Étel+Ital

Vendégül látnak?

4474

Ma is, mint a legtöbb reggelen, beugrottam a Margit hídnál a Híd bisztróba, hogy a reggeli rendes kávémat megigyam. Aki nem ismeri a helyet: tudni kell, hogy van a bisztrón kívül egy kis placc, rajta tizenöt-húsz asztal székekkel. A vendégek itt foglalnak helyet, és a félig nyitott bisztróból már jön is a kiszolgáló személyzet, felveszi a rendelést és néhány perc múlva fogyasztjuk is az éltető nedűt.

Reggelente nyolc és kilenc között szoktam betérni, általában egy raszta hajú lány szolgál ki, már szinte nem is kell elmondanom, hogy mit szeretnék - presszó kávé, nagy csészében, hideg tejjel és egy kis szóda -, megkérdezi, hogy a kávémat kérem-e, bólintok és hozza. Nos, ma reggel, megint leparkoltam a cangámmal, leültem a szokott helyre, egyedül voltam az egész kócerájnál. Egyszer csak azt hallom, hogy kiüvölt egy nő a bisztróból: "Fél tizenegyig önkiszolgálóak vagyunk, ám!" Hogy mi? Felállok, beslattyogok, megkérdezem, hogy mióta van ez így. A nő arcátlanul a pofámba vágja: "Háh, már a kezdetek óta!". Na, erre nekem sem kellett több, mondtam neki, hogy nagyon érdekes, ez valószínűleg személyzetfüggő szabály, hiszen a raszta hajú kolleginája mindig nagyon készségesen kiszolgál reggel nyolc és kilenc között. Csípőből jött a válasz: "Lehet, de nekem most kurva sok melóm van!" - igen, ezekkel a szavakkal. Mint említettem, egyedül én voltam a bisztróban és, amikor a pulthoz mentem, épp dobta a székre a kisasszony a Blikket.

Na, mindegy is, gondoltam, legalább megúszom a borravalót, hiszen ha kiszolgálom magam, akkor nekem jár, nem? Kértem a szokásos presszót nagy csészében, hideg tejjel. Elég bonyolultan mondhattam el, bár még a bögrére is rámutattam, hogy melyikbe szoktam kapni, de volt némi kavarás. Mindegy, megcsinálta. Majd, mikor mentem volna leülni, utánam szólt: "Kifizetnéd?!" Nem, meglógok a kétszázkilencven forintos kávéval, mert az olyan izgalmas. Persze, kifizettem volna, de a nő nem tudta mennyit is kérjen, megkérdezte, hogy ezért a kolléganője mennyit szokott kérni, mondtam neki, hogy kettőkilencvenet, erre: "Rendben, most még ennyit számolok fel én is, de legközelebb ilyen sok tejjel több lesz!" - fenyegetett. Mit mondhattam mást erre, mint azt: "Nem lesz legközelebb..., minden jót!"

Na, mármost mi ezzel a fenti szituációval a bajom? Csak egyetlen dolog, hogy a vendéglátás, nem így néz ki. Pedig olyan szép ez a kifejezés, ha helyesen értelmezte volna a a kiszolgáló csaj, biztosan másként alakul a reggeli kommunikációnk, és én is visszatérnék a megszokottt kávézómba...

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások