Lélek

Az őrület jelen van

4762

Pap Lászlóval egy esküvőn találkoztam, én a vőlegény családjához tartoztam, ő a menyasszonyéhoz. A találkoztam túlzás, mert ha jól emlékszem, egyetlen szót sem váltottunk egymással, igaz, már megérkezésekor figyelmeztettek, Laci pszichológus, és hajlamos a hétköznapi helyzetekben is "úgy" beszélgetni. Nem értettem pontosan, mire céloznak. Gondoltam, biztos mindent kielemez, megmagyaráz, vagy kérdezget, aztán tükröt tart, és talán zokogni fog a násznép, mire az este végéhez érünk. De végülis semmi ilyet nem tapasztaltam az este folyamán, egészen mással vonta magára a figyelmemet. Miután az ifjú pár nem bérelt zenekart, s egy erősítőre kötött CD-lejátszó szolgáltatta a zenét, amikor kicsit leülni készült a hangulat, magához ragadta a ceremóniamester szerepét. Először a lemezeket cserélgette, aztán kiszaladt az autójához, és visszatért 2 kongával, egy rumbatökkel, és még néhány hangszerrel, amelyek nevét nem tudom, de ütemesen rázni kell őket, és zizegnek, zörögnek. A konga mögé saját maga ült, volt, hogy még énekelt is, a ráznivalókat pedig a táncoló vendégek kézről kézre adogatták. Pillanatok alatt hangulatot csinált, és fenntartotta nem csak az egész este folyamán, de a másnap délelőtti kerti punnyadásban is. Látszott, hogy nagyon szereti az embereket, igyekszik szóval tartani a társaságot.

Amikor már elindult haza, akkor találtam meg a vendéglátói házban a könyvét. "A lélek is tud fájni - Egy kisvárosi pszichológus történetei" (Popper Péter előszavával). A fülszöveg alapján rögtön tudtam, hogy meg fogom szerezni, de féltem, hogy csak magánkiadásban és alacsony példányszámban jelent meg, vagyis ha visszautazom Budapestre, lemondhatok róla. Ehhez képest elég előkelő helyen találtam a Libriben, kb. 2 perc keresgélés után már a kezemben is volt.

No, és hogy miért szerettem volna mindenképpen elolvasni? A fülszöveg azt sugallta, a kisvárosi, falusi pszichoterapeuta arról ír, hogy a lelki eredetű betegségek, személyiségzavarok, szorongások - a hiedelemmel ellentétben - nem csupán a nagyvárosban élőket sújtják, és így a falusi, kisvárosi embernek is szüksége lehet/van pszichológusra. Ez a téma pedig akár szívügyem is lehet, mivel sokan vesznek körül, akik ilyen közösségekből hozott lelki sérüléseikkel élik életüket, de sosem vallanák be maguknak, nem mernek szembenézni vele és főleg tenni ellene.

A könyv kicsit mást adott, mint amire számítottam. Főleg a pszichológus munkájára, sok rövid történetre, és kulisszatitkokra fókuszál. Azok a részek, amelyek a szülők, pedagógusok és orvosok viselkedésének lélekgyaluló hatásait és a kistelepülések közösségének gondolkodás- és életmódjának pszichológiai effektusait mutatják be, nekem lehetnének részletesebbek, mélyebbre hatolóbbak is. De ezt úgy is mondhatnám: olvastam volna még tovább és tovább. (A másik érzés, amit elindított bennem, hogy legszívesebben most azonnal beiratkoznék egy egyetemre pszichológiát tanulni, ha az csak így menne. Én, akit a hideg ráz az iskolapadtól és a tanítási rendszertől.) Ugyanakkor a lényeg benne van a könyv utolsó, összefoglaló fejezetében, és egy figyelemreméltó gondolat is: az országban uralkodó helyzetet nem feltétlenül a politika határozza meg, bár nyilván hatást gyakorol az is, minden mindennel összefügg, de fel kellene ismerni, hogy az igazi bibi az emberek lelkében van. Arra pedig kevésbé hat a mindenkori kormány, mint a gyerekkor szereplői: szülők, óvónők, tanárok. És rájuk is pont ők hatottak: szülők, óvónők, tanárok.

Akit részletesebben érdekel a téma, annak ajánlom elolvasni a könyvet. Olvasmányos, elgondolkodtató, informatív, és csak egy (nagyvárosi) ebéd árába kerül.

Köszönjük Antibaby!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások