Közösség

Vers mindenkinek

4702

Ki ne emlékezne arra, hogy a középiskolás évek alatt mennyire ágáltunk az ellen, hogy az irodalom tanár megmondja, a költő mire gondolt, amikor azt a bizonyos metaforát használta, abban a gyönyörű gondolatmenetben. Milyen nehéz is volt Ady egy-egy fájdalmasnak titulált sorát nem gyönyörűnek látni csak azért, mert az oktatási anyag úgy írta elő. Mire kikerültünk a padból, beépültek a fejünkbe az olyan sztereotípiák, mint az, hogy az ősz az elmúlást jelenti, az héja csak is halált hozhat ránk, csak hogy Adynál maradjunk.

Sok-sok év telik el úgy, hogy talán sokunknak eszébe sem jut verseket olvasni. Ráfoghatjuk az idő hiányára, a nehéz gondolatok súlyára, a stresszre, bármire, de tény, hogy kevés verset szívunk magunkba felnőttként, legalábbis ezt hisszük. De mi van akkor, ha egy-egy magyar zenekar, magyar nyelvű dalát hallgatjuk? Az is vers. Persze nehéz rátalálni azokra az előadókra, alkotókra, akik valóban olyan mély és felkavaró gondolatokat énekelnek meg, amelyek versként maradnak meg bennünk. 

A budapesti klubélet pontosan arra lehet alkalmas, hogy az olyan dalszerzőket, énekeseket, zenekarokat megszólaltassa, amelyek szavalnak a szívünknek. Nem véletlen, hogy Kiss Tibi, a Quimby frontembere is kedveli azt a közeget, amely csakis egy klubban jöhet létre az előadóművész és a vevőközönség között. Nem lesz ez másként szeptember 18-án sem, a Wigwam Rock Club-ban, ahol a Quimby fogja megrezegtetni a szíveket, és megdolgoztatni az elméket.

Érdemes egy olyan őszi időszakban meghallgatni a zenekart, klasszikus környezetben, amikor asszociálhatunk az elmúlásra, de arra is, hogy a pusztulás hoz valami újat. Talán egy Quimby-t szerető és ismerő embernek sem kell elmondani, hogy milyen hullámvölgyeket és hegycsúcsokat járt meg ez a zenekar, de a közel 20 évvel a hátuk mögött úgy nemesedtek, mint a jó bor. "... korszakok vannak, hullámok. Van, amikor jobban sziporkázik a zenekar, és van olyan, amikor picit nyugodtabb... A Quimby örök, mintha hazajárnánk." - Kiss Tibi

Van kedvenc Kiss Tibi versed? Ha nem tudsz választani, irány a jegyiroda vagy a Wigwam és pénteken találkozunk Quimby koncerten, ahol a vendég Frenk. Kapunyitás 18 óra. Jegyek szeptember 5., szombattól kaphatók a következő helyeken: Wigwam, Fehérvári út 202., csüt-péntek-szombat 20-05 óra közt, valamint a Kino Kávézóban, Szent István krt 16., 08-24 óra közt. Jegyár: 2700 Ft

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások