| 2009.09.25 - |
A haj misztikum. A haj státuszszimbólum. A haj a nő ékessége. A haj lehet rövid vagy hosszú. Már csak az a kérdés, hogy melyik vonzza jobban a férfi szemet.
Mivel az internetkommunikáció világában élünk, semmi szükség nyomtatott kérdőívekkel felvértezve róni az utcákat, elég közösségi oldalakon közvéleményt kutatni. Én is így tettem: szimplán megkérdeztem Facebookon, hogy a hosszú- vagy a rövid haj a vonzóbb. Természetesen a srác ismerőseimnek címeztem a kérdést, és úgy tűnik sarkalatos pontra tapintottam, hiszen fél percen belül záporozni kezdtek a válaszok: hosszú, hosszú, hosszúúúú! Annyira egyértelműen foglaltak állást, hogy kezdem megriadni, hogy én, aki a rövid hajúak táborát erősítem talán jobb lenne, ha egy ideig mellőzném a hajvágást. Igen ám, csak épp túl sok rövid hajú ismerősöm van, akik viszont bizton állítják, hogy az efféle frizura is lehet szexi és nőies. Úgy tűnik tehát, hogy ebben a témában (is) csúnyán elbeszél egymás mellett a két nem. Mikor a nő betér a fodrászhoz, szinte lényegtelen, hogy milyen hajat vágat, hiszen amíg trendek jönnek mennek, addig a tetszeni vágyás állandó. Tetszeni akarunk magunknak és persze a körülöttünk lévő pasiknak is. Most, a rövid haj reneszánszában kezdhetnénk sajnálni szegény srácokat, hiszen a kisfiús sérójú lányok gombamód megszaporodtak. Ki ne ismerné a szupermodell és stílusikon Agyness Deyn emblematikus frizuráját? Agyness jött, látott, és győzött, hiszen Valentinotól Gaultierig, mindenki őt akarta a kifutóján látni. Őt, azt a nőt, aki csupán néhány centis tincsekkel büszkélkedhet. A divatvilág és az általános férfi ízlés ennyire különbözne? Vagy csupán csak az én ismerőseim hosszúhaj-fetisiszták? Nem hinném!

A nőiességnek megannyi attribútuma van: keskeny derék, szélesebb csípő, telt ajkak, formás mell és hosszú haj... A filmvászon femme fatale-jai mindig a legtökéletesebb pillanatban húzzák ki kontyukból a hajtűt, ezzel felszabadítva buja tincseiket. Mondhatnánk gúnyosan, hogy ezek csupán teátrális jelenetetek, csak hogy ezzel jól becsapjuk magunkat. Hajunkkal játszani, vagy épp igazgatni azt, egyértelmű szexuális üzenettel bír: Vonzónak érzem magam, és csupán pillanatok műve, hogy te is annak láss! Sőt, zavarunkban is gyakran piszkáljuk a hajunkat, vagy épp eltakarjuk vele az arcunkat, már ha ez lehetséges. És itt elérkeztünk az első fontos célállomáshoz: a rövid hajú nő nem tud, és nem akar rejtőzködni. Ha rövid frizurát hordunk vállaljuk, hogy akadjon bármilyen kényes szituáció, nem tudunk elbújni a hajunk mögé. Épp ezért egy rövid hajú nő mindig erőt sugároz: Tessék ez vagyok én! Kicsit olyan ez, mint mikor smink nélkül mutatkozunk, mikor feltárjuk a puszta valóságot. Talán ez az elemi erő az, ami elrettenti a pasikat? Az evolúció során olyan viselkedési normák ágyazódtak belénk, amelyek gyökeres különbséget tesznek a férfi- és a női szerepek között. A férfi legyen erős és védelmező, a nő legyen gyenge és elesett. Egyes elméletek szerint a magassarkú cipőnek is hasonló a pszichológiája: a több centis sarkakon "botladozó" nő direkt üzenetet küld arról, hogy ő bizony védelemre szorul. A férfi meg persze ugrik erre, hiszen elemi ösztöne azt sugallja, hogy a nőt oltalmaznia kell, persze azért ne hagyjuk szó nélkül azt sem, hogy magas sarkakon a láb jóval hosszabbnak, így sokkal vonzóbban tűnik.
Ha már az evolúciónál és az ösztönöknél tartunk, álljunk is meg itt egy kicsit, hiszen a hosszú kontra rövid per ítélete valahol itt születik meg. Persze a hajas kérdés nem merül ki pusztán materiális tényekben, elég ha csak a bibliai Sámson történetére gondolunk, akinek ereje a hajában lakozott. A haj afféle összekötő kapocs isten és ember között. Egy kopasz fej láttán jogosan gondoljuk, hogy az illető teljesen elfordul a transzcendenciától, pusztán a saját erejére hagyatkozik. Az hosszú és ápolt haj évezredek óta az előkelőség egyik szimbóluma, jóllehet a rabszolgák is gyakran hordtak hosszú frizurát, hiszen uraik abban törölték meg kezeiket a lakomázás után. Vagy még egy példa: Mária Magdolna kibontott, hosszú fürtjeivel törölte tisztára Jézus poros lábait. Ezek után bizton állíthatjuk, hogy a párhuzam teljesen nyilvánvaló a hosszú haj és a szexualitás, illetve a nőiesség között. Persze a modernkor példákban bővelkedik: mindenki látott már olyan reklámot, vagy filmet amiben a nő azzal szabadítja fel magát, hogy kibontja a leszorított tincseit. Hányszor, de hányszor lőtték már le parfüm vagy sminkreklámban az oldalra dobott séró kliséjét? Tipikusan erre a képre épülő kampány volt a Dolce & Gabbana páros, The One névre keresztelt parfümjének fotósorozata: Gisele Bündchen csábosan néz a kamerába, közben mézszőke tincsei szexisen oldalra dobva keretezik az arcát. És ha már a dobálózásnál tartunk, vegyük sorra, hogy miért is szeretik hosszú tincseinket a pasik!
A körülöttem lévő lányok sorra válnak meg a hosszú fürtöktől, viszont mindegyikük arról számol be, hogy szívszerelmeik mindig csak egyet kérnek: maradjon annyi haj, hogy bele lehessen túrni. Naná, hogy ez a mozdulat szexuális tartalommal bír, hiszen ez is afféle birtoklási vágy, na meg persze erőfölényét szimbolizál. Újfent filmes képkockák ugranak be, mikor a szegény elesett nő loboncát hátra húzza a pasi, ezzel a nő álla felemelkedik, és voilá: Szabad a csók! Többen említették még a szél és a női haj kapcsolatát, ergo baromi szexi, amikor a könnyű fuvallat enyhén átrendezi a sérót. Aztán ott van vizes haj példája, ami azon túl, hogy a tisztaságot szimbolizálja, még erotikus is. Tegyük a szívünkre a kezünket: hányszor libbentünk ki csuromvizes hajjal a fürdőből, mikor nálunk volt a pasi? Naná, hogy sokszor, hiszen a frissen mosott haj jó illatú, mindemellett a bőrünkre tapad, ami pedig szexi. Igazi aduász! Rengeteg férfit vonz a haját igazgató nő látványa, legyen szó feltűzésről vagy kibontásról. Ha a vállra omlik az a jó, ha előbújik a csupasz nyak, az a jó: mindenféleképp erotikus látvány. És így a vége felé, az lenne a helytálló, ha megszületne a végkövetkeztetés, miszerint a hosszú haj vadító, a hosszú haj szexi, a pasik is ezt imádják csak épp túl sok az olyan nő, aki rövid séróval is vérbeli nő. Hogy miért? Lehet, hogy a hosszú fürtök szexisek, de hogy az igazi csáberő nem pusztán a hajunkból fakad, annyi biztos.
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
27
27
27
27
27
27
27
27
27
27
27
27
27
27
27
28
28
28
28
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
30
30
01
01
01
01
01
01
01
01
01
01
02
02
02
02
03
06
09
11
14
15
03