Közösség

Tetováltak távozzatok!

4606

Meghökkentő hírre bukkantunk: a Swing Inn nevű malmöi szórakozóhelyről kitiltották a tetovált nőket. Na mármost, ez a lépés két ízben is diszkriminatív, hiszen negatív megkülönböztetésben részesíti a tetováltakat és a nőket is. Míg az első kitétel szimplán nevetséges, addig a nők kizárása egyenesen felháborító. A klub vezetősége azzal indokolta döntését, hogy a tetoválást ízléstelennek és közönségesnek tartják, ezért nem tűrik meg a házban. A biztonsági őrök csak abban az esetben engedik be a tetoválássál rendelkező női vendégeket, ha azok ruházata kellően takarja a bőrdíszítést. Gabrielle Holst, a club vezetője kijelentette, hogy a szórakozóhely már évek óta ellenzi a tetovált vendégek fogadását, sőt azt szeretnék, ha a hozzájuk érkező, szórakozni vágyó nők, ízlésesen és konszolidáltan néznének ki, szerintük a kitetovált bőr nem fér bele ebbe az összképbe. A szabályozás csak a látható tetkókra vonatkozik - tette hozzá a vezető - vagyis a biztonsági őrök nem kötelezhetik vetkőzésre a vendégeket.

Ti értitek ezt? Miért csak a nőkre vonatkozik a szabály, és vajon miért gondolják, hogy azzal, hogy az ajtónállók nem kényszeríthetik rögtönzött sztriptízre a vendégeket, mindenki érezze kedvezményezettnek magát? És mi a helyzet a férfi vendégekkel, akiket nem említ a hír? Ők vajon rommá varrva is felhőtlenül szórakozhatnak a diszkriminatív klubban?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások