Közösség

Közmunka, közpénz, közjó

5013

Kezdjük egy utópiával! Tételezzük fel, hogy a közmunkát mint fogalmat képesek vagyunk elszakítani minden járulékos jelentésétől, mindattól, ami az elmúlt időkben ráragadt, és egyszerűen a szóösszetételből indulunk ki a közjó mintájára. Képzeljük el, hogy a közmunka valóban a köz javára történik, és lehet önkéntes, kényszerű vagy szociális okokból fontos. Ebben a világban egy egyszerű halandó dönthetne úgy, hogy mocskosnak talál egy parkot, és szépen kitakarítja. Ültethetne virágokat is, a pusztaságban létrehozhatna parkokat, lemoshatná a buszokat, tehetne-vehetne kedvére. Ebben a világban a szabálysértésért nem lehetne pénzbírságot fizetni vagy börtönben csücsülni, csak közmunkázni. Feltételezzük hogy ebben az utópisztikus világban az emberi lélek is kicsit másképp működik, s hogy az ilyen közmunka keretében végzett szorgoskodás és annak eredménye valamit megmozdít a büntetettben. Ha például három napig kutyakakát, pezsgősüvegeket, csikkeket és pillepalackokat takarítana a város utcáin, talán ezentúl jobban magáénak érezné mindezt, hisz két keze munkájának eredményeképp tisztult meg a tér. Talán még korábbi esetleges szemetelési szokásaival is felhagyna. Ez azonban már tényleg nagyon álomvilág, a piacgazdaság pörgésébe és az emberek elidegenedett világába a legkevésbé sem fér bele.

No de még ott lennének a szociális alapon a közben dolgozók is, akik a lapáttámasztás helyett ekkor valóban értelmes munkákat végezhetnének, s mindemögött állna egy költséghatékony, átgondolt, okosan működtetett és olcsó rendszer. Na, hát a valóság nagyon nem így néz ki, bármennyire is lennének ennek szimpatikus elemei. A lelkesedés a jogszabályoknál és engedélyeknél bukik el, hisz nem mindig lehet csak úgy saját szakállunkra szépíteni a lakókörnyezetet, a büntetést is inkább fizeti mindenki, mert még így is jobban jár, mintha kiesne a munkából, ráadásul a tanulás és a közösségi élmény is véget ér a suliskorral. A harmadik kategória pedig mint arról annyiszor hallunk mostanában, ezer sebből vérzik. Utánanéztünk, hogy is van mindez manapság.

Közmunka a segélyért

Egy munkanélküli dönthet úgy, hogy önkéntesen közmunkát vállal, azaz az állam által szervezett feladatokban vesz részt, így munkáltatójától fizetést kap, amit szintén az állam finanszíroz, támogat, tehát a munkáltató gyakorlatilag maga az állam. Az illető innentől kezdve már nem jogosult a segélyre, hiszen van fizetése, tiszta sor. Ez azért lenne fontos lépés - elvileg -,  mert így a tartósan segélyből élőket kimozdítják, és fokozatosan visszavezetik a munka világába. Ezek a változások az egy éve ősszel elfogadott Út a munkába program keretén belül következtek be, aminek sikerességéért átalakították a segélyezési rendszert, hisz korábban többnyire jobban járt az ember, ha nem csinált semmit, és csak a segélyt zsebelte be.

A ma életben lévő gyakorlat szerint minden munkanélkülit meg kell vizsgálnia az adott önkormányzatnak, majd meghatározott szempontok alapján bizonyos személyek más besorolást kapnak. Az új kategóriába került emberek ezentúl nem segélyt, hanem a romák oktatásáról szóló cikkben is említett rendelkezésre állási támogatást, azaz RÁT-ot kapnak. A RÁT a maximális segélynek körülbelül a felét teszi ki, ami 28.000-Ft. Amennyiben a rátosok  közmunkát is végeznek, úgy a maximális 57.000 forintnyi segéllyel szemben akár 71.000 forintot is kézhez kaphatnak havonta, aminek valóban motiváló erejűnek kéne lennie. Ha valaki visszautasítja a számára felkínált munkát, akkor egy hónapig semmiféle juttatást nem kap az államtól, ha pedig ezt másodjára is megteszi, két teljes évig semmi ilyesmire nem jogosult.

A rendszer az önkormányzatokat arra ösztönzi, hogy a rátosoknak adjanak közmunkát, mert a segély 10%-át, a RÁT 20%-át nekik kell kifizetniük, míg a közmunkabér esetében az összeg 95%-át az állam finanszírozza, s ebben az esetben ez már a RÁT-os is magában foglalja. Az önkormányzat spórol, a munkanélküliek dolgoznak, a város szépül. Idilli. A rendszer tökéletesnek tűnik, hiszen ezzel munkára ösztönzik az embereket, és a dolgozók is nyugodtabbak lehetnek, mivel befizetett adóforintjaikból nem lébecoló munkanélkülieket segélyeznek, hanem fizetést adnak a köz érdekében elvégzett munkáért, így gyorsabban, könnyebben találnak vissza a munkaerőpiacra. Ha valaki sokáig nem dolgozik, akkor több odafigyelést igényel, amikor újból munkát vállal, sok munkáltató nem szeretné az ezzel járó plusz terhet is felvállalni, így ez az állam feladata. Persze a közmunkahelyek az önkormányzatok által kitalált és megalkotott munkahelyek, nem igazi állások, ezért gyakran csak "faluszépítő" akcióknak nevezik őket.

A tapasztalatok persze már nem feltétlenül ezt az idilli képet mutatják. Problémaként jelentkezik többek között az, hogy sajnos csak azok a személyek foghatók ilyen jellegű közmunkára, akik egyébként is dolgozni vágynak, csak éppen nem találnak munkát. Ők többnyire hálásak, hogy napi nyolc órában újíthatják fel a város iskoláját vagy kaszálhatják a füvet a közterületeken, mindenzt minimálbérért. Sokan azonban kemény kritikákkal illetik a rendszert, szidva annak értelmetlenségét és működésképtelenségét. Sokan, akik munkanélküliségük okán kénytelenek részt venni a rendszerben, arról számolnak be, hogy fogalmuk sincs hova vezet ez az út, de a munkaerőpiacra biztosan nem. A munkahelyek száma ettől nem nő, és gyakran iskolázott, szakmákkal rendelkező emberek is csak a határ szélén gereblyéznek, mert értelmesebb munka nem akad. A végtelenségig ismétlődő sepregetést is sokan emlegetik, hangsúlyozva a kínált munkák feleslegességét, de olyan panaszok is megjelennek, miszerint a munkákat koordinálók sokszor a legiskolázatlanabbak köztük. Kis utánaolvasással és beszélgetéssel kiderül, a rendszer az önhibájukon kívül munkanélkülivé vált emberek számára inkább lealacsonyító, mint hasznos, hisz a faluszépítés semmiben sem segíti őket visszatérni eredeti szakmájukba. Egyébként az ötven éven felüli munkanélküliek helyzete a talán, őket nem szívesen alkalmazza senki, talán a szüleink példáján sokan szembesültünk már ezzel. Képzeld el, hogy elveszíted munkádat, papíron munkaképes vagy, így a RÁT-os rendszerbe kerülsz, ám esélyed nincs értelmes munkát végezni, mehetsz sepregetni. Nem túl felemelő... A tapasztalatok ráadásul azt mutatják, szép számmal akadnak olyan, többnyire  alkoholproblémákkal küzdő tartós munkanélküliek, akiket életmódjukból és ellustulásukból adódóan képtelenség visszavezetni a tevékeny hétköznapokba, pedig talán ez lenne a legfontosabb.

De mielőtt nagyon borúlátóak lennénk, tegyük gyorsan hozzá, hogy azért akadnak olyan települések is, ahol mindez jól működik. Úgy tűnik, minél kisebb egy közösség, annál jobban működnek a köz számára is értelmezhető és élvezhető eredmények, s a személyes kapcsolatok is javulhatnak, ha egymás szorgoskodását látják.

Büntetés ledolgozása

A magyar állampolgárokat két okból ítélhetik közmunkára: vagy közepesen súlyos bűncselekményért, vagy szabálysértésért. Utóbbira kitűnő példa, ha fékezés nélkül áthajtunk egy stop táblán, és elkap a rendőr. Ekkor a kiszabott pénzbírságot választhatóan akár le is dolgozhatjuk, ez a nem önkéntesen vállat közmunka. Míg 2000-ben csak kétezer embert ítéltek közmunkára, addig 2006-ben számuk már ötezerhatszázra rúgott. Általában az érettségivel rendelkezőkre irodai munkát oszt a büntetés ledolgázásakor az adott állami szervezet, de persze nem garatnálja semmi, hogy ez valóban így is lesz. Vannak olyan hátrányos helyzetű emberek, akik az ilyen nem önkéntes közmunkák alkalmával jönnek rá, hogy élhetnének más életet is, dolgozhatnának máshol, mást. Világos azonban, hogy csekély az ilyen pozitív példák száma, hiszen általában nem jut mindenkinek értelmes munka. Közmunkaként nem minden munka végezhető el, hiszen csak a közösség javára történő jóvátételi munka tekinthető annak, semmi mutyizós, és semmi olyan, amihez különleges képesítés szükségeltetik.

Mi is ismerünk elképesztő példát. A pár doboz cigaretta csempészésért két hét közmunkára ítélt programozó ismerősünk felajánlotta az adott önkormányzatnak, hogy a büntetés ideje alatt szívesen készít a városnak egy rendes honlapot, hiszen a jelenlegi használhatatlan és elavult, és sokba is kerülne, ha fizetnének érte. A javaslatot elutasították, és inkább kivezényelték a többiekkel együtt gazolni a főutcára. Tényleg mindenki jobban járt... Általában persze az is elmondható, hogy a nem önkéntes közmunkára ítéltek nem túl lelkesek, gyorsan le akarják tudni az egészet, és az sem érdekli őket, hogy hasznos vagy haszontalan feladatot végeznek-e. Sőt, bizonyos felmérések azt mutatják, hogy a kényszermunkára ítéltek közül vagy azok közül, akik a pénzbüntetés helyett a közmunkát választották mindössze 57% tölti le a kiszabott büntetést - többnyire az elévülés vagy a szervezetlenség miatt. Ezen belül az érettségizetteknél jobb az arány, itt 80% tölti le a büntetést, a büntetlen előéletüknek pedig a 86%-a vesz részt a rá szabott közmunkában.

Persze nem jellemző a közmunkára ítélteknél az érettségi, több alacsonyan iskolázott személy követ el közepesen súlyos bűncselekményt, és a tilosban parkolásért megbüntetett magasabb iskolázottságú emberek is inkább kifizetik a tízezres bírságokat, minthogy munkájukból hiányozva ledolgozzák azt. Különösképp azért, mert a kieső munkanapok alatt többniyre több pénzt keresnek, mint amenyit a büntetés kitesz. A jogszabályok előírják, hogy valaki csak heti egy nap kötelezhető ilyen jellegű feladatra, ám ez hónapokra is megnövelheti a letöltés időintervallumát. A maximum kiszabható ötven nap letöltése így majdnem egy évbe is beletelhet. Az eljárást az sem gyorsítja, hogy az ítélethirdetéstől általában egy év telik el, mire a büntetett elkezdi letölteni a kiszabott munkát, de vannak esetek ahol ez egészen két és fél évig is elhúzódhat, az ügyek 10%-a pedig egyszerűen elévül.

Hogy mennyire működik a nem önkéntesen vállalt közmunka nevelő szándéka, az nem tudható. Valószínűleg attól is függ, hogy ki hova kerül. A fővárosban például több mint száz cégnél lehet közmunkát végezni. Mert például, ha csikkszedéssel és söprögetéssel bízzák meg az illetőt, és a munka minősége nincs ellenőrizve, akkor elég csak lejelentkezni az adott helyen, és egész nap lébecolni. Gyakori példa az is, hogy az adott város nem tudja biztosítani a közmunkát, így másik településre kell eljárni, az útiköltséget pedig a városnak kell fizetnie. Értetlenül állunk az előtt, hogy egy település nem tud feladatot adni a közmunkásoknak, elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ma Magyarországon van olyan falu, ahol semmiféle közérdekű munka nincs.

Önkéntes munka - közmunka

Nyugaton nagy divat, hogy a rengeteg szabadidővel rendelkező, unatkozó háztartásbeli nők önkéntes munkát vállalnak egy-egy szervezetnél. Persze nem kell unatkozó, pénzes férjjel megáldott feleségnek lennünk ahhoz, hogy önkéntesként dolgozzunk, ha úgy érezzük, saját kis világunk fejlesztésén túl mást is szeretnénk megörvendeztetni. Ma már itthon is van lehetőség arra, hogy egy-egy alapítványnál vállaljunk munkát, és szabadidőnkben például nyugdíjas otthonokban élő öregekkel beszélgessünk, bár a rendszeren még bőven van mit fejleszteni, sőt, rendszerről egyáltalán nem is beszélhetünk. Itthon ez az egész még gyerekcipőben jár, talán azért mert sokan sok problémával küzdenek, és nem jut energiájuk még mások bajára is. Évente több száz fiatal utazik azonban külföldre, hogy önkéntes munkát végezzen Afrikában, Ázsiában, a Közel-Keleten vagy bárhol, ahol szükség van rájuk. Nemzetközi szervezetek programjaira jelentkezve vehetünk részt ilyen utakon, de ennek megszervezése komoly körültekintést igényel, és ez már bőven egy másik cikk témája lehetne.

Az önkéntes munkának azonban létezik egy másik, körülöttünk működő fajtája is: a szervezett keretek helyett ebben az esetben illegálisan folyik a köz szépítése, építése, tisztítása, rendezése. Ide tartozik többek között a már általunk is bemutatott gerilla kertészek mozgalma, akik illegálisan ültetnek, kapálnak és locsolnak. Mert bizony egy ilyen túlszabályozott társadalomban nem lehet ám csak úgy virágot ültetni a Margit-híd budai hídfőjénél található elhagyott parkba, ahhoz biza engedélyek kellenek. A gerilla kertészeknek pedig nincs engedélyük, így ha elkapják őket még büntetést is kaphatnak, éppen ezért általában éjjelente akcióznak. De hasonló a helyzet a bicikliút tisztító kommandóval is, ők is szabálysértést követnek el, ha összeseprik a gallyakat, leveleket szemetet, és megmetszik a belógó ágakat. Ingyen, önkéntesen - botrány, nem?

De hozhatnánk példának azt a hajléktalant is, akiről az egyik portál nemrégen készített videóanyagot. A szóban forgó férfi úgy döntött, hogy a körút és a Baross utca kereszteződésének a közelében található elhanyagolt szökőkutat kicsempézi, ha már nincsen munkája szeretne valami jót tenni a köz javára. Keresett egy támogatót, és neki is látott. Jellemző módon a kisfilmben megszólalók között akadt, aki megkérdőjelezte a tett helyességét, mondván, a férfinak semmiféle engedélye nincs a munkálathoz. Mert igen, ma már nem építhetjük a közterületen található parkokat, kutakat szívünk szerint, mert ahhoz engedélyek szükségeltetnek. Még ha vennénk is a fáradságot és szabad óráinkban parkosítanánk a lepusztult közterületeket, akkor hivatalos iratok hiányában büntetés várna ránk. Ennyit a közjóról...

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások