Közösség

Mélyen eltemetve

4831

Egy kaliforniai barátnőm azt mondta nemrégiben, földrengések bizony igen gyakran bizgetik lakóhelyét, de többnyire éppen csak egy kicsit megremegnek a poharak. Ha erősebb a rezgés, számolnak. Egy...kettő...három...négy...öt - ha öt után még mindig reng, tudják, nagy baj van. És Indonéziában most nagyon nagy baj volt. Nyugodt kis Kárpát-medencénkben el sem tudjuk képzelni, milyen lehet a földrengések folyamatosan fenyegető tényével élni, azt pedig végképp nem, milyen lehet, mikor megindul a föld és összeomlik a világunk.

Mert most képzeljük el, hogy ülünk szépen a gép előtt olvasva ezeket a sorokat - először csak valami furcsát érzünk, majd egyre erősödik a rezgés, ami rázkódássá alakul. Minden mozgásba lendül, a lakás körülöttünk káosszá alakul, de a rengés csak nem csitul, egyre erősebb, erősebb, erősebb, és egyszer csak összeomlik a ház maga alá temetve minket. Idővel beáll a síri csend, és mélyen a romok alatt már csak abban bízhatunk, talán ránk talál valaki, amíg még nem túl késő. A legszívszorítóbb nekem mindig abba belegondolni, milyen méltatlanul kellett elmenniük ezeknek az embereknek, s hány napig reméltek étlen-szomjan, mozdulatlan. Talán még most, ebben a percben is van valaki, akinek halványan ver a szíve a törmelékek alatt a messzi Indonéziában.

Képek a földrengésről!

És nem is volt olyan rég, hogy hasonló katasztrófával néztek szembe a térség lakosai. A mostani, 7,6-os és az azt követő, szintén hetes közeli rengések a Richter-skála szerint az igen erős kategóriába sorolhatók, amik nagy erejű pusztítással járnak, városok összeomlásával. A 2004-es, emlékezetes rengés, ami szintén ezen a törésvonalon jelentkezett, az eddig mért legerősebb volt, 9,3-as. A 10-es fölötti rengés a táblázat szerint a globális katasztrófával egyenértékű. Akkor a rengés miatti szökőárban, a cunamiban 230 000 ember veszítette életét. Nem sokkal később érkeztem Thaiföldre, aminek partjain szintén végigsöpört a gyilkos árhullám. Az eltűntek képei szerte az utcákon és a parttól több száz méterre, az erdőben fekvő hajó képe beleégett a szemembe. Óriási szerencsénk van, becsüljük meg.

Megkérdeztem amerikai barátnőmet, mégis mit tudnak tenni, ha jön a nagy rengés? Elmosolyodott, és azt mondta: "Nézd, én már elmúltam ötven éves, sok rengést átéltem, de ha eljön az igazán nagy, amire mindenki félve gondol, s ami száz évente pusztít, akkor csak kimegyek a kertembe a szilvafák alá, és a gondviselésre bízom magam."

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások