Közösség

Anyád a hibás, nem te!

4801

Ugye, hogy szeretjük a brit kutatókat? Most épp azért, mert egy nagyon érdekes felmérést publikáltak, miszerint az háztartásbeli anyák gyerekei jóval egészségesebb életvitelt folytatnak, mint a karrierista nők csemetéi.

A kutatást tizenháromezer brit iskolás bevonásával végezték, majd logikai kapcsolatot kerestek a gyerekek életvitele és a szülők foglalkoztatottsága között. Ha kicsit is belegondolunk a kutatás eredménye józan ésszel is kikövetkeztethető, hiszen egy főállásban dolgozó anyának nincs ideje arra, hogy nonstop felügyelje, hogy mit eszeik a gyerek, illetve hogy mozog-e eleget. A testmozgás elég sarkalatos pont, tekintve, hogy egyre több túlsúlyos gyerek van, és nemcsak Amerikában. A kutatás szerint, minél magasabb beosztásban dolgozik az édesanya, a gyereke annál nagyobb eséllyel lesz elhízott, hiszen a chips és az édesség nassolása a gyerekek harminchét százalékára jellemző, továbbá negyvenegy százalékuk fejében az innivaló egyenlő a cukrozott üdítővel. Ha a felnövekvő generáció fogyasztói szokásai vizsgáljuk, muszáj kitérnünk a tévénézésre, és az egyre népszerűbb internetezésre is, hiszen az iskolás korú gyerekek hatvan százaléka legalább napi két órát fordít az efféle tevékenységekre.

Ha anyu dolgozik, akkor evidens, hogy munkába menet kidobja a sulinál a csemetét, így nem meglepő, hogy testmozgás az iskolai tornaórákra és maximum a hétvégi rohangálásokra korlátozódik. A felmérésben résztvevő gyerekek anyukáinak harminc százaléka mondta azt, hogy az utód születése óta nem dolgozik, vagyis főállású anyaként ténykedik. Ez a szám - tekintve, hogy tizenkétezer gyerekről beszélünk - nem túl magas, azt persze nem szabad kihagyni, hogy a dolgozó nő nem teljesen egyenlő a napi tizenkét órát robotoló asszonykával. A heti munkaórák száma, tizenhattól harminc óráig terjed, ami a mi minimum negyven órás munkahetünk mellett már már nevetségesen hat. Akkor mégis miért alakult ki ez a helyzet? Talán azért, mert a minőségi együtt töltött idő rohamosan csökken, vagyis a közös programok, a kollektív élményszerzés egyre ritkább, és valljuk be, hogy ez nemcsak a britekre jellemző tendencia. Azért az furcsa, hogy a felmérés nem említi a férfiak hatáskörét, ezzel szimplán a nők nyakába varrva a gyerekek egészséges nevelését.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások