Közösség

Kik ezek? Moymoy Palaboy

4498

Az internet csodája, hogy naponta tucatnyi érdekes, bizzar, borzalmas, röhejes vagy éppen vicces tartalom jön velünk szembe böngészés közben. A Facebook csodája pedig az, hogy ma már ennek az adagnak a nagy részét barátainktól kapjuk. Így akadtunk rá mi is a Moymoy Palaboyra - a testvérpár alkotta duó iszonyatosan jól csinálja azt, amit csinál. Hogy mit is csinálnak pontosan leírni nehéz, a videók sokkal beszédesebbek, de talán előzetesnek annyit, hogy hatalmas átéléssel tátognak és mozognak egy-egy ismert slágerre.

A Moymoy Palaboy-t a Fülöp-szigeteki Obeson testvérek, a huszonhat éves James Ronald és a huszonnégy éves Rodfil alkotják. A srácok még 2007-ben kezdték el feltölteni videóikat a Youtube-on lévő oldalukra, mikor még nem tudhatták, hogy alig egy év leforgása alatt öt milliószor kattintottanak majd filmjeikre, és hétezer-négyszáz kommentet írnak videóikhoz. Ekkor, 2008-ban volt az első hivatalos tévés szereplésük, 2009-ban pedig megjelent saját albumuk is, ahol már a saját hangjukat hallatják. 

Ma már saját weblapot is üzemeltetnek, ahol elolvashatjátok életrajzukat, vásárolhattok Moymoy Palaboyos pólót és kitűzőt, valamint megnézhetitek világhírű videóikat.

Hogyan is megy ez?

Kíváncsiak lennénk egy tanulmányra, ami azzal foglalkozik, hogy az interneten található sok "hülyeségből" mi alapján választják ki az emberek, hogy mi lesz népszerű? Mitől terjed el? Van erre valami biztos recept? Biztosak vagyunk benne, hogy a két Fülöp-szigeteki srác legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy a konyhából egy tévé stúdióig jutnak paródiáikkal.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások