Divat

Lány a hídról

4815

Korábban láthattátok a street fashion rovatunkban. Nekünk leginkább a saruja tetszett, most pedig készítettünk egy interjút Magdolna Veronikával, hogy többet megtudjunk tervező munkájáról és ruháiról.

Hogyan és mikor vált világossá, hogy divattervezéssel akarsz foglalkozni?
Kezdem azt hinni, hogy ez kódolva volt. Sokszor aludni se tudok, úgy pörögnek a gondolataim, annyi ötletet szeretnék megvalósítani… Hogy ez az alkotási vágy pont a ruhatervezésben tört ki belőlem, az talán azért lehet, mert az öltözék egy elég szembeszökő módja az önkinyilatkoztatásnak. Ovis koromban minden reggel kirámoltam a szekrényt és nagyon is öntudatosan álldogáltam a „ráunttá” lefokozott ruha halom fölött, Édesanyám örömére.

Ha komolyan visszagondolok, úgy rémlik a gimnáziumi éveim alatt kezdtem el ténylegesen ruhákat rajzolni, és azokban az években született meg az igény bennem egy saját, különleges ruhatárra.

Emlékszem Édesapámra, aki műszaki ember révén pontos tervezői munka, precíz szerkesztés, és szabás után nekiült a harmincéves háztartási gépen kabátot és estélyi ruhát varrni nekem a szilveszteri bulira, ahol megjegyzem rajtam és nővéremen kívül mindenki farmerben jelent meg. Ezek után (és egy-két tévelygő kitérőt követően) hamar egyértelművé vált, hogy ezen a téren többet és nagyobbat tudhatok alkotni, mint bármelyik másik ismert szakmában.

Az ezt követő időszakban, a ruhatervező iskola évei alatt rádöbbentem, hogy különösen nehezen viselem a korlátokat, a szabályokat, a jól bevált séma meg egyenesen lázadást szít bennem. Tervezés tanárnőm Gaudíhoz hasonlított némi barokkos túlzással, mert nehezen dolgoztam az iskolában a többiekkel együtt, a modellek többnyire a hagyományos szabásminta nélkül jöttek ki a kezem alól. Az órákon szinte semmit se szabtam ki, vagy varrtam össze, minden otthon készült, a legnagyobb titokban. Mindig megválogattam kit avatok be a terveimbe, ami azóta se változott jelentősen. Ez a klauzúra a mai napig jellemző az alkotói tevékenységemre.

Azért természetesen ez a viselkedés megosztotta a környezetem rólam alkotott véleményét, és ez a kérdéses megítélés még a legszűkebb köreimben is felütötte a fejét. Egyik ilyen vicces emlékem, amikor Édesanyám arcán megjelent az aggodalom, mikor meglátott engem, amint a szoba közepén álltam, körülöttem kiterítve több négyzetméter anyag, és szabdaltam elvetemültségig átszellemült tekintettel magam körül a textilt. Anyukám döbbenten kérdezte, hogy minden oké-e velem. A mai napig nevetek, mikor erre a jelentre visszaemlékszem.

Hol folytattad a tanulmányaidat?
Először szakmát szereztem a Rothschild Klári Ruhatervező Magániskolában, jelenleg a Budapesti Műszaki Főiskola Könnyűipari Karán tanulok, amit nagyon élvezek minden nehézség ellenére!

Hogyan láttál neki a divattervezői álom megvalósításnak?
Azt hiszem, ebben a történetben nem volt semmi különös. Ceruzát és papírt fogtam, és nagy műgonddal neki ültem a gyermeteg rajzok elkészítésének. Kislányként Barbie babákra vagdostam ruhákat, majd később már varrogatni is kezdtem.

Teljesen autodidakta módon tanultam meg szabni és varrni, jelentkeztem az Iparra, de megrémültem attól, amit a felvételin tapasztaltam, és szinte azonnal ki is jöttem, mert akkor úgy érzettem nem fogott meg az ott uralkodó, mindent átitatott, jellegzetes miliő. Később a ruhatervező iskolát már csak a rend kedvéért végeztem el, de természetesen az ottani tanáraimtól még sokat tanulhattam.

A Magdolna Veronika Haute Couture ruhaszalon és tervező műhely elindításában, és működtetésében mindig hittem és semmi kétségem nem volt afelől, hogy így akarom, és így is lesz.

Miért pont haute couture?
Számomra nincs más út. Az haute couture az én értelmezésemben nem a hordhatatlan ruhák megalkotása arra alkalmatlan anyagokból. Az haute couture csupa művészet és finomság, még akkor is, ha vagány vagy extravagáns. Persze kimásolhatnám most ide valamely divatlexikonból az haute couture megnevezés szó szerinti értelmezését, és görcsösen törekedhetnék arra, hogy a leírásnak megfelelően - mint legfőbb szakmai célkitűzés - Párizs kifutóján elismerjék a munkásságom, és bólintsanak a márkanevemben is jelzett haute couture minőségemre, de kicsit se vágyom erre. Számomra az haute couture kuriózum teremtése a mindenki belsőjében meghúzódó, egyszeri és megismételhetetlen egyéniségből.

Az haute couture garancia arra, hogy a hozzám forduló vendég az átalakulás végezetéül egy különleges, elégedett nőként távozzon a ruhánkkal, büszkén a közös alkotásunkra. Mert ennek a metamorfózisnak a legfőbb összetevője maga a vendég. Az haute couture maga a minőség, amit én ez egyén kiemelésére, illetve – természetesen - az önkifejezés eszközéül használok.

Mik a jellemzői kollekcióidnak?
Szeretem a szőrmét, a bőrt, a selymet, a csipkét, a hímzést, a gyöngyöket, a láncokat, a cafrangos holmit, ugyanakkor sokáig tudok révedezni a letisztult, nemes egyszerűség felett. Mikor ilyen darabok születnek meg nálam, mindig úgy érzem most valami nagyot alkottam. Szeretem, ha visszaköszönnek az apró részletek, ha egységes egy szett.

Nagy övek, hangsúlyos kiegészítők, lobogó anyagok és lehelet könnyű selyem. Rabságban tartanak az ellentét párok, akár fazonban, akár színben, akár az anyag textúrájában nyilvánul meg. Ami még jellegzetességem az az extravagancia. Az alkalmi ruhák valahogy mindig addig alakulnak, míg nem nyitott lesz a hátuk vagy a válluk teljesen. Sokkal jobban szeretem megmutatni a szép nyakat, vagy vállakat, mint a dekoltázst hasig kivágni, inkább mutatok egy formás vádlit, kivillantok egy dögös combot.

Ezen kívül készítesz utcai ruhákat is, ugye?
Természetesen. Utcai ruhákat, fehérneműt, fürdőruhát, cipőt, ékszert is tervezek és készítek. Ha nem találok olyan anyagot, amilyet elképzeltem, magam festem meg. Persze ez időigényes, egyszer öt méter anyagot csíkoztam végig hajszálvékony csíkozással, de készítettem kalocsai hímzéses mini kollekciót is a Fiatal Divattervezők Versenyére, ahol el is nyertem ezzel az elvetemült vállalkozással a különdíjat.

Én ezt a szellemi szabadságot tartom a legtöbbre ebben a tevékenységben, a palettám ennek a kötetlenségnek köszönhetően mondhatni teljesen vegyes, mikor milyen hangulatom van, mi inspirál. A vendégeim is változó, hogy mit kérnek, de többnyire valamilyen alkalmi megjelenés, vagy esküvő miatt keresnek fel.

Mennyire volt nehéz megalapozni egy saját márkát?
Ez az alapozás még mindig folyamatban van, és természetesen nem egy egyszerű dolog, de nem is szerepelt a terveim között a nagy boom, Fashion Weekek, különböző bemutatók, szakmai rendezvények biztosították /és biztosítják a megjelenésem.

Tervezem a márka különválasztását, de mivel egyelőre jelentősen több az haute couture modellem – a főprofilomnak megfelelően - ezt még a jövő zenéjének tekintem.

Mennyire nyitottak és érdeklődőek a magyarok egy hazai márka iránt?
Ahogy én észrevettem egyre inkább nyitottá válnak rá az emberek. És ez mindenképpen jót jelent. Azonban az érdeklődést nem lenne szabad összekeverni a hozzáértő vizsgálódással.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások