Közösség

Egy smárt huszonöt millióért?

4996

Adjunk hálát a bulvárnak, mert többnyire csak akkor beszélünk a hírességekről, ha azok botrányosan élnek, félredugnak, túladagolnak, vagy épp meghalnak. Persze olykor izgalmas ezekről olvasgatni, csak hát kit érdekel Beth Ditto szőrös hónalja, mikor Charlize Theron pénzért smárol, hogy ezzel is segítse a rászorulókat.

Az OneXOne Alapítvány által szervezett jótékonysági esten nem pusztán Charlize csókjáért folyt a licitálás, mivel a nyertes elutazhat a Dél-afrikai labdarúgó világbajnokságra, sőt még Nelson Mandela-val is találkozhat. Ez az ajánlat azonban nem tűnt túlságosan kecsegtetőnek a publikum számára, ekkor döntött úgy az Oscar díjas színésznő, hogy ajkait küldi a kalapács alá. Gondolhatjátok, hogy ezek után csak úgy záporoztak a licitek, míg végül a legmagasabb összeget egy nő kiáltotta ki: száznegyvenezer dollárt ajánlott fel a színésznő csókjáért. A hölgy minden bizonnyal nem az utolsó filléreit pengette ki a húsz másodpercig tartó smárolásért, és az is biztos, hogy élete szóló élménnyel lett gazdagabb. Az ominózus csókot a publikum előtt ejtette meg a pár, és mindaddig nem szakadtak le egymás szájáról, amíg a közönség el nem számolt húszig. A színésznő ír származású pasija nem vett részt a gálán, bár gyanítjuk, hogy még az ő jelenléte sem tartotta volna vissza Charlizet a puszilkodástól, aki maga is Dél-Afrikából származik. A személyes kötődés itt nem ér véget, hiszen a színésznőnek is hasonlóan nehéz gyerekkora volt, mint az alapítvány által támogatott lurkóknak, így tényleg nem meglepő, hogy még egy nyilvános leszbikus csókot is bevállalt a nemes ügy érdekében.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások