Közösség

Húsz év posvány

4876

Az elmúlt időszakban többször foglalkoztunk politikával. Leginkább külpolitikát érintő kérdésekbe mentünk bele, vitatkoztunk, cseréltük a gondolatokat. Többen hiányoltátok, hogy miért nem foglalkozunk inkább a "magunk bajával", tehát a magyar politikai élettel. Politikáról általában nehéz beszélni, főleg Magyarországon, hiszen miről van szó sok-sok éve itthon, ha ez a téma jön szóba? Pártpolitikáról. Csatározásokról. Csalásokról. Mutyizásról. De ezeknek a nyilvánosságra kerülése is csak az elmúlt nagyon rövid időszak hozadéka, nem olyan régen volt az, hogy kiborult a bili, és a fekália azóta is ömlik belőle. Azért is borzasztóan nehéz a dolgunk, mert barátságok, kapcsolatok is megborulnak egy-egy vérmesebb vita következtében. Elég a legutóbbi példát hoznom ennek igazolására: "Vége FankaDeli rapper és Szabó Balázs prímás-multiinstrumentalista együttműködésének, a sajátos magyaros-jazzes hiphop Suhancos zenekarnak. A tagok közötti politikai ellentétek vezettek a szakításhoz". Nincs könnyű dolgom ismerve a ti (olvasók) vérmességeteket. Mindenesetre megpróbálom vázolni, mit gondolok a magyar politikáról, a helyzetünkről, és ebben a mi szerepünkről.

Média

Amikor meghalljuk ezt a szót, bevillan a két lekapcsolhatatlan kereskedelmi tévécsatorna, aztán jönnek a bulvár napilapok, majd esetleg a glossy magazinok is beugranak, talán a következő kép a napilapok halvány emléke, és máris ott vagyunk, hogy igen, van a jobb- meg a baloldali médium. Minden sajtótermékről, legyen az online vagy offline, tudni véljük, hogy melyik párttal szimpatizál. Rögtön fel is teszem a kérdést: ez lenne a hazai független média? Persze ezt a kérdést évekkel ezelőtt sokkal hangosabban is feltették már mások, sőt követelték ennek a létrehozását, volt is néhány dugába dőlt vállalkozás. Mivel rendre elhaltak ezek a törekvések, ha ugyan valósak voltak, ezért a magyar sajtómunkás a következőképpen oldja meg a függetlenedést: a kormány nyilvánosságra hoz egy döntést - nem, nem javaslatot -, erre reflektál az ellenzék, hogy ez nem jó, ennek pont az ellenkezője a jó. Aztán az ellenzék tesz egy törvényjavaslatot, amit elutasít a kormány, ami valójában a parlament. És nekifutnak még egyszer ugyanennek a körnek: a bal mond át, a jobb bét, az egyik fekete a másik fehér, és egy helyben megy a toporzékolás. Mindezt a sajtó ugyanígy tárja a nagyérdemű elé, tehát elmondja egyszer, hogy mint mondott az egyik és mit a másik. Ennyi. Nem kérdeznek meg független szakértőket, és nem azért mert nincs rá kapacitásuk, vagy mert nem ismernek szakértőket, egyszerűen mindenki tartozik valamelyik oldalhoz, akik meg nem, azok pont magasról tesznek erre az egészen bizarr belpolitikai helyzetre. (Látjátok milyen könnyű belecsúszni a pártpolitizálásba? Nincs ugyanis nagyon más lehetőség.) Ráadásul, ha már a politika és magyar média viszonyánál tartunk, ne feledkezzünk meg arról, hogy azokat a dolgokat, amelyeket egyik vagy másik oldalról hallunk, mind-mind a politikai PR gépezet termékei! Egyedül a klasszikus oknyomozó riportok, tényfeltáró anyagok lennének képesek valamelyest tiszta képet adni, de sajnos azoknál a sajtótermékeknél, ahol még él vagy újra létezik ez a műfaj szintén olyannyira elhivatottak az egyik vagy másik párt irányába, hogy nem lehet hiteles forrásnak tekinteni azokat sem. Óriás tisztelet a kivételeknek.

Amennyiben igényünk van valamiféle korrekt információszerzésre, elég kevés lehetőségünk van megszerezni a híreket. Ha nagyon képben akarunk lenni, akkor elolvassuk az egyik oldal szájíze szerint létrehozott sajtóterméket és a másikat is, valamint a témáról létező összes véleményt, minden hírt magunkévá tesszük a neten, majd megalkotjuk ezek alapján saját véleményünket. A gyakoribb eset, hogy nem foglalkozunk vele, így máris célba ért az a törekvés, hogy a figyelmünket eltereljék az igazán lényegi kérdésekről, mivel ekkor már sokkal többet tudunk Liptai mellműtétjéről, illetve arról, hogy Pamela Anderson fehér pamut ruhában ment le vásárolni a közértbe tegnapelőtt, ugyanis az ilyen magazinhírek sokkal nagyobb publicitást kapnak. Elindultunk a szisztematikus butítás ösvényén. Az az óriásgáz, hogy a kereskedelmi sajtótermékek tényleg semmi mást nem közvetítenek, mint az árucikkeket, a lényeg felett elsiklunk, mert az kevésbé fájdalmas, ráadásul sokkal kényelmesebb is. Igen kényelmesebb, mint tenni valamit, akármit annak érdekében, hogy megváltozzon ez a fajta politikai viselkedés. Persze mindamellett, hogy én arra szólítom fel a barátaimat, hogy igenis írjanak levelet az önkormányzatnak, menjenek, demonstrálják az akaratukat, lépjenek fel, és én is megteszem ugyanezt..., szóval mindemellett megértem azokat az embereket, azt a társadalmi réteget, amely egyre vaskosabb, akik tesznek erre az egész rendszerre és, ha nem is homokba dugják a fejüket, de legalábbis elfordítják azt. 

Értelmiségiek

Sokáig úgy gondoltam, hogy a magyar társadalomnak van egy olyan rétege - akik leginkább értelmiségiként aposztrofálják magukat -, amelyik tud a politikáról úgy kommunikálni, hogy annak során valóban eszmék cserélnek gazdát, disputálnak, változnak, ismerkednek, kitalálnak, megvalósítanak. Persze az elmúlt évtized során - miközben felnőttem, és ismerkedem - rá kellett jöjjek, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Ők is pártokról fröcsögnek, állami vállalatok rablógazdálkodásairól, mutyikról. Kifordul az ember gyomra egy-egy ilyen "beszélgetésben" való részvételkor... Mert senki nem tesz semmit. Lehet puffogni, hogy így a BKV, meg úgy a MÁV és amúgy meg az állami alkalmazottak ugyebár, mégsem ignoráljuk őket! Mégsem teszi meg azt senki, hogy fogja és nem használja a BKV-t, legfeljebb addig megy el pár ezer ember, hogy bliccel, a legtöbbjük azt sem meggyőződésből, hanem mert ez egy következmények nélküli ország. Passzívak vagyunk ahelyett, hogy aktívak lennénk, és legalább addig eljutnánk, hogy mont megvalósíthatósági tanulmányokat dobjunk össze egy alternatív közlekedési hálózatról. Nem kell komoly dolgora gondolni, csak arra, ami a világ oly sok városában működik: a buszjáratokkal megegyező útvonalakon közlekedő magánkézben lévő mikrobuszok kicsit több pénzért szállítanak. És lehetne mondjuk ez elektromos kisbuszokkal. Persze ezekhez a lépésekhez legalább a lakosságnak beszélnie kellene egymással, akaratot nyilvánítani, cselekdni, egytérteni. Ez pedig nyilván több energiát igényel, mint egymást szidni, vagdalkozni, háborogni és passzív módon, destruktívan demonstrálni: azaz lógni.

Szabályok

És akkor meg is érkeztünk az egyik legnagyobb sújtáshoz, ami a magyar belpolitikai életet oly "színessé" teszi, a társadalmunk tagjait pedig mutyizóvá (csaló, becstelen, lopós, hazug, adócsaló - helyettesíthető bármilyen hasonló kifejezéssel), a becsületeseket pedig ellehetetleníti. Hátulról igyekszem megmagyarázni a dolgot, amire gondolok. Van egy munkatársunk, aki sok éven át élt Amerikában, azon belül  New Yorkban. Az ő elmondása és sok más embertől hallott, de persze általam nem tapasztalt élmények alapján a világ túlsó felén olyan szabályosan működnek a dolgok, hogy nincs kérdés, hogy ki merre és meddig mehet el. Ismerősünk szerint az USA-ban egy magyar, ha elég fifikás, nagyon szépen tud boldogulni, ugyanis a magyar lét olyannyira beleverte azt, hogy megtalálja és kihasználja az összes kiskaput, hogy ott, ahol az emberek 99,99%-nak eszébe sem jut, hogy létezik kiskapu, nagyon nagy lehetőségek teremnek. Persze kolbászból van a kerítés, mert külföld, mondhatjuk,  de tény, hogy nem muszáj Amerikáig menni, hogy láthassunk látszólag (!) jól működő demokráciákat, amelyek azért funkcionálnak remekül, mert betartják a szabályokat, azokat az előírásokat, törvényeket, amelyek nem ellehetetlenítik, hanem megkönnyítik az emberek életét.

A minap jelent meg egy rövid glossza egy bortermelőtől, amelyben csak felsorolja, hogy mi található a magyar borban, érdemes elolvasni, de ízelítőnek kimásolok egy rövid részletet: "TEÁOR szám, cégbejegyzés, működési engedély, tűzoltósági engedély, ÁNTSZ-engedély, műemlékvédelmi engedély, környezetvédelmi engedély, szőlőszármazási igazolás, borszármazási igazolás, OBI-engedély, egyszerűsített adóraktári engedély, pincekönyv, borkísérő okmány, adószám, engedélyszám, vevő engedélyszáma, szállító jármű forgalmi rendszáma, kiállítás dátuma év-hó-nap-óra-perc, termékleírás, OBI-szám, termékszám, kiállító, aláírás, számla száma, számla dátuma, számla, adószám, bankszámlaszám, kitelepülési engedély, mezőgazdasági vállalkozói engedély, haszonbérleti szerződés, vámhivatali bejelentés, szerződés, HACCP kockázatelemzési jegyzőkönyv, munkavédelmi kockázati analízis évente, munkavédelmi oktatási nyilatkozat, munkavédelmi eszközök használati utasítása, érintésvédelmi jegyzőkönyv évente ... seprőlefőzetéshez hárompéldányos borkísérő, exporthoz exportborkísérő, OBI-exportigazolás, útbaigazító tábla iránti kérelem közútkezelőhöz, önkormányzathoz, leltár." Ne higgye senki, hogy vége van, tessék elolvasni!

Miután a döbbenet elmúlt egészen furcsa gyomorreakcióink lehetnek... Mikor átküldtem egy zenész barátomnak ezt a linket, elolvasta, reflektált, hogy akkor most ő elkezdené sorolni, hogy mi mindenre van szükség ahhoz, hogy valaki kiadhasson egy hanglemezt... Nem másolom be az általa elmondottakat, megteszi majd kommentben, lehet rá reflektálni, viszont a lényeg, hogy mindegy, hogy te termelsz, italt, ételt, takarót állítasz elő, esetleg kulturális terméket szeretnél publikálni, számtalan előírásnak kell megfelelni, amelyek együttesen a lehetetlenség határát súrolják. Józan paraszti ésszel hozott szabályrendszerhez szerintem bármelyik munkaadó, előállító, termelő szívesen idomulna, nem lenne fekete gazdaság, nem lennének elsíbolt pénzek, nem lenne ekkora államadóság, de lenne több mosoly az arcunkon. Hol kezdhetnénk? Mondjuk a munka megadóztatása helyett adóztassuk meg a környezetszennyezést okozó cégeket, meg a luxus fogyasztást. Hm?

Múltunk van

Aki már legalább harminc éves, az nagyjából emlékszik arra, hogy volt egy rendszerváltás... illetve változás. Sokan elmondták már az elmúlt húsz év során, hogy azt a politikai klientúrát, amely 1989 előtt "dolgozott" az országért, el kellett volna távolítani, egy teljesen új rendszert felépíteni, mármint ami Magyarországnak új lehetett volna. Volna, volna, volna. Sajnos ezzel már nem tehetünk semmit, és ennek hatásait még jó sok évig kell cipelnünk vállunkon, ugyanis azok az emberek, akik az előző, tehát a húsz évvel ezelőtti érából itt maradtak tevékenyen, azok kiépítették már az új rendszerrel is azokat a kapcsolataikat, amelyek ugyanúgy működnek, mint korábban. Lehet lopni. Lehet csalni. Lehet korrumpálódni. Mindent lehet. A legnagyobb baj, hogy akik nem vesznek részt látványosan a politikában, de kötődésük erőteljes, gazdaságilag óriási lehetőségekhez jutnak. Egy barátom, bár inkább csak félismerősöm apjának a példáját tudom erre hozni: a nyolcvanas években igen magas MSZMP poszton lévő férfi a rendszerváltást követően néhány évre kiszállt a nyilvános politikai életből, és vállalkozni kezdett. Sok-sok kapcsolatának köszönhetően a privatizáció egyik győztese lett. Jelképes összegekért szerzett meg állami vállalatokat, gyárakat, ipari létesítményeket. Mivel okos volt, ezeket úgy irányította, hogy mára multimilliárdos lett. Természetesen ebben semmi törvénytelen nem volt. És abban sincs, hogy a kapcsolatai révén évente több milliárd forintnyi pályázatot nyer meg a különböző ipari, gazdálkodási projektjeire. És ez egyetlen egy példa. Jó kérdés, hogy mit kapnak cserébe a politikusok, a pártok az ilyen és ehhez hasonló mutyizó emberektől? Pénzt, támogatást. Hihetnénk abban, hogy rendben, nem nagyon tudunk mit tenni, viszont, ha ők "kihalnak" megváltozhat minden. Sajnos azt látom, hogy azoknak az embereknek a gyermekei, akik ilyen családokban nőnek fel, ezt a példát látják, s többnyire követik a szülői példát, és használják a kapcsolataikat, illetve a kapcsolatok utódjaival folytatták ugyanazt, amit a szülők. Mint ahogy tettük mi is, legalábbis kezdetben biztosan.

Megoldás

Van. Kell lennie. Tapasztaljuk napról napra, hogy egyre nagyobb a káosz, már-már anarchiára utaló jelek vannak az üzleti- és az emberi kapcsolatokban is. A rendszer hamarosan teljesen összeomlik, és ebből a hulladékból mi már nem építkezünk. A hedonista, mindent birtokolni és eladni akaró kapitalizmus megbukott, a demokráciánál még nem született jobb rendszer, így valami emberibb, természetesebb világot kell megteremtenünk, sokkal okosabban a demokrácia eszközeivel. Már Magyarországon is tapasztalható, hogy vannak olyan politikai kezdeményezések, amelyek alulról építkeznek, elhivatottak a természeti, nemzeti értékeink megóvásában, konkrét javaslatokkal, független szakértői gárdával karöltve adnak választáis lehetőségeket. Egyetlen probléma maradt csak: a politikai érdektelenség, ami a mai magyar társadalomban megfigyelhető, és amelynek a hatásai beláthatatlan következményekkel járhat. Ugyanis nem csak a jelenlegi évtizedekért tartozunk felelőséggel, amelyekben benne vagyunk, hanem gyerekeink életére is gondolnunk kell. Privát életünkben is lehetünk tudatosak, nem csak a környezetünkkel, de vásárlásainkkal, kommunikációnkkal is. Ha sokan gondolkozunk, majd cselekszünk tudatosan, hamarosan megváltozik minden, és pont úgy, ahogy szeretnénk. A politika ugyanis nem a pártokat jelenti! A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, politizál. A politika a csoporton belüli döntéshozási folyamat ... a politika jellemzően jelen van számos csoportos interakcióban, többek közt üzleti, oktatási vagy vallási intézmények működése során. Sőt nekünk egyáltalán nem is kellene figyelnünk azokra az emberekre, akik a mai magyar politikát csinálják, nekik kellene ránk figyelniük. Jó kérdés, hogy ez miként érhető el! Nos, mindenki csinálja a saját dolgát, tudatosan, előrelátóan, és ne beszéljünk róluk, mert alapvetően mind lop és csal. Néha tesznek valamit, általában olyan dolgokat, amelyeknek a társadalom támogatottságuk nincs, de különösebb ellenállás sem tapasztalható. "Ez a szappanopera alapvetően elég uncsi!" Ne emberekre, hanem programokra szavazzunk, mint azt normálisan egy-egy demokráciában teszik is.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások