Közösség

Köcsög vagy, mint apád!

4896

A fenti mondat még a kilencvenes évek elején hangzott el egy általános iskolában, földrajz órán, a tanár szájából. (Feleltetett, és a felelő rossz választ adott.) Majd a köcsögözést tettek is követték, a fejtetőre adott úgynevezett barack formájában. Persze az osztálytársakkal jót derültünk az eseményeken, kivéve természetesen azt a diákot, akinek a sértést és a kobakkoppintást szánták. Ő a szünetben elpityeredett, majd másnap beteget jelentett, és egy hétig nem láttuk. Akkoriban nem nagyon tudtunk mit kezdeni az oktatók színes beszólásaival. Hiszen ők voltak a tanárok, akiknek nevükből adódóan mindent szabadott. Nem álltunk fel a padból, hogy sípcsonton rúgjuk őket, nem hívattuk be a szülőket elégtételt tenni, nem demonstráltunk, pedig hajdanában, danában több okunk lehetett volna rá, mint a jelen gyermekeinek. Vajon miért voltunk ilyen belenyugvóak? Természetesnek találtuk az alárendelt helyzetünket? Ilyen nevelést kaptunk? Kicsit csodálkozom is, hogy a történtek ellenére nem vált belőlünk pszichopata sorozatgyilkos…

Olvastam egy összegzést a XIX. században alkalmazott iskolai büntetési módszerekről. Tizennégy fokozata közül pár megmosolyogtatott. A „rosszalló, komoly pillantás; sóhajtás, fejcsóválás” napjainkban már a vicc kategóriába sorolható, és inkább nevetteti, mintsem ijesztgeti a tanulókat. Ugyanez a helyzet a „a pad elé való kiállítással” is. A „fenyegetés” vagy a „kirándulásból kizárás” komolyabb módszer ugyan, viszont a „jobbaktól történő elkülönítés” szintén nem működne, mert a mai osztályokban ebből a típusból 2-3 van, és inkább ők szorulnának elkülönítésre… A „testi fenyítés”, mint büntetési forma a 13. helyre került. Azonban – ahogy ezt az 1800-as években íródott szakkönyvek megjegyzik – kizárólag a vessző vagy vékony pálcika használható erre a célra, és nem engedélyezett a bot, kötél vagy szíj használata. (Na még szerencse!) Továbbá tiltott volt a gyermek felpofozása, hajánál vagy fülénél fogva való rángatása, a hátba- és fejbeverése. Maradt tehát a gyengéd barack, a tenyérbe csapás, és minden, amire egy vessző használható…(A vesszőt már az ókori Rómában is alkalmazták, mint fegyelmezési eszközt. Szükségesnek tartották a „kemény római jellem” kialakításához.)

Végül jött a XX. század, és száműzte az iskolai nevelésből a testi fenyítést, mivel az bántalmazásnak minősül. A klasszikus verés elhagyta ugyan a tantermeket – sokak legnagyobb bánatára-, kárpótlásul viszont küldött „modernebb technikákat”, melyek még a fenékre ütésnél is károsabbak lettek. Szinte hetente ad hírt a média diákját szexuálisan zaklató tanárról. Nekem ezzel kapcsolatban mindig az általános iskolai testnevelés tanárom jut eszembe, aki megkövetelte, hogy a lányok tornadresszben jelenjenek meg az órán. Első gyakorlatként gyertyaállást kellett bemutatnunk, majd szétterpeszteni lábainkat, és így maradni öt percig. Fantáziátokra bízom, mire volt ez jó…
Legrejtettebb, de következményeit tekintve ugyancsak rossz módszer az érzelmi bántalmazás. Erre számtalan példát lehetne hozni: kirekesztés, megalázás, önálló vélemény büntetése, félelemmel teli légkör kialakítása, a nevelő tévedhetetlenségének és felsőbbrendűségének a megőrzése. Kisiskolás koromban egyik osztálytársam banánt hozott tízóraira. A tanító elvette tőle, mondván:”Ilyet nem illik iskolába hozni, mert megkívánja a többi gyerek, és nem mindenki anyukája meg apukája olyan gazdag, hogy banánt adjon a gyerekének.” Közkedvelt volt az is, hogy a tanár nyilvánosan megemlítette, ki az a tanuló, aki már hónapokkal el van maradva az osztálypénz befizetésével. Arra is akadt példa, hogy egyik-másik diáknak megjegyezték, ha már harmadik napja ugyanabban a pulóverben jött iskolába. Ám mind közül a legjobb mégis az volt, amikor a karácsonyi szünetet követő első tanítási napon szinte az össze tanár a következő kérdéssel indította az órát:”Na, ki mit kapott karácsonyra?” Ilyenkor mélyen a pad alá süllyedt a szerényebb anyagi körülmények között élő gyerek – köztük én is-, mert ugyan a meleg zokni, sál és papucs hasznos holmik, de villogni velük nem nagyon lehet. Egyszer aztán megbeszéltük, hogy mindenki a könyv, magnókazetta, társasjáték, nadrág, toll szavakat fogja más-más sorrendben mondani. Ez annyira bevált, hogy valamelyik tanárnak le sem esett…(Mentségünkre legyen írva, hogy Zotya a kistesót is sorolta, mint karácsonyi ajándékot, de ez kivételesen igaz volt…)

Érkezett a XXI. század, és rendesen felkavarta az iskolai viszonyokat. Durva hasonlatnak tűnhet, de ahogy az ember mindenen uralkodni akaró hajlamát megbosszulja a természet, úgy a káros nevelési technikák szarvát is letöri a diákok öntudatra ébredése. Hiszen a társadalom a jellem szabadságáról, a mobilitásról, az önmegvalósításról regél, és arról, hogy bárki bármit elérhet, nincsenek áthidalhatatlan gátak, sem követendő szabályok. Csak káosz. Visszájára fordult a világ, a tanárok lettek megfélemlítve. Akad diák, aki a rugdosástól sem riad meg. Van, aki gyilkolni is képes. A harc azonban nem egyoldalú. Néha az oktató is vakvágányra lép, és megöli tanítványát. Hab a tortán, amikor maguk a szülők szállnak be a játékba, és bántalmazzák a tanárt. Valami, valamikor nagyon elromlott a nevelési rendszerben. Azóta pedig csak gurul lefelé a lejtőn. Azonban még mindig szimpatikusabb, ha banánt koboz el a tanár egy diáktól, mint például vadászkést…a banánnal legalább nem lehet visszavágni…


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások