Lélek

Ezen múlik?!

4660

A felvilágosodás korának tudományos mámorában az európai ember meg volt győződve arról, hogy intellektuális erejével képes megismerni és uralma alá hajtani az egész világot, ahogyan saját életét is. A fájdalmas kijózanodáshoz számos tényező hozzájárult, többek között Sigmund Freud színrelépése, aki először világított rá arra, hogy az „én nem úr a maga házában”, mert a léleknek van egy sötét, ismeretlen tartománya is, amely jóval nagyobb hatást gyakorol életünkre, mint azt el tudnánk képzelni.

Freud nem kevesebbet állított, mint hogy gondolatainknak, érzéseinknek, vágyainknak és emlékeinknek csupán töredékével vagyunk tisztában, a többi mélyen elrejtve, a tudatalattiból irányítja életünket. Kiszolgáltatottjai vagyunk mindenféle belső folyamatnak, amelyeknek csak a következményeit érzékeljük, de hogy valójában mi játszódik le bennünk, az előttünk is rejtve marad.  

Ez az oka annak, hogy életünk legfontosabb területein gyakran saját magunk számára is érthetetlen módon viselkedünk, teljességgel kicsúszik minden a kezünk közül, és ez hihetetlen fájdalommal jár. Ott, ahol érzelmileg közömbösek vagyunk, racionálisan és hatékonyan cselekszünk, ahol meg a legnagyobb ambícióink vannak, újra meg újra ugyanazokba a – gyakran jó előre látható – csapdákba zuhanunk bele. 

Sokan küzdenek azzal, hogy mindig ugyanazokat a hibákat vétik, mindig ugyanabba a kátyúba lépnek bele. Ez nem butaság kérdése, ugye. Sokan képtelen változtatni a viselkedésükön, mindig ugyanazok az elhatározások és kudarcok követik egymást. Ez természetesen egy idő után szorongást okoz és leblokkol. Mindez semmi másnak nem köszönhető, mint a tudatalattinak. Freud és több szakértőnek tekintett lélekbúvár, -gyógyász is a tudatalatti hátráltató tényezőinek tulajdonítja az efféle folyamatos falba ütközést. 

Aki képes jól kommunikálni a tudatalattijával, és felszabadítani az abban rejlő hihetetlen erőt és hatalmat, az nagyságrendekkel jobb minőségű, teljesebb és sikeresebb életet élhet! Ez nem egy ezoterikus tétel – a tudomány mára bebizonyította azt, amit a különböző alternatív szellemi iskolák már régóta hirdetnek: a gondolatnak teremtő ereje van. A Stanford Egyetemen jelenleg is izgalmas kísérletek zajlanak, melyek keretében monitoron figyelik a különböző ingerek hatására végzett agytevékenységet. Így válik szabad szemmel láthatóvá a fájdalom és az öröm, s így derül ki visszavonhatatlanul, hogy placebo hatás esetén pontosan ugyanolyan folyamatok zajlanak le az agyban, mint „valódi” ingerek hatására. Tudományosan igazolt tehát a mondás, hogy a hit hegyeket mozgathat meg – de neuronokat mindenképp.  

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a Mesterkurzus történetének egyik legizgalmasabb témájával foglalkozunk szeptember 27-én. Állandó előadóink, Popper Péter és Müller Péter mellé sokak kérésére ismét meghívtuk a közönség kedvencét, a lenyűgöző Bagdy Emőke professzor asszonyt, és a téma egyik legavatottabb magyar szakértőjét, Dr. Daubner Béla pszichiátert és hipnoterapeutát, az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökét. 

A nagyszünetben lazító, feltöltő meditáción vehetsz részt, s valamennyi szünetben igénybe veheted az ingyenes, frissítő yumeiho masszázst is kitűnő masszőrünktől. Könyves standunkon a Mesterkurzus kiadványait és más, nívós könyveket is kedvezményes áron vásárolhatsz meg. Mi ott leszünk, és várhatóan egy nagyon izgalmas beszámolót tudunk nektek adni!

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
szept
10
cortina írta:
Engem érdekelne, de sajna nincs rá 8.000 Ft-om. :(
Inkább megvárom amíg megjelenik könyvben és elolvasom.
11:33
2
szept
10
ismeretlen válaszacortina írására:
Hú de jó! Mostanában a kedvenc témám :)"
Találtam egy nagyon jó könyvet, autogén tréningről szól, meg arról hogyan lehet elsajátítani. Teljesen a tudat-tudatalatti elméleten alapul: V. Levi: Az önismeret művészete

De amúgy is sok könyv van a témában, ha nincs pénzed egy drágább előadásra.
Én azért elmennék, nekem ennyit megér a sok okos szó ilyen okos emberektől.
12:09
3
szept
10
janisjoplin írta:
Na igen, engem is foglalkoztat de ennyit ne mtudok ilyenekre kiadni,sajnos.. marad a könyve meg a net....
16:09
4
szept
10
janisjoplin írta:
Na igen, engem is foglalkoztat de ennyit ne mtudok ilyenekre kiadni,sajnos.. marad a könyve meg a net....
16:09
5
szept
10
ismeretlen írta:
Most már csak azt mondjátok meg,hogy azt mi okozza,hogy a legtöbb ember bármit elhisz egy olyan embernek,akit okosnak (vagy magánál okosabbnak) tart?Hm?
21:36
6
szept
10
ismeretlen válasza írására:
Hát igen, ennél jobban én sem fogalmazhattam volna meg, ami erről eszembe jutott.... :D
23:22
7
szept
11
donci írta:
" think positiv"... ; )
08:54
8
szept
11
Devalyn válasza írására:
Igen, nekem is ez jutott eszembe. Témától függetlenül: csak azért, mert valaki "okos ember", nem biztos, hogy igaza is van, de mennyien elhisznek mindent kérdés nélkül az ilyeneknek... Igazából semmi olyat nem hallottam még a bölcsesség kútfőitől, amit magamtól ne tudnék. Nem vagyok mindentudó, de ennyire azért ismerem magam.
11:55
9
szept
11
ismeretlen válaszaDevalyn írására:
Szeretek másokat meghallgatni bizonyos témákról,sőt nagyon sok ember hatással volt rám életem során,de a kulcs az,hogy hatással volt rám.Nagyon sok ember teljesen adaptálja valaki más gondolatait,amit én nem szeretek.Inkább sok különböző dolog egyvelegét hozom létre a saját gondolataimmal,erkölcsömmel összhangban.Na de ezért vagyunk gondolkodó lények nem?Hogy ne másokat másoljuk,hanem a sajátunkat hozzuk létre.:)
14:30
10
szept
21
Micsurin írta:
Bagdyt szívesen meghallgatnám,nagyon szeretem a stílusát,hihetetlen nagy tudású arc,és nagyon jó előadó.
18:53
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés