaponta kötéscsere, majd bőrátültetés - mondták. Pánik, kiborulás.

Mivel az egész családom egy háziorvoshoz jár, anyám kétségbeesetten hívta föl, mi történt, s a doki azonnal magához rendelt. Mikor megérkeztem, soron kívül berángatott, a kezembe nyomott egy címet és egy telefonszámot, és azt mondta, most azonnal menjek oda, nem tűr ellenvetést. A cím egy különleges fürdőt rejtett, amiben innentől kezdve naponta kétszer, majd idővel egyszer merítkeztem meg két hónapon keresztül. A harmadfokú sérülés szinte láthatatlanul gyógyult be, a másodfokúaknak nyomuk sem maradt. A háziorvosom hosszas kínszenvedéstől, műtéttől és esztétikai sokktól mentett meg. (A szomorú igazság része, hogy a fürdő jótékony hatását egyik égési osztály sem hajlandó elismerni és kezelési módszerei közé vonni, pedig élő példa vagyok arra, hogy kiválóan működik.)

A feltétlen bizalom ekkor megerősödött, de már korábban is megvolt orvosunk és köztünk. Ha vizsgálatra küld, megyünk, ha gyógyszert ír, bevesszük, és tesszük ezt azért, mert tudjuk, ha nem muszáj, nem a kemikáliákra szavaz. Gyógynövényeket ajánl, természetes ecsetelőket, tornát, kiropraktőrt, de még az is megesette, hogy egy speciális galamb vérét javasolta egy olyan szemölcsfajtára, amit egyébként műtéti sorozatokkal lehetne csak ideig-óráig eltávolítani. Azért ezt nem vállaltuk be, mindazonáltal a mai napig lenyűgöz, hogy egy, a nyugati orvoslás köpenyébe burkolva ilyen széles látókörű és mindenre nyitott házidokim van. Ő volt az, aki már akkor a candidát emlegette, mikor még halványan sem hallott itthon róla senki, s az akkor még teljesen ismeretlennek hangzó diétával gyógyította ki anyámat a krónikus köhögésből, pedig nagyon ellenkeztünk vele. Mindez jó tizenöt éve lehetett. Azóta, ha azt mondja a bárányhimlőoltásról nekem, hogy nem adja be, akkor görcsölés lezárva, tudom, nekem akar jót. Vissza se kérdezek, csak odatartom a nyakam, amit egy rántással a helyére tesz, mondván, picit furán állt, biztos sokat fájt a fejem mostanában. És tényleg.

Utat mutat

Ilyennek képzelem a jó háziorvost, és tudom, látom, mennyit számít, hogy van, aki valóban segít eligazodni a gyógyulás útvesztőjében. És látom, milyen vakon hisznek a legtöbben saját orvosukban, még akkor is, ha nem feltétlenül a legjobb kezelést kapják tőle. A környezetemben több olyan embert is ismerek, aki látványosan energiátlan, általánosan leromlott egészésgi állapotú, folyton beteges, s orvosa semmi mást nem tesz, mint sorra írja fel az antibiotikumokat. A fehér köpeny ereje itt mutatkozik meg, hisz aggódó barátok téphetik a szájukat, hogy legalább menj el ehhez, ahhoz, hallgass meg mást, próbálj új utakat, hisz évek óta egy helyben toporogsz. A válasz legtöbbször nem. És persze érthető is valahol, hisz ha valaki nem fogékony és nem érdeklődő az új - ami persze sokszor inkább ősi - szemléletek iránt, és a doktortól sem kapja meg ezt az iránymutatást, miért gondolná, hogy a hiba az orvosban van? Pedig semmi sem garantálja, hogy egy több évtizede diplomázott háziorvos folyamatosan fejleszti magát, hogy tisztában van az új gyógymódokkal - és itt nem feltétlenül az energetikus, kineziológus vonalra gondolunk - hogy bármilyen szinten motivált a szakmájában. Pedig mindez fontos volna.

Egyre többen válnak ugyanis szkeptikussá és ezáltal bizonytalanná, mi sem példázza ezt jobban, mint az influenza-hiszti. Ám orvosunk a kalauzunk az ilyen helyzetekben, s ha nem szolgál rá a bizalomra, egy idő után nem kérjük ki a véleményét, hanem saját utakon járunk tovább. Ám ez még mindig a szerencsésebb eset, mert ha valakiben kérdés sem fogalmazódik meg a módszerek helyességét vagy hatékonyságát illetően, talán esélye sincs személetének tágítására, egészségi állapotának javítására, hanem benne marad az esetleg csak a gyógyszerlobbi csápjai által mozgatott rendszerben, rácsok között, megvezetve. Ez a pesszimista kép, de tudjuk jól, van rá példa, nem is egy. Úgyhogy ki vele, a tied milyen?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások