Közösség

Ó, azok a francia nők!

4693

Kecsesen lépkednek tűsarkaikon, csípőjükre tökéletesen illeszkedik a kis fekete ruha, sminkjük egyszerre hangsúlyos és visszafogott, kisugárzásukban pedig mindig van valami összetévesztethetetlenül elragadó. Hogy kik ők? A francia nők, akiktől oly sokat tanulhatunk.

Coco Chanel lányai

"Mielőtt kilépsz az utcára, mindig vegyél le magadról egy kiegészítőt!" - mondta Chanel, és úgy tűnik, a francia nők még évek múltán is tartják magukat ehhez a tanácshoz, hiszen öltözékük sosem hivalkodó. Vajon hogy csinálják, hogy mindig eltalálják az arányokat, hogy még a legegyszerűbb ruha is mesésen áll rajtuk? Felesleges hosszan ecsetelni a külsőségeket, hiszen teljesen egyértelmű, hogy a francia nők eredendő bája belülről fakad. Legyen szó legendás színésznőkről vagy az utcán lencsevégre kapott francia bakfisokról, mindegyikük elemi erővel hat a kamerára. A csáberő forrását tehát megfejtettük: a francia nők szépsége és magabiztossága nem pusztán manír. Ez a csáberő azonban jóval komplexebb annál, mintsem hogy három mondatban elétek tárjuk a megoldást. Így nézzük, milyen összetevők kellenek a francia bájitalhoz, amit aztán felhörpintve, talán mi is kicsit másképp állunk majd a világhoz és saját nőiességünkhöz!

A szerelem megszépít

A franciákat mindig is körüllengte az erotika, a nem tolakodó, de jelen lévő szexualitás - elég ha a francia csókra, a francia szexre vagy a francia ágyra gondolunk. A Napkirály idejében is hatalmas össznépi dorbézolásoktól volt hangos a királyi rezidencia, ahol kéjnők és az arisztokrácia jeles képviselői egyszerre szórakoztak. A nők már akkoriban is kényesen ügyeltek a külsejükre: hatalmas parókák, nemes kelmék, parfümök... ezek mind alapvető kellékei voltak a kor úrnőinek. A férfiak persze felkapták a fejüket a csábos nők láttán, akik mindig nagyon jól tudták, hogyan is kell kivillantani legyezőjük mögül azt az aprócska kacért mosolyt. Ezzel el is érkeztünk az első hozzávalóhoz, ami nemes egyszerűséggel a flört. Jó, mi is tudjuk, hogy kacérkodni kell, azzal viszont már korántsem vagyunk tisztában, hogy mikor érdemes flörtbe bonyolódni. Francia nőtársaink nem határozzák meg katonásan a flörtölés szabályait, hiszen ők mindig és mindenkor készek egy kis kacérkodásra.

Az egyes nemzetek szexuális attitűdjeit taglaló tanulmány szerint a franciák számára a flört nem csupán a vonzalom kifejezésére alkalmas eszköz, hanem az életvitel része. Ez annyit tesz, hogy a bájos mosolyok és a kétértelmű elszólások nemcsak a kiszemelt férfiakat illetik meg, hanem mindenkit, aki kicsit is érdemes a nők figyelmére. A mi kultúránkban ezt könnyen azonosítjuk a közönségességgel, pedig korántsem erről van szó: a francia nő ugyanis mindig misztikus. Nem meséli el fűnek fának, hogy ki az aktuális szeretője, nem osztja meg veled, hogy hol vette a szoknyáját és azt sem árulja el, hogy melyik diétának köszönheti csodás alakját. Mindezt úgy teszi, hogy rendíthetetlenül hárítja a kérdéseket, mindvégig ügyelve arra, hogy a titokzatosság bája nehogy köddé váljon.

A vádaszat mindig jobb, mint a vad elejtése és ők ezt nagyon is jól tudják. Férfi szemmel nézve persze egy idő után bevehetetlenné válik bástya, így stratégiailag a legtökéletesebb pillanatban kell megállni, annál a pontnál, ahol még fenntartható a férfi érdeklődése, ám tovább már nem fokozható. Ehhez bizony jó emberismeret és helyzetfelismerő képesség kell, hiszen a nagy vadból könnyen válhatunk kék harisnyás frigid nőkké. Ez utóbbi jellemvonás korántsem a francia nők sajátja, így ismét egy valami, amit profin tudnak: uralják a helyzetet és mindig képesek elhitetni az aktuális férfival, érezze magát a világ mázlistájának, amiért elnyerte figyelmüket. Ehhez a kacér játékhoz elengedhetetlen, hogy érezzük az árnyalatnyi különbségeket, és hogy teljes mértékben tudatában legyünk nőiességünknek, hiszen a francia nőnek ez a legnagyobb fegyvere.

Melyikőnk ne esett volna abba a csapdába, hogy egy fájdalmas csalódás után összességében húzta a vizes lepedőt a férfi nemre? Rövid távon lehet, hogy kielégítő a pocskondiázás, viszont ha hosszan fektetünk sok energiát a szidalmazásba, félő, hogy visszafordíthatatlanul kiábrándulunk. Egy francia nő minden bizonnyal nem tenné ezt, mert tudja, a férfiak szerelméért viszont kell szeretnie, tiszteletért meg kell küzdenie. A nemek közti különbségeket nem elég elfogadni, tisztelni is kell. Ha ez működik, képesek leszünk mosolyogva végighallgatni azokat a történeteket, amik adott esetben meglehetősen távol állnak tőlünk. Az emancipáció rendre azt sugallja, hogy nőként nem szükséges támogatnunk a férfit, próbáljunk inkább egyenrangú társként viselkedni. Szó sincs arról, hogy kötelességünk lenne minden este meleg vacsorával, masnival a hajunkban hallgatni választottunk üres történeteit. Nem, inkább próbáljuk megerősíteni sikereiben, és ami még fontosabb: adjunk lehetőséget, hogy sikeresnek érezhesse magát. A pasik többsége állandó versenyhelyzetben van, folyton megmérettetik magukat mind a munkában, mind a sportban, így érthető, hogy a sikerek fényében várnak némi pozitív megerősítést. Lehet, hogy nekünk ez nehezünkre esik, de egy francia nő sosem rest mosolyogva elkísérni a férjét egy üzleti vacsorára. Csábos kiegészítő? Nem. Egyenrangú, értő, támogató partner? Igen.

A tökéletesség nem ajándék

Első ízben muszáj kihangsúlyozni egy újabb, ránk jellemző viselkedést: ha a másik szebb vagy jobb, azt sosem az ő érdemeként ismerjük el, hanem a körülmények számlájára írjuk. Hajszoljuk a tökéletességet, hiszen a munkában és a magánéletünkben is a legjobbat akarjuk nyújtani, közben pedig észre sem vesszük, hogy az egyre sokasodó szabályok beszűkítik életterünket. Egy francia nő ezen a mókuskeréken minden bizonnyal mosolyogna, majd decensen meggyújtaná a cigarettáját: "Mi nem szabályok szerint élünk." Hihetetlen szabadságot adhat, ha tudjuk, mindig megtehetjük azt, amit a pillanat kíván. Kaotikus kuszaságnak tűnhet, pedig nem az, hiszen egy vérbeli francia nő sosem engedi ki a gyeplőt a kezei közül, de azt sem hagyja, hogy a gyeplő rángassa őt. Életük nem leírt szabályok szerint mozog, hanem aszerint viselkednek, amit megtanultak, ami a kultúrájukkal jár. Édesanyjuktól elsajátítják hogyan kell tökéletesen felvinni a vörös rúzst, hogy lehet szert tenni a makulátlan stílusérzékre... ezek mind tapasztalatok útján rögzülnek, nem pedig papírra vetett parancsszavak. Ha igazi boldogságra törekszünk, elengedhetetlen, hogy megbarátkozzunk néhány kellemetlen dologgal: az öregedés előbb-utóbb eljön, a kiegyensúlyozott házasságért dolgozni kell, és még hosszan sorolhatnám.

Nők, franciák

Beszélgetéseink során rendre előjön a természetesen öregedő, és az agyonplasztikázott sztárok kontrasztja, míg végül mindig oda lyukadunk ki, hogy sokkal jobban szeretjük Sophie Marceau szarkalábait, mint Nicloe Kidman tükörsima homlokát. Az öregedést viselni kell, tudni kell együtt formálódni éveinkkel, fel kell ismernünk, hogy az adott életszakaszban mi az a külső, amit megengedhetünk magunknak. Minden bizonnyal bőszen kellenre rónunk Párizs utcáit ahhoz, hogy miniszoknyába bújtatott ötvenes nőket lássunk. Ezzel ellentétben nálunk elég egy röpke kitérőt tenni a körúton, és jó eséllyel jön szembe egy harminc évesre maszkolt hatvanas. A rendszer hibát észlelt, kilóg a lóláb, az sziréna sikít az agyunkban: "De hiszen ez csalás!" Hát persze hogy az. Azt viszont ne felejtsük el, hogy a francia nők azért vállalhatják büszkén korukat, mert egész életükben tisztelik a testüket, úgy, hogy közben nem vonnak meg tőle semmi jót. Ha most valaki azt kérné tőlem, hogy mondjam el, számomra hogyan fest egy vérbeli francia nő, akkor így írnám le - Egy jellegzetes francia kávézóban ül, hangsúlyos színű tweed kosztümében, amihez remekül passzol a púder rózsaszín magassarkú és a borítéktáska. Finoman gesztikulál, közben néha kávét kortyol a cigarettához, desszertnek pedig a legkisebb süteményt rendeli. Az én francia nőmet persze nagyban befolyásolják a sztereotípiák, ezzel viszont nem vagyok egyedül. Hogy mit jelent ez? Annyit biztosan, hogy a tipikus jellemvonások mögött lakozik valami nagyon is élő szövet, máskülönben miért élne az enyémhez hasonló idol sok más ember fejében is? Az étkezés sarkalatos pont, hiszen mindamellett, hogy a franciák imádják a finom ételeket, mégis kényesen ügyelnek az adagokra. Felesleges egy egész tábla csokoládét magunkba tömi ahhoz, hogy érezzük a kakaó aromáját. Nem, két kocka bőven elég. A filmek többségében is előjön ez az étkezési habitus, hiszen még a mozivászon femme fatale-ja is csak csipeget: mindenből, de csak egy nagyon kicsit. Úgy tűnik, a francia varázs mindenkori hozzávalója a mértékletesség, a finomság, legyen szó külsőségekről, titokzatosságról, vagy a csábításról. És vajon érdemes izzasztó és kemény munkával utánoznunk a francia nőket? Nem hinném, viszont bőven akad, amit azért nem ártana ellesni tőlük.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások