Közösség

Lágy az öle

4980

Szombat éjszaka elegem lett. Épp őrülten táncoltam, ugráltam, nevettem, sikongattam, mert tényleg egy állati jó buliban voltam, épp úgy, mint az előtte lévő éjszaka... Egyszer csak bevillant: ki akarok menni! Levegőt akarok! Fákat! Zöldet! Szóltam is a társamnak: "Holnap kirándulni megyünk!" Göcsörtös erdei utakon sétálni, a napfényben sütkérezni, miközben nem hallom a morajló várost, nem is vágytam másra. Néha szükségem van a természet közelségére, különben megbetegszem.

A hétvégén a HVG-ben olvastam egy újonnan felfedezett "betegségről", a természethiányról. Bár nem orvosok fedezték fel ezt a kórságot, érdemes elgondolkodni rajta. A városiasodás olyan mértékű lett - az emberiség közel fele él városokban -, hogy az ember környezettel való kapcsolata szinte a nullára redukálódott. Evolúciós szempontból az emberi fejlődés szerves része volt a természetközeli lét, ennek hiánya nagyon súlyosan vissza tud csapni, ami természetesen megint az emberi testben, egészségben ütközik majd ki. Louv és Kellert már tudományosan is elkezdte vizsgálni az ember természethiányos állapotának a tüneteit, és egyre többen kezdik feltárni a természethiányos gyermekek betegségeinek okát, eredetét.

Richard Louv amerikai író Az utolsó gyermek az erdőben című kötetével hívta fel a figyelmet annak a fontosságára, hogy mekkora szüksége van a gyermekeknek (is) a természetre. Szerinte a több mint harminc éve terjedő tünetegyüttes - elhízás, cukorbetegség, stresszbetegségek, fizikai alulteljesítés -, annak tudható be, hogy a gyermekek nem kerülnek közel az erdőkhöz, mezőkhöz, állatokhoz, azaz semmihez, ami a falakon kívül van. De, ha végiggondoljuk, hogyan is kerültek ilyen távol az emberek a természettől, rájövünk, hogy mi magunk tehetünk erről, legfőképpen az oktalan paranoiánk. Para az állatoktól, a növényektől, az időjárástól, a betegségektől, a mindentől. Az ingerszegénység és elidegenedés mellett ott van még a mozgáshiány is, ami a testi teljesítőképességet nagyon lecsökkenti: míg régen fára másztunk, macskákat kergettünk, fogócskáztunk, bunkert építettünk, ma már szinte "szobafogságra" ítéltetett minden gyerkőc, főleg a nagyvárosok gyermekei. Jogos a kérdés, mit tehet az a szülő, aki egy metropolisz kellős közepén él, napi tíz órát dolgozik, és sajnálatos módon gyakran már ő maga is irtózik a természettől?

Nos, a Lajtától nyugatra nem csak cserkészmozgalmak, de erdei óvodák és bölcsődék is léteznek. Egy erdei óvoda lényege, hogy a gyerekek a lehető legtöbbet legyenek a természetben, akár esik, akár fúj, vagy éppen perszel tűz a nap. Mindennap kint vannak a szabadban, fára másznak, eső ellen üregekbe bújnak, vagy épp menedéket építenek gallyakból, ágakból. Megismerik az állatokat, a növényeket, megtanulják tisztelni a természetet, és nem utolsó sorban friss levegőn vannak, távol a szmogos városi léttől, ahol a füst és a zaj sokunkkal elfelejteti, hogy létezik egy zöldebb világ is, mint az a betonrengeteg, ahol élünk. Ezt az élményt aztán feltételezhetően egy életre magával visz minden erdei ovis, felnőttként kirándulni jár, állatot nem piszkál, növényt ismer, használ.

Magyarországon is léteznek természetközeli intézmények, ahol a környezettudatos szemléletmód mellett a fent felsorolt értékeket nyújtják a gyermekeknek. Sokkal több ilyet és még ilyenebbet!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások