Szépség

Fiatal magyar tehetségek #07

4571

Törzsök Évi a főiskolai évek alatt ismerkedett meg a sminkelés alapjaival, majd a diplomaszerzés után Makk Ádám, divatfotóssal kezdett el dolgozni. Ezt követően Párizsba utazott, hogy továbbképezze magát. A hétköznapokat a beauty smink elsajátításával töltötte a Make Up Forever Academy-n, hétvégéin pedig Jérémy B. Caravita tanította a speciális effektekre. 2009 tavaszától már párizsi divatbemutatókon és fotózásokon sminkelte a modelleket. Jelenleg Budapesten tevékenykedik, de a közeljövőben szeretne visszaköltözni Párizsba, hogy ott folytathassa karrierjét.

Hogyan kezdtél el sminkelni, mindig ezzel szerettél volna foglalkozni?
10 évesen kezdtem el kerámiázni, ezt 8 évig tanultam, és közben rájöttem, hogy később valamilyen kézügyességet igénylő munkát szeretnék. A másik dolog ami mindig is foglalkoztatott az a filmek világa, így kezdett el érdekelni a speciális effekt. Jérémy-t a myspace-n találtam, ő ajánlotta fel, hogy megtanít a szakmára Párizsban. Emellett kerestem egy iskolát, ahol megtanultam az alapokat és a beauty sminket. A Make Up Forever Academy-t választottam, ami rengeteg gyakorlati lehetőséget biztosított. Több francia TV showban és divatbemutatón dolgoztam.

Hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
A C-HEADS online magazin 15. és 16.számában több sminkem is szerepel. Jövőre jelenik meg a ‘True Blood’ c. könyv második része, a borítón szereplő lányt én sminkeltem,a fotót Koch Balázs készítette. A Valentine Model Management-nél több lány portfólióján dolgoztam. Idén nyáron szerződtem a Look Agency-vel, ők terveznek egy kiállítást az ügynökségnek, ahol többek között az én munkám is látható lesz.

Törzsök Évi sminkjei itt!

Van esetleg olyan irányzat, vagy technika, amihez ragaszkodsz és ezáltal megkülönbözteti a munkádat a többitől?
Egyre több szakmabelivel találkozom, és mindenkitől tanulok valami újat, új technikát vagy egy apró trükköt ami felgyorsítja a sminkelést. Úgy gondolom, hogy még eltart pár évig mire mindenből megtalálom a számomra legoptimálisabb technikát és stílust. Amihez ragaszkodom az a precíz munka, akármennyire sietni kell sosem szabad kapkodni, mert az biztosan meglátszik majd a végeredményen.

Mely munkádra/eredményedre vagy eddig a legbüszkébb?
Az a legnagyobb dicséret, ha olyan sminkeseknek, fotósoknak tetszik a munkám, aki hozzáértő és sokra tartom amit eddig elértek. Makk Ádámmal rendszeresen dolgozom, az ő felkéréseinek különösen örülök, mert nagyon tehetséges és igényes fotós. Párizsban Antonella Podence, a MUFA igazgatója, az én ‘beauty’ sminkemet találta a legjobbnak, az ilyen visszajelzések mindig megerősítenek.

A jövővel kapcsolatban milyen terveid vannak, mi az amit mindenképp meg szeretnél valósítani?
Mindenképpen szeretnék speciális effekttel foglalkozni, filmeken dolgozni. Az itthoni piac nagyon kicsi, ezért a közeljövőben vissza fogok költözni Párizsba, vagy esetleg egy másik nagyvárosba, a lehetőségek fogják eldönteni, hogy hova.

A honlapom címe: www.evi.book.fr

Köszi, mashKULTURE Juicy!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások