Mi ez?

Ágy, golyó, édes élet

4599

Sokáig nem bírtam a kókusz ízét, töménynek találtam, émelyítőnek, aztán egyszer csak rákaptam a kókusztejes cuccokra. A napokban elkezdtem keresgélni természetes anyagból, de nem gyapjúból készült szőnyegeket. Mit találtam? Kókuszból készült szőnyeget! Aztán találtam kókuszháncsból készült bútorokat. Feltűnt, mennyire univerzális növény a kókusz - mostanában amúgy is odavagyok a többfunkciós tárgyakért! (Füldugós nyaklánc)

Egyszikű, pálmavirágú, pálmaféle ez a növény. Nem tudják, hogy honnan származik, ugyanis a lehullott magok az anyanövénytől akár négyezer kilométerre is kicsírázhatnak, ráadásul ez a képességük a lehullást követően akár fél évig is megmarad. A pálma miután kibújik a földből nagyon hamar megnő, teljes magassága elérheti a harminc métert is, hacsak el nem hajlik. Két fajtája van ugyanis a pálmafáknak, az egyik az elhajlós, a másik a szögegyenes. A fa törzse szürke, az alján támasztó gyökerek nőnek, amelyekkel ellen tud állni a nagy viharoknak. Lombkoronája hatalmas, szárnyakra emlékeztető, akár hat méter hosszú levelekből is állhat, nem túl sokból, körülbelül harmincból. Virága sárga, termése zöld - amit már ilyen állapotban is lehet fogyasztani -, majd kérgesedik, és ekkor lesz a húsa is ehető, szárítható, reszelhető. A Terebesen olyan szépen beszélnek a kókuszdióról, mint valami lény létrejöttéről, így muszáj bemásolnom: "Termése csüngő, gyengén tompa élű, elliptikus vagy tojás alakú csontár, amely akár harmincszor tizennyolc centi nagyságú, egy-két kilogrammos lehet. Az úgynevezett dió a termés gömbölyded kőmagja, amely érett állapotban kemény, fás-rostos, barna héjú, és mintegy húsz centi nagyságú. Az alapján három kör alakú csírapórust látunk, amelyekből csak az egyik marad olyan vékony falú, hogy a csíranövény átszakíthatja. A maghéj a nagyon kis embriót zárja körül, és egy nagy üreget, amelyet egészen az érésig speciális tápfolyadék, a kókuszvíz tölt ki, és amely kellemes, édeskés ízű. A kókuszvízből zsiradékok épülnek be az érés idején kialakuló táplálószövetbe, amely végül egy több mint egy cm vastag, fehér, dióbélszerű réteget képez a héj belső falán. Ez a termés ehető része, a kókuszbél. Száraz állapotban hetven százalék zsiradékot tartalmaz; kezdetben lágy, és csak a betakarítás és száradás után szilárdul meg, amikor a kókuszvíz lassan eltűnik. Visszamarad a levegővel töltött üreg, amely a diónak kitűnő úszóképességet kölcsönöz. A "diót" vastag, erősen rostos terméshús és egy bőrnemű, sima, kissé fényes, először zöld, érett állapotban sárgás vagy narancssárga kéreg veszi körül. A kérget és a rostos köpenyt rendszerint eltávolítják, mielőtt a kókusz a piacra kerülne. A kókuszdiók a virágok megtermékenyülése után kilenc-tizenkettő hónap alatt érnek be."

Egyél bútornak valót!

A kókuszpálma és termése a világ legjelentősebb haszonnövénye, bár kultúrnövényként tartják számon. Természetesen a helyiek - mármint ahol honos - sokkal természetesebb módon használják, mint az egyenlítőtől északabbra fekvő, leginkább európai kultúrkörben. A kókuszdió hálós héjából fonalat, kötelet fonnak,  szövetet, szőnyeget szőnek. A szövetekből készülhet táska, takaró, ha elég ritka szövésű, akkor háló. Bár már Európában is egyre elterjedtebb, főleg a természetes stílus kedvelők között, a kókuszpálma részeiből készült bútor, szőnyeg, ágybetét, tapéta a trópusokon minden házban megtalálható. Ugyanúgy, ahogy rengeteg kókuszdió edény is, és minden egyéb használati tárgy, ami készülhet belőle. Mostanában, ahogy egyre inkább előtérbe került életünk stresszmentesítése és a természetes anyagok preferálása, az alváskultúrában is megjelent a kókusz. A kókuszmatrac a dió vastag hájából készül: szálakra szedik, tisztítják, szárítják, préselik, így végül elkészül a matrac. Van olyan változata is - szakértők szerint ez a jobb -, amelyet rétegelve préselnek, és minden réteget lefújnak latexszel, ezzel lehetővé téve azt, hogy a matrac "lélegezni" tudjon, rugalmas és tartós maradjon. Mivel ez utóbbit kaucsukfából készítik, így természetes marad a matrac. 

Falra és padlóra is kerülhet kókuszból burkolat. A tervezők szívesen nyúlnak időről-időre a természetes burkoló anyagokhoz, s mivel a kókusz nagyon rugalmas, hosszú élettartalmú, evidens, hogy előszeretettel használják. Jól bírja a nedvességet - trópusi növény -, nem rothad el, nem bomlik szét, lélegzik, így a nedvesség nem szorul meg alatta. Talán a legfontosabb, hogy nagyon könnyű tisztítani, egyszerű porszívózással is alaposan meg tudjuk szabadítani a kosztól, az atkák, élősködők a műanyag padlószőnyegek szivacsos rétegeiben szeretnek megtelepedni, így az allergia veszélyétől sem kell tartanunk. Nagyon erős természetes anyagról van szó, ezért akár görgős szék, különböző lábas bútorok alatt is használható anélkül, hogy bemélyedést hagyna, kikopna. Akár húsz évig is járhatunk kókuszból készült padlóburkolóinkon, tényleg nagyon bírják a strapát.

Együk meg!

A kókuszbél ehető nyersen, sütve, reszelve, szárítva. A zöld terméseknek lesuhintják a tetejét - megskalpolják -, és szívószállal megisszák a benne lévő vizet. Ez nagyon frissítő, így az ázsiai országokban előszeretettel használják a forróság által okozott szomjúságoltásra, a test felfrissítésére belülről. Tehát a nyers kókuszdióban nincs kókusztej, azt úgy készítik, hogy a belét vízbe áztatják, majd kipréselik, ezt használják ételek mellé. Tejport és krémeket is készítenek belőle. A kókusz húsa köztudottan gazdag zsírban, így ezt kipréselik, és lehet benne sütni, vagy egyszerűen főzni vele. Olyan ételekbe, amelyekbe édesített tejet, tejszínt tennénk, nyugodtan használjunk kókusztejet! Például a tejberizst, de akár a tejbegrízt is fogyaszthatjuk kókusztejjel, mondjuk fele-fele arányban. Klasszikusnak mondható édesség a kókuszgolyó, mely sok csajnak az első süteményre emlékeztető desszertje, amit elkészít. (Összetöröd a háztartási kekszet, klopfolóval, keversz hozzá olvasztott vajat, rumot, meggylét, kakaóport, összegyúrod, kis golyszikat formálsz belőle, és meghempergeted a kókuszbélháncsban, na az igazán fincsi partykellék. Ennek a fehér változata szerintem sznob.)

Sósan is!

Persze sokan csak édességként tudják elképzelni a kókuszt, nyilván nem kókuszpálma őshonos környéken szocializálódott a gasztronómiai kultúránk, de azért ismerkedni lehet, nem? Amit már próbáltam, az a gombás csirke kókusztejjel és nagyon finom fűszerekkel. Olívaolajon - gizdábbak kókuszzsíron természetesen - pirítunk apróra vágott póréhagymát, erdei gombákat (több félét is lehet) és kápia paprikát (mostanában ez a kedvenc paprikám, így mindenbe teszek). Ebbe, ha megpirult beledobjuk a csíkokra nyesett csirkemellet (tyúkcsöcsöt), megpirítjuk ezt is. Majd erre az egész pirított cuccra öntsünk rá egy deci tejet és fél deci kókusztejet, ugyanennyi szójaszószt. Szórjuk meg őrölt borssal, pici csilivel, sóval, főzzük, és kész. Rizzsel, tésztával, főtt krumplival ehetjük, de persze rizzsel autentikus.

Szépülj, légy puha!

Egyébként az ázsiai országok már évezredek óta használják a kókuszzsírt nem csupán főzésre, hanem testápolásra is. Nedves bőrre érdemes felkenni, majd papírtörlővel leitatni a vízcseppeket - babapuha lesz a bőrünk, és nem csak érzetre. Hajpakolásra is tökéletes, olyan káprázatos fényt biztosít a hajnak, amitől a mai srácok tuti elájulnak! (Történt ugyanis, hogy a villamoson fültanúi voltunk egy beszélgetésnek, mikor egy srác, azt ecsetelte, rendben van a szóban forgó a csaj, helyes, meg minden, de NEM ELÉG FÉNYES A HAJA!)

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások