Közösség

A világot megérteni nem lehet

4847

A külpolitikai hírek értelmezése az átlagembernek sokszor egyáltalán nem olyan könnyű, és ennek legalább két fontos oka van. Ha csak egykori iskolai tanulmányainkra és a lakossági híradók szerkesztett anyagaira hagyatkozunk, nem csak a hírek valódi tartalma marad rejtve előttünk, hanem valójában az egész világ. A külpolitika, azaz helyesebben az országunkon kívül eső történések összessége elég halványan képviselteti magát az esti félhetesekben, ráadásul nem is valami alaposan. Hogyan érthetnénk meg például az arab világban dúló feszültségeket, ha azzal sem vagyunk tisztában, mi a különbség a siíták és a szunniták között. Persze utánanézhetne mindenki, hisz az alapvető fogalmak, történelmi és vallási ismeretek nélkül az egész Közel-Kelet érthetetlen, de a fáradságot erre valójában igen kevesen veszik, így a hírek leginkább olyanoknál találnak értő fülekre, akik amúgyis tájékozódnak a térség ügyeit illetően.

A tájékozódás azonban még így is csak féligazságokat adhat, elemzéseket, hipotéziseket, tényeken alapuló véleményeket szülhet, ám a kép akkor válhat teljessé, ha fogjuk magunkat, és ellátogatunk az adott országba, térségbe. Nyilvánvalóan nem a polgárháború sújtotta afrikai országokban a legszerencsésebb eltöltenünk a nyári vakációt, de sajnálatos módon nem is ezek a hírek osztják meg a világ közvéleményét. Afrika sorsa a kezdetektől fogva hidegen hagyta a fehér embert, és ez ma is így van. Egészen más a helyzet azonban a Közel-Kelettel kapcsolatban, a folyton forrongó, valódi békét sajnos nem ismerő országok esetében. Persze kevesen vannak, akik az arab világ megismerésének során nem Egyiptomot vagy Jordániát, hanem Szíriát, Libanont vagy éppeb Afganisztánt kívánják látni, hisz az veszélyes. Még kevesebben vannak, akik Iránra kíváncsiak, s arra, na akkor milyen is a hétköznapi ember ábrázata, valóban Amerika és Izrael gyűlőlő, atomra szomjazó emberek lakják az országot? S mi a helyzet Izraellel? Ellátogatunk-e Tel Aviv tengerpartjain és Jeruzsálem nevezetességein túl az elmúlt évtizedek fő problémáját kiváltó térségbe is, a rettegett palesztinok közé, hogy lássuk a saját szemünkkel azokat a szemeket vagy biztos távolságból figyeljük a történéseket?

Iránról már esett szó itt a cotcoton, arról az Iránról, ami nem a politikusaival azonos tömeg, hanem vendégszerető, mosolygós, kedves, békét áhító, senkit sem gyűlölő emberek összessége. Természetesen egy-két elmebeteggel fűszerezve, de hát ez minden ország közös jellemzője. De mi a helyzet Izraellel? Erre voltam kíváncsi legutóbb, hisz minden, ami az ország és a nép történelmével kapcsolatos, komoly indulatokat vált ki, s a saját igazságomat megtenni megannyi könyv és éjszakákba nyúló eszmecsere után sem voltam képes, így hát nem volt más választás, menni kellett. Fontos hangsúlyozni, hogy a saját igazságomat kerestem, mert egy ilyen viharok dúlta helyen igazságot tenni gyakorlatilag lehetetlen. Ott van rögtön Jeruzsálem, Izrael fővárosa, ami több szempontból is elképesztő hely. A napokban is többször került a hírekbe - igen, még a lakosságiakba is -, hogy palesztinok és izraeliek csaptak össze, de hogy miért, az számomra is csak most lett érthető, hogy ott jártam.

Jeruzsálem történetét összefoglalni e cikk keretein belül lehetetlen, annyian és annyiszor foglalták el a területet, annyiszor rombolták le és építették újra, oly sok alkalommal váltotta itt egymást a zsidó, a keresztény és muzulmán uralom, hogy ember legyen a talpán, aki képes átlátni ezt a gyorsan pergő eseménysort. Foglalkozzunk inkább azzal, miért is olyan kulcsfontosságú ez az alig Margitszigetnyi terület, ami Jeruzsálem óvárosát rejti! A várost a zsidók és a keresztények legszentebb helyüknek tartják, a muzulmánok pedig Mekka és Medina után a harmadik legszentebbnek. Alig pár lépés távolságra állnak itt egymástól a három vallás szent helyeinek legszentebbjei. Évente tízezrek zarándokolnak el a Jézus keresztre feszítésének helyén emelt templomba, s a templom belsejében szigorúan felosztott tereket birtokolnak a római katolikusok, az örmény katolikusok, a görögkeleti katolikusok, s ha egy pap véletlenül rossz helyre lép, azonnal felbillenhet a sérülékeny status quo. Talán megértjük a helyzet ingatag voltát, ha elképzeljük, a templom homlokzatán bő száz éve ott egy ócska falétra, amit a felosztáskor nem vettek leltárba, így a mai napig senki nem merte onnan elmozdítani. A templom kulcsait egy idős muszlim házaspár mint semleges portáskülönítmény őrzi.

Nem kell sokat sétálnunk, s alig két röntgenes, fémdetektoros kapun átmennünk, hogy elérjük a zsidók Siratófalát, ami Salamon király lerombolt templomának állítólagosan megmarad fala, s ide várják a Messiás eljövetelét. (Hogy tovább bonyolítsuk, a Biblia szerint Isten Ádámot is az itteni porból formálta.) A fal túloldalán pedig ott áll az Al-Aksza mecset a Templom-hegyen, ahonnan a muzulmánok hite szerint Mohamed az égbe távozott, nem mellesleg arról a kődarabról, amin Ábrahám majdnem feláldozta fiát, Izsákot. Jól példázza ez a három hely és a köpésnyi távolság, hogy a vallások itt keverednek és összefolynak, amit tisztel az egyik, tiszteli a másik is, csak épp máshogy. A Templom-hegy zsidók számára például annyira szent, hogy azt lábukkal nem érinthetik, ide a muszlimok zarándokolnak tömegesen, ám a bizarr valóság és a jelen politikai helyzet értelmében őket fegyveres izraeli katonák ellenőrzik, s a napokban pont ebből fakadt az összecsapás. Az egyik változat szerint a II. intifáda is azért robbant ki, mert Ariel Sharon egykori izraeli miniszterelnök provokatív jelleggel az Al-Aksza mecsethez látogatott, ami persze a forrongó és területüket visszakövetelő palesztinoknak jó apropó volt a felkeléshez.

A hely vallásokkal átszőtt áhitatát még akkor is érzi az ember Jeruzsálemben, ha hozzám hasonló hitetlen kutya. Talán az évezredek óta érkező és a köveket könnyeikkel, imáikkal fürdető zarándokok emelkedett energiáitól, de tény, hogy többször is futkosott rajtam a hideg városnéző felfedezésem során. A helynek ereje van, nem véletlen, hogy mindenki magának akarja, s nem véletlen, hogy Izrael ezt nevezte meg fővárosának, dacára annak, hogy kényes húrokat pengetett ezzel. És meg is érkeztünk a múlt szövevényes és véráztatta vallásos-történelmi vonalától a mai drámákig. Jeruzsálemből buszra pattanva ugyanis fél óra alatt Betlehemben találja magát az ember, azaz még csak Betlehem előtt, hiszen előbb át kell lépni a falon, igen, AZON a falon, az ominózus falon, az izraeliek által üzemeltetett checkpointon. Persze itt turisták már nem hömpölyögnek tömegével, én a falon túlról Jeruzsálembe ingázó munkásokkal érkeztem az ellenőrző ponthoz, és életem legmegalázóbb élményében volt részem. Az emberek, akik naponta kétszer esnek át az átvizsgáláson, az ujjlenyomatellenőrzésen, szívbemarkoló kedvességgel mutatták nekünk a másik kaput, ahol szánalmas magyar útlevelemmel mint egy kiskirály sétálhattam át azon a falon, ami számukra a megaláztatás és egykori életük szétrombolásának jelképe. Szégyelltem magam, annyira szégyelltem, hogy még most is összeszorul a gyomrom, ha rágondolok.

Hiába várt a túloldalon Jézus születésének temploma, az már nem érdekelt, hisz ott magasodott mellettem a nyolc méter magas fal, amiről annyit olvastam, amiről annyi képet láttam. Telis-tele szívszaggató vagy éppen fanyarul humoros graffitikkel. És ha ott állsz, bármit is gondoltál előtte az izraeli-palesztin viszonyról, elképedsz, megdöbbensz, megilletődsz és csak azt ismételgeted: nem, nem, nem, nem gondolhatja a világ, hogy ez megoldás. Pedig ennek bizonyítására számokkal vannak felfegyverkezve az egyik oldalon: csökkent az öngyilkos merényletek száma. Közben persze sokan állítják, a merénylők az ellenőrzőpontokon mentek át. De számok vannak a másik oldalon is: mennyivel nőtt az izraeli telepesek száma, mennyivel csökkent a palesztinok száma, hány nő szült a fal tövében, mert nem engedték át a kórházba, hányan maradtak munka vagy épp oktatás nélkül.

Apró és tudatlan vagyok ahhoz, hogy ebben a kérdésben igazságot tegyek, hogy emberéletek és földhöz való jogok kérdésében döntsek, kiváltképp akkor, ha olyan helyzetről beszélünk, ami Izraelt, a zsidóságot érinti, hisz a Holokauszt árnyéka még kicsit sem halványult, így tényszerű vitát folytatni indulatoktól és sérelmektől mentesen még olyan emberekkel sem lehet, akik sosem érintették lábukkal a szent földet. Azt a földet, ami a zsidók országa, de a müezzinek dala száll benne, és keresztény templomok kondulnak. Én az egyszerű emberekből indulhatok ki csupán, az utca emberéből, viselkedésükből, témáról alkotott véleményükből, egyéni történeteikből. Ezek alapján saját véleményemet megalkottam. De az csak az enyém.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások