Közösség

Nem vagyunk egyedül

4875

Millió és egy ideológiai vitát folytattam már sok körülöttem lévővel olyan kérdésekben, mint az ingyenes letöltés, a szerzői jogok, a pénz mint mindenek felett álló legfőbb cél, az elvek kontra pénz, a környezetvédelem, a biciklizés, az alternatív társadalmi modellek köre - és még sorolhatnám napestig. Ezek közül soknak ti is szemtanúi lehettetek itt a cotcoton, hisz ami szívünkön a szánkon, még akkor is, ha tudjuk, az olvasók fele kígyót-békát kiált majd ránk, s a két ellentétes vélemény egy tapodtat sem közeledik majd egymáshoz. Az ilyen témákban előkerült indulatokat egészen a mai napig nehezen dolgozom fel, de most, hogy eddigi legkedvencebb cikkemet írom, már a teljes megnyugvás állapotában vagyok - legalábbis egy ideig.

Tudom, hogy a következő sorok nem egészen úgy osztják majd meg a hozzászólókat, mint az eddigi témák. Bizonyára sokkal többen lesznek, akik most büszkén kulturális kreatívnak tartják majd magukat, mint azok, akik eddig az ezen gondolkodásmódba simuló témáinkra értőn, és nem elutasítóan reagáltak. Ja, és hogy kik azok a kulturális kreatívok? "Ötven millió ember, akik megváltoztatják a világot" - mondhatnánk egyszerűen a téma legismertebb könyvének címét idézve, de valójában sokkal több emberről van szó. Az Egyesült Államokban egy 2000-ben készült felmérés során bukkantak rá arra az igen masszív rétegre - csak itt ötven millióra, amelynek tagjai egyként gondolkodtak, ám egymásról mit sem tudtak. Mindössze annyiban voltak biztosak, hogy elegük van mindabból, ami ma politika, gazdaság és társadalmi élet címen folyik. Paul H. Ray szociológus és Sherry Ruth Anderson pszichológus őket nevezte el kulturális kreatívoknak. A világon a kulturális kreatívok azok, akik egyre erősebben érzik, a világ, amit ismerünk végnapjait éli, ebben az irányban nincs perspektíva, s hogy valaminek történnie kell, ami egy jobb jövő felé fordítja az emberiség kocsijának kerekét. Ám ez a valami pontosan a kulturális kreatívok létezése, amit inkább tekinthetünk egyfajta emberi fejlődési szintnek, mint szervezett és egységes csoportnak.

Ők azok, akik...

Akik nem szeretnék a jelen rendszert ebben a formában fenntartani, akik valahol mélyen érzik, tenni kéne, hogy kevésbé kártékonyak legyünk, hogy az évtizedek óta tartó rombolás és kizsákmányolás helyett egy ember- és környezetbarát életet élhessünk. Ők azok, akik érzik, hogy a régi hanyatlóban van, hogy valami új alakul, s hogy ebben egyéni szinten is érdemes és lehetséges is részt venni. Ők azok, akik látják és elvetik a politika romboló erejét, a média butító erejét, a gazdaság kizsákmányoló erejét, a fogyasztói társadalom züllesztő és kiüresítő, elidegenítő erejét. Ők azok, akik nemet mondanak oly sok mindenre, ami a még ma is uralmon lévő rezsim és az emberiség másik fele szemében érték, de ők már tudják, az valójában csak egy újabb hulladék, egy plusz tégla világunk jövőjének sírján. Ők azok, akiknél sokkal előrébbvaló a társadalom érdeke, mint a saját érdek, és ezért áldozatnak tűnő, valójában teljesen természetes lépéseket is hajlandók tenni. Ennek értelmében ők küzdenek a jogdíjak ellen, mondván, a művészet mindenkié, ők küzdenek az őstermelői rendszer felélesztéséért, a cserekereskedelemért, a cseremunkáért, ők azok, akik szívességből, ingyen is dolgoznak, akiknek elvei felülírják a pénz szavát, akik elképzelhetőnek tartják, hogy más szabályok és értékek mentén is lehet élni, mint ahogy azt jelenleg tesszük.

Tény azonban, hogy az új legtöbbször a régivel szemben áll, így a kulturális kreatívok gyakran kényszerülnek törvényvbe ütközni vagy éppen a társadalom, a közvélemény ellen menni. Ilyen lehet a kötelező oltások nem beadása, mondván, hadd döntsem el én, és ne az állam, hogy mi a jó a testemnek vagy a gyerekemnek, főleg a tájékoztatás teljes hiányában. Vagy szeretnének például otthon szülni az orvoslobbi hazug tényeken alapuló tiltakozása ellenére és a média lejárató kampánya ellenére. Esetleg vállalják fogyatékos gyermeküket, és nem az orvosok döntése értelmében cselekednek. Kerülik a gyógyszereket, inkább helyesen étkeznek, mint savlekötőt vesznek, s inkább természetgyógyászhoz, homeopátiás orvoshoz járnak, mint fehérköpenyeshez. Esetleg - bár társadalmi státuszuk és pénztárcájuk lehetővé tenné, mégsem vesznek autót, mert tudják, a környezetbarát közlekedés előrébb való, mint a személyes kényelem. A környezet védelme egyébként is kiemelten fontos számukra, szelektíven gyűjtenek, csökkentik a temelt hulladék mennyiségét, vegyszereket nem használnak, erejükhöz mérten mindent megtesznek. A legtöbb ember számára ez az első lépés az új úton. Tudatosan vásárolnak, tudatosan élnek, egészséges, biztonságos élelmiszereket keresnek, s ezért hajlandók többet fizetni, mert tudják, így duplán jól járnak: támogatják a hazai őstermelőket és ökogazdaságokat, ráadásul egészséges élelmiszerekhez jutnak, nem az élelmiszeripar vegyszerekkel szennyezett táplálékán vegetálnak. A médiának, a félelemkeltő kampányoknak nem hisznek, inkább saját szemükkel keresik az igazságot, s tudják, az ember-ember közvetlen kommunikációja minden nagypolitikai ellenségeskedésre és az ő érdekeiket szajkózó híradásokra fittyet hányva azonnal békét és barátságot szül. Határokat nem ismernek, az egész világ egységében hisznek, így más népek gondja az ő gondjuk is, elfogadók, toleránsak a mássággal, az új elképzelésekkel, szokatlan életmódokkal szemben is, kiváltképp, ha az ezeket az elveket képviseli, mint például a freegan mozgalom.

Belátták, hogy a kapitalizmus elmebeteg pénzközpontúsága nem tartható tovább, s nem szégyellik, hogy nem csámcsognak a politikán, s azt sem, hogy nem értik az embertől elrugaszkodott pénzügyi világot, mert tudják, pont az a cél, hogy senki ne értse. A pénz már pénzt csinál, és ez így nincs jól, mert a világ beleroppan, az országok beleroppannak, a pénz a külföldi nagytőkéseken keresztül kiáramlik, s ki tudja milyen célt szolgál aztán. Alternatív megoldások spontán módon alakulnak évtizedek óta: ilyenek az etikus bankok, ahol megmondhatod, mibe fektessék a pénzed, s ezek többnyire a fenntartható fejlődést támogató fejlesztések. Sokan még a kamatról is lemondanak, ha ilyen bankot választanak, mert nem a saját plusz száz dollárjuk számít, hanem a köz java. De ilyen szerveződések a különféle civil szervezetek (nem az állam csecsét szopogatók), a Magyarországon is egyre erősebbé váló őstermelő piacok szervezése, a suska - típusú kezdeményezések vagy éppen a cotcot bazár vonala. Nem soroljuk tovább, a lényeget értitek. Ezek azok a helyek, ahol a kulturális kreatívokat megtalálhatjuk, no és persze az alternatív gyógyászatban, a spirituális utakon, a környezetvédelemben, a tudatos fogyasztók között, a valóban gondolkodó értelmiség között...

Akik nem tudnak egymásról

Az univerzum törvényszerűségei szerint az ember előbb-utóbb hozzá hasonlókkal veszi körül magát, ám a baráti kör esetleges visszaigazolása vagy az együtt fejlődés ebben az esetben nem adja meg azt az Aha! érzést, a nagy felismerést és örömöt, hogy sok tíz, s akár sok száz millió ember is egészen hasonló problémákkal találja szemben magát, s egészen hasonló életvezetési irányelveket alakított ki magának, s ezzel el is kezdte a világ megváltoztatását. Mert a kulcs a másképp gondolkodásban és a másképp élésben rejlik, nem a szerveződésben, az idővel esetleg adja magát. És hogy miért nem tudnak egymásról? Mert a társadalom felosztása jelenleg erősen bipoláris: egyik oldalon a régi rezsim tagjai, akik képtelenek belátni, hogy eszközeik becsődöltek, hogy a világot a pusztulás fele viszik, s az ő áldozataik, akik a napi robotban és az anyagi gyarapodásban látják az öröm egyetlen lehetséges forrását, akik teszik, amit tenniük kell, akik élnek a berögzült szabályok szerint. A másik oldalon állnak a kulturális kreatívok, mindenben az előbbiek tökéletes ellentétei. (Állítólag a magyar lakosság negyven százaléka az első csoportba tartozik, negyven százaléka a második csoportba, húsz százalék pedig depressziós. A kulturális kreatívok ilyen magas aránya egy országban igen rirka.) Mivel azonban az első csoport tagjai adják a politikai, gazdasági és társadalmi elitet, az ő játékszabályaik vannak érvényben, s ezért érzik a velük szemben állók jellemzően kényelmetlenül magukat, mert mind a célokat mind a szabályokat zsigerből elutasítják, nem tudnak, de nem is akarnak az ő táblájukon játszani.

A két csoport között azonban semmiféle kommunikáció sincs, a hanyatló elitet nem érdekli, mit akar a nép. (Megkérdezett titeket valaha bárki arról, hogy valójában MIT akartok vagy csak azt, hogy KIT?...) A média pedig szintén a jelenlegi rendszer fenntartásában érdekelt, így esze ágában sincs teret adni az új embertípus gondolatainak terjesztésében. Majd hülye lesz, hisz ezzel saját sírját ásná. Így tehát az, hogy nem vagyunk egyedül, a gondolatok és kezdeményezések, az összekacsintások az interneten terjednek csupán, mint egykor a szamizdat kiadványok. De jó ez így is, a folyamatokat megállítani ugyanis nem lehet, s tudjuk, nem kell olyan sok ember a viág megváltoztatásához. Gondoljunk csak a környezetvédőkre, akiket egykor kinevettek, ma pedig minden valamirevaló vállalat zöld szerepben pózol - mert elvárás lett mindez. Mindezek mellett nincs is szükség rá, hogy a hagyományos csatornákon keresztül kezdjenek szivárogni ezek a gondolatok, hisz a kulturális kreatívok nem szerveződnek egységekbe, nem akarnak üzeneteket küldeni, nem hoznak létre szervezeteket és azon belül hierarchiákat, mert tudják, mindez már sokszor becsődölt. Önmagukban küzdenek azzal, hogy változtatnak, még a meg nem értettség árán is.

És a lényeg ezerszer is ez. Hogy hogyan gondolkodunk, hogyan kommunikálunk egymással, hogyan élünk, s persze az is, hogyan érezzük magunkat. Érdekes jellemzője ezen embereknek, hogy közérzetük minden egyes olyan megmozdulásuktól jobbá válik, amivel a közért tettek. És ez egy igen fontos mozgatórugó, mert ha valaki kulturális kreatívnak minősül, nem jelenti azt, hogy azonnal minden régit elvetett. Fejlődési folyamatot jár be minden ember. Lehet, hogy az őstermelői piacon való vásárlással kezdi, ahol kapcsolatba lép a természettel, a gyógynövényekkel, hisz a portékák között ezek is megtalálhatók. Elkezd egészségesebben étkezni, és látá, hogy ez jó, s hogy pénzt költeni is jobban esik ebben a közegben. Később aztán megismerkedik a biotosztítószerekkel, mert azt is talál a piacon, és látá, hogy ez jó, és ettől jobban érzi magát. Elkezd biciklizni, elkezd a falusi turizmusban utazni, ezzel támogatja hazáját, és a lelke is nemesedik. Odafigyelővé válik, és az odafigyelés saját magán túlnőve a természetet a környezetet, majd a többi embert is jelenti számára. Egyre tudatosabbá válik, szelektíven gyűjt, nem fogyaszt, ha nem muszáj, tehát elindul egy olyan úton, amin sok millióan járnak. Minden kulturális kreatív más, eltérő aktivitásuk is, de a lényeg, hogy ha valaki rálép az útra, már csak idő kérdése, hogy mikor jut el például az etikus bankok rendszerének kívánásáig vagy épp a tényleges segítéséig. Hogy mikor lesz belőle gerillakertész, civil mozgalmi vezető, cégvezetői pozícióját elhagyó bioborász, fogyatékosokat segítő önkéntes, adománygyűjtő magánember.

Ha jobban belegondolunk, egészen visszakanyarodik ez a francia forradalom közjó eszméjéig. A magyar kulturális kreatívok által készített, sokakhoz eljutott videón is említik a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas eszméjét, aminek valós mélységeit csak most kezdjük megérteni, csak most leszünk képesek megvalósítani - ha el nem szúrjuk. Ha már beláttuk, hogy a világ rossz, hát változtassunk rajta, nyugodtan mondjuk nemet a hagyományos karrierre, a szép lakásra, nagy autóra, fölösleges luxusra. Éljünk békében a Földdel és egymással, higgyük el, hogy lehet más, csak példa nincs előttünk, az utat nekünk kell kitaposni. De nem vagyunk egyedül, és ez jó.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások