Gondolta a fene

Arany János már akkor tudta, hogy mekkora kombinátorok az emberek, amikor a versébe próbáltak olyat belemagyarázni, ami ott sem volt. Ha lehetséges, a helyzet azóta csak romlott, hiszen egyre többet kommunikálunk akkor is, amikor nem lenne rá szükség. Sőt, kikommunikálunk és kommunikációt teszünk közzé (ilyen szavak márpedig nem léteznek, máglyára velük). A kommunikációs egyenjogúság és a szabadosság világában vidáman szaporodnak a félreértések és a belemagyarázások. Egy amerikai ismerős – sajnos forrásmegjelölés nélkül – mesélt egy felmérésről, amely szerint az emberek által elkövetett hibák nyolcvan százaléka kommunikációs zavarból adódik. Az elsőre meglepően magas százalék azonban érthetővé válik, ha elgondolkozunk azon, hányszor jutott eszünkbe: hogy is mondjam, nem így szántam, félreértettek, nem is ezt akartam mondani, és a kérdőjel kampóként fúródik a szívünkbe: hát még mindig nem érted???

Skatulyába vele

Szendi Gábor pszichiáter szerint az emberi kapcsolatok nagy megrontója az a szokásunk, hogy előítélet vagy tapasztalat alapján beskatulyázzuk embertársainkat, hogy ezáltal önigazolást nyerjünk. Pedig az üzenet szándékát kizárólag a feladó tudhatja, a vevő csupán tapasztalatokra és körülményekre hagyatkozva dekódol, így az értelmezés rém messzire kerülhet az eredeti üzenettől. „Biztos azért ilyen morcos és azért ráz le, mert nem is szeret, sőt, unatkozik mellettem”. „Biztos azért nem mosogatott el, hogy idegesítsen”. Egy a gyógymód: kérdések, naponta többször, bő vízzel. Viszont a kérdés éles fegyver, óvatosan és őszintén érdemes vele bánni. Ne pszichologizáljunk, érdeklődjünk. Nehéz érzelmileg túlfűtött helyzetekben okosan kérdezni, mert ha egy rosszul küldött mondat célba talál, elsődleges reakciónk a fájdalomra a menekülés vagy a visszatámadás. Buddha legyen a talpán, aki megkérdezi: „ez most bántó volt, valóban annak szántad?” Pedig egy ilyen vagy ehhez hasonló reakció a veszekedést beszélgetéssé szelídítheti, amely lehetőséget ad a félreértés illetve probléma feltárásához. Tehát buddhuljunk. 

Egy hosszú kapcsolatban az is előfordulhat, hogy a legártatlanabbnak szánt kérdések számonkérésként záporoznak a másik félre: Sikerült elintézned a gázt? Voltál már a boltban? Rossz napod volt? Vagy egyszerűen a túlzott rutin miatt a kérdés-felelet mindig ugyanúgy puffan: Mi újság? Semmi. Közös megegyezés alapján újra lehet fogalmazni a kérdéseket egy simogatás kíséretében, hogy a mondanivalót ne törje össze a megcsontosodott forma.

Cukormázas kaki vs nevén nevezett gyerek

Friss ismeretség vagy formális (például munkahelyi) kapcsolatok velejárója a forró kása kerülgetése. A szavakat keresve hosszabb szüneteket tartunk a mondaton belül, míg végül magunk sem tudjuk hol jártunk, de nem baj, csak meg ne sértsem! Hiába próbáljuk kellemesnek eladni mondanivalónkat, ha a téma kényes, úgyis kilóg a lóláb. Ha már amúgy is kínos helyzetről van szó, legyünk túl rajta egyszerű szavakkal az udvariasság keretein belül. Az őszinteséget még az is értékeli, aki nem ért egyet a mondandónkkal.

A te anyádat

Sértődött álláspontból nem lehet beszélgetni, csak lebombázni a kedves partnert. Aki bepipul, minden erejét a támadásra fordítja, függetlenül attól, kivel áll szemben. A szeretteinkkel való veszekedések után viszont csak a fájdalom marad, és legszívesebben visszaszívnánk, amit mondtunk. Ahogy Csernus doki fogalmaz: az indulatból kimondott dolgok mögött nem tények, hanem érzelmek húzódnak meg, és az indulat elpárolgása után a szavak értelme helyett csak a súlyuk marad. Teherként ül a szíven, kocsisa a félelem, és már el is vesztettük az irányítást saját magunk felett. Általában viszont a kimondott fenyegetések nem válnak valóra, és minden megy a régi kerékvágásban. Sokszor érezhetjük magunkat tehetetlennek az érzelmeinkkel szemben: ha felpörög az indulat, nincs megállás. Erőt adhat viszont az a szintén csernusi gondolat, miszerint érzelmeinket nem, de viselkedésünket irányíthatjuk. Ehhez azonban elég ébernek kell lennünk ahhoz, hogy felismerjük azt a helyzetet, amikor elszaladhat velünk a ló, egy mély levegővel visszatarthatjuk rutinos mondanivalónkat, és válthatunk. Nekem eddig két alkalommal félig sikerült, tehát nincs minden veszve, komonikáljatok tik is, feleim.