Hirdetés
Közösség

Kredit, index, liter vodka húzóra

4561

Néhány hete kihirdették az idei felvételi ponthatárokat. Felsőoktatási intézményenként változtak az ominózus pontszámok, idén is voltak slágerszakok, túljelentkezések, na meg pánikoló kamaszok, akik rettegtek, hogy mi lesz, ha nem sikerül a felvételi. Persze ezen is lehet agonizálni, de a helyzetünk akkor sem könnyebb, ha sikerrel besorolást nyertünk az áhított egyetemre vagy főiskolára. Felsőoktatási szűzességünk elveszítéséről szóló írásunk következik. Gólyáknak kinyomtatni és zsebben hordani kötelező.

Hirdetés

Elhelyezés koedukált szobákban

Kisiskolásként vagy gimisként bele sem gondolunk mekkora mázlink van, hiszen tanáraink személy szerint ismernek minket, mindig akad egy lelkes oktató, aki segít megoldani ügyes-bajos dolgainkat, és persze ott vannak szüleink is, akik jobb esetben mindenben támogatnak minket. A hivatalos felnőttkor beköszöntével egyre csak szabadulnánk a kötöttségektől, hiszen bimbózó önállóságuk olyannyira felkorbácsolt, hogy néha már szinte fáj, hogy még mindig otthon lakunk, még mindig anyu főz ránk és még mindig nem lehetünk teljesen szabadok. Az egyetem kiváló lehetőséget biztosít az elszakadásra, hiszen legális keretekre hivatkozva szedhetjük a sátorfánkat és inthetünk búcsút könnyes szemű felmenőinknek, hiszen csak ránk vár a nagyvilág. Viszonylag hamar kiderül, hogy a világ jóval nagyobb, mint gondoltuk, hogy a tej néhány hét után elég érdekes szaggal árasztja el a hűtőt, hogy van az a fajta penész, ami befogja a műanyag ételhordót, hogy a kreditrendszer bonyolultabb, mint az integrálás, hogy  kimerítő végiginni szigorúan négy napot gólyatáborozás címszóval. A gimis gólyatáborral ellentétben az egyetemi gólyaavatás ugyanis nyíltan az ivásról, a felelőtlen összekavarásokról, és úgy összességében az önpusztításról szól. Tizennyolc évesen épp ezek azok a tulajdonságok, amik végül komplett kommunákat verbuválnak az egykori KISZ üdülők területére, négy röpke napra.

Első jótanács: készülj fel a legrosszabbra, így nem ér váratlanul semmi. Erős kijelentés azt mondani, hogy a felsőbb évesek célzottan a gólyák megalázására mennek rá, de valljuk be, hogy ez is benne van a pakliban. Bizonyára ti is láttatok már gólyatábor memoárokat, amikben lánykák álltak falatnyi bugyikban, takargatva azt, aminek nem kellene látszódnia több száz ember előtt. Gátlásoldónak ott az alkohol, arra pedig kér építeni, hogy te nem iszol, mert olyan nincs. Manapság egyre jellemzőbb, hogy szeszipari cégek támogatják az efféle rendezvényeket, így folyik a rövid hányásig, aggodalomra semmi ok. Lányként van még egy rizikós pont, méghozzá a felsőbb éves srácok lepattintása vagy nem lepattintása. Nem erőszakoskodásra gondolok, csupán a jól ismert nyomulásra, amit persze válogatott eszközökkel bárki le tud szerelni. Ha esetleg közös zuhanyzásra, vagy faháznézőbe invitálnak, szintén nem kell meglepődni, hiszen képzeljük magunkat a "nagyok" helyébe: megjött a friss húst szállító transzport, naná, hogy rögvest elkezdik a kések élesítését. Ismerkedni persze nemcsak felsőbb évesekkel lehet, sőt... A tábor szervezői legtöbbször bíznak a közös alvás csapatépítő hatásában, így nem ritka, hogy a lelkes ifjúságot koedukált szobákban helyezik el. Igen, ez az a szituáció, amikor nem kis logisztikázást igényel egy-egy átöltözés, hiszen a ház férfi lakói mindig akkor toppannak be, amikor nem kellene. Okos döntés, ha a fesztiválszezon végeztével sem vetkőzzük le a hippis lazaságot, hiszen a szeptember eleji gólyatáborban még igen nagy hasznát vehetjük.

Ön besorolást nyert: ELTE szociológia ANA

Ó igen, az értesítő sms szövege ez, amit minden bizonnyal a legtöbb egyetemista hosszú ideig őrizget majd a telefonjában. Nem árt tiszta fejjel kezdeni az első félévet, hiszen megpróbáltatások egész hadával állunk szemben - kezdjük a beiratkozással. Míg azelőtt lazán eljátszhattuk, hogy nincs nálunk a személyi vagy a TB kártya, addig a beiratkozásról emiatt simán kivágnak, plusz nem árt, ha megjelenünk a kiírt időpontban, hiszen a legtöbb intézményben nincs pótbeirakozás, vagy ha mégis van, akkor perkálnunk kell a feledékenységünkért. Mindenképp legyen nálunk: személyi, TB kártya, lakcím kártya, a bankszámlaszámunk, két igazolványkép és minden kitöltött formanyomtatvány, amit előzőleg kiküldött a suli. Na igen, a bankszámlaszám. Ez az egyik kötelező procedúra, amin át kell esni, hiszen egy valamirevaló egyetemistának van bankkártyája, több okból is: ha igényeltél diákhitelt, erre a számlára érkezik majd a pénz, plusz az egyes juttatásokat (szociális támogatás, ösztöndíj) is ide utalja majd a suli.

A duhaj évek alatt jó szolgálatot tehet a kis plasztik darab, hiszen ha okos vagy, mindig hagysz rajta némi aranytartalékot, így biztosan nem égsz le sosem. Én egy embert sem ismerek, akinek egyszer is sikerült volna komolyabb összeget tartalékolni az egyetemista évek alatt, de próbálkozni azért lehet. Itt az ideje, hogy vásárolj egy határidőnaplót, ugyanis jó pár dátum akad majd, amiket nem árt feljegyezni, például azt, hogy mikor veheted át a diákigazolványodat vagy épp mikor kell leadni az indexet. Bizony ám, ez már nem a gimi, ahol osztályfőnöki órán kiosztották a frissen érvényesített kártyákat, itt magadnak kell megszenvedned a darab műanyagért. Ha kezedben a diák, végre elhiheted, hogy sikerült: felvettek, egyetemista vagy főiskolás vagy, és ezt be is tudod bizonyítani. Ez szép és jó, csak épp oly sok dolog van, amiről még fogalmad sincs, így vegyük sorjában, hogy mik is azok a kifejezések és rövidítések, amikkel előbb-utóbb találkozol majd.

ETR: Egységes Tanulmányi Rendszer, ami azt szolgálja, hogy online tájékozódhass a tantárgyaidról, a pénzügyeidről és felvehesd az óráidat. A rendszerbe EHA kóddal és jelszóval tudsz belépni, ezeket érdemes hosszú időre memorizálni.

Tantárgyfelvétel: ez az a rítus, amire jobb néhány liter kávéval felkészülni, mivel még nem találták ki azt a rendszert, ami nem fagy le rögtön, mikor a több ezer hallgató egyszerre megrohamozza. Jön az idegbaj, mikor nem tudsz belépni, ha már bent vagy, akkor azért lesz kiborulás, mert annál az oktatónál már tuti nincs hely, akinél fel szeretted volna venni az adott tárgyat. Valójában semmi nem változott azokhoz az időkhöz képest, mikor ugyanez a hiszti ment, csak nem a neten keresztül, hanem a tanárok ajtói előtt harcolva és éjszakázva.

Index: más szóval leckekönyv. Ebben a kis fekete noteszben dokumentálják a jegyeidet, a kreditátlagodat és ez az a kellék, ami nélkül nem mehetsz vizsgázni. Ha mázlid van, iskolád már elektronikus leckekönyvvel dolgozik, ami azért jó hír, mert így megóvod magad a féléves jegybeírás idegőrlő procedúrájától.

Kredit: tanulmányi mértékegység, ami kifejezi, hogy a hallgató mennyi időt fordított a tananyag elsajátítására. Egy kredit harminc munkaórával egyenlő, értelemszerűen a magas kreditszámú tárgyak mindig fontosabbak, így ezekből nem ér megbukni. Az egyetem öt, illetve a főiskola négy éve dióhéjban arról szól, hogy próbálunk ide-oda sakkozni a kreditekkel, hogy még a záróvizsga előtt begyűjtsük az abszolutóriumhoz szükséges minimum kreditszámot.

Abszolutórium: az utolsó mérföldkő, vagyis a záróvizsga. Csak át kell esni rajta, hogy megértsd, nem olyan nagy ördöngősség, idáig azonban hosszú és rögös az út.

TO: Tanulmányi Osztály, vagyis az a szentély, ahová azért térsz be, hogy megoldd a problémáidat, legtöbbször mégis több gonddal távozol, mint amennyivel érkeztél. A TO-s nénikkel érdemes nagyon jóban lenni, hiszen rengeteg ügyes-bajos elintéznivalód akad majd, amikhez szükség lesz a segítségükre.

HÖK: Hallgatói Önkormányzat, azaz az a szervezet, ami a hallgatók érdekeit képviseli. A TO-s néniken túl erősen javasolt begyűjteni néhány ismerőst a HÖK-ösök köréből is, hiszen nem árt, ha vannak bennfentes barátaid. Ha érzel magadban kellő lendületet és energiát, te is csatlakozhatsz a csapathoz, hiszen így közel kerülsz a tűzhöz, továbbá kimondva-kimondatlanul, a HÖK-ösök tábora mindig egy elit kör.

Szemeszter: tanulmányi félév, aminek két típusa van: őszi és tavaszi.

Vizsgaidőszak: a rettegett szó, az a periódus, amikor számot kell adnod a tudásodról, írásban vagy szóban.

Kollokvium: írásbeli vizsga.

Szeminárium: gyakorlati tantárgy, amit kis csoportokban oktatnak. Kicsit hasonlít a műhelymunkához, hiszen itt van lehetőség beszélgetni, bővebben elemezni írásműveket, esetleg filmeket, plusz remek lehetőség a vitára. Érdemes ezeken az órákon teljes lélekjelenléttel részt venni, hiszen az év végi jegynél sokat nyom a latba az órai szereplésed.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
Aug
28
nyuusee írta:
2008 elte pgt. sereg pasi között egy maréknyi lány. semmit nem erőltettek amit nem akartunk, semmi nem volt kötelező, de a szívatásból azért kaptam rendesen... katonai sátrakban aludtunk, mindegyikben kb 30 fő, kb 3-4 lány elpotyogtatva minden sátorban. vicces volt az alvás... jobbra horkol, balra horkol! :DDD
a kollokvium nem az, amikor egy tárgyból szerezni kell gyakorlati jegyet és még vizsgázni is kell ha megvan a gyakjegyed?
17:01
2
Aug
28
suttogopillango válaszanyuusee írására:
Nálunk (magyar szak) a szeminárium gyakjegyes volt, az előadáson meg kollokváltunk (olyan jó ez a szó:))
17:31
3
Aug
28
Geisha írta:
Én Szegeden tanulok, itt a kollokvium vizsgázást jelent szimplán, szóban, vagy irásban.A kollokvium beszélgetést jelent latinul úgy tudom.
Igazából szerintem ahány tanár, annyi módszer, volt velem is olyan hogy előadáson kértek refit. de olyan is, hogy névsort irtak :S
17:38
4
Aug
28
ismeretlen írta:
Jajj Rita, ez olyan jó lett! :) Nálunk ETR helyett Neptun van, innen is csókoltatom, hétfőn találkozunk! Gólyatáborban nem voltam, más, lemondhatatlan programom volt, de nem is nagyon bánom. Az első félévemben életemben először voltam távol a családomtól 3 teljes hétig, tök egyedül egy tök idegen városban tök idegen emberekkel körülvéve. Az a sok infó, regisztrációs hét, mászkálás és egyebek eredménye egy pofás kis idegösszeomlás lett abban a percben, ahogy megláttam Édesjódrágaanyám arcát. Azóta szerencsére megedződtem, mint az acél :) Friss gólyáknak kitartás!!!
17:46
5
Aug
28
ismeretlen írta:
Ja és a kollokvium nálunk írásbeli és szóbeli is lehet, tanártól függ. Magyar szakon főleg szóbeli van, nem épp a kedvencem.
17:52
6
Aug
28
oleandros írta:
ömm... az ETR valódi jelentése: Egyetemistákat Tönkretevő Rendszer...
18:17
7
Aug
28
vercsykeee írta:
egyetemi évek, imááádom őket!!!! :) koleszos évek, imáááádom őket! :)
18:53
8
Aug
28
cickaa válasza írására:
Óóó, a Neptun..:) Hova jársz? Nálunk is az volt...vagyis még most is az van...csak én nem vagyok már ott,na.. :) ;(
19:08
9
Aug
28
Devalyn írta:
Ez így leírva sokkal bonyolultabbnak tűnik, mint amilyen volt igazából, pedig idegen városba is kerültem, amit még pluszban ki kellett ismerni. Nekem tetszett a kihívás, egyedül elintézni mindent, utánajárni diákhitelnek, bankkártyának, igazolásoknak, TO-s néniken átküzdeni magamat stb stb. A gólyatábor nem volt durva, csak a csapból is teszkós vodka folyt. "Csak ki ne mondjam a kígyó nevét!" (Boaaaa)
Kár, hogy nemsokára vége lesz az aranyéletnek, lediplomázom és annyi. Legszívesebben mennék másik diplomát szerezni rögtön. A vizsgaidőszaknak is megvan a maga sajátos bája.
19:36
10
Aug
28
boriska írta:
a kollokvium biztos, hogy nem írásbeli vizsga... írták már előttem, de nálunk is így van, hogy gyak. jegy/pontok+szóbeli.
amúgy nekem életem csalódása a magyar felsőoktatás.le is lépek innen:P
19:37
11
Aug
28
Laila írta:
Gólyatábor - de jó hogy én épp nyaraltam akkor, és a barátok hívtak fel, hogy mért nem jöttél, vártunk, és persze pont én nem kaptam meg a gólyatábor időpontjáról az értesítőt, hiába fizettem be a pénzt.
Tesóm beszámolója alapján a gólyatábor legemlékezetesebb versenyszáma: SÖRFUTÁS - körbe-körbe egy pályán miközben annyit iszol, amennyi belédfér, csak vigyázni kell, nehogy elcsússz a gyorsabban galoppozó versenyzők gyomortartalmán...:P

Én azt utálom a gólyákban(főleg a hímneműekben), hogy hirtelen jött, határtalanul nagy önállóságukban és szabadságukban mindent fordítva csinálnak, mint az általában társadalmilag elvárható lenne. A hét minden napján party, de legalábbis kocsmatúra, matt részegséggel lezárva, az egyetem felé nem nézni vizsgaidőszakig(mekkora poén már, hogy egy tantárgyát se tudja felsorolni, csoda hogy az épületet egyáltalán felismeri), utána pedig azok a legkirályabbak, akik 5 perc után beadva a zh-t csoportosan feszítenek ki a teremből, aztán meg jön a 'kinek van több nullása vagy uvéja-verseny'. Minden évben ugyanaz...már nagyon unom(vagy csak öregszem?)!
19:43
12
Aug
28
ismeretlen válaszacickaa írására:
Veszprémbe a híres-neves csodálatos Pannon Egyetemre :) Neptun for president! :/
19:44
13
Aug
28
durcsanzs írta:
Épp ma voltam nyelvvizsgázni...Remélem sikerül és így lezárhatom főiskolás éveim.budapesti gazdasági Főiskola->Neptun.Hányszor,de hányszor elszidtam.
Én kifejezetten szerettem a viszgaidőszakot.Annnnnyira jólesett,amikor a végén kimondhattam,hogy vége és a barátnőimmel ment az "ereszdelahajam".Persze addig tanulás ezerrel,de nem bántam,amikor az átlagom olyan jó volt,mint előtte sosem :D.
Ja és nekünk sokszor gyakjegyes tárgyból megajánlották,aztán ment az vizsgázni,aki volt olyan hülye,h nme járt be a legalapabb órára :D.
19:59
14
Aug
28
BJosh írta:
Jaj istenem rosszul vagyok ha a főiskolára gondolok, már rég végeznem kellett volna :S:S:S:S Olyan borzasztó belegondolni, hogy még MINDIG a nyakamon lógnak a szakdogáim ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
20:14
15
Aug
28
Bondzsi írta:
Én most jöttem MBE GTK-s gólyatáborból, és szerintem mind az 400an jól éreztük magunkat, hatalmas buli volt a 3 nap.
20:51
16
Aug
28
ismeretlen írta:
Hm,Rita!Tetszik a cikked,lendületes,de néhány helyesbítés:
1: a kollokvium vizsgát jelent,ami lehet szóbeli és írásbeli is
2: nem mindenhol használnak etr-t,pl nálunk volt egy ideig,majd átvette az uralmat az ÚJ neptun,ami még csodálatosabb,mint valaha...:)
3: szemináriumra kötelező járni,max 2 hiányzást engedhetsz meg magadnak (ez benne van a tanulmányi és vizsgaszabályzatban is),a legtöbb tárgyból van előadás,és szeminárium is,és a szemináriumi jegy nélkül nem engednek kollokviumra
4: (nem akarok általánosítani,biztos nem mindenhol ilyen a helyzet,de nálunk igen),a HÖK-ben csupa alkoholista fiú és ribanc lány van,akik a legkevésbé sem segítenek semmilyen probléma elintézésében
5: 3 éve bevezették a bsc/ba ill. msc képzést,így az egyetem 3+2 év lett,a fősuli meg gondolom 3

De azt osztom,hogy egy ideig szar gólyának lenni.Viszont a jó hír,hogy ez csak addig tart,még nem szerzel új barátokat!:)))
A TO-s néniket meg szerintem külön válogatják flegmaság,tahó stílus,és vállrángatási tudomány szerint!:D
21:27
17
Aug
28
0rshee írta:
Ez aranyos kis cikk, kár hogy nem tavaly olvastam :) A gólyatáborról nem tudok nyilatkozni, nem voltam. Gólyának lenni pedig egyáltalán nem volt szörnyű, persze eleinte rossz, ha nem ismersz senkit, és nincs kihez szólni, de aztán úgyis oda csapódik melléd valaki :) A felsorolt kifejezések közül meg a felét nem hallottam még a fősulin (abszolutórium, szemeszter, szeminárium, és a heves vitát kiváltott kollokviumot se), van ezeknek szép magyar nevük és a drága mérnökök szívesebben használják azokat. És persze nálunk is Neptun van, szidja is mindenki, mint a bokrot... Remélem azért kedden kegyes lesz hozzám, és engedi felvenni azt az egyszem tárgyam, amiről késve derült ki, hogy kötelező...
22:04
18
Aug
28
Nymph írta:
Írtátok többen is, hogy nem mentetek gólyatáborba. Nekem is közbejött valami halaszthatatlan, úgyhogy ki kell hagynom nekem is:S Nyugtassatok meg, hogy van élet gólyatábor részvétel nélkül is:D Vagy lamaradtam valami pótolhatatlanról?:/
22:07
19
Aug
28
ismeretlen válaszaGeisha írására:
pontosan azt jelenti, hogy beszélgetés egy előre meghatározott témában. idézet prof Mezei Miklós antik irodalomra szakosodott tanártól: és ez egyet jelent azzal, hogy annak a kifejezésnek: írásbeli kollokvium: semmi értelme...
23:43
20
Aug
28
daya írta:
Egy kicsit elkésett a cikk, néhány karnak már meg is volt a gólyatábora.
Az egyik legfontosabb dolog, ami a listából kimaradt az a TVSZ illetve TJSZ. Vagyis a Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat, valamint a Térítési- és Juttatási Szabályzat (vagy valami hasonló nevű, BME-n így hívják). Ezeket érdemes beszerezni, elolvasni, megérteni, mert ez ismerteti a hallgatókra és oktatókra vonatkozó szabályokat (lehetőségeket és kötelezettségeket), kérdés esetén a hallgatói képviselet is max ebből fog idézni.

Saját gólyatáborom érdekes volt, volt kb 300 fiú meg 15-20 lány. A szobákat úgy töltötték fel, hogy szobánként maximum egy lány lehet:) Kissé nagy volt a szigor, de ez már régen volt, változott. A kollégium jó móka, nálunk volt a férfi wc meg a koedukált. De amire még érdemes vigyázni, hogy az első éves nagy elszabadulás során könnyű kiesni az egyetemről, szóval mérték, legalább ZH-k, vizsgák előtt.
23:43
21
Aug
28
ismeretlen írta:
és belémállt a gyomorgörcs: már csak 16 perc, uh léptem is ETR-re...
23:44
22
Aug
28
Pernilla válaszaNymph írására:
ha könnyen ismerkedős vagy akkor nem maradtál le semmiről...
ha kicsit félénkebb vagy, jó alap a gólyatábor, de biztos lesznek még éveleji bulik, viszont akkor azokon kötelező a részvétel és a haverkodás!:)
23:47
23
Aug
29
forevermore írta:
hjaj most azért megdobbant a szívem...pedig nem volt olyan vészesen régen, de nagyon hiányzik a fősuli :( a sok hülye vizsgával, de leginkább a kolival együtt. És már nem érzem elcsépeltnek az amerikai filmekben azt a frázist, hogy "gyerekem, az egytemi/főiskolai éveim voltak a legszebbek.." :)
08:32
24
Aug
29
bellissima írta:
Tantárgyfelvétel? ÓÓÓ, azok szép idők... Aki most kezdi, az el se tudja képzelni, hogy néhány éve még a feliratkozás helyéül szolgáló iroda előtt már az épület kinyitása utáni percekben "öltük" egymást, hogy benne legyünk abban a szerencsés 30-40-ben, aki felveheti a tárgyat, aztán meg rohanás a következő helyszínre ugyanezért. Az alatt a néhány nap alatt kék-zöld lettem. A helyzet nem volt jobb a vizsgafeliratkozásánál sem: az egész évfolyam egy nagy teremben, és amikor elhangzott az áhított időpont, a neveddedl ellátott táblát felmutatva imádkozhattál, hogy sikerüljön arra az időpontra helyet kapni...nem volt dizkriminatív, ááááááááááá! A végére már rutinosan kissé feltűnő ruhákat vettem fel erre a napra, mert a feliró emberkék általában fiúk voltak, és hát azért csak emberek...
Én nagyon szerettem egyetemista lenni!:)
08:39
25
Aug
29
bellissima válaszaNymph írására:
Én sem voltam anno, viszont nagyon klassz volt, amikor a beiratkozásnál bemutatkozott az egyik lány: "Sziasztok, XY vagyok, igen, én vagyok aki a szökőkútnál azzal a banánnal..." Szegény évekig küzdött, hogy elhiggyék róla, hogy esze is van. Az egyetemen megismert barátnőim közül egyébként egy sem volt táborban, de nem is hiányzott. Bőven be lehet pótolni később.
08:43
26
Aug
29
saakena válaszaoleandros írására:
ez pontosan így van! :D
09:17
27
Aug
29
ismeretlen írta:
Kedves tőled...
10:32
28
Aug
29
Naphinel írta:
SE-ETK védőnő hallgatója vagyok (most leszek 3. éves).

Én voltam táborban (2007-ben), és semmire nem kényszerítettek, az ivásra sem, igazából a negyedik napig elő sem került a pia. Persze, minden éjjel buli volt, így ott szépen be lehetett rúgni, de egyik szobatársnőm sem volt igazán piás. Az üveg sör, stb. egy-egy éjszaka alkalmával elfogyott, de azt letáncoltuk, szal nem volt berúgás.
A tábor szuper volt, több, mint ezren voltunk (SE - ÁOK, FOK, GYOK, ETK) mind a tatai táborhelyen.
Csapatokra osztottak (az ETK belül is négy csapat volt), és egymással versengtünk. Volt, hogy karonként, volt, hogy csapatonként. Különböző feladataink voltak, sport, ivászat, ügyességi, kvíz, szal egy csomó.
Reggel kilenctől este kilencig-tízig menetelés, szurkolás, verseny, játékok (közben persze reggeli- ebéd-vacsi), utána meg buli, ameddig bírtuk. Mindez hét napon át. :)

A suli meg nem olyan vészes, mindenki hasonlóan tanácstalan az elején, mint te, de ha van két-három barátod/nőd, akkor el lehet hülyülni mindent. Igazából a tábor csak alap ismerkedést ad, de jól jön, mert első nap nem egyedül kuksolsz a 80 fős előadóban, kábé 70 tök idegen ember közt. :)
Jó a fősuli, szabadabb, nem kötelező mindenhová bejárni, órák közti szünetekben (ha sok szünet van), lehet menni boltokba, moziba, közös ebéd, vagy csak kiülni a közeli parkba és beszélgetni...
Ezek tényleg az ember legjobb évei, szünetekben korcsolya, bulik ezerrel, csomó új ismerős... még egyszer ennyire önálló és szabad soha nem leszel. Megéri kihasználni... bár a Neptun sz@r. :)
10:37
29
Aug
29
hannababy85 írta:
Én a gólyatáborból hazajöttem, nem találtam poénnak 30idegennel egy 4ágyas szobában aludni földön. A zene jó volt első este, amin ott voltam. Visszaadták a pénzemet. Bulikra nem jártam, csak a felezőn voltam, de onnan is átmentem máshova. Tanultam, vizsgáztam,4edévtől szakmában dolgoztam, elvégeztem időben, nem bulinak fogtam fel, hanem h mielőbb dolgozhassak. Államira jártam, szóval az állam meg szüleim pénzén tanultam ott 5évig. Saját társaságom eleve megvolt, velük buliztam mindig, egyetemen a többség csak vodka-narancsozik 5évig 200ft-ért. Lett 4 vagy 5 nagyon jó barátnőm, őket (is) az egyetemnek köszönhetem! :)
10:42
30
Aug
29
Uhh rendesen be lettem tojatva... Na én nem várom az egyetemet, köszönöm szépen, de nagyon szeretem a gimit, ahova most járok.
Mikor megszülettem nem vettem tervbe olyan kellemetlenségeket, mint: felnövés, érettségi, meg hasonlók...:(
11:05
31
Aug
29
katicabogar írta:
hat, en itthon tanulok, nem is volt golyatabor, nincs komplikalt kreditrendszer, es mindenki vegzi a maga dolgat, nincs haverkodas...
11:09
32
Aug
29
saakena válaszaBJosh írására:
hé, Te leglább már ott tartasz:) én még csak 2 szemeszteren vagyok túl, pedig már annyira a végén lennék az egésznek :D
11:09
33
Aug
29
Tunci írta:
SZTE-GTK, sajnos ETR, az előző egyetemen Neptun volt. Index: már nincs nálunk a papíralapú, elektronikus index van öcsém. :S Tárgyfelvétel: tegnap este 6, kb 15 perc az összes hely lestoppolásáig. Olyan 15x dobott ki a rendszer, aztán "még nem telt el 1 perc a legutóbbi bejelentkezése óta" Grrr... Azért a kötelezőim megvannak a legtutibb időpontban :) Bár,ha először találkozok ilyennel, csak nézek. Szegény kisgólyááák :D
Gólyatábor: nem itt, még előző helyen: 20an voltunk persze koedukálva, ágyak össze, össznépi boldogság, semmi nem volt erőltetve, dehát ki nem használná ki a lehetőséget? :)(mármint a bulira, persze) :) Örök emlék.
11:12
34
Aug
29
Tunci válaszakicsitortaszelet írására:
Van még időd felnőni, hidd el. Az érettségi messze nem az még. Én 22éves vagyok, de talán ha felnőttszerűnek mondanám magam...
11:13
35
Aug
29
Tunci válaszaNymph írására:
Én az első gólyatáboromban kérlek "elvesztem" az állomáson, és egy tök más szak csoportjához verődtem. Mondták, ha akarok, maradjak. Akartam. Első nap persze egy csoptársamat se ismertem, de hidd el, mégis volt, aki hozzám szólt :) Persze alapból könnyebb úgy, de egy tanács: bemész, ha leülsz legalább melletted lévőknek bemutatkozol, meg úgy általában is. Nem lesz az gond.
11:20
36
Aug
29
pyllango írta:
Ez a cikk tényleg tanulságos a gólyák számára. Bár azért nem elfelejteni, hogy átlagban beszélünk. Mert nálunk pl (Debreceni Egyetem) eszméletlen yoo volt a gólyatábor, akkor is, amikor gólya voltam és akkor is amikor egy évvel később szervezőként vettem részt rajta. Nem molesztált senki felsőbbéves, yoofejek voltak, bármiben segítettek, megalázásnak még a gondolata sem volt senki fejében. A beiratkozás is simán ment, arra viszont tényleg ügyelni kell, hogy minden adatod meglegyen amit kérnek, mert utána pótdíj fejében adhatod le és ez a díj hetente növexik x ezer forinttal. Nekem a beiratkozáskor még nem volt bankkártyám és a franc se hitte volna, hogy az anyu bankszámlaszámát kellett volna megadnom, így miután csináltattam egy sajátot, beiratkozás után pár nappal bementem a TO-ra és pótoltam a b.számlaszámomat, így is 2ezrembe került. Személyes tapasztalataim alapján azt tudom mindenkinek javasolni, hogy figyeljenek nagyon oda a kiírásokra, határidőkre, a teljesítési feltételekre, egyszóval minden részletre, mert nem bonyolultak ezek a dolgok, inkább picit sok, de csak addig amíg belerázócc. Sok csoporttársam azért bukott tárgyakat vagy rosszabb esetben fizetett hatalmas összegeket, mert nem figyelt oda a feltételekre, a részletekre, a határidőkre. Szóval nem nehéz ez, csak tessék mindig tájékozódni! =) És igen, szerintem egy embernek ezek a legszebb évei, amelyekre mindig nagyon boldogan gondol vissza!
11:22
37
Aug
29
Szossszke írta:
Én imádtam a fősulis éveimet...mindegyiket, de komolyan! És talán még a vizsgaidőszakban is volt valami különleges, valami szeretnivaló...vagy lehet, hogy csak most mondom ezt, amikor már elmúlt (tény, hogy matek vizsga előtt nem ujjongtam ennyire érte)...és biztos vagyok abban is, hogy a második vagy harmadik fősuli/egyetem már nem lenne ilyen jó...az első, az mégis csak az első...és nálunk is Neptun van/volt...és kapaszkodjatok meg, ugyan 2006 nyarán végeztem, de akkor a mi évfolyamunk volt az utolsó, akiknél még nem kreditrendszer volt: ha 3. alkalomra nem sikerült a vizsgád, nem vehetted fel mégegyszer, és mégegyszer, hanem vagy főigazgatói kérelem, vagy sunyi módon a főiskolától való eltávolodás...magyarul a tanulmányaid vége...azért szerintem az valamilyen szinten húzó/hajtóerő is volt, hogy muszály megcsinálni, legalább egy 2-esre azt az átkozott vizsgát...lehet ugyan, hogy feleannyian maradtunk a diploma vgére, mint amennyien kezdtük, de legalább aki nem volt odavaló, azt szelektálta a rendszer:-)
Kitartást a gólyáknak...
11:41
38
Aug
29
urszusz írta:
jajteójóég, egészen komoly nosztalgia lett úrrá rajtam... az egyetmista évek a lagjobbak, az hétszentség :)
11:54
39
Aug
29
ismeretlen írta:
Egyre jobban utálok egyetemistának lenni. Idén kellett volna végeznem, nem tudtam, nem az én hibámból. Ugyebár ha két éven keresztül nem hirdetik meg azt a kettő darab órát, ami még hiányzik... EGyébként már csak szakdolgozni kéne, meg egy félévet tanítani.

A gyomrom felfordul, ha a vizsgaidőszakokra, az etr-re, az indexemmel jegyért sorban állásra gondolok. Bár én még az a generáció vagyok, akinek volt alkalma megtapasztalni az etr előtti időket. Az sem volt kevésbé idegőrlő. Ott nem a rendszer adta meg magát két napra, hanem élesben ment a gyilkolás azért, hogy te legyél az egyik delikvens az 560-ból, aki bejut a harminc fős szemináriumra... Ehhez járult még némi folyosón lökdösődés, reggel hattól este nyolcig rohangálás, amit órafelvételi hétnek neveztek -érdekes módon ezt is eltörölték.

Gólyatáborban nem voltam, minek. Úgyis antiszociális vagyok, ez az egyetemen továbbfejlődött.

Most már csak azt remélem, hogy jövő ilyenkor már a diplomás munkanélküliek táborát szaporíthatom, és állhatok sorba minden héten a munkaügyi központnál a négy diplomámmal. És elmehetek végre kitalulni egy normális OKJ-s szakmát, amivel még el is lehet helyezkedni. :P

Ja, és aki még nem felvételizett, de szeretne: csak természettudományos és műszaki szakra menjetek! Én is ezt tettem volna, ha nem lennék menthetetlenül hülye a matekhoz, de ez már így jött össze.
12:52
40
Aug
29
Sylar írta:
Neptunról nekem is szép emlékeim vannal, mikor elsős koromban nagy igyekezve felkeltem reggel 5-6 fele a tárgyfelvétel napján, hogy na most felveszek minden tárgyat, szabadon választhatókat is. Persze Neptun beintett nekem és belépni sem tudtam a fősulira holnapjára kb , percenként fagyott/dobott le végül 8 fele sikerült felvennem a tárgyakat. Közben összes lány csoptársam pánikolt neten, hogy úristen mi lesz most nem tudunk tárgyat felvenni. Persze mindnek sikerült a végén. Aztán 3-4. évre rájöttem felesleges korán kelni szépen felébredtem 8-9 fele és kényelmesen felvettem mindent a reggeli közben. Fősulis bulikban meg csak a kolisok vannak benne vagy az albérletesek. Ha bejárós vagy akkor kolisokkal eleve kevesebbet vagy, beszélsz tehát nem is vagy olyan jóban velük. Nekem is összes haverom bejárós kolisok külön bandát alkottak. Bejárósként meg ugye nehéz nap mint nap hajnalig ott maradnia piálni kiv. akkor ha pl kolis/albérletes a pasid/csajod. Szóval én mint bejárós ( és a bejárós ismerőseim nagy része) csak a nagyobb félévzáró bulikon vettem részt + gólyabálon. Neptunra visszatérve örülnék ha szeptemberben azért kéne felkelnem, hogy felvegyem a tárgyakat és nem azért, hogy munkát keressek. Szóval minden fősulis, egyetemista adjon hálát az égnek, hogy még tanulhat és élvezze ki minden percét az egésznek. Kollokvium= vizsga (szóban/írásban), Gyakjegy: órai munkákra, feladatokra kapsz jegyet. Persze van aki gyakjegyes órán is zh írás alapján osztályoz.
13:38
41
Aug
29
csicsu26 írta:
Amikor én kezdtem az egyetemet(már be is fejeztem), még a tanárok ajtaja előtt kellett nyomorogni(ájulásig) órafelvételi héten. Még ablak is tört, csoda egyáltalán, hogy még áll az ajtófélfa, mert sokszor majd szétfeszült. Az nagyon durva volt. Utána meg a "drága" ETR dőlt dugába sokszor. Akkor ezt nagyon utáltam, de most szinte hiányzik, olyan jó nosztalgiázni a hsz.-tok olvasásakor. Én is azt mondom utólag, ezek voltak a legjobb évek:)
13:46
42
Aug
29
vercsykeee válasza írására:
Pannon Egyetem forevör!! =D
13:49
43
Aug
29
vercsykeee válaszaNaphinel írására:
teljesen egyetértek! mégegyszer ennyire szabad soha nem lesze senki, mint a felsőoktatási időkben. annyira jóóó!!! :)
13:59
44
Aug
29
ismeretlen válaszavercsykeee írására:
Óje! :D Sorstárs ;)
Amúgy annak ellenére, hogy nem voltam gólyatáborban, nem estem kétségbe, hogy nem ismerek senkit. Még a beiratkozáson barátkoztam össze a mellettem ülő leányzóval, vele azóta is nagyon jóban vagyunk. Előbb-utóbb úgyis akad valami közös téma, amiből kiindulhat a beszélgetés, hiszen mégis csak egy csónakban eveznek a gólyák. 2 legédesebb emberkét pl. egy rosszindulatú, túlbuzgó tanársegédnek köszönhetem, akit közös erővel kezdtünk kibeszélni két óra közötti szünetben :) (lávjú Anna)
Amúgy én úgy emlékszem, nálunk nem volt ilyen pótdíj vagy mi, ha beiratkozáson nem volt ott minden irat, legalábbis én ilyenről nem hallottam itt.
14:04
45
Aug
29
lope írta:
Az abszolutórium véletlenül sem a záróvizsgát jelenti. Az abszolutórium az amikor megvan minden tárgyad, minden kredited, gyakorlatod, szakdogád leadva és megvédve (bár nálunk az az államvizsga része volt) és így már mehetsz államvizsgázni. Az abszolutórium az államvizsga feltétele.
14:45
46
Aug
29
Katjeska írta:
SZTE GTK tnap ETR órafelvétel 5kor nem dobott ki 5 perc alatt megvolt minden persze volt amire nem fértem be mert azok akiknek most kellett vna végeznie és megmaradtak 4től elhappolták (mivel évfolyamonként fokozatosan nyitják meg. kivéve az 1-2 évfolyamot mert nekik most egyszerre volt) ... de ez így természetes! :) gólyatábor....feledhetetlen de egyszer pont elég! :D TO: sztem mindenhol egyforma...HÖK: no comment...
14:58
47
Aug
29
Pernilla írta:
HÖK-ösök: régen mintha kisz-titkár névre hallgattak volna...:P
15:04
48
Aug
29
papeerzsepi írta:
És hova lett a gyakorlat és a labor????Nem mindenki megy BTK-ra!
15:11
49
Aug
29
papeerzsepi válasza írására:
Ja és még csak annyi hogy a gólyatábor annyira nem vészes,nem kell beijedni tőle.A másik meg az hogy csak az első hét ami gázosabb utána bele lehet szokni,meg ki kell tapasztalni hogy melyik tanár mit kér vizsgán,ezeken a dolgokon túl szerintem elég jó dolgunk van egyetemisták és fősulisok,nem?
15:15
50
Aug
29
papeerzsepi válaszaSylar írására:
Mióta egyetemre járok azóta volt Neptun,aztán ETR,most meg a kettő hibridje...Nálunk (Debreceni egyetem-TTK) inkább szakokba vannak verődve az emberek,persze én sem járok túl gyakran bulizni bejárós létemre,de azért egy hónapban egyszer igénylem a kikapcsot.
15:19
51
Aug
29
papeerzsepi válaszaSzossszke írására:
Sajnos vannak olyan oktatók akik szeretik megbuktatni a diákot és nem gondolom azt hogy akinek harmadjára sem sikerül egyetlenegy tárgya az nem odavaló...
15:21
52
Aug
29
Loni írta:
Vááá!
Irigy vagyok rátok, akik most csöppentek bele a főiskolás/egyetemi évekbe! Ezek tényleg a legszebb évek, amik elkísérnek egy életen át!
Komoly szívfájdalom, hogy idén már nem mehetek :(:(:(:(:(:(:(:(
A legtöbb barátot, emléket, élményt itt lehet megszerezni. Ráadásul, ami ott még rossznak tűnik, az az ÁLOMvizsga után alig 24 órával már csodaszép emlék lesz..:)
Vizsgaidőszak alatt meg rájön az ember, hogy semmi sem lehetetlen, egy éjszaka alatt a világot meg lehet váltani, csak elég kávé kell hozzá! :D Ja és persze az ember úgy 2 szemeszter után már alvás nélkül is képes létezni! :P

LOVEGER és EKF!!!!
15:26
53
Aug
29
Pernilla válaszapapeerzsepi írására:
naja, a jó kis laborok, ahol nem elég ha bemész aludni egy buli után, hanem még dolgozni is kell :D
amúgy igen, úgy látszik hogy a default-cotcotos bölcsész kell h legyen :P
15:42
54
Aug
29
Pernilla válaszapapeerzsepi írására:
naja, a jó kis laborok, ahol nem elég ha bemész aludni egy buli után, hanem még dolgozni is kell :D
amúgy igen, úgy látszik hogy a default-cotcotos bölcsész kell h legyen :P
15:42
55
Aug
29
Jessyca írta:
A gólyatábor felejthetetlen volt, és nálunk nem volt semmi szívatás, minden abszolút önkéntes alapon ment, rengeteg barátot szereztem, ismerősöket felsőbb évfolyamokról (azóta is én vagyok az összekötő ember XD), barátkoztam más szakosokkal, 5 nap felhőtlen buli, szórakozás, ökörködés. Nagyon jó volt! Vissza is mentem következő évben gólyapásztornak, az is jó volt.:) Idén is megyek, de most csak két napra tudok, sajna.:(

A Neptun... hát igen, így harmadik évre már eljutottam arra a szintre, hogy nem tud kiborítani.:D Ja, és egyébként, mióta elkezdtem a sulit, azóta ez már a harmadik változata nálunk a Neptunnak. Mire az egyiket úgy-ahogy kiismerte, bevezettek egy újat. Nagyon imádtam.:D

Azzal nem értek egyet, hogy bejárósok meg kolisok, albérletesek külön tábort alkotnának. Másfél évig bejárós voltam, ennek ellenére, minden héten lejártam bulizni, hajnalban hazadöcögés vonattal, és hasonló nyalánkságok, avagy valamelyik kolis barátomnál aludtam, mivel azok is akadnak bőven. És megérte, mert minden buliban benne voltam akkor is. Legutóbbi félévemben albérletes voltam, annak is meg voltak a maga szépségei. Most szeptembertől pedig kolis leszek, már alig várom.:) Mindent ki kell próbálni, nem szeretek semmiből sem kimaradni.:)

Egyébként épp a héten voltam szemtanúja egy olyan gólyatábornak, amilyenben semmi pénzért nem vennék részt. Nem akarom ide írni, hogy melyik egyetemről van szó, szerintem úgyis lehet tudni. Üvöltöztetek szegény elsősökkel, úgy bántak velük, mint a kutyákkal, olyan érzésem volt, mintha egy katonai kiképző táborban lennének szerencsétlenek. Ja, és még el is hitetik velük, hogy nekik jó. Nagyon felháborodtam. Semmi pénzért nem hagynám, hogy nálam egy-két évvel, netalán még annyival sem idősebb emberek így bánjanak velem. A tisztelet szerintem a kölcsönösségen alapul. Na mindegy, ezt csak azért írtam, mert nagyon kiverte nálam a biztosítékot a dolog.

Egyébként hamar be lehet tanulni az egyetemi dolgokba, plána van egy-két ismerősöd, aki segít megérteni a dolgokat. De egyébként is, ha benne vagy, sokkal érthetőbb minden, mint kívülről nézve.

A vizsgaidőszakot pedig általában szeretni szoktam. Olyan mint egy két hónapos szünet.:) Nagyon nem szoktam végig tanulni az egészet, ennek ellenére nagyon is jó jegyeim vannak, szóval én nem vagyok rosszul tőle.

Sok szerencsét a gólyáknak!:)
15:45
56
Aug
29
Pernilla válaszapapeerzsepi írására:
ez igaz, van ilyen is, viszont a többség szerintem nem azért veszi fel sokadszorra ugyanazt tárgyat, mert tényleg annyira köcsög lenne 1-1 tanszék/tanár, hanem mert egyszerűen baszik tanulni, végülis azért jár egyetemre hogy bulizzon, és mivel látja, hogy az adott tanárnál nem lehet átmenni, akkor most minek erőlködjön? majd jól megmagyarázza, hogy hát az mennyire nehéz, és lám, a kar fele nem tudta megcsinálni.

(bocs a dupláért az előbb)
15:45
57
Aug
29
ismeretlen válaszapapeerzsepi írására:
Jó, 4 éve volt, szóval már édesmindegy, mit gondoltam róla akkor :)
15:55
58
Aug
29
falatkababa írta:
Hát nem tom... Nálunk egyáltalán nem volt gáz a gólyatábor (a héten jöttem jöttem haza és SZTE BTK-ZMK!!!:D), sőt. Semmi olyat nem kellett csinálni amit nem akartunk, mindenki annyit ivott amennyi jólesett, ráadásul nem is az alázás volt a cél. Megadták a lehetőséget, h teljes hülyét csináljunk magunkból az egész város előtt, de nem volt gáz, ha vki nem akart félmeztelenül rohangálni, senki nem nézett ki senki emiatt. Életem egyik legjobb élménye volt!
15:57
59
Aug
29
gobelin írta:
csak egy kis kiigazítás:
kollokvium : vizsga szóbeli és írásbeli egyaránt
(szóbeli is lehet, sőt : a szó eredetileg az együtt beszélni, megbeszélni, beszélgetni jelentéssel bírt...)
16:05
60
Aug
29
Maunika írta:
Nagyon jó a cikk...Egyetem imádom. Én a Debreceni Egyetemre járok, sajnos idén végzek, de imádtam az egészet, tervezem is, hogy valahova megyek tovább csak félek kicsit, hogy az már nem lesz olyan, mint a drága jó politológia.
A kollokvium nálunk is szóbeli vizsgát takar. A tanulmányi rendszer nálunk a Neptun...:S:S és most kezdődik minden...bár én inkább a vizsgaidőszaknál utálom a neptunt, mivel van, h a vizsga előtt pár órával dob le a vizsgáról, amikor már ugye nem tudom újra felvenni és eszembe se jut megnézni...elmegyek vizsgázni és utólag derül ki, h "nem vettem fel":S:S A gólyatáborban én nem voltam, de nem sokat hagytam ki asszem...a tanszéket egyszerűen imádom...bár meg kell hagyni szidom néha a vizsgaidőszak alatt:D:D
16:22
61
Aug
29
kobold írta:
Hiányozni fogsz Veszprém!!!
Geszti, DC, Padlás (nyugodj békében), Metró, Canyon, Sport, Presszó...!!!
(egyetem) :D
16:43
62
Aug
29
lar írta:
Jajj én hétfőn megyek beiratkozni a koliba, majd aznap kezdődik a gólyatábor is! Én már nagyon várom, viszonylag könnyen szóba elegyedek bárkivel, remélem sok embert megismerek. Új város, új emberek, ahol nem ismerek senkit! Bízok a legjobbakban. :)
18:02
63
Aug
29
Ettina írta:
Sziasztok! Csatlakozom a nosztalgiázókhoz! Szép egyetemi évek! (ME-BTK). A gólyatáborról anno csak hallottam, személyes tapasztalataim nincsenek. De nem is baj. Akit kellett, azt az öt év alatt megismertem. Tárgyfelvétel első félévben??Kac-kac. Rohangálás :TO-HÖK-Számítógép központ-Tanszékek, oda-vissza. Ki is készültem idegileg. Aztán megedződtem és megtanultam hogyan kell gyorsan lestoppolni a 15 fős szemináriumokra a helyet (7.45-től folyamatos enter a Neptunba a tárgyfelvétel első napján). És belejöttem. Tanulás mellett mindig jutott idő arra, hogy a barátnőimmel elmenjünk kicsit kirúgni a hámból, vagy összefutni a balekokkal, FIRMÁKKAL (lásd selmeci hagyományok), vagy csak úgy kiülni a koli teraszra egy jó kávéval és bambulni a semmibe. A szigorlatokkal szenvedtem mindig (volt belőle vagy 7 a 3 szakomon). De mindegyik sikerült. Aztán az utolsó év. Már bennem volt a rossz érzés, hogy jövőre nem lesz költözés a koliba, nem lesznek barátok. És most itt vagyok. Már egy hónapja csak a gép előtt ülök és gépelem a szakdolikat (beadási határdiő szeptember 28), egyszerre készülök a két nyelvvizsgámra és már nem vagyok kolis:(. Zajlik az élet. Fura, hogy még félig egyetemista vagyok, de már nem teljesen, mint eddig(nem kértem kolit két hónapra, mert minek). Hát ez van. Vége lesz. Úgyhogy gólyácskáim!!!!Egy jó tanács!Tanulás, bulik, barátok!És ne hagyjatok ki semmit!(na jó, a merevrészeg állapotot talán), használjátok ki jól az időt és élvezzétek a fősulit, egyetemet! Mert jó lesz egyszer majd visszagondolni ezekre az évekre!!!!!
18:13
64
Aug
29
Many8999 írta:
holnap után gólyatábor már alig vááárom :D
19:26
65
Aug
29
Nikkencs válaszaNaphinel írására:
Na...abban a bizonyos 2007-es tatai SOTE-s gólyatáborban én is ott voltam,mint ETK-s gólya...:D Azóta én gyógytornásznak tanulok...bár sajnos a hülye élettan miatt 2.éves leszek idén...:$ De az a gólyatábor tényleg nagyon király volt...Minden este bulik voltak,volt piálás is persze...elég sok játékban szerepelt az alkohol...volt például olyan is,hogy körbe kellett állni és egy dalocskát énekelni,közben egy nagy üveg piát kellett kézről kézre adogatni,és annak kellett inni az üvegből,akinél véget ért a dal...:D De amúgy tényleg nem kényszerítettek senkit arra,hogy fakírrészegre igya magát...Bár azért megjegyzem voltak olyanok,akik hazamentek,mert ez a piálás nem fért bele az értékrendjükbe.De szerintem ezek az emberek rosszul tették,mert hatalmas bulikból,számos vicces programból maradtak ki.Nem az ivás volt ott a lényeg...Az alatt az egy hét alatt,amíg a tábor tartott elég jól lehetett ismerkedni,barátokat szerezni...

Amúgy a gólyáknak meg tényleg nem kell félni...Az első pár hétben természetes,ha kissé meg vannak szeppenve,de ha már barátokra lelnek,meg kicsit jobban összerázódnak minden rendben lesz.A TO-s nénikkel is tényleg érdemes jóban lenni.Szerencsére az én TO-s nénim a legjobb fej...:D Imádom,nagyon sokat segít ha bajom van.Néha olyan lehetetlenségekkel megyek be hozzá,de mikor kijövök tőle már minden a legnagyobb rendben van...:)

És tényleg nem mindenhol ETR van...Mi is Neptunt használunk.Ráadásul most újítottak a nyáron...Komolyan ez egyre szarabb lesz...:S Bár nekünk annyiban jobb a dolog,hogy az órarend előre meg van tervezve...:)


19:33
66
Aug
29
ismeretlen írta:
A te beszólásaidat már régen nem veszem komolyan. Az gondolod, hogy húúú, de fasza gyerek vagy, amiért be tusz szólni egy humándiplomásnak, pedig lehet, hogy nem te vagy az okosabb. Tőlem szólogass be, de engedd meg, hogy ezután nevessek egy nagyon rajtad. :) Valószínűleg igen elb*sztad az életed, és semmi más nem okoz neked örömet, mint hogy szórd a hülyeséget. Szinte már sajnállak.
19:42
67
Aug
29
sweetchili írta:
Idén kezdem a főiskolát,remélem,ha megkérdeznek félév múlva,nem úgy fogom gondolni én is,mint te.
19:49
68
Aug
29
ismeretlen írta:
Szép volt, jó volt, elég volt. Egyelőre.
20:22
69
Aug
29
ismeretlen írta:
áá, neptun... idegölő! remélem hamarosan eltörlik és jön helyette valami használhatóbb rendszer
20:31
70
Aug
29
lar válaszaMany8999 írására:
Szia! Melyik suli? PTE? Mert nekem is hétfőn kezdődik! :)
21:23
71
Aug
29
majtika32 írta:
A DE-MK-ás gólyatábor nagyon jó volt!!! Ha valaki ismerné akkor "pumpákoljatok!!!" XD. Semmi nem volt kötelező, amit nem akartál. Én úgy mentem el, h senkit nem ismerek és rengeteg "barátom" lett, persze kitudja meddig... És úgy is mentem oda, h jól fogom érezni magam, és nagyon is jól éreztem magam :). Jó sok a fiú ;), legalább nincs hajtépés a lányok között :D. Hát a suli tanulási részét viszont nagyon nem várom :(. De a gólyatábor életem eddig legjobb élménye volt!!!
23:42
72
Aug
30
Lorie írta:
Hali! Már nem azért, de -bár vannak ilyen esetek- szerintem nem kéne ennyire általánosítani!! Most volt a második gólyatáborom, az első Kodós volt, most az ELTE BTK-hoz volt szerencsém, és egyik sem volt ilyen. Az előbbiről most nem ejtenék szót, de az utóbbira azért a friss élményekre építkezve kitérnék egy kicsit. Először is: Nem koedukált szobák voltak. Persze, ha valaki szeretett volna valakivel egy szobában aludni (párkapcsolat, régi barátság, akármi..) gondolom megoldható volt a dolog, de természetesen az is csak a többi szobatárs beleegyezésével. Másodszor: igen, volt piálás a négy nap alatt rendesen -de nem kötelező jelleggel! Ha valaki nemet mondott, hát semmi problémát nem csinált senki belőle. Még akkor sem, amikor csoportverseny volt, s számított volna az eredmény milyenségében a résztvevő létszám. Harmadszor: Semmiféle szivatás nem volt, sőt, mindenkit bíztattak arra, hogy segítsen a másiknak, az emellett igen nagy mértékben adagolt csapatépítésről, közösségkovácsolásról már nem is beszélve. Negyedszer: bár nem vagyok egy csúnya lány, de mégsem jöttek a felsőbbévesek rajokban, hogy felszedjenek egy este erejéig. Persze, előfordul az ilyen, olykor eredménnyel, olykor anélkül, dolgoznak a hormonok, de ennyi erővel az ember ne menjen le egy szórakozóhelyre se, mert ott is bepróbálkoznak/hatnak nála. Mellesleg a dolog mégiscsak két emberen múlik ugyebár...

Nagyon nagy buli volt, nagyon sok kedves, jófej embert megismertem, ami -ha a negatívumokat felhoztuk, ezt is meg lehetne említeni- valljuk be, nagyon nem árt majd az első szemeszter elején.
Nagyon jó kis kapcsolatrendszerek kiépülhetnek ilyenkor, de amit a gólyák szempontjából talán még ennél is fontosabbnak tartok: Beleégették az ember tudatába, hogy igenis ő bölcsész, legyen büszke arra, hogy egy patinás intézménybe járhat és értelmiségi válhat belőle. Elte btk-snak lenni életérzés!! (Ingyiribingyiri...Elte!:)) )
Ami meg a tanulmányok idejét illeti, az Eltések aztán tudnak bulizni, nagyon is, de emellett meg is van a követelményrendszer is, legalábbis a legtöbb szakon, rengeteg olyan emberrel beszélgettem, aki -ha úgy van- eljárogat hétköznaponta rendesen, de mellette párhuzamos képzésben két szakot nyom, és hozzáteszem nem is rosszul! Időbeosztás kérdése, amit meg ismételten mindenki saját maga oszt be magának (többnyire) ugyebár.

Szóval igen, vannak ilyen esetek, amilyenekről a cikk szól, de ez nem egy általános dolog! Én igenis arra biztatok minden gólyát, hogy menjen csak szépen gólyatáborozni, mert felejthetetlen élményekkel gazdagodhat..!!:) Előtte persze lehet -és nem is biztos, hogy árt- tájékozódni, az internetnek köszönhetően egy perc alatt lehet már találni az adott szakon előző évben kezdő gólyákat, akik többnyire szívesen mesélnek a gt-s tapasztalataikról: ha jók voltak, akkor azért, ha meg nem, hát azért..

Szóval hajrá!
Ami viszont tény: az ETR ritka szar...!!!:))
00:32
73
Aug
30
ismeretlen írta:
És neked melyik karon adnak diplomát beszólogatásból???
Ne menjünk már át bunkóba könyörgöm!Nem kell lenézni a btk-sokat!Nem lehet mindenki mérnök meg ttk-s...
Talán neked sem ártana 1-2 év a btk-n,hogy csiszolgassák az igencsak paraszt stílusodat!:D
09:54
74
Aug
30
Naphinel írta:
Jaj, a gyakorlatok, de jók! Élettan, mikrobi (mikrobiosz), alkbi (alkalmazott biosz - bár ezt utáltam), anatómia (brrr, a preparátumok - a pénisz volt a legjobb), stb.
Egészséges gyermek - egy hét az újszülött osztályon. :)))) Imádtam!
10:48
75
Aug
30
Naphinel válaszaNikkencs írására:
Szió, milyen csoportban voltál? Én Puszicat. :)
10:49
76
Aug
30
Fairygirl írta:
Nálunk az egyetemen évente váltogatják a Neptunt meg az ETR-t, mert soha egyik se válik be igazán. A gond csak ott van, hogy mire megtanulnánk az egyik használatát, addigra bejön a másik. Uh én már nem is próbálkozom ilyesmivel. Bőven elég,ha tudom, hol kell a tárgyakat/vizsgákat felvenni, a pénzt befizetni meg a jegyeket megnézni.
Amúgy a cikkben felsorolt nehézségek ellenére szerintem nagyon szuper az egyetemi lét! :)
12:53
77
Aug
30
Nikkencs válaszaNaphinel írására:
Én izompacsirta voltam....:D


15:19
78
Aug
30
Loni írta:
Mindenki addig élvezze azt a felhőtlen, boldog életet, amíg tart! Addig van jó világ!
Több velem egy cipőben járóval is megvitattuk a helyzetet, mindenki arra a következtetésre jutott, hogy annál jobban, soha nem élt, mint a főiskolán/egyetemen.
Lehet, hogy sz*r a Neptun/Etr, lehet, hogy ott az a mocsok tanár, aki okkal/ok nélkül pikkel ránk, lehet, hogy halálra idegesít a szomszéd szoba lakója, lehet, hogy 15 vizsgád van egy vizsgaidőszakra...DE akkor is arany életed van!
MERT: nem kell reggel dolgozni menned, nem gondolkodsz azon, hogy mit is kellene másként csinálni az életeddel! Bármikor találkozhatsz a barátaiddal, van energiád és lehetőséged bulizni akár a hét minden napján.
Ezt csak addig teheted meg ameddig főiskolás vagy, utána már jelentősen leszűkülnek a lehetőségek ... Nem azt mondom, hogy utána vége a világnak, csak SOHA nem lesz olyan mint abban a 4-5 évben!

Tehát kedves főiskolások/egyetemisták használjatok ki minden alkalmat, lehetőséget, ami az utatokba kerül, mert nem is olyan hosszú az a 4-5 év, mint amilyennek az elsőre látszik, és sokkal jobb lesz úgy emlékezni, hogy mindenben részt vettem, mint úgy, hogy sok mindent kihagytam!!!!!!!
15:36
79
Aug
30
littledye írta:
Nálunk is Neptun van ( Corvinus-ra járok)... Imádom amikor fél perccel tárgyfelvétel vagy vizsgajelentkezés után már nem működik az egész. Nálunk csak zh és szigorlat van. Semmilyen labor, vagy egyéb vizsga.
16:21
80
Aug
30
ismeretlen írta:
Nálunk is Neptun van és mindig akkor újítanak benne vmit, amikor tárgyfelvétel, félévre bejelentkezés vagy vizsgaidőszak van.
Gólyatáborban nem voltam, mert nem akartam napokig vedelni illetve a szívatásokat megélni, de nem ezen múlt az, h most mennyi embert ismerek. Inni meg megtanultam azóta, mert a kar nagy része mégiscsak fiúból áll, úgyhogy a 3 napos kari napok már meg se kottyan :)
17:00
81
Aug
30
tunderbogar válaszaoleandros írására:
:D:D ez jó,ezt még pont nem hallottam.
ETR:olyan webes felület,amilyet NEM SZABAD készíteni!(a matekosoknak így tanítják ;D)
17:52
82
Aug
30
mes írta:
tisztában vagytok vele hogy az agonizálni azt jelentki h haldoklik? "Persze ezen is lehet agonizálni, de a helyzetünk akkor sem könnyebb, ha sikerrel besorolást nyertünk az áhított egyetemre vagy főiskolára"szal vmi nem stimm
20:42
83
Aug
30
Nyruszi írta:
Háát engem pótfelvételivel vettek fel a ZSKF-re. Gólyatáborról emiatt lemaradtam. Holnap hívom a sulit, hogy most akkor mikor kell beiratkozni??? :D
22:26
84
Aug
31
Yves írta:
Nem kötöszködésképpen, de a muszály/j szót, mindenhol máshogy lehet megtalálni. Valahol muszály-nak, valahol muszáj-nak.
00:20
85
Aug
31
Blanci írta:
Már szó szerint rosszul vagyok ettől az egész tárgyfelvételtől... Érthetetlen, bonyolult, szörnyű. Megkeseríti az utolsó szabad nyári napjaimat... Ha valaki érti és a PTE-re jár, legyen olyan kedves és magyarázza el valahogy, valahol....
00:32
86
Aug
31
Kiara írta:
:) háhh de ari ahogy izgultok :)
bár nem szívesen teszem közkinccsé XD de én pl 3. évemet kezde(né)m meg az AVKF-en (a katolikus suli -saját tapasztalat- mindig sokkal szarabb, mint a normálisak.Ne kövezzetek meg az egyházi suli miatt, nem azért járok oda, mert várom a megváltást XD a többiek meg még úgy se XD csakhát ez adatott :D).
Az első évben még nagyjából ment a tárgyfelvételnek nevezett idegbaj ( NEPTUN-te drága...), másodévben ezt megspékelték azzal, hogy kiírták egy adott időpontra a tárgyfelvételt, aztán aznap reggelre tették fel az órarendet, neptun nyitás előtt 1 órával (az órarend összerakás az ugye külön művészeti ág). Mostanra ezt odáig sikerült "fejleszteniük", hogy 29.én megnyílt a neptun, és a nappalisoknak még nincs órarendje, de bezzeg a levelezősöké és estiseké már fenn van, és kiírták, hogy legkésőbb (!!!) szept. 2-ig felrakják...Lassan a nappalisok javarésze megőszül, mert eddig is érdekes dolog volt hogy kialakítottál egy fasza órarendet és akkor aznap reggel liter kávé és hajrá, vegyük fel, mire beengedett a neptun betelt az időpontod (hogy hogy,azt senki nem tudja, mert mikor körbehívod az ismerősöket mindenki azt mondja hogy őt se engedi be...) de most még ugye nincs is mit összeállítani, aztán nem ér rá az ember egész nap a netet lesni, de mikor nem érsz rá akkor meg bárhol vagy azon idegeskedsz hogy na most tuti van már órarend, csak elhappolták a jó helyeket...Szóval király. Azzal is egyet értek, aki szidja a TO-sokat, mert vajon mi a lószart csinálnak egész nyáron..nem az lenne a dolguk hogy mire jön a suli minden fasza legyen?? Hát úgy néz ki, nem... És ugye a stílusukról, meg a segítőkészségükről ódákat lehetne zengeni :S

Gólyatábor: én sem voltam, és nem haltam bele, még csak le sem maradtam semmiről. De az tény és való, hogy akik ott ismerkedtek, azok ugye egy kupacban jöttek suliba első nap és elég furán éreztem magam egyszál magamban, de előbb-utóbb mindenki rátalál arra a valakire, akivel ha nem is köt életre szóló barátságot, azért el teng-leng a szünetekben, lyukasórákban, órák helyetti órákban XD stb...

Bejárós- kolis: nálunk is két külön faj..én spec bejárós vagyok, és még ehhez jön az is, hogy migrén miatt nem ihatok, csak nagyon ritkán max (de akkor hányásig, bepótolva a kimaradt időket XD), szóval emiatt max 2szer maradtam fenn bulizni, és az sem volt az igazi, mert ha nem vagy ott minden bulin, nem is érted szinte, hogy mivan. A kolisokkal meg hiába vagy jóban, akkor is kívülállónak érzed magad, mert hát mégis együtt laknak, te meg csak pár óra erejéig állsz le velük beszélgetni...De ha találsz valakit, aki egy vonalon jár veled, akkor az jó alap lehet ismerkedésre (néha mikor antiszoc hangulatodban vagy és épp zenét hallgatnál hazafelé egy fárasztó napról, ő meg csak mondja a magáét melletted, az sem jó, de amugy tűrhetőbb így :D )
egy megjegyzés: ha meg pasid/csajod is van otthon, és bejárós vagy, na akkor meg végképp felejtős a fenn maradok bulizni téma XD de kapcsolata válogatja...

Volt itt valami pasi (???) feljebb aki szidta a humánosokat. Neki egy megjegyzés: valakinek kezelnie is kell tudni az ilyen pszichológiailag alulfejlett egyéneket is, mint ő, és aki csak matekkal tornássza az agyát, annak nem sok esélye van az emberek közötti normális életre (ne vegye zokon a többi reálos, akinek nem inge ugye.. ;) ). Egyébként az ide választott neve is sokatmondó, meg az írásmódja is, szóval nah...hagyjuk...

Vizsgaidő-suck :) : ennek is megvan a maga szépsége, olyan emberekkel is összehoz a sors egy kis "úúúristen,semmit nem tok, te tanultál??!!"-ra, akivel még az életben kb fél szót sem váltottál :) Jól esik az embernek a sorstársakkal való összezárás XD meg az, amikor 5-ösre leszigorlatozik, aztán kijön a teremből és úgy néznek rá, mint egy ufóra :D

De szerintem mindenki úgy van ezzel az egésszel, hogy az idő majd megszépíti..Utáltam a gimimet, mégis visszagondolva már az érettségi is szinte egy röpdogának számít, pedig akkor és ott hogy be voltam szarva..
00:50
87
Aug
31
Kiara válaszaYves írására:
a muszáj-vita megoldása: :D nekem gimiben egyik tanárom azt mondta, és ez azóta is él bennem, hogy a muszáj szó a német "muss sein"- ból ered, és így rendhagyónak számít, és ezért j-vel írandó... de ha nem így van ,akkor bocsesz :D
00:52
88
Aug
31
NoraG írta:
nem szeretnék kötekedni de a kollokvium az magában csak és kizárólag vizsgát jelent és szerepel előtte h szóbeli vagy írásbeli
05:47
89
Aug
31
babika írta:
Valaki említette, hogy az egyetem/főiskola semmire nem tanítja meg az embert. Nos, én ezt erősen cáfolnám!!! A problémamegoldásra mindenképp megtanítanak!!! Legalábbis anno a BMF-en ez így ment. Mivel a "drága" TO-sok mindenre "nem tudom"-mal feleltek, kénytelen volt az ember mindennek maga utánajárni és elintézni. Most SZTE-re járok, ott nagyon rendes TO-sok vannak, legalábbis az eddigi tapasztalataim ezt mutatják.
Neptun vs ETR: Fősulin Neptun volt, ami nem működött. Majd bevezették egy új verzióját, ami még annyira sem működött. Tárgyfelvétel, vizsgafelvétel óriási macera volt. (Közben az új verzió verziószámai elérték a 300-at egy félév alatt...)
Egyetemen ETR van, ami tök jól működik. Tárgyfelvétel néhány perc. Na jó, attól most eltekintek, hogy tárgyfelvétel kezdetekor nincsenek meghirdetve a tárgyak, de ez már tényleg nem a rendszer hibája.

Mellesleg én annyira nem élveztem a fősulis éveket. Elvoltam meg minden, de nekem inkább a gimis évek voltak szuperek.
08:19
90
Aug
31
Pernilla válaszaYves írására:
ezt remélem te sem gondoltad komolyan, hogy akkor mindenhogy lehet írni... talán irodalmat is kéne olvasni, nem csak netes marhaságokat.
egyébként meg mindenki fifgyelmébe ajánlom:
http://muszaly.hu

ja és "kötözködni"

ennyit mára a kioktatásból...
13:28
91
Aug
31
petraacska válaszaBlanci írására:
Jelentkezem:P Mit szeretnél tudni?(ha tudok, segitek).
15:42
92
Aug
31
bubzi írta:
tudom, hogy ezt már többen is írták, de a kollokvium, az nem írásbeli vizsga. inkább szóbeli.
az abszolutórium nem a záróvizsga. akkor van meg az abszolutórium, ha minden kötelező, köt.vál. és szab.vál. tárgyat teljesített vki és az összes szökséges kredit megvan. a záróvizsga a záróvizsga, néhol államvizsga.
én 5 évig a neptunt szidtam, de azért egész korrekt volt. ahhoz sem kellett agysebésznek lenni, hogy a tanulmányi tájékoztató és az indexem segítségével mindent mindig időben fel tudjak venni. jó, néha azt választottam volna inkább, amire már nem fértem be, de van ilyen.

viszont: az egyetemista időszak volt a legjobb korszaka az életemnek. szabadság, függetlenség; te osztod be az idődet, az energiádat, a pénzedet, minden rád van bízva. én akkor "nőttem fel" igazán. imádtam. nekem szerencsém volt, mert remek tanáraim voltak, akiknek nem csak az éppen aktuális tananyagot, hanem emberséget, empátiát, toleranciát is sikerült átadniuk (többnyire). és még valamit, ami szerintem nagyon fontos: a tudás és a tudomáyok iránti alázatot.
remek barátokat szereztem. olyan emberekkel ismerkedtem meg, akiktől mindig tudtam valamit tanulni.
az az öt év olyan nekem, mint egy ékszerdoboz. tele kincsekkel, amiben persze sok-sok kocsmában, illuminált állapotban, világmegváltással, játékkal töltött óra és őrült bulizás is szép számmal akadt.
szuper volt, ha lehetne, akkor még egyszer kérném. csak most kihagyhatnánk a könyvekkel a karácsonyfa-alatt ülést, a szilveszterkor is beadandó-gépelést és azt is, hogy az első tavaszi és nyári napokat egy forró koliszobában töltsem könyvekkel és fénymásolatokkal körülbástyázva.
16:55
93
Aug
31
gube írta:
Látszik, hogy a cikk írója eltés volt. El kellett volna dönteni, hogy egy összefoglalót akarsz írni, vagy csak konkrétan az ELTE-ről. Először is, nem mindenhol ETR-nek hívják, nálunk pl. neptun és nem mindenhol EHA szám, hanem pl. neptun kód. És tudom, hogy az eltések nem ismerik ezt a szót, de létezik SZIGORLAT is a világon. Meg van egy-két szak, ami 5 évnél is tovább tart pl. általános orvos. A gólyatáboros általánosításon már fenn sem akadok, de gondolom nem voltál 1-nél több kar gólyatáborában, akkor mi alapján írsz róluk?
Ha az egyetemet is ilyen így végezted, mint amilyen utánajárással írtad a cikket, nem csodálom, hogy nem jó érzéssel emlékszel vissza.
17:51
94
Aug
31
doramora írta:
Én személyszerint hazajöttem a gólyatáborból egy nap után. A vicc az volt, hogy nálunk nem volt ilyen, hogy visszaadjuk akkor a pénzedet ha nem tetszett. Egyszerűen leszögezték, hogy el sem hagyhatod a táborhelyet még a boltba sem mehetsz ki anélkül, hogy ne szólnál valakinek. Egy szocreál épületben voltunk kint a város határában, úgy kellett elmenekülnöm. Egyszerűen nem az én bulim, társaságom volt. Egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem így is ugyanannyi ismerősre tettem szert, mintha maradtam volna. A gólytábor nem az én stilusom, de aki egy kis kedvet is érez, hogy elmenjen az ne hagyja ki!
18:18
95
Aug
31
szederke írta:
haha holnap költözöm a koliba.. és szombaton jöttem haza gólyatáborból. nem volt semmi kötelező, nem szivattak, nem aláztak meg, pénzt a gazdásznak! azért 4 napig tényleg inni kellett. :DDD szuper volt nagyon :D
21:03
96
Aug
31
szederke válaszaEttina írására:
végre ME-s! :D
21:34
97
Sep
01
Pernilla írta:
Igen, sajnos ezt hitetik el veled a gólyatáborban... persze lehet is úgy csinálni, csak akkor sosem végzed el. (na persze - egyeteme válogatja, van ahol ennyi is elég...)
09:45
98
Sep
01
zsannacskaa válaszafalatkababa írására:
Én kétévvel korábban voltam ugyanebben a gólyatáborban, és nekem is hasonlóan pozítív élményeim voltak és vannak még ma is... Egyébként pedig a legelső félévem volt a legeslegjobb, a gólyabulik, a halomnyi új ismerős, a koncertek és még a TO-s és tantárgyfelvételes botladozásokkal együtt is volt annak a félévnek valami bája, ami mára kicsit megkopott, de azért még mindig hatalmas örömmel térek vissza Szegedre, mert azért minden hét hoz vmi újat. Meg különben is: "mindennek megvan a maga helye és ideje és ez az egyetem!"=D
14:36
99
Sep
01
dontpanic írta:
Ez így, ilyen formában erős sarkítás. Néhány kiragadott példa: orvosi egyetemek, mérnöki karok, pszichológia szak, történelemtanár szakirány vagy akár a nyelvi szakok...szerinted ezeken a helyeken tényleg nem lehet semmit megtanulni? Lehet, hogy vannak "kamu-büfékarok/szakok", de azért szerintem hiba mindent egy kalap alá venni.

Amit egy másik hozzászólásodban írtál ("De például a bölcsészkarról rendre jönnek ki a fogalmazni és helyesen írni képtelen emberek, kiváló diplomával"), sajnos létező jelenség, és tényleg szégyen. Szerintem viszont nem feltétlenül az egyetemeken folyó képzés minősége az ok, hanem inkább az, hogy nagyon-nagyon könnyű bekerülni egy-egy egyetemre/főiskolára, főleg a felvételi eltörlésével/kétszintű érettségivel. Láblógatással, minimális készüléssel be lehet jutni. És ha már bent vagy, kikerülni/kibukni szinte lehetetlen. Emiatt rengeteg ember van, aki csak lébecol. Nem érdekli, amit tanul, egyáltalán nem motivált, és annyi a célja, hogy minimális tanulással és trükközésekkel átcsusszanjon a vizsgákon. Magyarul felhígult a felsőoktatás, és a bolognai rendszerrel csak tovább hígul (mégis mire lesz elég egy három év alatt megszerzett diploma?) Így persze túlképzés van, és aztán ott állnak a friss diplomások a pályakezdés elején, és állás sehol. Így aztán tényleg úgy érezhetik, az a tudás, amit jól vagy rosszul megszereztek, semmire nem elég. Pedig ennek nem így kéne lennie.
De talán most elindul egy pozitív folyamat a felhígulás visszaszorítására a ponthatárok megemelkedésével.
16:16
100
Sep
01
soir válaszadontpanic írására:
Nekem is kamuszak jutott, bár maximum ponttal vettek fel. Megpróbáltam a legtöbbet kihozni magamból, ha sokadszor tanították ugyanazt, inkább elmentem kutatni vagy dolgozni. Tisztában vagyok vele, hogy a BA-diplomám haszontalan, viszont szerencsés vagyok, mert van munkám - természetesen nincs köze ahhoz, amit végeztem. Szerettem volna, ha jól érzem magam az egyetemen, de évek óta ugyanazokat a köröket futom és ez untat. Talán az MA-n másképp lesz.
23:53
101
Sep
01
soir válaszadontpanic írására:
Nekem is kamuszak jutott, bár maximum ponttal vettek fel. Megpróbáltam a legtöbbet kihozni magamból, ha sokadszor tanították ugyanazt, inkább elmentem kutatni vagy dolgozni. Tisztában vagyok vele, hogy a BA-diplomám haszontalan, viszont szerencsés vagyok, mert van munkám - természetesen nincs köze ahhoz, amit végeztem. Szerettem volna, ha jól érzem magam az egyetemen, de évek óta ugyanazokat a köröket futom és ez untat. Talán az MA-n másképp lesz.
23:53
102
Sep
02
saska válaszagube írására:
Tájékoztatásul közlöm, hogy az ELTe-sek is ismerik a szigorlat szót, sőt, a bolognai rendszerben állítólag eltűnt szigorlat létezik, él, virul, pl. a pepszi (pedagógia-pszchológia összevont szigorlat) soha nem fog eltűnni. És még az indexbe is szigorlatként pecsételik be... Erről ennyit.
Amúgy egyetértek az egyetemi lét egyoldalú leírásával, tényleg csak az ELTE éra jellemzőit írta le a cikkíró, sokszor azt is hibásan, de ezt már az előttem lévő több, mint száz hsz-ban taglalták.
12:39
103
Sep
02
Ettina írta:
Gyerekek! Sokat lehetne vitázni a mai magyar felsőoktatás helyzetéről, de nem hiszem, hogy pozitív irányú fejlődés várható a közeljövőben. Felesleges itt összevesznetek, hogy most "hülye bölcsészek" contra "agyas matekosok". Mások vagyunk. Fura lenne, ha mindenki ugyanazt tanulná. Én speciel filozófia-történelem szakos vagyok, és sokan rákérdeztek már arra, hogy miért pont filozófia. Mert ez érdekelt. Nem vagyok jó matekos, utáltam a reáltárgyakat. Bár igaz, hogy itt is szükség van néha a reál beállítottságra. De eddig még nem bántam meg, hogy ezt választottam. A matekot és egyebeket meghagyom azoknak, akiket ezek a területek érdekelnek. öcsém például Kandón villamosmérnök tanul. ennek ellenére soha nem fikáztuk a másikat. Neki is és nekem is rengeteget kell(ett) tanulni, hogy ne csak átevickéljük az egyetemi éveket, hanem azt a tudást amit megszereztünk hasznosítani is tudjuk. Javaslom tehát mégegyszer, hogy ne tépjétek szét egymást a nagy vitában és ne fikázzátok a másikat!
20:43
104
Sep
02
Ettina válaszaszederke írására:
Milyen élményeid vannak a balekhétről?:D
20:56
105
Sep
03
dubliner írta:
ETR és a Kredit egy nagy baromság!
Rita, a szociologián meg ugyesen :)
09:05
106
Sep
03
ismeretlen írta:
Láma???:D
Ez most honnan?Feldobtad a napomat öcsém!
16:25
107
Sep
04
lar írta:
Én tegnap jöttem haza a gólyatáborból (Fadd-Dombori :)), nagyon jó volt. Különösen az tetszett, hogy a dékán velünk ivott, baromi szimpatikus lett így első látásra:).
14:46
108
Sep
04
petraacska írta:
Szia! Ne idegesitsd magad azon, hogy valakinek 3 éve alatt lesz diplomája. Én is választhattam volna ezt a normativát, de nem vok hive az egyszerű útnak. Én eltökéltem magam valamiben és tűzön-vizen át küzdök ezért, mégha sokszor falakba is ütközök. Ütköztem párszor, és még messze van az alagút vége, de fel nem adom. Mondhattam volna, hogy "jó, 3év és van egy diplomám." De nem ez volt az álmom. Inkább az álmom mellett döntöttem, hogy plusz két év és tanári diplomám lesz. Sokan nem küzdenek a céljaikért, de neked nem kell izgulnod, mert kisesélyes, hogy valami zsiros állást fognak találni rövid idő leforgása alatt. Azt meg már te is leirtad, hogy szakmai felkészültség terén össze lehet hasonlitani a két diplomát: a négy lvet meg a három évet.

Elnézést kérek a helyesirási hibákért, de nem tudom a hosszú i-t használni.
22:06
109
Sep
06
petraacska írta:
Bizom benne, hogy valamilyen siker fog jönni:)
14:23
110
Sep
11
Blanci írta:
Petraacska: köszi, így utólag is, nem vettem észre a kommentet.. Már szerencsére rájöttem a dolgokra és fel is tudtam venni az órákat időben. :)

Az ugye nem baj, ha nem lett meg a 30 kreditem erre a félévre...? 27 körül lett végül.. Valaki azt mondta, a 6 félév végén kell 180 össz, és közben tökmindegy, hogy mikor mennyit vesz fel az ember, valaki meg azt, hogy az első évben kell 60, mert különben áttesznek fizetősre... Most akkor ez az utolsó igaz..? Mert akkor következő félévben tele leszek órával.. Így is sok van, és a durva órák is alig pár kreditesek..

Amúgy én végül albérletbe kerültem, ami olyan, hogy hjajj... Fürödni nehezen lehet, mert nincs felakasztva a zuhanyfej, vcre menni is kész mutatvány, mert 2 oldalról is be lehet menni a fürdőbe, ráadásul olyan, mintha nem is lennének falak, minden áthallatszik a szobákba... x) Bár ez még mindig jobb, mint a koedukált fürdők a koleszban... A konyhában az edények mocskosak, főzni nehezen lehet, mert a láng vagy egy méterre felcsap, a mikróban pedig a kaja egyik fele jéghideg, a másik pedig forró lesz... Ráadásul sosincs kaja, meg reggeli tea (pedig ez nálam életfontosságú), mert az állítólagos legjobb barátnőm csak és kizárólag magának forral vizet hozzá....

Amúgy az egyetem eddig elég okés, bár már megvannak azok, akik majd csak melegedni fognak bejárni, illetve azért, hogy szerezzenek maguknak ivócimbit az éjszakai kolipartikra...
22:04
111
Sep
13
petraacska válaszaBlanci írására:
Hu kár h nem vetted észre a kommentemet, mert nagyon vártam a válaszodat. Nagyon gratutálok az órafelvételedhez:) Sokszor nekem is nehezen megy.
A 27 kredit az nagyon jó. Amikor elsős vtam nekem se jött össze első félévben 30. Az csak duma hha 60 kredited nincs meg akkor áttesznek fizetősre. Nem tesznek át feltétlenül. Azt kell tudnod h kik vannak alapjáratban költségtéritésesen és ők milyen átlagot teljesitenek és persze próbálkoznak-e átkerülni államilag finanszirozott képzésre. Ha nincs meg a 60 kredited, de mondjuk az évfolyamhoz képest jó átlagot teljesitesz, akkor nem dobhatnak át fizetősre szerintem. Az viszont biztos h hat félév alatt össze kell h hozz 180 kreditet, de szerintem az teljesithető.
Én nem laktam koliban sosem különböző okok miatt, tehát az albérletben élést ismerem közelről, de kolis ismiktől sokat hallottam a kolikról is. Ah leírtad, hogy milyen az albi, hát picit örülök h az én albim teljesen normális:):)
Nekem is megvannak a normális ismerőseim szerencsére, de persze jópár olyan embert ismerek, aki apuci sok pénzét nem tudja mire szórja el, és mondjuk úgy poénból tanul itt:) De az ilyen embert 3 havonta lehet látni a suliban:P Persze olyan is van, aki azért elég sűrűn jár be órákra, de ez még nem jelent semmit, ugyanis legalább annyira nem érdekli a tanulás, mint az előbbi embert, akit jellemeztem:P
14:16
112
Oct
25
Many8999 írta:
a gólyatábor 10es skálán 11esre sikerült :D
17:31
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés